Petőfi Népe, 2008. október (63. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-01 / 230. szám

KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2008. OKTÓBER 1., SZERDA GYASZHIR „Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." , Fájdalommal tudatjuk, hogy SAJDIK SÁNDOR életének 82. évében elhunyt. Búcsúztatása 2008. október 3-án, 11 órakor lesz az Irinyi úti református temetőben. A gyászoló család. GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÁSA JÓZSEF 2008. szeptember 29-én, 94 évesen elhunyt. Temetése 2008. október 6-án, 13 órakor lesz a kecskeméti református temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló gyerrmekei. EMLÉKEZÉS „Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." PÁDÁR JÓZSEF halálának 2. évfordulójára. Szerető szüleid. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik id. BAJSZ GYULA nyugalmazott honvéd őrnagy hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik SZABÓ JÁNOSNÉ Drozdik Anna temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÁGORI LAJOSNÉj Jutka 66 éves korában elhunyt. Hamvaitól 2008. október 4-én, 11 órakor veszünk végső búcsút Vácott, a Fehérek templomában. Gyászolják: testvére, sógornője, I lánya, unokái és unokahúgai. I •* * m lék * KÖSZÖNET W Köszönetét mondunk 4Qi<ÉJ} mindazoknak, akik BRÁNYA m GYÖRGY j végső * búcsúztatásában részt--------vettek, fájdalmunkban os ztoztak és utolsó útjára ■I elkísérték. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak^ ismerősöknek, akik HAMAR ETELKA temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. Farkas család. KÖSZÖNET-í Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak^ ismerősöknek, szomszédoknak, akik w KULLAI ISTVÁNNÉ 1 FARAGÓ TERÉZIA temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. 1 GYASZHIR „Nincs már holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendben, szívetekben élek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÁNCZOS ISTVÁNNÉ SZABÓ MÁRIA városföldi lakos, 89 éves korában elhunyt. Temetése október 3-án, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetó'ben. Minden külön értesítés helyett. _______________________________________A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29T.: 76/518-200 Szabadságtér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/481-975, 76/506- 818, Fax: 76/506-819, Kápolna u. 2. Tel.: 76/505-311, Fax: 76/505-310, Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329,30/4091-627 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál), Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17/b. T: 76/413-861 T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274. Lélekluirangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852. LAJOSMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480. 70/215-2987. SOLTVADKERT, Hősök tere 2. Átrium Üzletház 78/482-763. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, MiklayJenő, 20/942-1025. A szarunkat adjuk! Petőfi Népe A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal-IKi INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/7737-305. ........*985676* HA INGATLAN akkor STOP: www.stopingatlan.hu-----------------------------*--------------------------------*985674* AK ÁC tisztítást keresek. 30/366-0917. *982201* BÁCSALMÁS. Huszár u. 3. sz. alatti családi ház eladó. 77/423-462, 20/3765-931.---------------------------*983946* BAJÁN elköltözés miatt karbantartott, szélső sorházi lakás, teljes berendezéssel, azonnali beköltözéssel, becsült érték alatt eladó. 20/9679-182. *983973* « BALLÓSZÖGBEN 8000 m!, fürdőszobás, te­lefonos tanya eladó. Ár: 5,5 M Ft, 30/6625- 616. •973083* ELADOM vagy elcserélem zamárdi 4 lakásos, kertes, vízközeli nyaralóban, földszinti, 2 szo­bás 40 m!-es lakrészem. 78/443-291.--------------------------------------------------------------*983913* FÜ LÖPHÁZÁN tanyás ingat­lan (Magony tanya) eladó. 30/943-2278. .,85525. HARKÁNYI társasüdülőben 1 szoba összkom­fortos, erkélyes, fürdőközeli lakás eladó be­rendezéssel vagy nélküle. Ár: 4,2-4 M Ft Tel.: 06-76/323-169------------------,-------------------4----------------------*985535* JÁ SZSZENTLÁSZLÓN 2 állásos fémvázas mo­bilgarázs eladó. 30/2065-056. •985666* a KALOCSÁN, 43 m!-es, III. em.-i lakás eladó. 06-20/317-93-65.---------------------------------------------------------------*984227* KECSKEMÉT, Betlehen krt.-on 3 szobás csalá­di ház garázzsal, zárt udvarral eladó. Ár: 24 M Ft, 76/480-658.----------------------------------------------------------—*985864; KE CSKEMÉT, Irinyi u.-i 2 szobás, egyedi füté- ses lakás eladó. 76/329-689, 30/593-2577 *984356* KECSKEMÉT, Nyíri úton 2 szobás, 50 irr-es, X. em.-i lakás eladó: 6,9 M Ft 20/927-6637------------------------------------------------------=-------*985843* a KECSKEMÉTEN, a Bocskai u.-ban 52 m;- es, I. emeleti, 2 szobás, nagyon szép lakás be­épített bútorokkal eladó. Ár: 15,7 M Et, 30/974-9499.----------—mmr KI SKUNFÉLEGYHÁZA köz­pontjában 58 nY-es, 2 szobás, erkéíyes, déli fekvésű, mérő­órás, központi fűtésű, I.em.-i lakás eladó. Ár: 8,2 M Ft Érd.: 76/464-807, 30/401-4572, 30/831-1910, hejjas@lsi.hu *980421* KISKŐRÖSÖN, Árpád u. I. emeleten 2 sz. gáz konvektoros lakás eladó. T.: 20/991-1002^ KISKUNHALASON, a Bocskai utcában kétszo bás, felújított lakás eladó. 20/451-0161.-------------------—---------*985497 KI SKUNMAJSA, Széchenyi u. 57. sz. alatti csa ládi ház eladó. 20/497-0804. •984338 KKFHÁZÁN a Kossuthvárosban különportás ház 958 m!-en, 3 szoba, konyha, kamra, mel­léképület eladó, építési terület Is kialakítható. Ár: 14 M Ft Tel.. 20/516-33-63--------------------------------------.——?--------------*985522* KM ÉT, belvárosi I. em.-i, igé­nyes, 2 szobás, erkélyes lakás eladó. 30/740-4913. .,78717. KMÉT, Irinyi utcán 2 szobás, I. em.-i felújított lakás eladó: 8,1 M Ft, 20/927-6637.--------------------------------------------------------------‘985843* KE CSKEMÉT, széchenyivárosi 1,5 szobás lakás hosszú távra, részben bútorozva kiadó. 30/851-3665 30 E Ft+rezsi+1 hó kaució.--------;-----------------------------------------------------*884305* KE CSKEMÉT, Úrihegy 51. (hetényi kövesút mel­lett) 3 szobás családi ház eladó. 20/291- 4001, 76/707-590. Ár: 9,5 M Ft--------------------------------------------------------------*583780* LA J0SMIZSÉN tanya eladói 1 hold földdel az 50-es főúttól 100 m-re, közvetlenül belterület mellett. I: 76/356-573, 30/876-1816 —----------------------------------------------------------*983841* LÁ TRÁNYBAN, a Balaton-parttól 6 km-re, Balatoniéitól csak az új autópálya választja el a községet, eladó e© 2008 augusztusában elkészült ház, ami a falu domboldalának tete­jén található. Jó időben a Somogyi Dombság egy része és a Balaton is látható. A házban ki­alakítható a szilárd tüzelés lehetősége. Képet e-mailen tudok küldeni. Ár: 22.900.000 Ft Tel.: 06-30/444-6222,06-30/999-4639----------------------------------------------------------- *984234* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.-----------------------------;---------------------------------*983745* SÜ KÖSDÖN családi ház eladó. Érd.: 79/363- 794, 30/9726-266.----------------------, _. ------------------------*963591* SZ ÁNKON ház eladó. 30/9388-310. *983567* «TASSON 51-es főút mellett 2 szoba össz­komfortos 78 m!-es családi ház 3337 m! te­lekkel, ólakkal, garázzsal, jó horgászati lehető­séggel eladó. Ar: 7,6 M Ft, 20/563-9617, 20/229-2395,-------------------------------------------------------— *985544* BÉ RLEMÉNY NAGYKŐRÖSÖN kiadó telephely 44+10 m'+udvartér üzletnek, műhelynek, kiváló par­kolási lehetőséggel. Arany J. u. 26. 30/965- 6693. — —-------- - ---- -------*985505* ALBÉRLET ET KÍNÁL BELVÁROSI házrész kiadó. 30/283-1524.-------------------------------------------------------------*985683* BU DAPESTEN, a XI. kerületben a Bartók Béla úton a Gellért szálló mellett 110 m’-es, 4 szo­bás fsz.-i lakás kiadó ■ irodának is megfelelő. Ár: 250.000 Ft/hó. Érd.: 20/951-85-95.-------------_---------------*884300* IZ SÁKI úton 1 szoba kiadó. 76/495-650. *983586* KECSKEMÉT belvárosában, a piacnál kertes házon belüli független garzonlakás kiadó: 40 E Ft+rezsi. 20/9920-179. KECSKEMÉT, belvárosi I. em.-l, 2 szobás, bú­torozott lakás kiadó, 30/3929-333. KMÉT belv. 2 szobás, bútorozott lakás kiadó. 40 E Ft+rezsi/hó+kaució. 30/353-4274.---------------------------*981875* RUHÁZAT ÖLTÖNYCSERE az Alföld Áruház emeletén a Lakástextil mögött T.: 70/940-20-90 „„ g JÁRMŰ www.kismobil.hu •985690* AUDI 100 Avant ‘93-as eladó. 30/9388-310.--------*------------*883887* AU TOMATA sebességváltós autót keresek 500 E Ft-ig. Telefon: 76/707-175-------.----------*985614* FI AT Punto 2001. klímás eladó. 30/974-3608---*--------------7—*984048* NI SSAN Vanette Cargo 5 személyes, 2000-es évj., 2009,04. hóig műszaki. Ár: 1 M Ft, rész­letre is. 20/225-0199.-------------------------------------*988837* OP EL ASTRA Caravan G ezüst metál 1.7 TDI el­adó. Tel.: 20/942-69-97--------------------------------------*985684* «O PEL G Astra ‘98.12. havi, teljes extrával, felújított, hitel­lel eladó. Csere + kp. 30/813­2654. *98S578* * SIMSON 51,4 sebességű eladó. 30/4849- 201.---------*878138* UT ÁNFUTÓT olcsón. 20/953-0663.---!---* ----------*979080* VW TOURAN 2.0 PDTDI 2005-ös modell 2004.06. havi Euro-4, extrákkal eladó. Ár: 3,4 M Ft, 30/2065-056.---------------. —*988888* 1.8D Ford Escort eladó. 70/771-5847.--------------------------------*888888* GÉ PEK ■ ÁSÓBORONA 3,5 m-es, Rau kombinátor 4,4-es összecsukható, 3,2-es kombinátor, öt­fejes IH és RábaWerk ekék eladók. 20/3355- 358.-----------------------------------_— ------------------*982293* a IH 9,8 XT félnehéz tárcsa jó állapotú eladó. Ár: 1,7 M Ft T.: 70/513-5586 — *983750* LÁNCTALPAS traktor T-130 tuskótoló lappal el­adó, 20/497-0804.-------------------*914338* NÉ MET rönkhasító gép új, 5 év garanciával és német használt bútor olcsón eladó. 70/771- 5847. *985696* « ÓRIÁS körfűrészek tűzifára és hasogatógép olcsón eladó. Ui. olcsón használt fűrészek. 30/9-433-952. •985667* RÁBA 245-ös ikerkerekes munkagépeivel üzembiztos állapotban eladó. 06-30/6480- 765.------------------------------------*984191* RI GOL eke előhántóval vagy elővágóval eladó. 20/497-0804. '984338* SZÁRTÉPŐ 4 soros eladó, jószágot beszámí­tok, 30/503-6421, *985600* T-174/2 Weimar eladó, 30/255-8057.-----------------------------------------------------------*985575* ZE T0R 120 LE eladó. 20/9814-052.---------------------*983870* TR AKTOR pótkocsit keresek, akár rendszám va© papírok nélkül. Bármilyen rossz háztartá­si gépet ingyen elszállítok. 06-30/41-30-282, 20/437-88-71.------------------------------------------------------------- *985669* «1 TONNÁS gyalogkíséretű targonca, vala­mint raklapemelő békák eladók. 20/9245- 988.------------- — --------------------— *985641* 3,3-A S tárcsa eladó. 70/338-5633.--------=-----------------------------------------------------*985663* 82-ES MTZ; 2-4-es eke eladó. 30/282-7864. ;---------------------------------------------------------------*984135* ÁLLÁST KÍNÁL A MIZSETÁP Kft. Lajosmizse külterületén talál­ható baromfi telepeire állatgondozókat keres. Szakmai gyakorlat előny. Érdeklődni: 06- 30/928-7136. AUTÓBUSZVEZETŐKET Kecskemétről és kör­nyékéről felveszünk. Érd,: 20/936-9747.---------------------------------------------------------------*983971* AWI hegesztőket keresünk külföldi munkára, kiemelt fizettéssel. Tel.: 30/486-9545 E-mail: tamas.porkolab@ferroflex.hu----------4---------------------------:---*984314* AZ ONNALI kezdéssel keresünk kecskeméti munkahelyre esztergályosokat. 20/3857-657.----------*--- --------*118834* CÉ GÜNK angol nyelvtanári állást hirdet 3 fő részére Kecskeméten induló felnőttképzése­inkhez. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal le­het, melyeket az oktvez@proschool.hu e-mail címre várunk, bővebb információt a 20/772- 7139-es telefonszámon kérhet, Jelentkezési határidő: 2008.10.10.--------------------------------------------------------------*984180* CÉ GÜNK felvételt hirdet valutapénztárosi állás betöltésére Kecskemét területén. Feltételek: valutapénztárosi végzettség, nyelvvizsga. Je­lentkezni lehet: 06-70/380-0208.----------------- *983915* CSEHORSZÁGI nyílászáró gyártó üzembe kere­sünk épületasztalos szakmunkásokat tartós munkavégzésre. Érd.: 70/408-3643.-------------------*988831* EG Y fő konyhai dolgozót napi 6 órára, egy fő szállodai reggeliztetőt napi 4 órára angol nyelvtudással, egy fő angolul beszélő recepci­óst heti 2 napra felveszek (lehet főiskolás vagy egyetemista). Kecskemét, Beniczky F. u. 4. 16-18 óra között.----------------------;-----------------------*984142* ÉT ELKISZÁLLÍTÓ cég keres saját gépjárművel rendelkező futárt Kecskemétre, déli órákban. 20/315-06-08.-----------------:--------------—-------*988516* GY AKORLATTAL rendelkező nemzetközi sofőrö­ket keresünk. 30/9-531-826.--------- - *934363* GY AKORLATTAL rendelkező felszolgálót, pultos lányt és szobaasszonyt keresünk kecskeméti szállodába. Érdeklődni: 76/503-130.------------------------------------------------------------ *985693* IP ARI homokszórót gyakorlattal, vidékre felve­szünk kiemelt bérezéssel, 20/437-3788.----■-*974888* IZ SÁKI telepünkre adminisztratív munkakörbe izsáki kolleganőt keresünk. Feltétel: érettségi, számítógép ismeret B kát. jog. Fényképes ön­életrajzot a postmaster@szark'asi-izsak.t- online.hu címre várunk.----------- --------------------------------------------*985673* HA szeretnél egy igényes fe­hérnemű márkaüzletben dol­gozni és van ruházati eladói végzettséged, küldd el önélet­rajzod az alábbi címre: skiny@t-online.hu fax: 06- 1/252-21-21. Az üzlet Kecske­méten a Malom Bevásárlóköz­pontban található. ,j84093 KECSKEMÉTEN keresünk szakmai fakorláttal rendelkező autószerelőt és műszaki területen jártas általános ügyintézőt, Érd.: 30/915-50- 18. —------------------ ---------------------- *084194* KE CSKEMÉTI kerti árudába kertészeti tapasz­talatokkal rendelkező eladót keresnénk. 20/975-7550.--------------------------------------------------------------*985602* KER ESÜNK vfz-gáz-központi- fűtés-szerelőket folyamatos vi­déki munkára. 76/320-481; 30/249-4329. .,855„. KERESKEDELMI cég biztos megélhetést adó területi képviselői állást kínál. Ügyfelet nem kell keresni, szakmai önéletrajzot várunk. sakraf@vipmail.hu------------------------------------*983740* KO CH’S TORMA KFT. kiskunfélegyházi telephe­lyére élelmiszeriparban jártas, gyakorlattal rendelkező géplakatost keres. Érdeklődni a 76/559-400 számon, hétköznap 8.00-16,00 óráig.----------------.--*884543* TE RÜLETI képviselőket keres német orientáci­ójú cég, lehet nyugdíjas isi Info: www.pannonfitt.hu vagy 20/962-1130. *985659* MELLÉKJÖVEDELEM 50-300 E ft! 30/268-6682. MIXERTANFOLYAM indul a Bols Mixer Akadé­mián Kecskeméten és Baján nemzetközi ké­pesítéssel! Ha szeretnél igényes környezetben bártenderként dolgozni, jelentkezz, hogy ke­verhess! Tel,: 30/677-0514 www.mixersuli.hu------------*984368* NE M bolti értékesítésre rátermett munkatár­sat keresünk. Elvárásaink: középfokú végzett­ség, jó kommunikációs készség. Amit aján­lunk: magas jövedelem, teljesítmény szerinti előrejutás. 06-20/973-5341. .--------------------------------—................- - - *984166* NO RVÉGIÁI munkalehetőségek! Akár nyelvtu­dás nélkül is! Olajfúrótornyokon, faipar, fém­ipar, vendéglátóipar, építőipar, halászat! Ki­emelt bérezés! (Nem címeket küldünk!) 06- 30/240-6470. *984248* « PRESSZÓBA pultost keresek. 20/324-9422.-------------------------------------------------------*985503* SIKERES csapat keres egyetemi vagy főiskolai diplomával, illetve középfokú végzettséggel + biztosításközvetítő szakképesítéssel (0KJ) ki­váló kommunikációs és jó problémamegoldó készséggel rendelkező munkatársat Baja és vonzáskörzetéből biztosítások, befektetés jel­legű biztosítások, hitelek értékesítéséhez. Amit kínálunk: versenyképes jövedelem, át­képzési támogatás, díjmentes oktatás, karrier lehetőség. Jelentkezni a következő telefonszá­mon lehet: 06-20/961-3478,---------------------------------------------------------------*984079* VA GYONVÉDELMI kft. áruházak és bankintéze­tek őrzésére felvételt hirdet. Feltétel bankba: fegyver- és pszichológiai vizsga. Szállás bizto­sított T.: 30/309-3850--------------------*984258’ ÜZ LETVEZETŐI munkakörbe kereskedelmi végzettséggel és gyakorlattal rendelkező mun­katársat keresünk Kecskemét­re. Jelentkezni önéletrajzzal e-mail: allasrajelentkezo@gmail.com Telefon: 20/341-8584 H-P 8-17-ig. VILLANYSZERELŐKET keresek Kecskemétről! 20/367-01-56.----------------------*883107* ÁLLÁST K ERES LAKATOS műhelyben munkát vállalok! Helyszí­ni munka is lehet. Érd.: 30/513-0329.---------------------- *985565* Pe tőfi Népe Kiadja a Felöli Lap- és Könyvkiadó Kit Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Ügyvezető Igazgató: dr. Tóth Miklós Főszerkesztő: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Teleton: 76/516-200 Telefax; 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-maíl-cIm: petolinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kit. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előlizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telelőn: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés dija: egy hónapra: 2,148 FI; negyedévre: 6.436 FI; télévre; 12.870 FI; egy évre: 28.740 FI. Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb részt vevők által személyesen. írásban, telefonon. SMS-ben. interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek Kéziratokat és fotókat nem órzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztéségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft.. Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt. Petőt! Lap- és Könyvkiadó Kit.. Népújság Kft. Hungaropress Sajtóterjesztő Kft t, előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik kóréról, (elhasználásuk módjáról ás céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, Illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő lakaté háromszög fize­tett hirdetést Jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készén kapuik, ezéft az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőli Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Peiőfl Népére hivatkozva lehel. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. •985598*

Next

/
Thumbnails
Contents