Petőfi Népe, 2008. október (63. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-17 / 244. szám

tSAKUS Gyógyfürdő, nemzeti park Barcs Somogyország déli ré­szén, a Dráva partján helyezke­dik el. Nagy forgalmú határát­kelőhellyel rendelkezik, így So­mogy déli kapujaként is szok­ták emlegetni. E területen talál­ható a Duna-Dráva Nemzeti Park egy része, amely érintet­len környezetével, egyedi élővi­lágával elvarázsolja az ide láto­gatókat. Az idelátogatók drávai kalandtúrákon is részt vehet­nek. A város kiemelkedő kin­cse a gyógyvíz és az arra épü­lő fürdő. Az 1317 méterről fel­törő, 55 °C-os hőmérsékletű víz ásványi anyagokban nagyon gazdag. Az egész évben üze­melő fürdő fedett részében hat, szabadtéren pedig két meden­ce várja folyamatosan a vendé­geket, akik a nyári szezonban a nagy zöld területen további két szezonális medencét is használhatnak. A fürdés mel­lett strandröplabda- és lábten- gópályák, játszótér, étterem és büfé várja az idelátogatókat. A Rekreációs Központ sokoldalú szolgáltatásai révén a csalá­dok, a fiatalok és a gyógyulás­ra váró vendégek számára egy­aránt kikapcsolódást biztosít. A fürdő területén működő gyó­gyászati részlegben a reuma­tológiai szakrendelés keretein belül gyógyászati kezelések, továbbá számos egészségmeg­őrző és rekreációs szolgáltatás vehető igénybe. • Rendezvények • céges tréningek, ■esküvők, • partyk, • koncertek, • vásárok. cRádpusztai Qsárda és Jégvasudvar ' Tavasztól őszig igény szerint tartunk lovasbemutatót, folklórműsort (élő cigányzenével), de lehetőség van szőlőhegyi lovaskocsizásra, játékos főzőtanfolyamra, gulyás- és grillpartik rendezésére vagy tereplovaglásra. Ősszel szüreti mulatságra, télen pedig disznóvágásravárjuk a pusztai élet iránt érdeklődőket. A csárda jellegű 120 fős fűthető étteremben télen is megrendezhctők vállalati és családi rendezvények. Étterem, Lovarda +36 (zo) 942-6700 info@radpuszta.hu www.radpuszta.hu FORTUNA APARTMAN ■k'k'k 7570 Barcs, Kossuth u. 13. 8 (82)461-124 (9 - 17h) +36-30-5304317 haskozsu@index.hu fortuna-apartman.hu Megtalál minket a gyógyfürdő közelében! Szaunák, jakuzzi, élményelemek, reumatológiai szakrendelés, gyógyászati részleg ( hidro- és elektroterápiás kezelések), masszázsok 8 egész évben üzemelő és 2 szezonális medence várja vendégeinket Nyitva: minden nap 8-20 óra között Elérhetőség: 7570 Barcs, Május 1 u. 82/565-500 www.gyogyfurdobarcs.liu 8yogyfitrdobarcs@fibermail.hu Üdülési Csekk ELFOGADÓHELY 4 Mi M/i mu lift)/ ;imm< :int[fiUSi ni rtuc: i i_o m HÜNGUEp HOTEL FLORA ★ ★ ★ ». ij. A gyógyvízforrások központjában, a városi strand és a versenyuszoda közvetlen szomszédságában található a szálloda. A belváros és a vár 5 percnyi kényelmes sétával elérhető. 3 éjszakás tartózkodás, már 9900 Ft/fő/éj ártól Vendégeink részére Ingyenes és korlátlan átjárást biztosítunk a városi strandra! ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADUNK! H-3300 Eger, Fürdő u. S. Tel:+36-36/513-300 E-mall: hotelflora@hunguesthotels.hu Web: www.hotelflora.hunguesthotels.hu Nótafa Étterem és Panzió ^lengető kenyeztetes sárváron Nálunk a nyár elmúltával sincs rossz idő! A sárvári Fürdőben a gyógyvíz melege, Szauna-világ és kényeztető kezelések kínálnak feltöltődési VitaJMed Téli Álom- téli szendergés édes iHalókkal I í»I I wm**** ktí i*\ ő ív m lww<‘(ri‘c liiifi>i’(>(rtr<>li Üdülési Ár: 53.300Ft/ß Foglalható:200H. november 3 december21-ig: 54.700Ft/ß Foglalható: 2009. január 5 február 28-ig} rlimlo.ltti • info a síinarfiirdoJiti * lel.: Ofi í).*> • \\\\ w.\ilalmfdlmlcl.lni • inln " \ h.ilim «lholrl.lm • a-, yr, :no 29

Next

/
Thumbnails
Contents