Petőfi Népe, 2008. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-23 / 223. szám

14 SPORT PETŐFI NÉPE - 2008. SZEPTEMBER 23., KEDD Már az első félidőben eldőlt a meccs labdarúgás - poli-farbe megyei ii. osztály A ballószögiek vitatták a tizenegyes jogosságát Egyik csapatnak sem sike­rült eddig elkápráztatni a szurkolóit. A jakabszállási- ak mindössze egy ponttal és egy döntetlennel voltak eddig jobbak a ballószögi- eknél. Szentirmay Tamás A vendégek kezdtek jobban, és sokkal többet birtokolták a lab­dát az első negyedórában. Ezt kö­vetően egy kezezés után tizen­egyeshez jutottak a hazaiak, amit értékesítetek is, és ez megváltoz­tatta a játék képét. Egymás után vezették támadásaikat a széle­ken, és eredményesek is voltak, sakk-matt helyzet elé állították a ballószögi védelmet. A második félidőben már nem volt olyan lát­ványos a mérkőzés, mint az első­ben. A vendégeknek is akadtak helyzeteik. Egy szép támadás után sikerült is gólt szerezniük. Ez kicsit felrázta a ballószögieket, de kevés idő volt már hátra ah­hoz, hogy újabb gólt tudjanak el­érni. Az első félidőben a hazaiak job­ban játszottak, aminek meg is lett az eredménye. A ballószögiek vi­tatták a tizenegyest, és ebben volt is igazság, mert előtte a hazaiak szabálytalankodtak. A következő három gólnál viszont nem lehe­tett semmilyen körülményt fel­hozni mentségként. A második játékrészben visszafogottabban játszottak a jakabszállásiak, ezért ez a negyvenöt perc kiegyenlített játékot hozott. Ha a vendégek be­lőtték volna a helyzeteiket, akkor szorosabbá tudták volna tenni a meccset, így azonban a hazaiak győzelme megérdemelt. Nvártőrinc - Kunfehértó 4-2 (3-21 KKf. Vasutas - Pálmonostora 2-0 (2-0) Nyártőrinc: Kunfehértó: Kiskunfélegyháza: Pálmonostora: Varga Német Pelikán Mindák Bálint Hérány Dinnyés Kovács L. Forgó Berki Dongó Papp Molnár Szabó R. Csincsák Soós Csernák Popén (Brinszki) Siber Földesi (Szeri) György (Papp) Tóth Abonyi (Simó) Tamási Búcsús Maczkó Dömötör Tóth L. (Mészáros) László Lajkó Vidéki Tóthi. Torbán (BeraT.) Grácz Polgár(Cseh) Pozsár Bera A. Szabó G. Gulyás Bíró (Kovács S.) Bimbó A. (Bimbó 1.) Horváth (Faragó) Seres (Fütyü) KovácsN. Edző: Edző: Edző: Edző: Fehér László BendeJózsef Bodor László Siber Mátyás Nyáriőrinc, 100 néző. Vezette: Kollár (Mikus, Kiskunfélegyháza, 200 néző. Vezette: Berki Lovász). Gól: Búcsús 2, Torbán, Bera A., ill. (Takács, Polgár). Gól: Gulyás, Kovács L. Grácz2. Sárga lap: György, Búcsús, ill. (öngól). Sárga lap: Vidéki, Polgár, Seres, ill. Szabó, Popén, Tóth, Lajkó. Kitűnt: Csernák, Papp, Tamási, Tóth L. Kitűnt: Pelikán, Dongó, László, Búcsús, Forgó, ill. Grácz, Lajkó. Vidéki, Polgár, ill. Mindák, Soós, Tamási, Ifjúsági eredmény: 6-0. Bíró. Ifjúsági eredmény: 1-0. Helvécia -Tabdi 1-2(0-01 CsólvosDálos - Orgovány Hí 1-1) Helvécia: Tabdi: Csólyospálos: Orgovány: Halasi Nagy Nadrai Jelen Bodor (Horváth) Szabó Orvos Csemik 1. (Kocsis T.) Barczi Doszpod Andricz (Hunyadi) Pócsik Hardi Horváth Szekeres P.(Varga) Kocsis B. Reibl Bonea (Dudás) Seres Marosvölgyi Fábián (Molnár) Mihalkó Fejes Boros Font Répás S. Péntek Farkas (Nyúl) Galántai (Áman) Novikov Hugyecz Gartner Gaál (Ledniczky) Csikós Mankovics Nyakocza Rumán (Szekér) Szekeres J. (Varga B.) (Szegedi) Szabó (Dobos) Szlovák (Mezei) Harkai Csernik Cs. Répás N. Szalai Edző: Edző: Edző: Edző: Bodrozsán László Bácsi László Göczö Zsolt Vízteleki János Helvécia, 50 néző. Vezette: Fülöp (Bábel, Csólyospálos, 150 néző. Vezette: Állaga Balta). Gól: Boros, ill. Font 2. Sárga lap: (Tóth, Prikidánovics). Gól: Mihalkó, ill. Csemik Bodor, Farkas, ill. Fábián. Kitűnt: Halasi, Cs. Sárga lap: Répás S., Répás N., ill. Jelen. Nyakocza, ill. Szabó, Font, Szlovák, Horváth, Kitűnt: az egész csapat, ill. Jelen, Szalai. Galántai. Ifjúsági eredmény: 2-2. Ifjúsági eredmény: 5-4. Bugac - Városföld 2-2 (0-2) Dunavecse - Lakitelek 1-2 (1-1) Bugac: Városföld: Dunavecse: Lakitelek: Rokolya Vörös Berger Körtvélyesi Koncz Balogh Kothencz Oláh (Verebélyi) Grezsa Almási Polánszki Tóth (Táncos) Szele Marosvölgyi Bárányos Kalics Jókai (Farkas F.) Kertész (Csatai) Duzmath Juhász Kovács P. Jaskó Oszlánszki (Kövesdi) Kovács (Budai) Szabó N. Sáfár Szabó (Sallai) Magyar (Gulyás) Szikora Lovas (Szabó Z.) Orosz Molnár Tholt Nagy Felföldi Fórizs Tarjányi B. Kovács Z. Miklós (Pandur) Lángos (Kertész) Szabó Á. Farkas M. Balázsi (Princes) Mata Edző: Edző: Edző: Edző: Kovács György Sáfár Sándor Sümegi József Ézsiás Gábor Bugac, 100 néző. Vezette: Hegyi (Kovács, Dunavecse, 50 néző. Vezette: Szűcs (Ara­Tatai). Gól: Tarjányi B., Szele, ill. Marosvölgyi, di, Markó). Gól: Duzmath, ill. Fórizs, Lán­Farkas M. Sárga lap: Koncz, Jókai, ill. gos. Sárga lap: Polánszki, Szabó, ill. Oláh. Kertész. Piros lap: Balogh. Kitűnt: Grezsa, Piros lap: Bárányos. Kitűnt: Kothencz, Szele, Szikora, Szabó N., ill. Jaskó, Maros­Gutman, ill. Kalics, Molnár, Fórizs. Ifjúsági völgyi, Farkas, Nagy. Ifjúsági eredmény 0-1. eredmény: 4-1. KLC-Tiszaatoár 4-2 (3-21 Kecskemét Tlszaalpár: Bállá Verebélyi S. Juhász (Hajagos) Törőcsik (Magyar) Molnár KovácsJ. Kapás (Illés) Pásztor Komonyi Túri Bodor Fábián (Győri) Nagy (Héjjas) Baranyi Szalai Hekkel Jónás (Terecskei) Babita Kovács Z. (Spitzer) Borsi Csizmadia László Edző: Edző: Karakas Ferenc Kása István Kecskemét, 100 néző. Vezette: Kis (Herczeg, Kohajda). Gól: Jónás 2, Komonyi, Szalai, ill. Borsi, László. Sárga lap: Túri. Kitűnt Jónás, Kapás, Komonyi, Molnár, ill. László, Borsi. Ifjúsági eredmény 2-5. Labdarúgó PolFFarbe megye II. észak 1. Kkfh. Vasutas 6 5 10 15-4 16 2. Pálmonostora 6 5 0 1 14-2 15 3. Lakitelek 6 5 0 1 16-9 15 4. Orgovány 6 4 1 1 21-8 13 5. Nyártőrinc 6 4 0 2 18-9 12 6. Városföld 6 3 1 2 13-11 10 7. Kunfehértó 6 2 1 3 14-12 7 8.Bugac 6 2 1 3 8-7 7 9. Jakabszállás 6 2 1 3 15-16 7 10. Csólyospálos 6 2 1 3 7-12 7 11. Helvécia 6 2 1 3 7-13 7 12. Dunavecse 6 2 0 4 16-12 6 13.Tabdi 6 2 0 4 7-14 6 14. Kecskeméti LC6 2 0 4 8-18 6 15. Tiszaalpár 6 1 0 5 8-22 3 16. Ballószög 6 1 0 5 6-24 3 Gara - Haiós 1-3 (1-1) Ersekcsanád - Rszentiván 4-1 (2-0) Szeretnie - B.szentistván 4-0 (1-0) Gara: Hajós: Ersekcsanád: Felsőszentiván: Szeretnie: Bajaszentistván: Szabó Tihanyi Székely Péter Tamási Petrovácz AntaiZs. Ruff Kasza Petres Dányi Csabai Szemerédi (Varró) Staffer (Gyöngy) Csőzik Répási Pencz Puskás Császár Bényei Aranyos Nemes (Ördög) Kővári Nagy Bácsi Huber Szabó Tóth Koch Onhausz (Timer) Bakai 0. (Mészáros) Nádasdi G. Kovács (Bajnok) Rezsneki Majoros (Újházi) Pankovics (Suhán) Viszmeg Tamaskó Miókovics(Nagy A.) Schnobl K. Csongor Radics Murinyi Nasz(Kovács) Hoffman Mészáros (Kovács) Tamasi (Kómár) Szatmári (Juhász) Mózer Pest NagyZ. (Gyurkity) Kuthi Sánta Kersity Csobolya Czuczu (Szeicz) Glavatity Schnobl A. Tokodi (Palkó) Török (Rigó) Kerezsi Birgány (Nádasdi P.) Vidákovics B. Szabó M. , (Szeresvári) Tirpák Hangya Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Viszmeg István Ginál Gábor Kernya Tibor Szűcs Zoltán Raffai Rudolf Szólik Gábor Gara, 220 néző. Vezette: Horváth Z. (Rácz, Ersekcsanád, 200 néző. Vezette: Fülöp (Hegyi, Szeremle, 250 néző. Vezette: Varga Z. (Vén, Vigi). Gól: Murinyi ill. Tamaskó 2, Czuczu. Kriván) Gól: Szabó, Glavatity, NagyZ., Csere). Gól: Majoros, Tokodi, Tirpák, Csőn­Piros lap: Murinyi, ill. Nádasdi. Kitűnt: Szabó, Vidákovics, ill. Ördög Sárga lap: Csőzik, Nagy gór. Kitűnt: Kock, Tokodi, Sánta, Csongor, III. Császár, Szemerédi, ill. Ruff, Tamaskó, Z., ill. Tóth, Rezsneki, Mészáros, Kovács. Piros Puskás, Pankovics. Ifjúsági eredmény: 2-0. Stoffen Ifjúsági eredmény: 4-2. lap: Péter. Kitűnt: az egész csapat ill. Répási, Rezsneki,Tóth. Ifjúsági eredmény: 3-0. Kelebia - Szakmár 3-1 (2-1) Nagybaracska-Mélvkút 1-1 (1-0) Katymár - Bácsbokod 2-1 (1-1) Kelebia: Szakmán Nagybaracska: Mélykút Katymár: Bácsbokod: Kollár Á. Zsinka Király 1. Gavlik Palásti Kazinczi Szántó Greksa Somogyi Z. (Illés L) Papp Berki Tettinger Szabó (Kollár A.) Romsics Nagy A. Kiss M. (Bállá) RasztikV. Morvái Gémes Kalló (Bréti) Fekete Puskás Rákity An ka Patocskai M. Gubányi (Varjú) Balics Bényi Rasztik P. Papp ürmös (Révész) Perity Illés L. (Kubovics) Bori Ribár(Hebők) Bosnyák Miklós Balogh Somogyi! Kamara Juhász Győrfi Dulics Szalontai (Szigeti) Pintér Odor Győré R. Győré M. Bereczki András Gúnya Velez Szalai (Varga) Cs. Kovács Tartott Gillich Kanizsai Kisa Tóth Kovács Ferencz(Kovács) Rab Szűcs (Bánóczky) Beszedics Vadászlaki (Pilcsuk) Hercz Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Dulics József András Gábor Vanó Sándor Velez Attila Pillér Tibor Barákovics István Kelebia, 100 néző. Vezette: Somogyi (Bella, Nagybaracska, 100 néző. Vezette: Rácz Katymár, 200 néző. Vezette: Péter Szabó (ifj. Szilvási). Gól: Ferencz, Szabó, Miklós, ill. (Horváth E, Serdült). Gól: Gúnya, ill. Bállá. Péter Szabó, Nasz). Gól: Győré R.Tóth, ill. Gillich. Sárga lap: KollárÁ, Miklós, Dulics, ill: Sárga lap: Puskás, Kisa. Piros lap: Papp, Győré M. Sárga lap: Rasztik P. Ribár, Győré, Perity. Kitűnt: KollárÁ, Patocskai M, Miklós, Berkó. Kitűnt: Somogyi Z., Gúnya, Szűcs, ill. Szalai, ill. Tettinger. Kitűnt: Berki, Győré R., ill. Ferencz, Révész, ill.: Zsinka, Greksa. Kiss M., Puskás. Ifjúsági eredmény: 1-1. Morvái, Győré M. Ifjúsági eredmény: 0-5. Ifjúsági eredmény: 10-0. Császártöltés­Csávolv8-3 (3-2) Bácsborsód ­Sükösd 1-3 (1-2) Labdarúgó Stadler megye II. dél Császártöltés: Csávoly: Bácsborsód: Súkösd: 1. Kelebia 7 7 0 0 19-5 21 Frick Bubicz Szöllősi (Török) Nagy 2. Császártöltés 7 6 0 1 35-7 18 Kardos (Árvái) Király Varga • Molnár 3. Hajós 7 6 0 1 22-15 18 Májer Schindler Berger (Veres) Kiss Pólyák (Székely) Kárpáti K. Bognár Héhn Hamóczi (Csontos) Kazinczi Matity Koszorús 4. Mélykút 6 4 1 1 16-13 13 5. Katymár 7 4 1 2 13-11 13 6. Szeremle 7 2 3 2 14-11 9 Filus A. Kárpáti R. Bosnyák Mojzes Bulla Halász Jánosi (Varga) Papp 7. Szakmár 6 303 11-12 9 Filus G. Gémes Merkler Kovács (Kutyka) 8. Nagybaracska 7 2 1 4 13-16 7 Herczeg Kovács Szabó Horváth Rácz Csúcs (Barta) Pesti (Rácz) 9. Érsekcsanád 7 2 1 4 10-15 7 Tamás (Balázs) Grúber (Fekete) 10. Sükösd 5 2 0 3 11-13 6 Béleczki Kővári Salamon (Simon) 11. Bácsborsód 6 204 13-17 6 Edző: Edző: Edző: Edző: 12. Bácsbokod 6 204 11-18 6 Verba József Bosnyák Benedek Váits Zoltán Lógó János 13. Bajaszentistván6 204 7-17 6 Császártöltés, 100 néző. Vezette: Pólyák Bácsborsód, 100 néző. Vezette. Apró 14. Gara 6 1 2 3 8-11 5 (Hodován, Csere). Gól: Filus G. 2, Herczeg 2, Béleczki 2, Kovács, Filus A., ill. Szabó 2, (Palcsik, Fejes). Gól: Hamóczi, ill. Halász, Koszorús, Kazinczi. Sárga lap: Varga, Mojzes, 15. Felsőszentiván 7 1 2 4 15-22 5 16. Csávoly 6 1 1 4 11-20 4 Bosnyák. Sárga lap: Horváth, Kővári. Kitűnt: Bulla, Merkler, ill. Koszorús, Grúber. Kitűnt: 17. Fájsz 5 1 0 4 9-15 3 Szabadnapos: Fájsz Ifjúsági eredmény: 7-0. Ifjúsági eredmény 2-3. Jakabszállás - Ballószög 4-1 (4-01 Jakabszállás: Kovács F. Kátai Gulyás (Székely) Kovács A. Kánisz: Török Átrak (Mellék) Baranyi (Ugrina) Torbavecz Palásti Szilágyi (Víg) Edző: TorbaveczJózsef Jakabszállás, 80 néző. Vezette: Filus (Kiss L, Szvetnyik). Gól: Szilágyi 3, Kovács A., ill. Sipos. Sárga lap: Kovács A., Baranyi, ill. Gyönge, Andrási. Kitűnt: Baranyi, Szilágyi, Kánisz, ill. Sallai, Sipos, Patai, Gyönge. Ifjúsági eredmény: 7-1. így estek a gólok 17. PERC: Be­adás után az egyik ven­dég védő kézzel ért a EB2E5H3 tizenhatoson belül a labdá­Nemes Turcsányi (Füle) Patai Huba Hortobágyi (Szalai) Sallai Szitás Gyönge Andrási (Csizmadia) Sipos Simon (Sárai) Edző: Máté Gábor hoz, amiért a játékvezető ti­zenegyest ítélt. A büntetőt Szilágyi értékesítette 1-0. 23. PERC: Bal oldali beadás után Kovács Andor fordulás­ból, ballal hatalmas gólt lőtt 2-0. 33. PERC: Baranyi Kánisztól kapott labdát, bevitte a tizen­hatoson belülre, majd az üre­sen álló Szilágyihoz továbbí­tott, aki három méterről a kapuba lőtt 3-0. 36. PERC: Szalai középen ka­pott jó labdát, vihette volna tovább, tizenhét méterről lőtt, a labda centiméterekkel ke­rülte el a kaput. 38. PERC; Baranyi Szálaival kényszerítőzött, majd eljutott a bal oldalon. Az alapvonal­tól visszagurított Szálainak, aki ezúttal sem hibázott 4-0. 54, perc: Kátai jó labdát ka­pott középen, kicselezte Ne­mest, de túlságosan kisodró­dott, és az cMalhálóba lőtt 82. PERC: Gyönge a jobb olda­lon ugratta ki Sípost, Kovács feleslegesen jött ki a kapujá­ból, elhúzta mellette a lab­dát, és az üres kapuba gurí­tott 4-1. Mestermérleg , 4 1 TORBAVECZ JÓZSEF: - Régóta vártunk egy győzelemre, végre sikerült. Az eredmény ellenére nem volt olyan egyszerű, mert az ellenfelünk agresszív játéká­val sokszor tördelte a játékun­kat. Szerencsére az első rúgott gólunk után kitámadtak a ballószögiek, és így meg tudtuk kontrázni őket. máié GÁBOR: - Hibáztam, mi­vel a csapatomat nem készítet­tem fel arra, hogy nem tizen­egy, hanem tizenkét ember el­len kell játszania. Ha a játékve­zető nem adja meg a tizen­egyest, akkor biztos, hogy nem ilyen eredmény született volna. A ballószögi Gyönge (balra) és Simon (10) sem tudott segíteni csapatán. A hazaiak eredményesebbek voltak.

Next

/
Thumbnails
Contents