Petőfi Népe, 2008. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-02 / 205. szám

14 SPORT PETŐFI NÉPE - 2008. SZEPTEMBER 2., KEDD A városföldi foci jobb, mint a házasság labdarúgás - pou-FARBE megye! ii. osztály Az újonc biztos győzelme a rutinos tabdiak ellen Az első két fordulóban egyik csapat sem szerzett pontot, így lehetett volna mit javítani a statiszti­kán. Természetesen mind a két gárda győzelemmel lett volna elégedett. A ta­lálkozó után a városföldi­ek örülhettek. Szentirmay Tamás A hazaiak támadó felfogásban kezdtek. Sokpasszos adogatás­sal próbáltak előre menni. Az el­ső igazi helyzet mégis a vendé­gek előtt adódott, de nem tudtak élni vele. Nem úgy a városföldi­ek, akik az első húsz perc befe­jezése előtt megszerezték a veze­tést. Ebben az időszakban válto­zatos, jó iramú mérkőzést ját­nyüket a városföldiek: beadást követően Szabó Norbert a saját kapujába fejelt. Társai nem dor­gálták meg a fiatal játékost, nem tehetett róla, menteni akart. Arra lehetett számítani, hogy a második félidőben élvezete­sebb lesz a játék, és a Tabdi töb­bet mutat majd a fociból. Nem így történt. A hazaiak továbbra is mezőnyfölényben játszottak. Ha pontosabban céloznak, akkor nem kettő, hanem jóval több gól­lal is győzhettek volna. A ven­dégcsapatban sokkal több ta­pasztalt játékos játszott, még­sem tudták akaratukat rákény­szeríteni ellenfelükre. Úgy tűnt, mintha nem akarták volna elég­gé a győzelmet. A találkozón az egyik néző megjegyezte - utalva a szomszédban zajló lakodalom­ra -, hogy a foci jobb, mint a há­szottak a csapatok. Egy hazai el- zasság mert a foci örökké tart, de lentámadás után növelték elő­a házasság nem. Kunfehértó ­Orgovánv2-3(2-0) Ballószög-Kecskeméti LC1-0 (0-0) Kunfehértó: Orgovány: Ballószög: Kecskeméti LC: Csorba Jelen Nemes Bállá Hérány Csemik l. Gyönge (Balogh) S. Juhász Berki Pócsik Patai (Sárosi) Komonyi Szabó R. Kocsis B. Huber Illés (Halász) Horváth Seres Árvái (Oláh) Héjjas (Hajagos) Kiss Fejes Füle Jónás Tóth Péntek Szitás Bodor Maczkó (Mészáros) Gréczi Szalai F. (Sallai) Szalai S. Bozsóki (Lajkó) Mankovics (Kocsis Andrási Engel Grácz T.) Sipos (Szakonyi) Kovács Tarjányi (Dávid) Csemik Cs. Simon Terecskei (Spitzer) Szalai B. Edző: Edző: Edző: Edző: Bodor László Vízteleki János Máté Gábor Karakas Ferenc Kunfehértó, 250 néző. Vezette: Pólyák (Hodo­Ballószög, 80 néző. Vezette: Tamaskó (Fejes, ván, Csere L). Gól: Tarjányi, Bozsóki, ill. Pén­Hugyi). Gól: Sipos. Sárga lap: Sallai, ill. tek, Pócsik, KocsisT. Sárga lap: Tóth, Horváth, Héjjas. Kitűnt: Nemes, Gyönge, Huber, Lajkó, Dávid, ill. Jelen, Póczik, Seres, Péntek, Sipos, ill. Bállá, Bodor, Engel, Kovács. Csemik Cs. Kitűnt: Grácz, Berki, Horváth, ill. Ifjúsági eredmény: 0-0. Pócsik, Kocsis B:; Csemik Cs. Ifj.: 0-3. Tiszaabár - Csólvosoábs 0-2 (0-2) Lakitelek - Helvécia 4-0 (1-0) Tlszaalpár: Csólyospábs: Lakitelek: Helvécia: Verebélyi Nadrai Körtvélyesi Halasi L Törőcsik Andricz (Sándor) Oláh (Budai) Horváth (Szapu) Kovács Orvos Tóth Barczi Török Novikov Kalics (Tánczos) Gartner Túri Csikós Juhász Szabó Fábián Répás N. (Göcző) Kovács P. (Kertész) Nyakócza (Dombi) Tóth (Pásztor) Harkai Magyar (Verebélyi) Vér Hekkel Répás S. Molnár (Fazekas) Király (Dobos) Babita (Németh) Farkas Fórizs Halasi K. (Farkas) Baranyi (Borsi) Tálas Lángos Marosvölgyi (Nyúl) László Szekeres P. Mata Hardi (SzekeresJ.) Edző: Edző: Edző: Edző: Kása István Göcző Zsolt Ézsiás Gábor Bodrozsán László Tiszaalpár, 100 néző. Vezette: Kaszala Lakitelek, 150 néző. Vezette: Kis, (Barta, Molnár). Gól: Répás N„ Répás S. (Kohajda, Bakos). Gól: Oláh, Fórizs, Ko­Sárga lap: Túri, ill. Csikós, Farkas. Kitűnt: vács, Lángos. Sárga lap: Barczi, Vér. Ki­Verebélyi, Túri, Törőcsik, ill. Csikós, Farkas, tűnt: Juhász, Molnár, ill. Barczi, Hardi. Ifjú­Harkai, Orvos. Ifjúsági eredmény: 1-4. sági eredmény: 3-2. Pálmonostora ­Nváriőrinc 1-0 (1-0) Pálmonostora: Nyárlörinc: Mindák Varga Kovács L. Bálint Soós (Seres) Forgó Földesi (Papp) Molnár Tamási Bera T. Póth Bera A. (Dávid) Tóth György Pozsár Búcsus Bíró Bende Kovács N. Bimbó A. Kovács S. (Szeri) Torbán Edző: Edző: Fehér László BendeJózsef Pálmonostora, 100 néző. Vezette: Somo­gyi (Bállá, Mozsár). Gól: Pozsár. Sárga lap: Papp, Földesi, Kovács L. Kitűnt: az egész csapat, ill. Varga, György. Ifjúsági eredmény: 0-7. Bugac - Dunavecse 2-1 (0-0) Bugac: Dunavecse: Kökény Berger Koncz Kothencz Grezsa Polánszki Szele Bárányos Tholt Orosz Kovács P. Kövesdi (Oszlánszki) Szikora (Szabói) Szabó M. (Dávid) Kovács G. (Farkas) Gutman Seregély Felföldi (Pandur) Tarjányi B. Princes (Miklós) Szabó Á. Balázsi Edző: Edző: Kovács György Sümegi József Bugac, 100 néző. Vezette: Fülöp (Almási, Ka­ra) Gól: Tholt Tarjányi, ill. Orosz. Sárga lap: Seregély, Szikora, Szabó Á., Kovács P., ill. Ferlföldi. Piros lap: Bárányos. Kitűnt: Grezsa, Szele, Szikora, Farkas, ill. senki. Ifj.: 0-3. Jakabszallas - Kkm. Vasutas 1-1 (1-0) Jakabszállás: Kovács F. Kátai (Mellék) Gulyás (Csákó) Kiss Kánisz Baranyi Palásti Törteli Torbavecz (Kovács A.) Átrak (Sódar) Szilágyi (Vígh) Kkfhazi Vasutas: Pelikán Cseke Dinnyés Horváth A. Abonyi Dömötör Vidéki Gulyás Nemcsók (Siber M.) Polgár (Cseh Zs.) Seres (Cseh A.) Edző: Edző: Torbavecz József Siber Mátyás Jakabszállás, 100 néző. Vezette: Tamás (Hodován, Vén). Gól: Átrak, ill. Vidéki. Sárga lap: Torbavecz, Törteli, Sódar, ill. Horváth, Se­res. Kitűnt: Abonyi, Gulyás, Vidéki, Cseke, ill. Kovács F. Kiss, Palásti, Baranyi. Ifj.: 5-2. Labdarúgó Poli-Farbe Meg« I). Észak 1. Orgovány 3 3 0 0 14-4 9 2. Pálmonostora 3 3 0 0 6-0 9 3. Kkfh. Vasutas 3 2 1 0 7-4 7 4. Kunfehértó 3 2 0 1 8-3 6 5. Lakitelek 3 2 0 r 8-4 6 6. Nyárlörinc 3 2 0 í 7-3 6 7. Jakabszállás 3 1 1 í 10-7 4 8. Dunavecse 3 1 0 2 7-5 3 9. Bugac 3 1 0 2 2-3 3 10. Városföld 3 1 0 2 4-6 3 11. Csólyospálos 3 1 0 2 3-5 3 12. Ballószög 3 1 0 2 4-8 3 13. Tiszaalpár 3 1 0 2 5-11 3 14. Helvécia 3 1 0 2 2-9 3 15. Kecskeméti LC 3 1 0 2 2-9 3 16. Tabdi 3 0 0 3 1-9 0 A városföldi Almási Zsolt (balra) a fiatalabb korosztályt képviseli, többször szerelte a tapasztaltabb Mezei Krisztiánt. Mélykút - Faisz 3-2 í 1-21 Érsekcsanád: Székely Bajnok Szabó Kiss (Csőzik) Nagy Kovács Vidákovics Miókovics Glavatity Hoffmann Da Silva Edző: Kemya Tibor Érsekcsanád, 200 néző. Vezette: Tóth (Ottenthál, Prikidánovics). Gól: Szabó, ill. Majoros. Sárga lap: Szabó, ill. Koch, Kon­koly. Piros lap: Bajnok, ill. Mezei. Kitűnt: Szé­kely, Da Silva, Hoffmann, ill. Tokodi, Tamási. Ifjúsági eredmény: 4-3. Szakmár - Katvmár 1-2 (0-1) Mélykút: Fájsz: Szakmar: Katymár: Felsőszentiván: Csávoly: Gavlik Benke Zsinka Palásti Péter Molnár KissM. Kutasi Greksa Berki Schnobl K. Király Bényi (Maczkó) Mihalik Bréti Rasztik V. Kuthi Losonczi Odor Máté Romsics Rákity Tóth T. (Kovács) Kővári Beszedics Póta Varjú (Kovács) Rasztik P. Répási (Mészáros) Pólyák Kisa Tanyó Gubányi Kovács (Hebők) Schnobl A. (Tóth A.) Katymarac Snyehola Tóth Balogh Gulyás Tettinger Kárpáti K. Papp Cs. Anisity Nagyapáti Juhász Ördög Kárpáti R. Bori Kékesi Szalontai Ribár Blahó Bosnyák Kamara Szeriz (Sereg) András Győré Rezsneki Gémes Velez (Kürtös) Szász Szigeti (Tóth) Tóth Szabó Wittner (Székely) Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Velez Attila Gyuricza János Dobler Róbert Pillér Ti bor Blahó Gyula Kiss Róbert Mélykút, 150 néző. Vezette: Tóth (Koch, Ko­Szakmár, 100 néző. Vezette: Fülöp (Hegyi, Felsőszentiván, 300 néző. Vei: Péter Szabó sár). Gól: Snyehola 2; Kiss M., ill. Máté, Kriván). Gól: Tóth, ill. Ribár, Tóth. Sárga lap: (Bella, ifj. Péter Szabó). Gól: Rezsneki, Szabó, Szász. Sárga lap: Kisa, Snyehola, Papp, Ka­Nagyapáti, András, Kovács, Tóth, ill. Rasztik, Pólyák (öng), ill. Wittner, Bosnyák, Székely. Sár­mara, ill. Benke, Póta, Kékesi, Szász, Sereg. Juhász, Ribár. Piros lap: Zsinka, ill. Berki. Ki­ga lap: Szabó, ill. Király, Pólyák, Kárpáti K, Kár­Piros lap: Odor, ill. Tanyó. Kitűnt: Snyehola, tűnt: senki, ill. Juhász, Palásti, Rasztik. páti R„ Bosnyák. Piros lap: Ördög Kitűnt Tettin­Kiss M., ill. Máté. Ifjúsági eredmény: 4-1. Ifjúsági eredményi: 2-0. ger, Schnobl K, ill. Gémes, Bosnyák. Ifj.: 6-0. Haiós - Bácsborsód 6-1 (2-0) Bszentistván - Nagybaracska 2-1 (2-0) Bácsbokod - Császártöltés 2-1 (1-1) Hajós: Bácsborsód: Bajaszentistván: Nagybaracska: Bácsbokod: Császártöltés: Tihanyi Szőllősi Détári Királyi. Kazinczi Paplanos Gyöngy Varga Puskás Somogyi Z. Tettinger Árvái Stoffer Bognár (Hehn) Csabai Nagy Morvái Májer Bényei Hamóczi Szatmári Fekete Füstös Schindler Huber (NádasdiP.) Mojzes Gergity (Pankovics) Kubovics (Molnár) Papp Berger Nádasdi G. Bulla Holczer Király F. Bosnyák Filus A. Tamaskó Merkler Nagy Somogyi T. László (Győrfi) Filus G. Nasz (Kovács) Rácz (Török) Hangya Gúnya Juhász Herczeg Pesti Csúcs (Csontos) Éber(Radics) Császár Győré (Dervaderics) Jánosi (Varga) Czuczu Simon Hamvas (Timer) Bánóczki (Király 1.) Cs. Kovács Kovács Birgány (Ruff) Sálamon Rigó (Kristolovics) Szőcs (Illés) Veverka (Hercz) Béleczki (Györgye) Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Ginál Gábor Váits Zoltán Szólik Gábor Vanó Sándor Barákovics István Gatter István Hajós, 250 néző. Vezette: Pocsai (Szécsény, Bajaszentistván, 150 néző. Vezette: Kiss (Fi­Bácsbokod, 200 néző. Vezette: Suba Z. Gönczi). Gól: Tamaskó 2, Nasz 2, Czuczu, Bir­lus, Szvetnyik). Gól: Rigó, Gergity, ill. Király F. (Suba P, Kovács D.) Gól: Veverka 2, ill. gány, ill. Salamon. Kitűnt: az egész csapat, Sárga lap: Radics, Nagy, Éber, Hangya, ill. Ki­Béleczki. Sárga lap: Tettinger, Papp, ill. Szőllősi, Mojzes. Ifjúsági eredmény: 7-0. rály F. Piros lap: Szatmári. Kitűnt: az egész Győrfi, ill. Schindler, Filus A., Béleczki. Ki­csapat, ill. senki. Ifjúsági eredmény: 2-1. tűnt: Papp, Füstös, Veverka, ill senki. Ifjúsági eredmény: 3-0. Érsekcsanád ­Szeretnie 1-1 (0-1) Kelebia ­Gara3-l(l-0) Labdarúgó Stadler Megye II. Dél Szeretnie: Kelebia: Gara: Tamási Kollár Á. Szabói Kővári Patocskai! Antal Újházi (Sánta) (Kovács 1.) Bakai Tokodi Dulics Császár Csongor Miklós Kerezsi Mezei Szabó A. Bakai Dányi Patocskai M. Csobolya Koch Ürmös Viszmeg (Antall) Pencz Szántó (Selymes) Varró K. Majoros Bereczki Szemerédi Tamasi (Konkoly) Tartott (Kollár A.) Ferencz (Erdélyi) Balogh Edző: Edző: Edző: Raffai Rudolf Dulics József Viszmeg István Kelebia, 100 néző. Vezette: Állaga (Stefá- novits, Atyánszky). Gól: Tartott, Bereczki, Kol­lár A.,ill. Dulics (öngól). Sárga lap: Ürmös, ill. Kerezsi, Viszmeg. Kitűnt: Dulics, Tartott, Patocskai M. Bereczki, ill. Bakai, Császár, Csobolya. Ifjúsági eredmény: 4-0. Felsőszentiván - Csávoly 3-3 (2-21 1. Kelebia 4 4 0 0 10-3 12 2. Mélykút 4 4 0 0 14-8 12 3. Császártöltés 4 3 0 1 19-2 9 4. Hajós 4 3 0 1 14-11 9 5. Katymár 4 2 1 1 8-7 7 6. Szakmár 3 2 0 1 7-5 6 7. Bácsbokod 3 2 0 1 8-7 6 8. Bajaszentistván 3 2 0 1 4-8 6 9. Csávoly 4 1 1 2 8-9 4 10. Érsekcsanád 4 1 1 2 5-10 4 11. Sükösd 2 1 0 1 6-6-3 12. Szeremle 4 0 3 1 5-7 3 13. Gara 3 0 2 1 4-6 2 14. Felsőszentiván 4 0 2 2 9-14 2 15. Fájsz 3 0 0 3 6-10 0 16. Nagybaracska 4 0 0 4 7-13 0 17. Bácsborsód 3 0 0 3 3-11 0 Szabadnapos: Sükösd Városföld-Tabdi 2-0 (2-01 Városföld: Vörös Balogh Almási Marosvölgyi Kertész Sáfár Farkas (Puskás) Kiss (Lovas) Csatai Kovács (Domokos) NagyL. Edző: Sáfár Sándor Tabdi: NagyM. Bonea Doszpod Szabó Lukács (Bránya) Németh (Szekér) Mezei Font Fábián Ámann Rumán Edző: Hunyadi László Városföld, 100 néző. Vezette: Kávai (Bábel, Lovász). Gól: Kiss, Szabó (öngól). Sárga lap: Kertész, ill. Bránya. Kitűnt: az egész csapat, ill. NagyM. Rumán, Mezei. Ifjúsági eredmény: 5-2. így estek a gólok ü. PERC: Bal oldali szöglet után Bonea közelről az oldalhálóba pörgetett 19. perc: A 16-os előtt Kisshez került a labda, aki kapásból hatalmas gólt lőtt, 1-0. 25. perc: Nagy Lajos hosszú labdával indította Marosvölgyit, aki középre adott Szabó menteni akart, de fejéről a saját kapujában kötött ki a labda, 2-0. 48. perc: Sáfár előrevágott lab­dájával Farkas kapura tört, már a tizenhatoson belül járt, amikor lőtt, de Nagy Miklós lábbal védett 84. perc: Sáfár jól eltalált erős lövését csak kiütni tudta a vendég hálóőr. ?a perc: Tűzijátékot rendez­tek a városföldi csatárok a Tabdi kapuja előtt. Többen is kapura lőttek, ám a védőkről minden esetben kipattanta labda. 84. perc: Font kapáslövésénél minden tudására szüksége volt Vörösnek, hogy kiüsse a labdát 85. PERC: Sáfár közeli fejesét a felső léc alól tolta szögletre Nagy Miklós. Mestermérleg sáfár Sándor: - Ezen a mér­kőzésen kijött az, amiért dol­goztunk. Az elkövetkező idő­ben számítani kell ránk. Ki­csit nehézkesen megy még a játék, mert néhányan a me­gyei III. osztályban gondol­kodnak, de remélem, csatla­koznak hozzánk, és fel tud­nak pörögni. HUNYADI LÁSZLÓ: - Amíg négy­öt meghatározó ember hiányzik a csapatból, addig a rutinos já­tékosok sem tudnak fejben kon­centrálni. Bennünk van sajnos az alapvető hiba, ezeket hasz­nálta ki ellenfelünk. A második félidőben jobban játszottunk, a győzelemhez ez is kevés volt.

Next

/
Thumbnails
Contents