Petőfi Népe, 2008. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-03 / 206. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. SZEPTEMBER 3., SZERDA FÉLEGYHÁZA, KECSKE ÉS KÖRNYÉKE 5 Tornyából messze láttak ásatás Befejeződött a félegyházi Templomdomb feltárása Az előkerült építőelemek, oszloptöredékek, téglák, kövek elegendő Információval szolgálnak a templom stílusára vonatkozóan. Üj igazgatóval kezdi a tanévet a pálmonostori általános iskola Hétfőtől új igazgató irányítja a pálmonostori Gárdonyi Géza Ál­talános Iskolát. Lantos Lászlóné kinevezését egyhangúlag támo­gatta a község képviselő-testüle- te - tájékoztatta lapunkat Rá- diné Gémes Ildikó. A polgármes­ter asszony elmondta: az önkor­mányzat mindent megtesz az is­kola önállóságának megőrzésé­ért. Ám ehhez folytatni, mi több fokozni kell az intézményben már korábban elindított oktatá­si és nevelőmunka színvonalát - hangsúlyozta a polgármester asszony. ■ Sz. A. Forgalomlassító terelőszigetek építését tervezik Két, úgynevezett terelőszigettel próbálják lassítani a jövőben a Bankfalun áthaladó Alpári út járműforgalmát. Mint korábban már megírtuk: az Alpári útiak aláírásgyűjtést kezdeményeztek a forgalmas és rendkívül baleset- veszélyes útszakasz forgalmá­nak lassítása érdekében. Az ille­tékesek abban bíznak, hogy a te­relőszigetek kiépítésével jelen­tősen csökken az útfelület szé­lessége, s ez lassúbb haladásra kényszeríti majd a járművezető­ket. ■ - ász A tordai magyar iskola támogatása nem pénzkérdés A félegyházi önkormányzat há­romezer euróval támogatja a tordai (Erdély) magyar iskola be­indítását. Erről múlt heti ülésén, némi vitát követően döntött a képviselő-testület. Volt, aki úgy vélte: a város jelenlegi gazdasági helyzete nem alkalmas az ilyen gesztusokra. Mások viszont ki­fejezetten fontosnak minősítet­ték. A helyzetet Kapus Krisztián oldotta fel, aki figyelmeztette a testületet, hogy az ügyben már korábban született elvi döntés. A képviselők végül megszavazták a támogatást, amit részben kere­tükből, részben tiszteletdíjukból kompenzálnak. ■ - esza ­Félegyháza ősi temploma nem volt katedrális, de mindenképp a középkori Magyarország jelentős méretű templomai közé tartozott - állapították meg a régészek. Szász András Múlt hétvégén befejeződtek a kiskunfélegyházi Templom­domb feltárási munkálatai. A másfél hónapja elkezdett ásatást egy-egy millió forinttal támogat­ta a megye, illetve a város, továb­bi hárommilliót pedig a Nemze­ti Kulturális Alapból nyertek. A munkálatokat vezető Rosta Sza­bolcs múzeumigazgató régész lapunknak elmondta: eredetileg hat, egyenként ötször ötméteres szelvény feltárását tervezték. A hatból végül nyolc lett, vagyis a tervezettnél jóval nagyobb terü­letet sikerült átvizsgálniuk. Nagy csalódásukra azonban nem találták meg a hajdani templom alapfalait. Bár az sem kizárt, hogy köveit az 1750-es években az Ótemplom építésé­hez hordták el. Noha a funda­mentumot nem találták meg, az előkerült díszítőelemek, oszlop­töredékek, téglák, kövek elegen­dő információval szolgálnak a középkori templom stílusára, méretére és belső elrendezé­sére vonatkozóan. Ezeknek a töredé­keknek az alapján a szakemberek töké­letesen rekonstruál­ni tudják rajzban a húsz méter hosszú épületet. Rosta Szabolcs úgy véli, az épülethez tizenkét-ti- zenöt méter magas torony is tar­tozott. Tekintve, hogy a kor stra­tégiai szempontjainak megfele­lően a templom eleve magaslat­ra épült, tornyából valószínűleg egészen Kecskemétig el lehetett az ásatásokkal párhuzamosan geológusok is megvizsgálták a Templomdombot. Megállapítot­ták, hogy bizonyos feltételezések­kel ellentétben nem mestersége­sen létrehozott halom, hanem egy természetes homokdomb-vo­nulat egyik eleme, amit alapo­san megroncsoltak északról és látni. Tehát a környék folyama­tos figyelésével megbízott sze­mélyek tökéletesen láthatták, hogyan gyújtották fel a déli irányba ha­ladó törökök Kecs­kemétet és a szom­szédos falvakat. A források. szerint 1526. szeptember 28-ára virradóra Fél­egyháza is lángba borült. A kör­nyező településekkel ellentétben azonban nem települt újra. Rosta Szabolcs szerint a most befejeződött munkálatok meg­erősítették Bálint Alajos 1951- ben végzett ásatásának eredmé­nyeit, miszerint - ellentétben a környező kun szállásokkal - Fél­délrőL Viszont a magaslat tete­jén van egy olyan egy-két méter vastag, törmelékkel, tető- és egyéb cserépdarabokkal teli fel­hordás, mely mindenképp a kö­zépkorhoz köthető, s melyet a templom, illetve tornya építése­kor - vagy utólagos bővítésekor, újraépítésekor - hordtak oda. egyháza egészen 1526-ban be­következett pusztulásáig ma­gyar település volt. Neve is erre utal. A Templomdombon végzett ásatások során hihetetlenül sok sírhelyre bukkantak. A közép­kori temetőket Szent László tör­vényei szerint a templomok kö­rül alakították ki (cihterem). Nem volt ez másképp Félegy­házán sem. A felszínre került emberi maradványok számából arra lehet következtetni, hogy az ősi templom körüli területen az évszázadok során több ezer sír­helyet alakítottak ki. Ez utóbbi tény is azt a feltételezést tá­masztja alá, hogy lélekszámát, méreteit tekintve az ősi Fél­egyháza sokkal nagyobb volt a szomszédos kun településeknél. Végezetül Rosta Szabolcs el­mondta: az összes leletet a Kis­kun Múzeumba szállították, ahol a kisebb-nagyobb tárgyakat, ék­szereket szükség szerint restau­rálják, majd kiállítják. A feltárt sírokból előkerült csontvázakat egy antropológus átvizsgálja, majd a Templomdomb szom­szédságába tervezett emlékpark elkészülte után valamennyit tisz­tességgel újratemetik. HIRSAV Bugac VIGASSÁG Szeptember 19-21-én tartják az immár hagyo­mányos Szent Mihály-napi vigas­ságokat Bugacon. A háromnapos rendezvény programjai közt szere­pel tanácskozás, könyvbemutató, huszárfelvonulás, betyárok, csikó­sok és pásztorok ügyességi bemu­tatója, de lesz fogathajtóverseny, lovasbemutató is. (-ász) Füiöpjakab MULATSÁG Technikai okok miatt szeptember 13. he­lyett két héttel később, huszonhe- tedikén rendezik meg a hagyo­mányos szüreti felvonulást és mulatságot Fülöpjakabon - tájé­koztatták lapunkat a szervezők, (szasza) Kiskunfélegyháza fogathajtás Szeptember 6-án a Csongrádi úti vásártéren rendezik meg a fél­egyházi és a környező települé­sek amatőr - egyes, kettes és pó­ni - fogathajtóinak idei versenyét. Jelentkezni Ficsór Attilánál lehet, a 06-30/968-64-11 telefonszá­mon. (- ász) Kiskunfélegyháza RENESZÁNSZ EST Mátyás király korabeli süte­mények kóstolójára nyílik lehe­tőség szeptember 6-án, szom­baton délután 4 órakor a Kis­kun Múzeumban. Ugyanott 5 órakor nyílik meg a Mátyás ki­rály udvara című reneszánsz panoptikum. (- esza -) Pálmonostora gasztronómia Szeptember 13-án, szombaton egész napos gombócfesztivált rendeznek a pálmonostori Szal- kai-farmon. Akit nem köt le a gombócfőzés, kézműveskedhet, lovagolhat, horgászhat, de akár t állatokat is simogathat. (Sz. A.) születtek: Lajkó Fruzsina (anyja neve: Mezei Katalin), Farkas Rebeka (Keresztúri Ma­riann Éva), Méhes Anna Dóra (Szondi Csilla), Kovács Imre Gergő (Lakatos Gabriella), Kiss Laura (Sipos Erika). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Sárosi Anett r Tóth Balázs, Losonczi Éva Mária - Bodor Mi­hály Gyula, Kurucz Orsolya - Bene István, Horváth Éva - Ta­kács Gergely, Lénárt Judit - Vereb István. meghaltak: Bállá János, Fa­zekas Lászlóné Görög Mária - Kiskunfélegyháza, Ágó István - Bugac, Agárdi Sándorné Ko­lozsvári Mária - Tiszaalpár. ■ Félegyháza egé­szen 1526-ban bekövetkezett pusztulásáig magyar telepü­lés volt. A dombot nem a süvegükkel hordták oda Idén is fazékban, tepsiben végzi minden egyes liba Vasárnap kezdődik és szeptem­ber 28-án ér véget az idei Félegy­házi Gasztronómiai Napok ren­dezvénysorozata. A háromhetes eseménydöm- ping a reneszánsz kort idéző sü­temények kóstolójával és a Má­tyás király udvarát megörökítő panoptikum megnyitójával indul vasárnap délután 4 órakor a Kis­kun Múzeumban. A tizedik liba­fesztivál első napján, szeptember 12-én a libatartók beszélik meg az ágazat legidőszerűbb problé­máit, délután a pavanai zászló­forgatók mutatják be tudásuk ja­vát. Szombat délelőtt Ki mit tud főzni a libából? jelszóval rende­zik meg az immár hagyományos főző-sütő versenyt. Délután cite­razenekarok, népdalosok, nép­táncosok váltogatják egymást, de fellépnek a Langaléta Garabonci­ások is. Vasárnap a félegyházi fú­vósoké lesz a pálya, délután pe­dig az együtteseké, kórusoké. Háromkor a város lúdjai lépnek színre, hogy megszerezzék a leg­szebbnek járó elismerést. Utá­nuk ismét az előadóművészek veszik birtokba a pódiumot. Szeptember 14-én, vasárnap reggel fél 10-kor vonul fel a Kis­kunfélegyházi Koncert Fúvósze­nekar. A vérpezsdítő zene után a Mátyás király című előadást te­kinthetik meg az érdeklődők. Es­tefelé a Mediterrán Combo, majd a Hooligans szórakoztatja a nagyérdeműt. ■ MEGAPROFIL JORIS IDE GROUP HUNGARY Építőipari acéltermékeket gyártó vállalkozás bővülő kereskedelmi szervezetébe keres munkatársat a következő munkakörbe: Kereskedelmi asszisztens Feladatok: » Beérkező ügyfelek tájékoztatása, vevők kiszolgálása » Ajánlatkérések fogadása, árajánlatok feldolgozása » Megrendelések feldolgozása, visszaigazolása a vevők felé » Folyamatos együtműködés a kereskedelemmel, termeléssel és kiszállítással » Regionális kereskedők munkájának adminisztratív támogatása Elvárások: » Lehetőleg kereskedelmi/gazdasági/müszaki végzettség » Jó kapcsolatteremtő és kommunikációs képesség » Vevőorientált gondolkodásmód » Önálló, precíz, pontos munkavégzés » Felhasználói szintű számítógép ismeret » Angol nyelvtudás előny Amennyiben felkeltettük érdeklődését, jelentkezését fényképes önéletrajzzal a következő e-mail cimre várjuk: orsolva.gere@ioriside.hu Jelentkezési határidő: 2008. szeptember 15. 100889 ^Szefi-n 22 év fölött is lehet INGYENES. r k S Diákigazolvány igényelhető. V1ZSGAGARANCIA! További részletek: www.szefi.hu Tandíjmentesen is végezhető OKJ-s szakképzések esti tagozaton! FÉLEGYHÁZI KÉPZÉSI KÍNÁLATUNK: • Ápoló’ • Pedagógiai asszisztens • Élelmiszer- és vegyiáru-eladó • Gazdasági informatikus • Idegenvezető • Ügyintéző titkár • Marketing- és reklámügyintéző • Logisztikai ügyintéző • Szociális gondozó és ápoló • Szociális gondozó, szervező • Informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető Tájékoztatás: Gál Ilona 30/426-98-38, felegyhaza@szefi.hu Kiskunfélegyháza, Constantinum Intézmény, Petőfi u. 2. TISZAKÉCSKEI KÉPZÉSI KÍNÁLATUNK: • Gazdasági informatikus • Ügyintéző titkár • Pedagógiai asszisztens • Marketing- és reklámügyintéző • Pénzügyi-számviteli ügyintéző • Szociális gondozó és ápoló • Szociális gondozó, szervező • Informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető Tájékoztatás: Terjéki Lászlóné 30/760-41-32, tiszakecske@szefi.hu Tkécske, Móricz Zsigmond Oktatási Intézmény Szakképző Iskola, Kossuth L. u. 65. Jelentkezzen most! 1008524 Kiskunfélegyháza. Batthyány u. 2/A személyesen, vagy a 76/463-274-es telefonszámon.

Next

/
Thumbnails
Contents