Petőfi Népe, 2008. október (63. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-09 / 237. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2008. OKTÓBER 9„ CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Bácsalmás jótékony Hétfőn 19 órai kezdettel színházi elő­adás lesz a művelődési központ­ban. Bánfalvy Ági és Harmath Imre főszereplésével a Jövőre, veled, ugyanitt című darabot mutatják be. A Bánfalvy Stúdió a bevétel egy részét jótékony célra ajánlja fel. (J. J.) Baja VÁROSSZEMLE Hétfőn 14 órakor ismét szemlézik a várost a hivatal szakemberei. A Szent­háromságtér, Deák Ferenc, Szent Antal, Kinizsi, Szabadság utca, illetve az ezektől nyugatra eső belvárosi és homokvárosi te­rületek az érintettek. A város­szemle a Szentháromság térről indul. (G. Zs.) Baja TÁRLAT Ma délután fél 4- kor nyitja meg Baráti György fo­tográfus a Kapots Ildikó művész tanár és Kapots Dóra alkotásai­ból rendezett kiállítást az Újváro­si ÁMK iskolagalériájában. (G. Z.) Borota ÖRÖMHÍR Ajándékokkal lepte meg a helyi mozgáskorláto­zott-csoportot az orgoványi Öröm­hír Alapítvány - tudtuk meg teg­nap Csányi Mátyástól. A csoport- vezető elmondta: nagy segítség ez nekik, köszönik a meglepe­tést. A kapcsolat nem szakad meg, karácsonyra minden bi­zonnyal újabb adománnyal ked­veskedik az alapítvány. (G. Zs.) Kecskemét CSEREDIÁK Ausztri­ából, a stájerországi Mureckből egy 18 fős osztály érkezett az ÁFEOSZ középiskolába. Az oszt­rák és a magyar diákok egy kö­zös projekten dolgoznak, mely­nek középpontjában a környe­zettudatos gondolkozás áll. A program keretében ellátogatnak szerdán a Bácsvízhez, csütörtö­kön pedig a Saubermacherhez. Mindkét cégnél környezetvéde­lemmel kapcsolatos programok várják a csapatot. Közös plaká­tot is készítenek az ÁFEOSZ-os diákokkal. Az osztrák osztály pénteken utazik haza. (S. H.) Kecskemét biblia csütörtökön 18 órától folytatódik az Életsor­sok - Bibliai emberek című elő­adás-sorozat Kecskeméten, az Erdei Ferenc művelődési köz­pont 104-es termében. Elsőként dr. Homoki Henriette a Hirtelen szívhalál - miért, és ki a követ­kező? címmel, majd dr. Szigeti Jenő történelemtudományi kan­didátus, habilitált egyetemi ta­nár Ábrahám, akit az unokaöcs- cse tönkretett címmel tart elő­adást. A belépés díjtalan. (S. H.) Partnerek Az idei esztendő a Magyar Postánál a partnerség jegyében telik. A zrt. regionális igazgatósága tegnap Kecskeméten, a Bajor Étterem és Vendégházban partnertalálkozót rendezett, ahol Nádas György és Gergely Róbert zenés műsorral szórakoztatta a vendégeket. Rácz Tamásné, a Ma­gyar Posta Zrt. kelet-magyarországi igazgatója köszöntőjében kiemelte, a cég a jövőben is szeretne megfelelni annak a bizalomnak, amit a fel­mérések szerint kiérdemeltek a lakosságtól. □ Kísértetház a kanyarban áldatlan helyzet Az épületbe hajléktalanok veszik be magukat Régóta bántja sokak sze­mét az a társasház, mely Kecskeméten, a Mária körút és a Csaba utca ke­reszteződésében áll. Takács Valentina - Magyarvári Annamária Egykor nagy lendülettel elkezd­ték építeni, aztán abbamarad­tak a munkálatok. Szabó István, a polgármesteri hivatal építés- hatósági csoportvezetője érdek­lődésünkre elmondta: a Csaba utca 2. szám alatti társasház épí­tési engedélye még 2002-es, il­letve módosítással 2003-as. Az­óta többszöri tulajdonosváltás történt. Mint kiderült: a hivatal a tör­vény szerint ilyen esetben nem tud mit tenni. Az eljárás a követ­kező: amikor megkezdődik a ki­vitelezés, akkor ezt be kell je­lenteni. A bejelen­téstől számítva öt éven belül be kell fe­jezni az építkezést. Ha ez nem történik meg, akkor hosszabbítást lehet kérni. A hivatal pedig a jelenle­gi szabályozás szerint meg kell hogy adja a hosszabbítást. Ez te­hát azt jelenti, hogy egy építke­zés bármeddig elhúzódhat, an­nak befejezését kikényszeríteni nem lehet. Más forrásokból megtudtuk: a kecskeméti székhelyű kft. való­ban felszámolás alatt van. A fel­számoló korábban 125 millió fo­rintért hirdette meg a félkész, 18 lakásos társasházat garázsostul, mindenestül. Próbálkozásait si­ker koronázta, hiszen akadt rá vevő. Ez a cég azonban még nincs tulajdonosként átvezetve a földhivatalnál egye­bek között azért, mert a társasház per alatt áll. Az is tény, hogy sokan fizettek be ott lakásra, és remélni lehet, hogy valamit lát­nak a pénzükből, vagy beköltöz­hetnek az új otthonba. Az ügy­ben megkerestük a felszámolást végző Reál Holding Kft.-t is, ám ők egyelőre nem kívántak nyilat­kozni tekintettel arra, hogy az ügy folyamatban van, és rendkí­vül bonyolult. A környéken sok szóbeszéd kering. A félbehagyott ház szom­szédságában élők egy budapes­ti brókercéget emlegetnek. En­nek - a mára már feledésbe me­rült - brókercégnek a képviselői keresték fel akkoriban a telek- és háztulajdonosokat azzal, hogy felvásárolnák ingatlanjai­kat, melyek helyén (a Csaba utca és a Füzes utca közötti telkeken) társasházak épülnének a jövő­ben. Állítólag voltak, akik ezzel a brókercéggel ügyvéd előtt adásvételi szerződést is kötöttek. A brókercég azonban nem tar­totta magát a szerződésbe foglalt fizetési határidőkhöz, így az adásvétel elmaradt. Vannak, akik pénzmosást gya­nítanak a befulladt építkezés mögött. Mások arra panaszkod­nak: a környék az elhagyott ház miatt közbiztonsági szempont­ból is veszélyessé vált. A ledön­tött kerítésű épületbe időről idő­re hajléktalanok veszik be ma­gukat. ► NÉZŐPONT: 3. OLDAL. ■ A befejezést nem lehet ki­kényszeríteni . Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta A szerződések egy részét állítólag dr. Kulhanek Anna­mária ügyvédnő irodájában kötötték meg. Érdeklődésünk­re elmondta: az említett ingat­lannal kapcsolatban nem em­lékszik adásvételi szerződések megkötésére. így sem megerő­síteni, sem cáfolni nem tudja a szomszédok állítását. De ha emlékezne is az öt évvel ezelőt­ti esetre, információt akkor sem adhatna, hiszen köti az ügyvédi titoktartás. u 1 | A félkész ház a Mária körúti nagykanyarból. A szobor fejét letörték, azzal zúztak tovább a templom előtt ► Folytatás az 1. oldalról. A kiskunhalasi nyomozók másfél hét alatt akadtak a szo- borrongálók nyomára, akik megcsonkítottak az alsóvárosi katolikus templom kertjében ál­ló két szoborcsoportot. A két fiú szeptember 25-ére virradó éj­szaka rongálta meg a Szűz Má- ria-szobrot és a Szűz Máriát kis- jézussal ábrázoló alkotást. A Mária-szobrot ledöntötték talap­zatáról, és a fejét letörték, azzal rongálták meg a másik szobor- csoportot, amiről egy koronát és a Mária kezében lévő jogart is letörték. A szobrok darabjait ez­után a Szent Imre utca kövére hajigálták szét, amit az arra köz­lekedő autók kerekei zúztak porrá. ■ A sportpályán történt rongálások is a két fia­tal számlájára írhatók. A Szűz Mária-szobrot koráb­ban is érte hasonló támadás, ak­kor szintén a fejét törték le, másfél éve a hívek adományai­ból, több millió forintért újítot­ták fel az alkotásokat. A néhány héttel ezelőtti rongálást az Or­szággyűlés alelnöke, Harrach Péter - aki személyesen tájéko­zódott a helyszínen - és vala­mennyi párt parlamenti frakci­ója is elítélte. A gyermek- és fiatalkorú gya­núsítottak kihallgatását meg­kezdték a halasi nyomozók - tá­jékoztatta a közvéleményt a rendőrkapitány. Husti lános azt is elmondta, hogy a nagy felhá­borodást keltett szoborrongálá­sok mellett a sportpályára egy­más utáni három napon történt betöréssel is a két fiút gyanúsít­ják, és ők zúzták be a Szilády Áron utcai Éden élelmiszerüz­let kirakatát, egymást követő két éjszakán is. A rendőrkapitány tájékoztatá­sa szerint ugyancsak ők törték be a Felsővárosi iskola melletti telefonfülke ablakait. Milliós nagyságrendű a kár - mondta a kapitány, aki ugyanakkor kevés reményt lát arra, hogy megtérül, hiszen szegény családok gyere­keiről van szó. Egyikük ráadá­sul még nem is büntethető az életkora miatt, a 14. életévét nemrég betöltött fiatalkorú fiú­val szemben pedig a fiatalkorú­ak bírósága ítélkezik majd Kecs­keméten. ■ Pozsgai Ákos HIRDETÉS Az osztrák Raiffeisen-csoport tulajdonában lévő és az egyik legsikeresebb bankként ismert Raiffeisen Bank Zrt. Mobilbankár Hálózata munkatársakat keres kecskeméti régióba az alábbi munkakörbe: lakossági hitelezési tanácsadó Feladatok: lakossági hiteltermékek értékesítése • ügyfélkör kiépí­tése • folyamatos kapcsolattartás az ügyfelekkel és a bankfiókokkal • banki hiteldokumentációk előkészítése, ellenőrzése, hiánypótlása. Elvárások: minimum középfokú végzettség • erkölcsi bizonyítvány • vállalkozói jogviszony. Amit ajánlunk: elindulást segítő bevezető jutalék • teljesítménytől függő javadalmazás • értékesítési és szakmai képzések • biztos munkahelyi, banki háttér. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, pályázatát (fényképes önéletrajz, motivációs levél) „MBN mobilbankár - PN" jeligével juttassa el a következő elérhetőségre: E-mail: mbn.palyazat@raiffeisen.hu Raiffeisen Bank Zrt 1700 Budapest Tucsányi Katalin - Mobilbankár Főosztály I Raiffeisen _________ BA NK Tisztelt Gázfogyasztó Ügyfelünk! Tájékoztatásul közöljük, hogy az Égáz-Dégáz Zrt. szolgáltatási területén Bács-Kiskun megyében a szeptember havi fűtőértékek a következőképpen alakultak: Baja, Bátmonostor, Bugac, Felsőszentiván, Jánoshalma, Kalocsa, Kiskunhalas, Kunfehértó, Soltvadkert, Szánk, L/ £, Tázlár településeken: 33,17 MJ/m Kecskemét l-ll. (környéke) + Kerekegyháza településeken: 34,18 MJ/m LajoSmízse településen: 34,33 MJ/m Kunadacs, Tass településeken: 34,11 MJ/m Kiskunfélegyháza II. településen: 34,27 MJ/m Kiskunfélegyháza I. + Városföld, Pálmonostora településeken: 34,60 MJ/m Csólyospálos, Kiskunmajsa településeken: 33,16 MJ/m Égáz-Dégáz Gázszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság 10206: «fe,, Fókusz A TAKÁREKR0NT HÁLÓZAT ITTHON VAGYUNK, ÉRTÉKÉT TEREMTÜNK kamatok Betéti kamat: 9% EBKM: 8*8f 9% Fókuszban a biztonság! 3 hónapos, fix, sávos kamatozású, lekötött betét* L Legkisebb leköthető összeg mindössze: 100 000 Ft íi* Flérhetö maximális kamat 9%, ahol az FBKM: 8-8,90% 6 hónapos, változó kamatozású, lekötött betét** & Legkisebb leköthető összeg mindössze: 50 000 Ft Síi A kamat a mindenkori jegybanki alapkamat +0,25% & Az EBKM: 8,7740%***, a nem akciós EBKM: 6,72% A fentiek nem minősülnek üzleti ajánlattételnek. Részletes ajánlatot kérjen munkatársunktól, vagy a Takarékszövetkezet üzlethelyiségeiben kifüggesztett hirdetményekből tájékozódhat * A 3 hónapos, fix, sávos kamatozású lekötött betét, lakossági folyószámla melleit érvényesíthető. Kamatsávot I00.000Ft-3.000.000Ft8%,3.000.001 Fi -10.000.000Ft 8,5%, 10.000.001 Ftfelett 9%. ‘*'Az akciós 6 hónapos, változó kamatozású lekötött bet ét, lakossági folyószámla mellett érvényesíthető. Mindkét esetben a betét kizárólag egy periódusra köthető és a lekötési idő lejárta előtt felvett összegre kamatot nem ál! módunkban fizetni. *** 8,5%-os Jegybanki alapkamat esetén. Az akció 2008.10.01-tői visszavonásig tart. www.fokusztakarek.hu

Next

/
Thumbnails
Contents