Petőfi Népe, 2008. október (63. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-15 / 242. szám
2008. OKTÓBER 15., SZERDA ^ y-/■ I ÍNMI{ffmWMS: 6 GAZDASÁG HÍRSÁV A vártnál mérsékeltebb az infláció üteme A vártnál fél százalékponttal lassúbb ütemben, 5,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az elmúlt egy évben - derül ki a statisztikai hivatal tegnapi közleményéből. Az elemzők szerint az üzemanyag és az élelmiszerek drágulási ütemének a vártnál erőteljesebb mérséklődése áll a háttérben. Továbbra is devizában adósodik el a magyar TÖB8 MINT 71 EZER lakáshitelt engedélyeztek a hazai bankok az első félévben, 450 milliárd forint értékben - derül ki a KSH legfrissebb adataiból. Ez 21, illetve nyolc százalékkal több, mint az előző évben. Az újonnan felvett hitelek kilencven százaléka volt devizás. Orosz tőkeinjekció a nagyvállalatoknak KILENCMILUÁRD DOLLÁROS támogatást kap Oroszország négy legnagyobb energia- ipari vállalata. A Gazprom gázóriás egymilliárdot, a Lukoil, a Rosznyefty, illetve a TNK-BP olajkitermelők pedig 2, 4,2, illetve 1,8 mil- liárdot. Moszkva korábban már adott 5,5 milliárdot a cégeknek adókönnyítés formájában. A Hírsávot a támogatja. Kisokos banki átutaláshoz tanácsok Visszakaphatjuk a pénzt, ha rossz helyre utaltuk A bankkártya mellett az átutalás a legnépszerűbb készpénz nélküli fizetési mód. íme néhány tanács, hogy mire figyeljünk. Németh Márk Magyarországon tavaly 180 millió átutalást bonyolítottak le mintegy 64 ezermillárd forint értékben. Lapunk a jegybank segítségével összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat. papíron aragaDD Átutalási megbízást több módon adhatunk. A hagyományos módszer papíralapú, de a fizetési megbízást elektronikus formában, telefonon vagy interneten keresztül is megadhatjuk. Szükséges adatok Mivel az átutalás arról szól, hogy egy bankszámláról a másikra „pakoltatjuk” a hitelintézettel a pénzt, alapvető fontosságú meghatározni, hogy honnan hová kívánjuk azt eljuttatni. Ezért mindenképpen szükséges mind a megbízó (azaz a saját), mind a jogosult számlatulajdonos nevét és bankszámlaszámát feltüntetni. És persze azt is, hogy pontosan mekkora összegről van szó. Csak figyelmesen! Bár a számlaszámelírások egy része kiszűrhető, mindig szenteljünk kellő figyelmet átutalási megbízásunk kitöltésére! ElméAz átutalási megbízás három alapvető módszere KERESZTÜL A hagyományos, papíralapú átutaláshoz PFNY 10, PFNY 20, vagy más banki nyomtatvány szükséges, amelyekhez a bankfiókokban, postákon férhetünk hozzá. Ha más rendelkezik a számlánk felett, akkor személyesen kell elmennünk a bankba intézni az utalást. A papíralapú utalás a legköltségesebb és a legidőigényesebb. Ahhoz, hogy telefonon (élő Vagy gépi hangos telefonon) vagy telefaxon adjunk átutalási megbízást, előzetesen megállapodást, szeiződést kell kötnünk a bankszámlát vezető hitelintézettel. A telefonon történő ügyintézés legnagyobb előnye, hogy akár otthonról vagy a munkahelyünkről is intézhetjük pénzügyeinket. A világhálón történő átutaláshoz is szükséges előzetesen szerződést kötnünk a bankkal. Az internetes utalás a legolcsóbb és a legidőtakarékosabb megoldás. További előnye, hogy általa könnyebben nyomon követhetjük a pénzforgalmunkat, hátránya, hogy a használatához számítógéppel és internetkapcsolattal kell rendelkezni, ami költséges. FORRÁS: MNB - EUROPRESSGRAFIKA letileg van arra lehetőség, hogy a tévesen utalt összeget visszakapjuk - ehhez a saját bankunkhoz kell fordulnunk -, de a procedúra bonyolult, és díjat számíthat fel érte a pénzintézet. IWM,eb(Nqf(AiitaU> Nehezebb a dolgunk, ha külföldre szeretnénk pénzt utalni, ehhez ugyanis már több adatot kell megadnunk. A korábban említetteken kívül mindenképpen kell a jogosult bankjának a SWIFT kódja. Ez a 8 vagy 11 karakteres azonosító a külföldi bank egyfajta „irányítószáma”. Ha a jogosultnak van úgynevezett IBAN számlaszáma, akkor arra is szükség van, hogy az átutalt összeg a lehető legrövidebb úton, illetve a lehető legalacsonyabb költséggel jusson el a jogosulthoz. Ha pénzt akarunk a saját számlánkra átutaltatni, bankunk SWIFT kódját, illetve az IBAN számunkat legegyszerűbben a bankszámlakivonatunkból tudhatjuk meg. Átutalási díjak* Fiókban Interneten OTP 0,2%, 360-6000 Ft 0,1%, 180-3000 Ft MKB 0,275% + 200 Ft, 275-6000 Ft 40 Ft • K&H 0,2% + 200 Ft, max. 6000 Ft 20 Ft CIB 0,2%, 300-5000 Ft 0,1%, 60-5000 Ft Raiffeisen 0,35%, 350-5500 Ft 0,25%, 200-4000 Ft * ALAPSZÁMLA, BANKON KÍVÜLI FORINTÁTUTALÁS FORRÁS: BANKOK A BUX-index 2008. október 14-én NYERTESEK ' 200a. io.w. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft AAA 115 +15,00 5,87 ORC 3195 +14,92 2,15 OTP 4451 + 11,27 21352 ANY 778 + 11,14 16,33 Econet 80 + 11,11 27,71 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (% 1 Millió Ft Phylaxia 11-8,33 12,84 Genesis 933-5,56 58,34 Pannergy 810-5,26 49,06 Fotex 369-2,89 : 286,65 RFV 6050-0,81 1,03 A BUX-index az elmúlt napokban 20 000 19 000 18 000 17000 16 000 15000 1.06 10.07 10.08 10.09 10.10 10.13 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. október 14-én. €/Ft $/Ft CHF/Ft 4r V ^ 252,65 185,54 163,31-0,62 Ft -0,21 Ft -1,2 Ft HIRDETÉS CIB BANK MINDENHOL INGYENES KESZPENZFELVETEL BÁRMELY ATM-BŐL, HAVONTA EGYSZER! CIB FIOKOK 6500 BAJA, DÉRI FRIGYES SÉTÁNY 1-3. 6300 KALOCSA, BÚZAPIACTÉR 13/A. 6000 KECSKEMÉT, CSÁNYI U. 1-3. 6000 KECSKEMÉT, RÁKÓCZI ü. 14. 6100 KISKUNFÉLEGYHÁZA, KOSSUTH U. 5. 6400 KISKUNHALAS, KÖZTÁRSASÁG U. 10