Petőfi Népe, 2008. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-26 / 226. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2008. SZEPTEMBER 26., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Több milliós lovagi ajándék adomány Az átadáson minden félegyházi rendtag jelen volt Hosszú az a lista, ami részletezi az Angliából érkezett adomány darabjait. Ünnepélyes keretek között kapta meg a kórház a segédeszközöket. Baja MULATSÁG Fölvégi szüret címmel tartanak hagyományos felvonulást és utcabált ma a Fló­rián utcában. Délután 5-kor a gyerekek körbetáncolják a szüre­ti koszorút, a bíró kikéri a bírónét. Este 6 órától mustkósto­lás, terménykiállítás lesz, muzsi­kál a Bácska Banda és a bátmo- nostori tamburazenekar. (K. L.) DéNPest megye veszélyesek Az utóbbi három év baleseti sta­tisztikája alapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság megne­vezte a legveszélyesebb útsza­kaszokat a központi régióban. Dél-Pest megyében a feketelis­tát a 4-es főút abonyi elkerülő szakasza vezeti. A legveszélye­sebb pontok még a 441-es út nyársapáti leágazása, valamint Nagykőrösön a Kecskeméti út piactér melletti szakasza. (M. J.) Kiskunhalas változás a Kultú­rák közötti párbeszéd rendez­vénysorozat mai kiskunhalasi programjának a helyszíne meg­változott. Az eredetileg meghir­detett középiskola helyett a talál­kozót a Bibó István Gimnázium aulájában tartják. Az érdeklődők 16 és 19 óra között játékos for­mában ismerkedhetnek meg az interkulturális tanulás, a kultú­rák közti párbeszéd, a diákcse­reprogram tapasztalataival és találkozhatnak hét külföldi cse­rediákkal is. (G. S.) Nyárlörmc szüret Szombaton szüreti felvonulást rendeznek a településen. A menet 1 órakor indul a művelődési ház elől, vé­gig vonulnak a község utcáin. A kocsikon, a helyieken kívül, ott lesznek a bajmoki népdaléneke­sek és néptáncosok, valamint a madarasi rézfúvósok is. (Sz. T.) Nyársapát futam Tízéves a he­lyi motokrossz egyesület. A jubi­leumon vasárnap a községi mo­tokrossz pályán tartja az évadzá­ró futamot a Magyar Motorsport Szövetség. A versenyköröket dél­után 1 órakor indítják. (M. J.) Tataháza népzene Holnap i6 órai kezdettel rendezik meg a hetedik népzenei találkozót a fa­luházban. Résztvevők: Bácsbor- sódi Bokréta asszonykórus, Csátaljai Székely Népdalkor, Dunatáj Népdalkor és Citeraze- nekar, Érsekhalmi Népdalkor, Sükösdi Népdalkor és Citeraze- nekar, Mélykúti Vadvirág Néptáncegyüttes, Tataházi Danubia Citerazenekar és Nép­dalkor. (J. J.) Négy és fél millió forint összértékű, különböző or­vosi segédeszközökből ál­ló adományt ajándékozott a Szent György Vitézei Lovagrend a félegyházi városi kórháznak. Szász András Tegnap délelőtt adták át azokat az orvosi segédeszközöket, me­lyeket a Nemzetközi Szent György Vitézei Lovagrend nagy­mestere és felesége küldött Ang­liából. A lovagrend valamennyi félegyházi tagja jelen volt. Évek óta tartó hagyomány, hogy a lovagrend angliai nagy­mestere, dr. Karászy-Kulin János és felesége, Lady Irene orvosi se­► Folytatás az 1. oldalról Fábián Sándor (MDF) a közle­kedési szempontokat és a gazda­ságosságot említette. - Tényleg drága lenne az ismételt beveze­tés. Megrendeltük 14,7 millióért a közlekedési koncepciót, ettől sokat várok. A liberálisok részéről Nemes Gábor leszögezte, az elmúlt cik­gédeszközt küld Magyarország valamelyik településének. Eb­ben az évben Kiskunfélegyházá­ra esett a választás - fogalma­zott köszöntőjében a rend ma­gyarországi nagymester helyet­tese: dáma vitéz dr. Kovácsné dr. Vértes Zsuzsanna. Ebben az is közrejátszott, hogy a félegyházi i%98. május 30-án kelt újra életre Magyarországon, az angliai alapítású The International Knightly Order of St George tagszervezete­ként. Nagymestere vitéz Dr. Karászy-Kulin János, a Ma­gyar Légierő nyugalmazott ve­lusban csak az SZDSZ nem sza­vazta meg a fizető rendszer meg­szüntetését. - Ezúttal nem támo­gatjuk azt a javaslatot, hogy ne vezessük be a fizető parkolást - fogalmazott a frakcióvezető. Hoz­zátette: ne lebegtesse a testület a fizető parkoló jövőjét. Jelentsék ki, hogy ebben a ciklusban biz­tosan nem vezetik be. közéletben a lovagrend számos tagja jelen van, többek között Ficsór József polgármester és dr. Kovács József, a városi kórház fő­igazgató-főorvosa. A hatvannyolc féle orvosi se­gédeszközt tartalmazó ado­mányban vannak altató eszkö­zök, vénás- és vizelet katéterek, zérőrnagya, London díszpolgá­ra, aki képviseli a lovagrendet a Lovagrendek Nemzetközi Ta­nácsában. A Nagymester­helyettes, Magyarország Nagy­priorja dáma vitéz dr. Vértes Zsuzsanna lovag vitéz dr. Kovácsné. Révfy Zoltán kiemelte, azért merült fel az ötlet idén, mert a szakma forszírozta. Célja a par­kolási gondok enyhítése. - Jó öt­letnek bizonyult a társadalmi vi­ta, mely nem került pénzbe, szemben a népszavazással. Meg­győző többséggel elutasította a lakosság. Márpedig azoknak a véleménye számít, akik ideküld­lélegeztetőgép-adapterek, elekt­ródák, műtétekhez használatos varróanyagok, infúziós és vérát­eresztő szerelékek, fecskendők, oxigénmaszkok, steril kesztyűk és különböző egyszer használa­tos eszközök. Az adományt a kórház főigaz­gató-főorvosa köszönte meg el­sőként: - A segítség mindig jól jön. Különösen akkor, ha saját lovagtestvéreinktől származik - fogalmazott dr. Kovács József. Ficsór József polgármester elmondta, hogy Kiskunfélegyhá­za és kistérsége számára rendkí­vüli fohtossággal bír a kórház. Ezért az önkormányzat, az intézmény vezetésével közösen mindent megtett azért, hogy fo­lyamatosan javuljon az egész­ségügyi ellátás színvonala. tek minket. A bizonytalanság va­lóban nem használ, ezért most bejelentem: ebben a ciklusban biztosan nem vezeti be a bajai képviselő-testület a fizető parko­lást. Ugyanakkor várom, hogy a szakemberek más javaslatokkal álljanak elő a közlekedési és par­kolási gondok enyhítésére - zár­ta a vitát a polgármester. A fogamzásgátlás fontosságára irányítják rá ma a figyelmet Ma van a Fogamzásgátlás Vi­lágnapja. A témának szomorú aktualitást ad, hogy jelenleg a világon évente 80 millió a nem kívánt terhességek száma. Ezek döntő többsége a fogam­zásgátlás teljes hiánya, kisebb része pedig a rossz fogamzás- gátló módszer miatt követke­zik be. A nem kívánt terhessé­gek fele abortusszal végződik. Bár hazánkban az utóbbi évek­ben csökken a terhesség-meg­szakítások száma, még így is közel 44 ezer abortuszt végez­nek el. A Fogamzásgátlás Világnap­jához kapcsolódó kampányok idén a nem tervezett terhesség következményeire hívják fel a figyelmet. Segítséget nyújtanak abban, hogy a fiatalok megfele­lő ismeretekkel rendelkezze­nek ebben a témában, és jól vá­lasszák meg a fogamzásgátlás módszerét. ■ T. V. Szent Mihály miatt nyílnak a pincék Nemesnádudvaron A hétvégén tartják az Újbor ün­nepét, ami két évtizede kötődik a településen Szent Mihály nap­jához. Ma a Kulacs vendéglőben 5-től ultiversenyt rendeznek, es­te 9-től pedig a Mária-völgyi pin­cesoron indul a buli. Szombaton 10 órától a művelődési házban játszóház lesz, este 6-kor pedig Zsigó Kátai Éva festőművész tár­lata nyílik. A pincesoron 20 óra­kor kezdődik az utcabál. ■ Minden vendég jól szó­rakozhat majd, borki­rálynőt is választanak. Vasárnap a 9 órai ünnepi szentmise után a Községházánál díszpolgárt avatnak, majd kez­dődik a szüreti felvonulás. Tizen­egytől a Mária-völgyi pincesoron koronázzák meg a borkirálynőt és hirdetik ki a borverseny ered­ményeit, itt várja a vendégeket a Mesterségek utcája és innen in­dulhatnak bortúrára az érdeklő­dők. Az ebédszünet után fél 3-tól néptánc- és fúvós együttesek lépnek fel, este 8-kor tűzijáték­kal zárul az ünnepi hétvége hi­vatalos programja. ■ K. T. Baján 2010-ig ingyen lehet parkolni A Szent György Vitézei Lovagrendről Akció a Sfcil-Coop ‘^i] összes üzletében 2008. szeptember M-30-ig Sertéscomb 1169,-Ft/kg Sertés hosszú karaj 1069,-Ft/kg Sertés rövid karaj 1169,-Ft/kg Csirkecomb far-háttal 479,-Ft/kg Csirke far-hát 159,-Ft/kg Alma (Golden, Jonagold) 139,-Ft/kg Duna túró, 250 gr 199,-Ft/db Linco kocka margarin, 250 gr 109,-Ft/db Szivecske joghurt, 135 gr 39,-Ft/db Slice üdítőital, 2 I több ízben 109,-Ft/db Izsáki préselt csiga és csuszatészta 8 tojásos, 200 gr 122,-Ft/db Dolfi kutyaszalámi, 1 kg 3 ízben 199,-Ft/db Mop felmosó garnitúra 619,-Ft/db Flair burgonyatároló, 7,5 kg 299,-Ft/db Tároló doboz (aromazáros) 1 I 159,-Ft/db Keverőtál műanyag, 22 cm 179,-Ft/db Akció a készlet erejéig érvényes! <4B«áiS] Találkozzunk mindennap! <&geíl\ Újra színpadon a Penge Benge Jazz Band! koncertek A Három Gúnárban és a Bajor Sörfesztiválon is muzsikálnak Ma este fél nyolctól várják a ven­dégeket a kecskeméti Három Gú­nár Rendezvényházba, ahol a Penge Benge Jazz Klub őszi első összejövetelét tartják. A színpa­don ezúttal is két együttes váltja egymást. A Kiskőrösi Szürke Ve­rebek Jazz Bandája után lép fel a házigazda Penge Benge Jazz Band. A Korb Attila, Szászi And­rás, Csekő Sándor, László Sán­dor, Mátrai Zoltán, Baranyai Já­nos, Albert József, Óbert Tibor és Tormási Attila alkotta örömzene­kar holnap este is Kecskeméten koncertezik. A banda a Bajor Ét­terem és Vendégházban (Szent László körút 19.) lép fel, ahol ne­gyedik alkalommal rendezik meg a Bajor Sörfesztivált. □ A jó hangulat biztos záloga a Penge Benge Jazz Band, melynek tagjai ma és szombaton is szórakoztatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents