Petőfi Népe, 2008. október (63. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-17 / 244. szám
rVAAV^-IttlN IM, DMINUOZ.-IMIN TM Erősödik a lovasturizmus A lovaglás, lovasturizmus iránt érdeklődők számára páratlanul értékes és érdekes összeállítással jelentkezett néhány évvel ezelőtt a Magyar Turizmus Rt. a lovaglási lehetőségi Dél-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága. A szervezet gondozásában jelent meg az a kiadvány, amelyben a minősített dél-dunántúli lovardák kínálata szerepel. A szakmai előminősítés alapján készült, máig élő kiadvány teljes képet nyújt nem csak a túraútvonalakról, lovas versenynaptárról, hanem a szakboltokról, illetve a térség hagyományőrző kézműveseiről is. Az utóbbi néhány évben örvendetes mértékben növekedett az érdeklődés a lovasturizmus iránt a régióban is. A gyarapodás egyaránt mutatkozik mind a belföldi, mind pedig a más országból érkező vendégek körében. Baranya a Mecsek, a Duna és a Dráva mente vonzerejére alapozva különösen népszerű a tereplovaglás szerelmesei számára, de hasonló szépségeket tud felvonultatni a Zselicség is. Az összefogó szolgáltatók az ágazat további felfutására számítanak. A lovaglás egyre kedveltebb a fiatalok, különösen a gyerekek körében, amit jól mutat a nyári lovastáborok népszerűsége is. hSfcIKONDA WELLNESS HOTEL Sikonda Wellness Hotel*** J és Fürdő Az egészség forrása! 7300, Komló-Sikonda, Fürdő u. 5. Telefon: +36 72 582 060. +36 72 582 070 Fax: +36 72 581 489 szobafoglalás: szobafoglalas@sikondafurdo.hu www.sikondafurdo.hu ) A PANZIÓ és ÉTTEREM U« BÁNUSZ TANYA Szállás félpanzióval, Biliárd-terem, asztalitenisz és szauna használattal: 6 500 Ft/fő/éj Vállaljuk esküvők valamint családi-, baráti-, üzleti rendezvények lebonyolítását 45/70 fő-ig. ÉÉr, - g/gk fej- - - rr- ' Szeretettel várjuk Önt is a BÁNUSZ TANYÁN! Üdülési csekket, Ticket Restaurant ás Cheque déjeuner melegétel utalványt elfogadunk. Zf A " fc! fS* --SMánfa, Bánusz tanya 1. Pécstől 10 km-re 72/581-336 '*»IU^ www.banusztanya.hu Családias hangulat, házias ízek Kávézó - Étterem - Terasz - Télikert - Különterem Akadálymentesített szálloda, zárt parkoló, klíma, lift. Rendezvények, kitelepülés Szent György Fogadó - Hotel*** Pécs, Nagyvárad u. 23. Tel./fax: 72/310-126, 221-121 www.szentgyorgyfogado.hu HOTEL KÖVESTETŐ HOSSZÚHETÉNY Nyugalomra, pihenésre, kikapcsolódásra vágyik? Megtalálja nálunk az erdő közepén HOTEL KÖVESTETŐ Szállodájában, écstől 15 km-re az erdő közepén gyönyörű környezetben. UTÓSZEZONI AKCIÓ!!! 3 éjszaka félpanzióval 33000,-ft 2 fő részére félpanzióval (+IFA) amely tartalmazza még a teniszpálya, minigolfpálya használatát. EZT NEM LEHET KIHAGYNI!!! Üdülési csekket elfogadunk. Érdeklődni; 0672/481-058 E mail: hotel@kovesteto.hu ^ www.kovesteto.hu q. 18 • Magyarország legnagyobb vízfelületű élményfürdője - fedett, szabadtéri és gyerekmedencék, csúszdák, finn-, aroma-, fény és infraszauna, valamint sóterápia Próbálja ki új wellness kezeléseinket bevezető áron! • Orvosi felügyelettel működő gyógyászat, kezelések széles választéka, melyet az OEP is támogat • Igényes fürdőzés a gyógycentrumban - gyógyvizes ülőfürdő és termálvizes jacuzzi medence, gyönyörűen kialakított parki környezetben lévő gyógykert Üdülési csekket elfogadunk! 6 éves kor alatt a belépés ingyenes! 8749 Zalakaros, Thermál u. 4. Tel.: 93/340-420 Fax: 93/340-318 Web: www.furdo-zalakaros.hu E-mail: info@furdo-zalakaros.hu IFA X].~ 10 hektár nyugalom - kényelembe öltöztetve! naturX Hotel, étterem és kávézó Zalakaros határéi Őszelő akciók: ' “ 3 éj, félpanzióval, 1x kerékpározás frissítővel, 1x élményfürdő belépő csak 28 900 Ft/N 2 éj, félpanzióval, 1x kerékpározás frissítővel csak 17 900 Ft/W Az árak tartalmazzák: korlátlan csónakázás és horgászat, áfa, Festői természeti környezetben, parkosított területen található háromcsillagos szállodánk, melyhez kávézó, 50 fős étterem és 60 fős tóparti panoráma terasz, parkoló, Játszótér is tartozik. Igényes helyszín különleges alkalmakra, valami ! más a hétköznapokra! MfelMnEP00 MbQmg (Mp&D U3Ü, (ÖS ©füEfOSÍ Szeretettel várjuk! ZALAKAROSI, FÜEDŐKÖZELI SZÁLLODÁM OÁZISSAL ISIÁRJA VENDÉGEIT! Kényeztető őszi hétköznapok 2008. szeptember 16. -október 51-ig vasárnaptól péntekig (kivéve okt. 23-26.) 3 éjszaka félpanzióval: 3 éjszaka wellness csomag: 5 éjszaka wellness csomag: Akció 6=7 éjszakás csomag: 24 000 Ft/fő 26 900 Ft/fő 42 000 Ft/fő 59 000 Ft/fő /Áraink tartalmazzák az új Wellness-Oázis használatát is, valamint egyéb szolgáltatásokat / Részletek + további ajánlataink: AquaTherm Hotel*** plussz Tel.: 06 93/541-910 www.hotel-aquatherm.com ZALAKAROS » Kirándulások Zalakarosról Zalakaroson ma már nem csak a központi fürdő kínál regeneráló, illetve sportos vízi élményeket, hiszen csaknem minden szállodának saját wellnessrész- lege, medencéi, valamint saját kútról fakadó gyógyvize van. Téved az, aki azt hiszi, hogy a zalai településen minden a gyógyvízről szól. A vendéglők a magyar konyha sokszínűségét mutatják be, a kisvonat, a játszóterek, a parkok a családos látogatókat csábítják, és a környéken számos kirándulóhely kínál programokat. Utóbbiak közül az első helyre kívánkozik a közeli Kis-Balaton. Az őszi hónapokban, de még télen is egyedülálló lehetőséget biztosít a horgászatra, a különleges madárvilág megfigyelésére. A kápolnapusztai bivalyrezervátum a hazánkban őshonosnak számító bivaly fennmaradásában fontos szerepet játszik. Itt megtekinthető a Kis-Balaton élővilágát bemutató kiállítás is. HUNGUEST HOTEL FREYA ZALAKAROS ★ ★★ Lazító hétköznapok Zalakaroson a Hunguest Hotel Freya***-ban Az ár tartalma: szállás svédaszlatos reggelivel és vacsorával, belépő a Gránit Gyógyfürdőbe, áfa. Felnőttek részére firdőköpenyl biztosítunk. Az ajánlat minimum 4 éjszakai szállás esetén érvényes , vasárnapi vagy hétfői érkezéssel, kivéve: 10. 22.-11.04. r'r A Gránit Gyógyfürdő egy folyosón keresztül kényelmesen elérhető. Szállodánk üdülési csekk elfogadóhely. /Ä H-8749 Zalakaros, Termál út 7. Vj Tel: 93/340-125, fax: 93/340-137 “ hotelfreya@hunguesthotels.hu \ www.hotelfreya.hunguesthotels.hu r -jrnwrr" 15