Petőfi Népe, 2008. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-04 / 207. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2008. SZEPTEMBER 4., CSÜTÖRTÖK HÍREK A-TÓL Z-IG Baja KAMERA Kiépült Baján a térfigyelő rendszer. Tizenhat kamera pásztázza a belvárost, ennek révén jelentősen csökkent az ott elkövetett bűncselekmények száma. Az elmúlt héten mind a huszonkilenc bűntett elkövetőjét megfogták, illetve tetten érték. (G. Zs.) Bocsa KÉNYSZER Egy 11 éves kislánnyal fajtalankodott e^ 15 éves fiú a rendőrök gyanúja szerint. Az eset még május végén történt, de az ügyet most hozta nyilvánosságra a rendőrség, miután átvették a nyomozást a bocsa i rendőröktől. Az esetről a kislány apja tett bejelentést. A kislányt egy elhagyott házban kényszerítették fajtalankodásra. Baon.hu . Császártöltés álalkalmazott A rendőrök keresik azt a személyt, aki egy 88 éves néni házába - magát nyugdíjfolyósító alkalmazottnak kiadva - bejutott. A sértettől kért egy nyugdíjszelvényt, hogy a számát felírja. Eközben ellopott egy 5 millió forint értékű, névre szóló takarékkönyvet és 300 ezer forintot. (M. Gy.) Kecskemét MUNKAGÉP Keddre virradóra egy Izsáki úti építkezésről ellopták az YHU-621 rendszámú CAT 438D sárga munkagépet. A kár 5 millió forint. (M. Gy.) Kecskemét igazgató Tegnapi lapszámunkban a 2. oldalon megjelent Az egységvezetők megbízása hat esztendőre szól című cikkünkből kimaradt a Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Intézmény igazgatójának neve. Az integráció igazgatója Nagyné Nyekita Ilona. Az igazgatónő megbízatása szintén hat évre szól. (M. A.) Kiskunfélegyháza reneszánsz Mátyás király korabeli sütemények kóstolójára nyílik lehetőség szeptember 7-én, vasárnap (és nem szombaton, ahogy tévesen megjelent) délután 5 órakor a Kiskun Múzeumban. Ugyanott szintén 5 órakor nyílik meg a Mátyás király udvara című reneszánsz panoptikum. (Sz. A.) Szabadszállás VIRÁGOK Balázs Györgyné Szittya utcai kertjét, a Tűzoltó utcában pedig Kovács Lajosné virágos balkonját találta a zsűri a legszebbnek a nyári városszépítő versenyen. A legtöbb közönségszavazatot Csonok Lászlóné kertje kapta a Jókai utcában. A díjakat átadták a szép porták tulajdonosainak. (M. J.) E Fogyatékkal élő iparművészek és kézművesek mutatkoznak be Kecskeméten. Az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ aulájában tizenöt alkotó mintegy hetven műve tekinthető meg. Köztük Hajdú Ágnes (felvételünkön) keresztszemes öltéssel készült térítői is. Kis-Juhász Zsolt, a Mozgássérült Fiatalokért Alapítvány elnöke elmondta: a tárlatra Bács-Kiskun megyén kívül Veszprémből és Decsről is érkeztek pályaművek. Az így alkotunk mi című kiállítás vasárnapig tekinthető meg. Az elvégzendő feladat több, de a pénz kevés ízes hétvégék szeptemberiben is Baja főterén Az első őszi hónapban is folytatódnak az ízes hétvégék Baján, a Szentháromság téren. Nyársas hétvége következik, rablóhús- saslik különlegességeket kínálnak szombaton. Előző este fél nyolctól az Uff, szombaton a Monyó Projekt, vasárnap pedig a Gyökkettő együttes koncertezik. Egy héttel később, a népi ízek hétvégéjén vörösboros marhapörkölt (öhömmel) szerepel az étlapon. Szeptember 12-én, pénteken 19 órakor a Magic Dance Show táncegyesület bajai és vidéki csoportjai lépnek fel, szombaton zajlik a IV. bajai népzenész-találko- zó, míg másnap a Latin Trió ad koncertet. A távol-keleti ízek kedvelői járnak jól szeptember 19- 21-én, hiszen szecsuáni csirke, valamint édes-savanyú csirkefalatok lesz a menü a bajai főtéren. Pénteken 19.30-tól Flyjam, szombaton Wicked Coffee Shoppers, vasárnap Bodor Satu koncertezik. Újborfesztivál és mézes hétvége zárja a hónapot. Ez alkalommal majd nyeles pulykacsíkok mézbe mártogatva és mézes- mustáros csirke lesz fogyasztható a Szentháromság téren. ■ G.Zs. ► Folytatás az 1. oldalról. Az APEH három kecskeméti munkatársa közreműködött abban, hogy vállalkozókat megkárosítsanak. Módszerük az volt, hogy az adóhivatalban dolgozó nő 2005-2007-ben az APEH számítógépes rendszeréből több száz alkalommal kérte le jogosulatlanul gazdasági társaságok adózási adatait. Ezeket átadta barátjának, aki ugyancsak az adóhivatalnál dolgozott, és a rendőrök szerint esetenként 30-50 ezer forintot fizetett az információkért. A „adócsapatot” végül kiegészítette egy revizor is - mondják most a nyomozók -, akinek esetenként ugyancsak pénzt adott a nő barátja. A megszerzett információkkal felvértezve azzal kerestek meg néhány cégvezetőt, hogy va- gyonvizsgálat várható náluk, ami persze nem volt igaz. Az érintettek ennek ellenére inkább fizettek, mert hittek abban, hogy cserébe elmarad a beígért vizsgálat. A rendőrség szerint a három APEH-munkatárson kívül még négy „civil” is részt vett a színjátékban: olyan személyek, akik nem dolgoztak az adóhivatalban. A gyanú szerint közöttük van az a férfi, aki ellen tavaly július 25-én este történt állítólagos merényletkísérlet Kecskemét ■ és Lajosmizse között. Szemtanúk szerint ' egy motorkerékpár utasa lőtt rá egy parkolóban a férfira, majd a lövéseket követően a motorkerékpár nagy sebességgel elhajtott. Meglepetésre azonban nemcsak a motorosok, hanem maga a sértett is - aki nem sérült meg - eltűnt, így nem jelent meg másnap sem a rendőrségen, ahol éppen az „adócsapat” ügyében hallgatták volna ki. Másfél hónap múlva váratlanul előkerült: önként bement az ügyészségre, ahol őrizetbe vették, és több hónapig előzetes letartóztatásban volt. Rajta kívül még hárman kerültek jó ideig előzetesbe, de már mindannyian szabadlábon védekeznek. ■ Noszlopy- Szinte azonosak a problémák az önkormányzatoknál - mondta a megyeházi sajtótájékoztatón Lóránt Zoltán, az Állami Számvevőszék főigazgatója. Miközben egyre több feladatot kapnak a felettes szervektől, addig a költségeiknek alig 60-70 százalékát fedezik a központi pénzforrások. Ezért 2005-ben 4,5 milliárd forint, 2006-ban 24 milliárd, tavaly I pedig 186 milliárd forintos kötvénykibocsátásra vállalkoztak az önkormányzatok. A probléma ezzel az, hogy az önkormányzatok elsősorban működésükre, régi rossz hitelek kiváltására, jövőbeli EU-s pályázatok önrészének finanszírozására fordítják a pénzt. Sokan több választási ciklusra is eladósodnak. A Bács-Kiskun megyei önkormányzat gazdálkodásában az ÁSZ talált hiányosságokat, a vendég ezek kijavítására szólított fel, majd megjegyezte: érződik a takarékosságra való törekvés, az önkormányzat mindössze 78 fős apparátust tart fent. Ezzel Bács-Kiskun azon három megye közé tartozik, ahol a megyeházi köztisztviselők száma a legkevesebb. ■ B. Zs. ■ Több százszor kért le jogosulatlanul adózási adatokat. Korszerűsítés: 720 családhoz kopogtatnak be Kecskeméten ► Folytatás az 1. oldalról. Attól nem kell tartani, hogy a hegesztések során égési foltokat hagynak a tapétákon, vagy a szétpattanó szikrák esetleg kiégetik a padlószőnyeget. Erre külön odafigyelnek a szerelők - hangsúlyozta a gazdasági igazgató. Kérdésünkre Tokovics Klára elmondta, hogy az idei fűtési szezonban minden bizonnyal emelkednek a távfűtés költségei. Tavaly január óta a hődíj ugyanis nem változott, holott azóta többször, idén például eddig háromszor növekedett a földgáz ára, és októbertől ismét emelkedik. Kérésünkre kiszámoltatta, hogy egy kétszobás, 55 négyzet- méteres, fűtés-korszerűsített lakásban - melynek tulajdonosa nem részesül fűtési támogatásban - az összes éves költség 20- 23 ezer forinttal lehet több. Ahol azonban nem lehet a meleget szabályozni, ott akár 30-32 ezer forinttal is emelkedhet a korábbi évihez képest a szolgáltatások költsége. Az áremelkedés mértékéről a kecskeméti képviselő- testület várhatóan az októberi ülésén fog dönteni. Meghosszabbították a pályázat határidejét AZ EREDETILEG TERVEZETT augusztus 15. helyett szeptember 19-éig lehet pályázni a kecskeméti Termostar Kft. vezetésére. Ez szerepel abban a tájékoztatóban, mely ma kerül a város képviselőtestülete elé. Kiderül belőle: az augusztusi határidő ig mindössze két pályázat érkezett. Ezek egyike azonban érvénytelen volt. A TERMOSTAR TAGGYŰLÉSE Úgy döntött, hogy a beadási határidőt a beadott egy érvényes pályázat fenntartása mellett meghosszabbítja. Információink szerint Horváth Attila pályázata az, amelyik érvényes volt, és amit fenntartanak. Ő jelenleg a Termostar felügyelőbizottságának elnöke. 2002-2006 között fideszes önkormányzati képviselő volt. 2006-ban szintén a Fidesz színeiben indult jelöltként Katonatelepen, de vesztett Kohajda Lászlóval szemben. Rácz Géza, a Termostar jelenlegi vezetője nem pályázott a posztra. (T.V.) d1'? PÁLYÁZATI FELHÍVÁS H*1! PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1—Pályázatot meghirdető intézmény: Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza Szállítási Osztály Szabó Pálné osztályvezető 6000 Kecskemét, Nyíri u. 38. 1—Pályázatot meghirdető intézmény: Bács-Kiskun megyei önkormányzat Kórháza Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza Szállítási Osztály Szabó Pálné osztályvezető 6000 Kecskemét, Nyíri u. 38. Munkakör megnevezése: Szállítómunkás Munkakör megnevezése: Gépkocsivezető Pályázati feltételek: Pálvázati feltételek: Képesítési követelmények: 8 általános iskolai végzettség Könnyűgépkezelői vizsga előny Képesítési követelmények: 8 általános iskolai végzettség Hivatásos jogosítvány B, C kategória Könnyűgépkezelői vizsga Pályázat tartalmi követelményei: Iskolai végzettség másolata, önéletrajz, erkölcsi bizonyítvány. Pályázat tartalmi követelményei: iskolai végzettség másolata, önéletrajz, erkölcsi bizonyítvány. Pályázat benyújtásának határideje: Hirdetés megjelenésétől számított 5 munkanap. Pályázat benyújtásának határideje: Megjelenéstől számított 5 munkanap. A pályázat elbírálási határideje a pályázati határidő lejártát £ követő 5 munkanap. § A pályázat elbírálási határideje a pályázati határidő lejártát 1 követő 5 munkanap. Kecskemét: 76/486-711 Kiskunmajsa: 77/481-789 ^ FókuszTakarek www.fokusztakarek.hu Fókusz Kombinált Megtakarítás Yásámljcm Fékuss Kombmált megtakarítási csomagot szeptember Fókusz betét 10% fix kamat4 EBKM: 1 0,00% L. 4 hónapos futamidő í L. fix kamatozású IL lekötött betét, évi 10 %-os kamattal L: kockázatmentes gyarapodás Fent! konstrukció Igénybevételéhez ugyanakkora értékben (legalább • 00.000-100.000 Ft) vásárok Kamatszüret kötvény szükséges. Az elhelyezendő összeg S0%-3 Fókusz Takarékszvetkezeti betétbe, 50%-a Takarékbank által kínált Kamatszűret kötvénybe helyezendő A fentiek nem minősülnek üzleti ajánlatnak, csak tájékoztató jellegűek. Részletes információért kérem forduljanak kirendeltségeinkhez. A betéti konstrukciók részletes leírását megtalálják kirendeltségeinkben kifüggesztett hirdetményeinkben. ü jegyzési időszakban 10% éves hozan kiemelkedő hozamlehetőség U emelkedő és csökkenő árfolyamok esetén is hozamfízetési lehetőség Sí 3 éves futamidő SJ 10 000 Ft-os névérték Kibocsátó: Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. *A'kötvény hivatalos neve: Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrl. „TAKARÉK 2008/09’' Kötvények kibocsátási programja - Takaréklnvest Kamatszüret 2011/09 Kötvény **A kötvény futamidejének első és haimadík évében 10%' éves kamatot fizet A kötvény sttukturált kötvény, a szokásostól eltérő kockázattal jár. Kérjük, hogy a kötvénnyel kapcsolatos kockázati tényezőket olvassa el a kötvény Ismertetőjében' A kötvény kibocsátási ismertetőjét, jelentéseit forgalmazó'helyeinken és internetes oldalunkon tesszük elérhetővé. A hozamokra vonatkozó megállapítások a normái piaci viszonyok mellett hatályosak és nem jelentenek garanciát a jövőbeni teljesítményre. A jelen hirdetés nem minősül ajánfatíéteinek, kizárólag a figyelem felkeltése a célja. A kötvény kibocsátását, forgalmazását törvényi rendelkezések szabályozzák (lásd2001. Évi CXX. törvény a tőkepiacról). ITTHON VAGYUNK, ÉRTEKET TEREMTÜNK Az APEH rendszerét használták „lehúzásra"