Petőfi Népe, 2008. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-11 / 213. szám

SLE' Az igazi férfi inkább kivédi a bajt prosztatavizsgálat A szex és a tökmag nem, csak a rendszeres szűrés segíthet Évente 1500 magyar férfi hal meg prosztatarákban. Pedig az időben felismert betegség gyógyítható. Fábos Erika A prosztatarák a férfiak egyik leggyakoribb daganata. Magyar- országon évente háromezer bete­get regisztrálnak. Tavaly ezeröt­száz férfi halt meg ezért. „A betegség alattomos, mert miközben már jelentős áttétet ké­pez a szervezetben, a páciens lát­szólag tünetmentes, még vizelési zavarai sincsenek - mondja Romics Imre, a SOTE Urológiai Klinikájának igazgatója. - Min­den tizedik rákos férfinak prosz­tatarákja van. Az idejében felfede­zett daganat ugyanakkor teljes si­kerrel gyógyítható, ezért fontos évente egy szűrővizsgálat.” Erre negyven év felett tanácsos minden férfinak gondolni, ötven év felett pedig kötelezővé kellene tenni. A harmincadik életévtől növekedni kezd a dülmirigy kötő­szöveti része, és később a miri­gyes állomány is. Emiatt a férfiak többsége nem kerülheti el a jóin­dulatú prosztatamegnagyobbo­Romics Imre professzor szerint negyven év felett ajánlott, ötvenévesen pedig már kötelező az évenkénti szűrés dást, ami az életminőség romlá­sán túl szövődményeket, rákos el­változást okozhat. Mégis kevesen fordulnak idő­ben orvoshoz. A legtöbb férfit a fé­lelem tartja vissza, pedig a diag­nosztika és a terápia is sokat fej­lődött. A vizsgálatot egy kikérde­zéssel és egy vérvétellel meg le­het úszni. Ennek során a vér prosztataspecifikus antigén (PSA) értékét nézik meg, amely­ből következtetni lehet a bajra. Más beavatkozásra akkor kerül sor, ha a laboreredmények szük­ségessé teszik. A legtöbb esetben még tünetek esetén is jóindulatú problémáról van szó, és gyógy­szerrel is kezelhető. A magyar férfiak 70-80 száza­lékánál mégis csak akkor mutat­ják ki a dülmirigyrákot, amikor az áttétek megjelentek. Nyugat- Európában ez az arány jóval ki­sebb, csupán 20 százalék. Egy Ausztriában készült felmérés sze­rint ott a negyven év feletti férfiak 37 százaléka ugyanúgy tisztában van a PSA-értékével, mint a ko­leszterin- vagy a vércukorszintjé- vel. Magyarországon ez az adat egy százalék. Ezért hangoztatja egyre több urológus, hogy a női daganatos megbetegedések nyil­vánosságához és szűrőprogram­jához hasonló kampányra lenne szükség. A prosztatarákról keve­set beszélnek, és a szűrés sem in­gyenes, pedig a férfiaknál majd­nem olyan gyakorisággal fordul elő, mint a nőknél a méhnyakrák. „Ha a családban volt ilyen meg­betegedés, akkor negyven, más esetben ötven felett minden férfi évente egyszer menjen el vizsgá­latra - hangsúlyozza Romics Im­re. - Erre szeretnénk felhívni a fi­gyelmet a prosztatahéten és a szep­tember 13-ai prosztatanapon.” Utőérkezelés gyorsan elvégezhető kis műtéttel Az élhetőbb időskori életévekért Egészségügyi felvilágosító rendezvény Tiszaalpáron Nagy hasi műtétek helyett mini­mális beavatkozással kezelhetik a jövőben a hasi ütőértágulatban (AAA) szenvedő betegeket. A kö­vetkező generációs orvosi esz­közt, a sztentet már beültették az első betegekbe az USA-ban. Ha­zánkban legalább tízezer ember érintett, de egyelőre nem alkal­mazzák az új eszközt. Az engedé­lyeztetése folyamatban van, leg­hamarabb az év végén kerülhet a kórházakba. Az AAA életveszélyes állapot: meggyengül az érfal, ami ezért kiszakadhat, súlyos belső vérzést okozva. Ez a szövődmény a bete­Egy az Egyesült Államokban közzétett tanulmány szerint a grépfrút-, narancs- és almaié gái- tolja egyes gyógyszerek felszívó­dását, illetve gyengítheti hatás ir­kát. A kutatás kimutatta, hogy ezek a gyümölcslevek egyes szív- gyógyszerek, kemoterápiás sze­rek, transzplantáció utáni kilökő­dést gátló szerek és fertőzés elle­ni gyógyszerek esetén csökken­tik, vagy akár megsemmisítik azok pozitív hatását. A kutatók kísérletekkel is iga­zolták állításukat. Egészséges ön­kéntesekkel egy allergia kezelé­sére használt antihisztamin szert vetettek be grépfrútlével, illetve egy pohár vízzel, amelybe na rin- gint tettek (ez adja a grépfrútlé gek húsz százalékánál követke­zik be. Előrehaladott esetben ope­rációra van szükség. Sokáig erre csak a nagy hasi műtét jelentett megoldást. A szegycsonttól a köl­dökig bemetszést ejtenek, majd a belső szerveket félrehúzva jutnak az érintett érszakaszhoz. Az új eszköznek köszönhetően a többórás műtéteket felválthatja a kis beavatkozás, az apró, cső formájú fémháló (sztent) beülte­tése. Ezzel a lábadozási idő csök­ken, ráadásul a műtéti megterhe­lés és a szövődmények kockáza­ta is lényegesen kisebb a beavat­kozás során. ■ Dreissiger keserű ízét), vagy sima vízzel. Ki­derült, hogy akik grépfrútlét it­tak, azoknál a hatóanyagoknak csak a fele szívódott fel a tiszta vi­zet ivókhoz képest. A kutatók sze­rint a naringinos víz is gátolta az OATP1A2 nevű kulcsfontosságú szállítómolekulát, amely a vé­konybélből a véráramba juttatja a gyógyszereket. A grépfrút-, narancs- és alma­ié fogyasztása a szakemberek szerint csökkenti egyes kemote­rápiás szerek, a magas vérnyo­más és szívinfarktus kezelésé­ben használatos bétablokkolók, illetve egyes antibiotikumok ha­tását is. Az újabb vizsgálatok után még több gyógyszer kerül­het a listára. ■ D. Á. A Nyugdíjasklubok és az Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetségének Egészség­ügy! Bizottsága a Richter Gedeon gyógyszergyárral együttműködve idén Indította el országos egészségügyi fel- világosító programját. A Bács- Kiskun megyei rendezvényre Tiszaalpáron került sor, több mint 150 résztvevővel. Dr. Kabát Mária, az Eletet az Eveknek Országos Nyugdíjas Szövetség elnöksége nevében kö­szöntötte a jelenlévőket. Sárit báné Szabó Margit, a Bács-Kiskun iVfegyei Nyugdíjas Szövetség elnöke kiemelte: jól esik tudni, hogy egy nagy gyógyszergyártó cég egészségügyi felvilágosító munkát végez a nyugdíjasok körében is, jobban megélhetővé téve ezzel az időskori életéveket. Magas vérnyomás, érelmesze­sedés, cukorbetegség A köszöntők után szakmai elő­adások hangzottak el. Dr. Taricska Tibor íiszaalpári háziorvos a szív­ás érrendszeri betegségek kocká­zati tényezőiről tartott színvona­las előadásában elmondta: me­lyek azok a tényezők, amelyek befolyásolják életünket a magas vérnyomás, az érelmeszesedés, a cukorbetegség kialakulásában, valamint az egyes betegségek kezelése során. A rizikótényezők között mindhárom betegségnél kiemelte a túlsúly, a dohányzás, a mozgáshiányos életmód, a túlzott alkoholfogyasztás és a helytelen táplálkozás szerepét. Beszélt a Richter szerepvállalásáról, amely kifejezi mindazt az elkötelezettsé­get, amit a cég a betegek iránt érez. Fontosnak tartja az előadó, hogy szemléletet változtassunk: amint láthatóak a tünetek, forduljunk orvoshoz, hogy a jól és időben elkezdett kezeléssel is kivédjük a szövődmények kialakulását. Néma járvány A néma járványról, azaz a csont­ritkulásról (oszteoporózis) tartott előadásában dr Zsiska Beáta, a Kiskunfélegyházi Kórház- Rendelőintézet reumatológus szakorvosa külön felhívta a figyel­met azoknak a „játékszabályok­nak” a betartására, amelyekkel megelőzhetők, illetve a betegség kialakulása után kontroll alatt tart­hatók a folyamatok, elkerülhetőek a korai csonttörések. A hajlamo­sító tényezők - életkor, női nem, kevés mozgás, dohányzás, egyes gyógyszerek szedése, dohányzás, alkohol és kóla fogyasztása - ismerete nem elegendő. Tenni is kell a betegség megelőzése érdekében életmód változtatással, mozgással, megfelelő táplálkozás­sal. Az ideális oszteoporózis terá­piához tartozik a kalcium és a D3 vitamin bevitele, szükség esetén hormonpótlás, illetve csontépítést segítő gyógyszer szedése. Nagyon fontos az elővigyázatosság, a csúszásmentes padló, a lépcsőn korlát, a nem agyonzsúfolt szoba, a megfelelő csúszásgátolt cipő stb. használata is. Férfi egészség 40 felett A negyven év feletti férfiak egészségéről beszélt az urológus szemével dr. Javad Moussavi, a szolnoki Hetényi Géza Kórház urológus szakorvosa. A prosztata megbetegedések tünetei az 50 év feletti férfiaknál jelentkeznek elsősorban. A gyorsuló ütemben növekedő prosztata vizelési pana­szokat okoz, és ez életviteli kér­dések romlását is felveti. Fontos az időbeni felismerés, a jóindu­latú prosztata-megnagyobbodás és a rosszindulatú - rákos - meg­betegedés kiszűrése. A betegség kezelése a jóindulatú esetben nem egyenlő a műtéttel, gyógyszeres terápiával az életminőség javít­ható. Az új gyógyszerek is egyre kevesebb mellékhatással, hatéko­nyan és gyorsan enyhítik a beteg­ség okozta tüneteket. A prosztata megbetegedéseknél is beszélhe­tünk öröklődési hajlamról, de a zsírszegény, fűszerszegény étrend, a mérsékelt alkoholfogyasztás so­kat segítenek a megelőzésben és a megfelelő terápiában. Záró programként a Kiskunfé­legyházi Kórház-Rendelőintézet gyógytornásza. Faragó Istvánná mutatott be gyógytorna gyakorla­tokat, amelyek elsősorban a csont­ritkulás betegség megelőzését szolgálták, de a mindennapi élet kiegészítő mozgásához is adtak megfelelő gyakorlati tanácsot. ■ dr. Zalai Károly A narancslé meggátolja a gyógyszertfelszívódást Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTŐ& MOTOR SZERDA UTAZÁS ► CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Nikotintapasz: már gyerekeknek is mivel A dohányzás a leggya­koribb oka a korai halálo­zásnak, egy brit egészség- ügyi szervezet új kampány­ba kezdett a füstölgés meg­fékezésére. Az orvosok azt javasolják, hogy a nikotin­pótló terápiát (tapaszt) a kis­korú betegeknek is kínál­hassák, mert a 11-15 éve­sek 9 százaléka dohányzik. Az akupunktúra segít a migrénen MÉRSÉKLI A FEJFÁJÁST és rit­kítja az epizódokat az aku- punktúrás kezelés migrénes betegeknél, derült ki egy né­met vizsgálatból. A migrén leggyakrabban 20-50 éves kor közötti nőket érint. A ro­ham havonta többször jelent­kezhet, és napokig tarthat. Szerotonin felelős a kedélyváltozásért A párzás, az étkezés, az energiaeloszlás és az alvás mellett a kedélyállapotért is felelős a szerotonin. A kü­lönböző időpontokban vég­zett vizsgálatokból kiderült, hogy a szerotoninszintet az évszakok váltakozása is mó­dosítja. A kutatók szerint a téli kedvetlenség okát is eb­ben kell keresni. Baktériumölő szer a marihuána? HASZNOS fegyver lehet a marihuána az antibiotiku­moknak ellenálló „szuper- baktérium”, az MRSA ellen. Olasz és brit kutatók több mesterségesen előállított kannabinoidot teszteltek, amelyekből néhány bakté­riumölő hatást mutatott. Pénzt gyűjtöttek Gesztesinek a rajongók meghatódott rajongói jósá­gától Gesztesi Károly, miu­tán kiderült, hogy gyűjtést szerveztek neki. A kishegyed magazinnak a színész elá­rulta, hogy a pénzt végül nem fogadta el. @ további érdekességek: www.reggel.hu

Next

/
Thumbnails
Contents