Petőfi Népe, 2008. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-29 / 228. szám
PETŐFI NÉPE - 2008. SZEPTEMBER 29., HÉTFŐ PN-POSTA 5 Nem akartam, szabálytalanul parkolni, de muszáj volt Gyesen lévő anyuka vagyok, két pici gyerekkel. Szeptember 17-én reggel lázas beteg hároméves kisfiámat vittem az orvoshoz a kecskeméti hunyadivárosi rendelőbe. A parkolóban nem volt hely, ezért kénytelen voltam az útpadka és a járda közötti gondozatlan, füves részre felállni autómmal. A gyógyszer kiváltása után a szélvédőn találtam egy cédulát, amelyből megtudtam: 10 ezer forintra bírságoltak. Nem álltam ott tovább 30 percnél - igencsak megkérték érte az árat. Megmondom őszintén: fel vagyok háborodva. Szerettem volna szabályosan parkolni, csakhogy nem volt hely. Egy lázas gyerekkel nem tehetem meg, hogy messze állok meg a rendelőtől. A tér mellett iskola, gyógyszertár, orvosi rendelők is vannak - parkolóhely viszont alig. Véleményem szerint akkor lehet számon kérni a szabályok be tartását, ha biztosítják ennek feltételeit. Másként nem más ez, mint pénzbehajtás. Tisztelettel: Kissné Angyal Ildikó Kecskemét Szorongó szívvel gondolok arra, mi fogad a sírnál Bár még csak szeptember van, már megkezdtem halott szeretteim sírjának rendbetételét. Ahányszor csak a temetőbe indulok, mindig az jár a fejemben, vajon ott lesznek-e még a múlt héten kiültetett árvácskák, vagy csak a helyüket találom meg. A koszorút tavaly vékony dróttal rögzítettem a fejfához. Harmadnapra nyoma veszett. Lelketlen- ség. Meglopni a holtakat. Talán ha jobban figyelnénk egymásra mi, akik tiszteljük mások tulajdonát és szeretteink emlékét, megakadályozhatnánk, hogy a rosszban sántikálók elérjék céljukat. Hiszem, hogy mi vagyunk többen. Én megteszem, ami tőlem telik: rászólok azokra, akiken látom, hogy a máséra fáj a foguk. Csak remélni tudom, hogy családom sírjánál is lesz majd egy jóakaratú ember, amikor tolvajok járnak arra. Kedves Ferencné hűséges olvasójuk Sok család pénztárcáján segíthetne a szél és a nap jótékony ereje. Jó példa a takarékosságra nyolc Év - két levél Csoda helyett a természet segíthet Nyugdíjas lévén, mániákus számla- és blokkgyűjtő vagyok. A távirati gyorsasággal felfelé változó árak mellett azon gondolkodom: ennivalót vagy gyógyszert vásároljak abból a maradékból, ami a rezsi kifizetése után marad a nyugdíjamból - írta 2000 decemberében a Petőfi Népében megjelent olvasói levelében Horváthné Széná- si Katalin. Hogyan láda a helyzetet 2008-ban hűséges olvasónk? Ezt is megírta nekünk Gondolni sem mertem 2000-ben, hogy az infláció akkor még csak gyerekcipőben járt. Észrevételeim mára hatványozottan igazak lettek. Úgy érzem, életem összes tévedése nincs olyan mértékű, mint azt remélni, hogy a következő esztendő jobb lesz. Sőt attól tartok, nemcsak a gyerekemnek, de unokáimnak sem lesz jobb belátható időn belül, hacsak valami csoda nem történik. Nem tudom, melyiktől kell jobban tartanom: az energia vagy az élelmiszer árának emelésétől. Nem tudom, melyiktől romlik gyorsabban az egészségem: ha nem eszem vagy ha nem fűtök. Azt hiszem, mindegy. Jó lenne tudni, hova lehet még hátrálni. Mert bár a számokkal mindig jó barátságban voltam, a gazdálkodási tudományom csődöt mondott. Ami rossz, az mindig átlépi a határainkat. De ami jó, az mintha nem tudna a képzeletbeli vasfüggönyön áüépni. Lyoni ismerőseinknél jártunk 1989- ben. Ott már akkor napelemeket láttunk a magánházakon, még az egészen kis helységekben is. A nap ingyen süt mindenkire: azzal melegítették a vizet, fűtöttek vele, de ha volt felesleges áram, betáplálták azt a központi rendszerbe, és annyival csökkent az áramszámlájuk. 1993-ban Linzben jártunk, ott is sok családi házon láttunk napelemeket, és a föld melegét is bekapcsolták az energiarendszerükbe. A határnál szélkerékerdőt láttam s arra gondoltam: ha a gazdag államoknak megéri, hogy befogják a szelet, akkor nekünk, szegény kisegereknek miért nem? Érdemes a természet jótékony erejét a házakba csalogatni. Erre biztatok mindenkit. Még akkor is, ha a koromnál fogva nekem már csak a rettegés marad a távirati gyorsasággal emelkedő árak miatt. Tisztelettel, Horváthné Szénási Katalin, Kecskemét ■ Néha a jó dolgok is átjuthatnának a határainkon. Gyorsulási verseny: szót kér a „csibész” A kecskeméti kiskörúti gyorsulási versenyekről szeretném leírni véleményemet, érintettként. Rossz szájízzel olvastam a PN- Posta legutóbbi összeállításában megjelent olvasói levelet. írója először is csibésznek nevez bennünket - hát legyen! Számunkra, akik a kiskörúton „gyorsulga- tunk”, a benzingőz, az autók az életünk. A rendőrök nyugodtan megszondáztathatják bármelyikünket: negatív lesz az eredmény. Sem alkoholt, sem drogokat nem használunk sem versenyzés előtt, sem közben, sem utána. Nagyon jó sofőrök autóznak a kiskörúton esténként, és szerintünk senkinek sem ártanak. Sokan nem is gondolnák, milyen befolyásos emberekkel versenyeztem már - én magam is meglepődtem. Valakinek az alkohol, a cigaretta, a vásárlás a szenvedélye, nekünk a gyorsulás. Meggyőződésem, hogy a bizonytalanul vezető idős emberek sokkal veszélyesebbek a forgalomban, mint mi. Arról se lenne felesleges leveleket írni, hogy hajnalban világukról nem tudva bolyonganak részeg tizenévesek a városban. Nemegyszer láttam magam is az úton fekvő részeg/belőtt tiniket. Bármit tesznek a kiskörútra, bármennyi fekvőrendőrt, mi akkor sem maradunk otthon. Legfeljebb lassan kocsikázom majd a kis fordulatszámon is nagyon hangos autómmal. (A gyorsuláshoz és az autók sze- retetéhez bárkinek joga van - ezt senki sem kérdőjelezte meg. Azt viszont igen, hogy az éjszakai gyorsulási versenyeket Kecskemét lakóházakkal teli belvárosában kell-e megrendezni, felrúgva a közlekedési szabályokat. A versenyekkel kapcsolatos levélváltást egyelőre befejezettnek tenkinti lapunk -Aszerk) írja meg véleményét, hogy mások is olvashassák! PN-Posta című összeállításunkban a szerkesztőségünkhöz érkezett olvasói levelekből közlünk válogatást. Bosszantják a lakóhelyén tapasztalható problémák? Szeretné felhívni a figyelmet egy sokakat érintő ügyre? írja meg a Petőfi Népe címére, hogy mások is olvashassák! CÍMÜNK: PETŐFI NÉPE KECSKEMÉT, SZÉCHENYI KRT. 29. 6000 E-MAIL: PETOFINEPE@AXELS.HU KÉRJÜK, LEVELÉRE ÍRJA RÁ: PN-POSTA Köszönjük a becsületes megtalálónak! Szeretnék a Petőfi Népe hasábjain keresztül köszönetét mondani annak a fiatalembernek, aki szeptember 22-én visszahozta kislányom kutyusát. A kis állat nyakörvén címünk és telefonszámunk is rajta volt. A fiatalembernek elég lett volna felhívnia bennünket, sőt jutalmat is kérhetett volna. Ehelyett vette a fáradságot, eljött a lakásunkhoz, becsöngetett, kezembe nyomta Pocok pórázát, majd köszönetét sem várva távozott. Olyan gyorsan történt az egész, hogy arra sem volt időm, hogy megkérdezzem a nevét. így azt sem tudtam elmondani neki, hogy hatéves Dorka lányom két napja siratta elveszett kutyusát, akivel szinte testvérként szeretik egymást. Ha Dorkának rossz napja van az oviban, hazaérve odakuporodik a kutyus- hoz, s pár perc alatt megnyugszik. Ha reggel rosszul ébred, Pocok addig dörgölődzík, nyomkodja talpához hideg orrocskáját, amíg Dorka el nem neveti magát. Én magam remélni is alig mertem, hogy megkerül. Nagyon jó érzés kellemesen csalódni az emberekben. Utólag is csak annyit tudok mondani: köszönjük! Molnár Helga Kecskemét 50 éve végeztek Kerekegyházán osztálytalálkozó Csodálatos palota lett az iskolából Kopár utcák és zsúfoltság bethlenváros Egy család helyére 10-15 költözik Szeptember elején tartottuk a Kerekegyházi Általános Iskolában az 1958-ban végzett diákok találkozóját. A nagy élményt jelentő eseményen osztályfőnökünk és tanáraink is jelen voltak. A nap fényét emelte, hogy egykori iskolánk mára megújult: valóságos csodapalota lett. Az intézmény igazgatója, Gyurko- vicsné Béta Borbála köszöntött bennünket, majd a rendhagyó osztályfőnöki órán mindannyian elmeséltük, mi minden történt velünk. Nem feledkeztünk meg azokról sem, akik már nem lehettek velünk: a temetőben együtt emlékeztünk egykori tanárainkra és iskolatársainkra. Mongyi Kornélia a fénykép mindannyiunk számára fontos emlék. Az elmúlt években többször is foglalkozott lapjuk azoknak a kecskeméti városrészeknek a problémájával, ahol a családi házak heíyére nagy társasházakat építenek. Az utóbbi időben hiába kerestük ebben a témában írásaikat. Pedig a probléma egyre több ember életét nehezíti meg. Az építési beruházók azt mondják, ez fejlődés. Szerintünk viszont tönkreteszik az egykor nyugodt, élhető városrészeket. Sok olyan utca van a környékünkön, a Bethlenvárosban is, ahol néhány éve még csak családi házak voltak. Előttük virágoskertek, nagy, árnyas fák, csend és nyugalom. Sokan ma is azért szeretnének ideköltözni, mert ilyennek hiszik. Nem veszik észre, hogy ezt a hangulatot már csak a régi házaknál találják meg. Ahol társasház épül, ott általában azzal kezdik az építkezést, hogy kivágják a fákat. Mivel pótolják? Néhány gyöszös tujával. A virágoskertek is eltűnnek: kell a hely az autóknak. Ahol ugyanis eddig egy család élt, oda 5-10 vagy ennél is több költözik. Családonként minimum egy, de inkább két autóval. Hova áll a plusz 10-15 autó? Mindenhova! Kinek jó mindez? Nekünk, akik régóta itt élünk, nem. Hiszen oda a nyugalmunk. De nem jó azoknak sem, akik most költöznek ide. Megtetszett nekik a csendes környék sok fával? Kapnak helyette zsúfoltságot, nagy forgalmat, kopár utcákat. És nem jó a városnak sem, hiszen a csatornák nem bírják a megnövekedett terhelést, ahogy az utak sem. Hamarosan mehetünk a képviselőkhöz, hogy újítsák fel közpénzből. Csak egy szereplőnek jó ez: annak, aki elteszi a jó pénzért eladott lakások hasznát. Ő elmegy a profitjával, mi meg itt maradunk, és egymás torkának esünk. Ez lenne a fejlődés? Tisztelettel, Bethlenvárosi Lakosok (22 aláírás)
