Petőfi Népe, 2008. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-25 / 225. szám

6 GAZDASÁG 2008. SZEPTEMBER 25., CSÜTÖRTÖK Többet költünk ruhákra az árcsökkenés ellenére EGY CSALÁD átlagosan 54100 forintot költött ruhaneműre és cipőre az első fél évben - derül ki a GfK kutatásából. Ez a ruházati termékek át­lagárának mintegy félszáza­lékos csökkenése mellett is több, mint a megelőző két év első hat hónapjában. A leg­több pénzt felsőruházatra költötték a családok. Ösztöndíjat kapnak a hiányszakmát tanulók összesen 680 millió forinttal emelte meg a kormány a szakképzésre fordítható mintegy hat és fél milliárdos összeget. Azok a középisko­lák, amelyekben hiányszak­mákat képeznek, kiemelt támogatásban részesülnek, diákjaik pedig a minimálbér összegéhez közelítő ösztön­díjat kaphatnak. A Hírsávot a támogatja. Csak csínján a lakásfelújítással! tévhit A legtöbb vásárlónak a kiszemelt ingatlan ára számít, nem az állapota Nem érdemes nagyobb munkálatokba kezdeni a lakás eladása előtt Több kár származhat, mint haszon abból, ha fel­újítjuk az eladásra szánt lakásunkat. Kis prakti­kákkal viszont ingyen is vonzóbbá tehetjük az ingatlant. Hampl Márta Festés, teljes burkolat- és nyílás­zárócsere - számos lakástulaj­donosban ezek a teendők me­rülnek fel elsőként, amikor el­adásra ítéli saját lakását. Teszi ezt annak reményében, hogy ez­által feljebb tudja tornázni a la­kás értékét. „Mivel a legtöbb vásárlónak az az érdeke, hogy minél kedve­zőbb áron jusson hozzá az ingat­lanhoz, teljesen felesleges több százezer forintért vagy akár mil­liókért felújítani az eladásra szánt lakást. Már csak azért is, mert minden embernek más az ízlése, így csak ritkán fedi telje­sen a felújított lakás a vásárló el­képzeléseit” - véli Józsa András ingatlanszakértő. „Egy burkolás esetében egyál­talán nem biztos, hogy a követ­kező tulajdonos parafa járólapot akar a lakásában, vagy piros szí­nű csempét a fürdőszobában. Ráadásul a kötözködő vevők sok­szor arra hivatkozva próbálják meg lejjebb alkudni a felújított lakás árát, hogy ők a munkákat sokkal olcsóbban is meg tudták volna oldani” - mondta Löffler Adrienn ingatlanközvetítő. Néhány apró és pénzbe nem kerülő praktikával viszont köny- nyen vonzóvá lehet tenni egy in­gatlant. Egy felmérés szerint a vásárló a bejárati ajtón való be­lépés után körülbelül 15 másod­percen belül eldönti, hogy kelbe neki az adott lakás, ezért ajánlott jól kitakarítani és portalanítani azt. Ez ugyanis az újszerűség ér­zését kelti a vásárlókban. Ugyancsak érdemes eltüntet­ni a szanaszét heverő, vagy a pol­cokat ékesítő személyes tárgya­kat, mert ezek zavarják a lakás összképét. Megfelelő világítással is javíthatunk lakásunk megíté­lésén. így ajánlott megtisztítani az ablakokat, valamint erősebb fényű izzókra cseréim a villany- körtéket. Mindenképpen alaposan szel­lőztessük ki a lakást, mielőtt Rettegnek az APEH-tól a luxusingatlanosok GYAKORLATILAG MEGSZŰNT a kereslet az új építésű fővárosi luxuslakások piacán, amely­re az elemzők szerint a kül- földi bérlők eltűnése után az APEH vagyonosodási vizsgá­latai, majd a pénzügyi világ­válság mért súlyos csapást. míg TAVALY a budai II. kerü­letben negyvenmillió forint volt az átlagos vásárlási ér­ték, ebben az évben ez az ősz- szeg 22 millió forintra zsugo­rodott, mert elterjedt a pia­con, hogy a 30 millió forint fölött vásárlók számíthatnak az APEH érdeklődésére. megérkezne a lehetséges vásár­ló. A dohányfüst vagy esetleg a lakásban tartott háziállat szaga akár egy másodperc alatt is el tudja kergetni az érdeklődőt. A BUX-index 2008. szeptember 24-én 18900 Nyitóérték: Záróérték: 18800 18628 18 579 Változás: 0,77% 15.30, a Ne» York-i í tőzsde nyitása _/[ pont,; 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / 0ra FORRÁS: BÉT NYERTESEK ' ’üoa.w.zv Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft ORC 4895 +6,41 8,8 Richter 30045 +4,77 1073 Zwack 13300 +2,26 0,82 MTelekom 762 +2,14 591,68 TVK 4475 +1,70 0,29 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Linamar 2 601-13,30 0,002 Danubius 6200-2,89 72,84 Fotex 535-2,37 276,38 OTP 6220-2,20 10526 RFV 6500-1,51 6,92 A BUX-index az elmúlt napokban 19600 19200 lg 861 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. szeptember 24-én. €/Ft $/Ft CHF/Ft 4 i i 240,06 163,51 150,33-0,26 Ft +0,1 Ft-0,42 Ft HIRDETÉS HIRDETÉS EGYÜTT EZT IS MEGCSINÁLJUK Igényelje most egyszerűbben, induló banki költségek és tulajdoni lap bemutatása nélkül svájci frank alapú Partner jelzáloghitelünket bármilyen célra. 0 Ft Folyósítási jutalék, 0 Ft Értékbecslési díj, 0 Ft Kezelési költség, THM: 7,98% Várjuk bankfiókjainkban: Kecskemét, Kisfaludy u. 8.; Baja, Tóth Kálmán tér 3. További információk: 06 40 50 40 5Ö vagy www.unicreditbank.hu A hirdetés nem teljes körű. A kedvezmények feltételeiről, a hitelbírálatról és a további részletekről tájékozódjon a bank által, magánszemélyek részére nyújtott hitelek kondícióiról szóló hirdetményben, honlapunkon és bankfiókjainkban. iüSIátUniCredit Bank Bűnözői csoportok szálltak rá a bankokra Több mint 21 ezer bűncselek­mény érte tavaly a pénzügyi szektort, az általuk okozott kár meghaladja a 30 milliárd forintot - áll a Pénzügyi Szervezetek Ál­lami Felügyeletének legfrissebb éves jelentésében. Az elkövetett bűncselekmények kilencven szá­zaléka a bankkártyákkal való visszaélésekhez kötődik. Kiugró­an magas a csalások száma, ame­lyek jellemzően okirat-hamisítás­sal, ezen belül magánokirat-ha­misítással párosulva valósultak meg. Jellemző bűncselekmény­nek számít még a hitelezési csa­lás, a lopás, a sikkasztás, a hűtlen kezelés, a rablás, a rongálás és a hitelsértés. Sajnos egyre inkább jellemző, hogy pénzügyekre „szakosodott” bűnözők szállnak rá a bankokra. Bizonyos bűncselekményi kate­góriákban ugyanis megállapítha­tó, hogy a szervezett bűnözői kö­rök célzottan, a pénzügyi piac bel­ső viszonyainak teljes körű isme­retével, tudatosan kidolgozott és válogatott módszerekkel, sorozat­jelleggel hajtják azokat végre. Ez­zel tetemesen károsítják a pénz­ügyi szolgáltatókat, illetve azok ügyfeleit. Ráadásul a jelentés szerint egy­re nagyobb mértékben észlelhe­tő a nemzetközi szervezett bűnö­zők jelenléte, aktivitása is Ma­gyarországon. ■ N. M. Legalizálná az internetes sportfogadást a kormány Évi egymilliárd forintért legáli­san folytathatnák tevékenységü­ket hazánkban a nemzetközi internetes fogadóirodák - ez áll a Pénzügyminisztérium javaslatá­ban. Ha a parlament is megsza­vazná a szerencsejáték-törvény több pontját megváltoztató terve­zetet, megnyílna a piac az olyan - jelenleg szabályozatlanul mű­ködő - szereplők előtt, mint a Sportingbet, a Bwin vagy a Bet-at- Home. Ezzel pedig jelentős kon­kurenciát kapna a most még el­méletileg egyeduralkodó Szeren­csejáték Zrt. A tervezet azt tenné lehetővé, hogy az EU tagállamaiban szék­hellyel rendelkező vállalkozások interneten keresztül magyar játé­kosok számára is jogszerűen nyújthassanak bukmékeri rend­szerű sportfogadási szolgáltatást. Ennek az lenne a feltétele, hogy az érintett fogadóirodák nyilván­tartásba vetessék magukat az adóhatóságnál. A nyilvántartás­ba vétel mellett játékadót is kelle­ne fizetniük a cégeknek, amely a forgalom ellenőrizhetetlensége miatt évi egymilliárd forintos áta­lányadó lenne. ■ N. M. Tudja Ön, ...hogy az elmúlt 4 évben közel 2000 magyar városban és fejlesztés? n valósult meg uniós

Next

/
Thumbnails
Contents