Petőfi Népe, 2008. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-04 / 207. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. SZEPTEMBER 4., CSÜTÖRTÖK SZOLGÁLTATÁS 11 Összehangolják a képzést oktatás Közös intézményben a szakközép- és szakiskolák A kiskunhalasi Garbai a szakképzés egyik fontos műhelye. MA NAPKELTE 6.07 - NYUGTA 19.18 HOLDKELTE 11.27 - NYUGTA 20.41 ROZÁLIA napja Rozália. Olasz eredetű név, va­lószínűleg a Rosa, azaz a Ró­zsa továbbképzéséből alakult. Az iskolakezdési támogatásról Az iskolakezdési támogatás miatt kereste fel rovatunkat egyik olvasónk. Eddig minden évben kapott a munkáltatójától, idén azonban ezt megtagadták tőle, mond­ván, hogy nincs rá pénz. A ki­esett összeg ilyenkor ősszel nagyon hiányzik a családi költségvetésből. Olvasónk ab­ban sem biztos, hogy ezt a munkáltató köteles-e adni, vagy sem. Sok barátjával, is­merősével beszélgetett. Van olyan, aki kap a munkahelyén, mások nem. Sőt olyat is hal­lott, ahol mindkét szülő kapott iskolakezdési támogatást. Tény, hogy egyre több munkál­tató él az úgynevezett béren kívüli juttatások, vagyis külön­böző adó- és járulékmentes tá­mogatások lehetőségével. Ezek egyike az iskolakezdési támo­gatás. Ám ez csak adható, te­hát nem kötelező adni. Min­den munkáltató maga dönti el. Az iskolakezdési támogatás mértékét a személyi jövede­lemadóról szóló törvény hatá­rozta meg. Ennek alapján idén nőtt a juttatás maximális ösz- szege. 2008-ban akár a mini­málbér harminc százalékát is elérheti, ami évi 20700 forint lehet adó- és járulékmentesen. Mivel ez a támogatás - ahogy üyet olvasónk is hallott - mindkét szülőnek adható, ezért optimális esetben az ér­téke elérheti a gyermekenkén­ti 41400 forintot. LEVELÉT VÁRJUK: PETŐFI NÉPE - „SEGÍTÜNK” 6001 KECSKEMÉT, PF. 76 E-MAIL: VALENTINA.TAKACS@AXELS.HU Alkalmazkodni a körül­ményekhez, ez igen fon­tos a szakképzés terüle­tén is. Barta Zsolt Rugalmasabbá kell tenni a szak­képzést, de úgy, hogy közben a ki­sebb létszámú intézményeket ne kelljen bezárni. Részben ez volt a motivációja annak a megyei ön- kormányzat által indított kezde­ményezésnek, melyhez alapítvá­nyi iskolák és több város szak­képző intézményeivel csatlako- . zott. Az iskolák közös évnyitóját tegnap tartották a kecskeméti ÁFEOSZ-iskolában. Az intézmé­nyek létrehoztak Bács-Szakma Szakképzési-fejlesztési és Non­profit Zrt. néven egy olyan szer­vezetet, amelyik Kecskemét és Kunszentmiklós iskoláinak kivé­telével az egész megyét lefedik. Bányai Gábor megyei elnök el­mondta, hogy mintegy négy éven át egyeztettek az önkormányza­tok és az iskolák. Több mint 12 ezer diák oktatását szeretnék még rugalmasabban, a piaci igé­nyekhez alkalmazkodva meg­szervezni. Ezentúl ez a szervezet fogadja majd a munkaadók által felajánlott szakképzési hozzájá­rulást. Három év alatt ennek az összege eléri az egymilliárd forin­tot. így közösen célzottan tudják a szakmai tartalmi és infrastruk­turális fejlesztéseket elvégezni. A közhasznú társaság célja a szak­képzés modulszerű kialakítása, a végzett diákok elhelyezkedésé­nek a követése, felnőttoktatás ki- terjesztése, a vállalati kapcsola­tok kiépítése. A köszhasznú társaság a Társa­dalmi Megújulás Operatív Prog­ram Irodához pályázatot nyújtott be az oktatás megújítására. Ha pozitívan bírálják el az igényeket, akkor akár 400 millióval lehet ja­vítani a tanítás feltételeit. az alapítók: megyei önkor­mányzat, Baja, Kiskunfélegyhá­za, Kiskunhalas, Kalocsa, Bácsal­más, Jánoshalma, Kiskunmajsa, Kiskőrös Többcélú Kistérségi Tár­sulás, Eötvös József Főiskola, Ál­talános Fogyasztási Szövetkeze­tek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (Bp.), Kated­ra Iskolai Alapítvány (Kecske­mét), Rendszervező Intézmény­fenntartó Működtető és Szakkép- zésfejlesztő Alapítvány (Baja). SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.). Úgy érzi, a nyaralás miatt összecsapnak feje fölött a hullámok. Ne ag­gódjon, a mérleg nyelve most is pozitív irányba billen. MÉRLEG (IX24-X23.). Nagy teher nyomja vállait az iskolakezdés­sel. Ha a nyári kalandvágyát szorgalomra és kitartásra cse­réli, jó úton jár. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Váratlan, de kellemes kihívás érheti. El­sőre talán fel sem tűnik, hogy az ajánlat kétértelmű. Szár­nyaló jókedv és homlokráncó- lás váltja egymást. NYILAS (XI.23-XII.21.). Keményen dolgozik, de meg is lesz érte a jutalma. Önnek mindig erőssé­ge volt a behízelgő modor, sze­mélyes vonzerejével ezúttal is szép szakmai sikert érhet el. BAK (XII. 22-1,20.). Egy konfliktus emléke még mindig nyomaszt­ja. Nézzen szembe az érzései­vel, igyekezzen mindent mie­lőbb tisztázni. VÍZÖNTŐ (I.21HI.20.). Vonzónak talál egy befektetést, mert úgy látja, hogy kevés pénzből tud sokat csinálni. Ám nem árt el­lenőriznie, valóban olyan jó üzlet-e ez a lehetőség, mint gondolta. HALAK (II. 21-111.20.). Egyik barát­ja beavatja egy szövevényes magánéleti probléma részletei­be, és Ön megpróbál minél jobb tanácsokat adni neki. Es­te rendezvényre hivatalos, ahová nem akaródzik elmen­nie, végül is jól érzi magát. KOS (lll.21-IV.20.). Szeretne job­ban vigyázni az egészségére, és elhatározza, hogy helyeseb­ben fog táplálkozni, többet mo­zog, sportol. Rögtön jobb lesz közérzete. BIKA (IV.21—V. 20.). Jó híreket kap valami fontos üggyel kapcso­latban. Engedje az intuícióit felszínre törni - érdemes! Munkája során érdekes embe­rekkel beszélgethet. IKREK (V.21-VI.21.). Nagy a való­színűsége, hogy találkozik va­lakivel, aki szinte azonnal megtölti életét valóra váltható álmokkal. Ön most rendkívül vonzó. RÁK (VI.22-VII.22.). Ha Ön egye­dül él, ma készen kell állnia, hogy elbűvöljön egy büszke Szűz-jegyűt. Dobjon be min­dent, mert ha lemarad, ő to­vábbáll. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). A Sza­turnusz segíti Önt abban, hogy megismerkedjen egy Vízöntő­jegyűvel. Nyugodt kis szigeten érezheti magát, nem is érti, miért nem boldog mindenki. A Tisza tegnap Szolnoknál -130, Csongrádnál -75 centi magas volt. A DUNÁN Budapestnél 164, Paksnál 81, Bajánál 195, Mohácsnál 216 centiméteres vízállást mértek. ________________________________________________________________HIRDETÉS Az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ (6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.), pályázatot hirdet belső ellenőri álláshely betöltésére - az önkormányzati - kulturális ágazati intézményeknél történő feladatellátásra. Pályázati feltételek: • magyar állampolgárság, büntetlen előélet, • szakirányú egyetemi, főiskolai vagy egyéb nem szakirányú felsőfokú végzettség és mérlegképes könyvelői oklevél megléte, • legalább kétéves - költségvetési területén - eltöltött szakmai gyakorlat, számítástechnikai ismeret. Az álláshely azonnal betölthető. Bérezés a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint. Pályázatokat 2008. szeptember 12-ig a szükséges ' végzettséget, képzettséget igazoló okmányok egyidejű beadásával kell az intézmény titkárságára leadni. r r HÉTVÉGÉN EROS KÁNIKULA éws Kunszentmiklós 32 X 18 X K tsiíőíhs Kecskemét 32X 18 X »V f iMcJMJtva K telíi infplftAvh Á 7 a szombat i Kalocsa32X W5RUI iiraoyy * iflifl Kiskunhalas . 7 / Lv , > ' £ ' f <114 C/* Baja Bácsalmás 32°C 18 X 1,811 Készíttette: zones .. hőmérséklet +■ déli felhőzet Bács-Kiskun megyében ma is derűs, időnként gyengén felhős, száraz, nyárias idő lesz. Gyenge, változó irányú, délben elénk délnyu­gati szél fuj. A jellemző hőmérséklet a reggeli 18 fokról, délutánra 32 fok köré emelkedik péntek reggelre 20 fok kóré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: pénteken meleg. Dél-Magyarországon napos, északon mérsékelten felhős idő várható. Záporok is előfordulhatnak. Szombaton délelőtt még változékony, szeles, déltől, keddig nagy­részt derűs, száraz időre és szeptemberben szélsőséges melegre van kilátás. Orvosmeteorológiai melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorologia: az erős napsütés, erős fény-árnyék kontrasztot okoz. Ehhez nehezen alkalmazkodik a szemünk. Sok­szor az árnyékban lévő akadályokat, esetleg embereket is túl későn veszünk észre. Az előrejelzés bizonytalansága: .KICSI". Az előrejelzésért felelős Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu) Vízhőmérsékfet Duna 19-22 X Tisza 18-22 X Balaton 21 X Velencei ■tó 21X Fertő 20 X Tisza-tö 23 X Pollen Üröm magas Gombák magas Parlagfű magas ͧíq)1kjü^[i3)Llz‘ü;í|Q ADÁSVÉTEL VASAT, színesfémet veszek! T.: 20/543-8165 .,75955. 40 HL-ES üvegszálas, 32 hl-es műa. borostartály, hőszigetelt kétszárnyas garázsajtó 2,7x2,0 m eladó. 70/209-8528.--------------------------------------------*978008* ÁL LAT CHIHUAHUA kiskutyák eladók. 76/322-623.---------------------------------------------------------------------*977983* 8 C sirke vágnivaló eladó. 30/279-0149.- •977951’ Anyadisznó hízósertés árában vemhes állapotban eladók. Tel.: 30/249-2433 RUUSÖlj 8 DRÓTSZÖRÜ magyar vizsla kiskutyák eladók. Oltva, féregtelenítve, törzskönywel. Szárazon és vízen aktívan vadászó szülőktől. 30/9-101-777, 30/8-266-141. —-------------------------------------------------------------------'963(38' EL ADÓ 10 éves fekete nagytestű kb.138 cm mar­magasságú otasz kanca szamár.30/9543-467^ MAGYARVIZSLA kiskutyák eladók. 06-30/479- 4342.---------------------------------i--------------------:------------------'977996' MA GYAR vizsla kölykök eladók. 30/639-7451.---------------------------------^-------------------------.---------'976449' WA LES pónikanca csikójával eladó vagy Lada Ni­vára cserélhető. Érd.: 30/9-637-724.--------------------------------------------------------------------■— '978007' 2 DB napos üszöborjú eladó. 70/311-8864.----------------------------------------------------------- ■ *977967* * 22 hónapos kanca csikó eladó vagy tehén­csere érdekel. 30/448-16-82. •977979' 3 HETES Bábolnai csirke, 260 Ft/db! 20/9415- 540.-----------------------------------;-------------------------------------976671' 7 HETES törpe Snaucer eladó. 20/232-4259.------ --------- ------- '977988' 8 8 hónapos VT üsző eladó. 06-30/496-23- 39.------------------------,-----------------------------:-------------------977937' 9 H ETES bikaborjak eladók. 20/568-7914.-------------- -978059' ELVESZETT 8 Elveszett trikolor skótjuhász szuka. Szeptem­ber 01-én, 22 óra körül látták, az 52-es főút kör­nyékén. Hívjanak: 30/200-3334! Jutalom a be­csületes megtalálónak!------------------------------------------------------------------------'977961' OK TATÁS DAJKA, gyógypedagógiai, pedagógiai képzés. Ka­sza (Nyt: 01-0064-04). 06-1/276-5918.-------—--------------------------------------—------------------'978009' KÉ Z-LÁBÁPOLÓ Műkörömépítő OKJ-s tanfolyam indul Kecskeméten szept.20-án. 30/3761702.---------------------------------------------------:-------------------- '977816' CS AK DIPLOMÁSOKNAK! BGF-PSZFK másoddiplomás képzések Kecskeméten MÉRNÖKÖKNEK: Közgazdász szakmérnök MÁS DIPLOMÁVAL RENDELKEZŐKNEK: vállalkozás-gazdálkodási menedzser, Adó, illeték, vám További Iníormációk a főiskola kizárólagos partnerénél: www.minervaoo.hu, vagy' hívjon berniünkéi: 06-22/501-665 VÁLASSZA A MINŐSÉGET! KOMPLEX természetgyógyász képzés www.aryan.hu 30/383-2023-------------------------------------------------------------------------973270­MA SSZŐRKÉPZÉS indul uniós bizonyítvánnyal Kalocsán, Kkhalason szept. közepén. Érd.: 20/9762-111. L0VÁRI nyelvtanfolyamok Kecskeméten. 70/265-5656. www.romaniskhola.hu —'------------------------------------------------------------------.'977856­MI XER tanfolyam indul Kecskeméten a Campari Bártender Képzőben. Exkluzív tananyag. Felvilá­gosítás: 06-30/509-5953. TÁRSKERESÉS ABSZOLÚT szép, bájos 36 éves ismerkedne diszkrét környezetben. 06-30/945-8057.---------------------- '976553* AD RIENN Kméten ismerkedne. 70/549-5564.------------------------------------------------í------------------------'976555' AZ IGAZI franciatanárnő nagyon kedves, dúskeb­lű hölgy yemélyében ismerkedne. 06-30/563- 0328.--------------------------------------------,---------------------------'978022' RA TAL, csinos, babaarcú aktmodell (22) ismer­kedne. 70/554-5677.--------------914614' KE CSKEMÉTEN cicalány Ismerkedne. 70/585- 6036.---- —'978022' KE CSKEMÉTEN ismerkednék. 06-70/554-8864. — - '977854' KECSKEMÉTEN csinos, formás Nóri 38-as ismer­kedne. 06-30/395-2268.------------------------------------------------------------;---------'976550' KE CSKEMÉTEN huncut csajszi ismerkedne. 70/295-3996.----'------------ —-------------------------- -978022­KE CSKEMÉTEN vékony formás társat keres. 06- 70/230-7222. —--------------------------------------------------------------------'977850' KE CSKEMÉTI vörös ismerkedne. 30/873-1119.-------------------------------------------------------------------------*977849* KÉT 23 éves barátnő várja hívásod. 06-20/587- 4623,06-30/677-1123.------------------------------------------------------------—--------'976380' KI MONDOTTAN szép, szőke, mindenre nyitott di­áklány társat keres diszkrét környezetben. 06- 20/965-9736.-------------------------------------------------------------------------*977789' KECSKEMÉTEN Anita ismerkedne. 30/634- 3167.----------------------—----------------■-----------------------------'976551' KE CSKEMÉTI 22 éves lány keresi társát. 70/397-2203. ...................................................'920601' TÜ NDI várja partnerét. 06-70/352-7287.------- '976172' 19 ÉVES szexi lány ismerkedne. 20/2312-587-------------------- '976503' 23 ÉVES baby társat keres. 06-20/354-5631.------------------ '976880' 35 É VES nő ismerkedne. 20/462-1454.-------------------------------------------------------------------------*976538' 36 ÉVES Lara ismerkedne. 20/278-7546.-------------------------•----------------------------------------------'930028' SZOLG ÁLTATÁS FRISSÍTŐ masszázs! 06-70/344-6299.---------------------1---------------------------------1-----'-----------'976067' KÉ NYEZTETŐ masszázs. 06-70/560-8439.-----------------------------------------------------------------------'928114' LOCSOLÓ gépkocsival munkát vállalok, ill. bérbe adnám. 70/941-7978.----------------------------------------------------------------------'976437' MA SSZÁZS Kadafalván: 70/269-0391,16-tól.-------------------------------------------------------------------— '976026' TE TŐDOKI! Palatetők bontás nélküli felújítása, lapostető-szigetelés, legjobb anyag, legolcsóbb ár, garancia. 30/9562-134. __________UTAZÁS__________ GY ULÁN a Hőforrásban október 18-tól 2 hétre átadó komfortos lakrész. A tulajdonjog meg is vásárolható. 76/488-105.--------------------------,--------------:-------------------------------'978095' ÜD ÜLÖJ0G, 2x1 hetes (Budapesten Sas Club Hotel) eladó. Ár: 400 E Ft, 20/401-5010.--------------------------------------------------------------—-------976388' VEGYES A UTOMATA szőlőprések eladók! 20/514-6151.------'-----------*977813* EL ADÓ tégla, cserép, pala, ajtó, ablak, faanyag, faház, kovácsoltvaskapu és egyéb bontási anya­gok. 06-30/9-259-885.-------------------------------------------------------------------------'977964' VILLANYOSZLOP, fa eladó. 76/707-782.- -------------- '978093' GA RÁZS 8 HUNYADIVÁROSBAN garázs eladó. 20/246- 1750.------------------------------------------------------------------------, *973473' MEZŐGAZDASÁG BOROSHORDÓK 1-8 hl-ig, ossz. 22 hl eladók. 20/374-0347-------------- ---------------- -----------------------'977965' 8 Burgonya étkezési, Desire Kecskeméten ház­hoz szállítva is eladó, 40 Ft/kg. Telefon: 30/740- 48-90.------------------------------------------------------------------------'977727'

Next

/
Thumbnails
Contents