Petőfi Népe, 2008. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-09 / 211. szám
PETŐFI NÉPE - 2008. SZEPTEMBER 9., KEDD 5 MEZŐGAZDASÁG Kisebb a hozam, de feldobja a fokolót a hegy zamatos leve Keletre néznek a díszfaiskolások csEMETEMusTRA A parkosítási programok, építkezések lendítették fel a termesztést Elég jó, 17-19 százalékos a Nagykőrös környékén termett szőlők mustfoka, ezért a szokásosnál bő egy héttel hamarabb bátorkodtak a szőlőhegyekre a szürete- lők. A legmagasabb cukorfokot, 21 százalékot a Bianca mutatta, és hasonlóan jó a chardonnay, a cserszegi fűszeres beltartalmi értéke. Elégedettek a rozé- és a vörösborokat adó szőlőfajtákkal is. Igen jó évjáratot ígérnek a vörösök, például a kékfrankos, ezért azokat addig tartják a tőkén, amíg az lehetséges. ■ Alig látnak éhes seregélyt, tőkén hagyják a szőlőt, amíg csak lehet. Egyelőre sem az időjárás, sem a kártevők nem sürgetik a szü- retelőket. Tavaly a seregélyek pusztították erősen a fürtöket, ezen az őszön alig látni madarakat a szőlőhegyeken. Sajnos a hozam elmarad a tavalyitól. A becslések szerint úgy 15-20 százalékkal termett kevesebb szőlő, a hektáronkénti átlag nagyjából 10 tonna körül mutatkozik. Ezt a mennyiséget közepesnek nevezik a szőlészek, de arra számítanak, hogy a jobb minőségű borokkal ellentételezik a kiesést. A Dél-Pest megyei szőlészetek szokás szerint idén is a termés nagyjából kétharmadát szűrik le. A többit eladják részben feldolgozatlanul, illetve Kecskemét környékén must formájában értékesítik. ■ A hazai dísznövénytermesztés biztató távlatait szemléltette a kiállítás és vásár szombaton a tizenharmadik alföldi faiskolai napon, a kecskeméti Juniperus parkerdészetben. Miklay Jenő A termesztők bizakodóak: másfél évtized óta tart az ágazat bővülése, és nincs jele annak, hogy belátható időn belül szakmai, piaci korlátok állnák útját a további fejlődésnek. Magyarország európai integrációja különösen jót tett a dísznövénytermesztésnek, akkor kezdődtek nálunk a nagy parkosítási programok, a települések zöldfelület-gazdálkodásának támogatása és rengeteg csemetét igényelnek az autópályák, autóutak beruházói is. A keresletet jellemzi a jövedelmezőség, a dísznövénytermesztésben negyvenszeres a hozzáadott érték, lényegesen magasabb, mint más mezőgazdasági ágazatban. Az új EU-tagállamokban ugyanez a felfutás tapasztalható most, a magyarországi előállítású díszfák kereslete egyre növekszik a balkáni országokban, sőt Ukrajnában és Oroszországban is. Ezért kívánatos a hazai dísznövény-termesztési ágazat további szélesítése, szakmai erősítése - hangsúlyozta a kiállítás és vásár A kiállítást rengetegen meglátogatták, sokan családi kirándulást szerveztek rá. megnyitóján Sirman Ferenc, az FVM szakállamtitkára. Lévai Péter, a kecskeméti Kertészeti Főiskola dékánja a tudományos és termesztési tapasztalatokra támaszkodva erősítette meg: a hazai kertészetek előnyben vannak a nyugatiakkal szemben, mivel az itteni termesztésű dísznövények a legalkalmasabbak a közép- és keleteurópai területekre. Ezért az Alföldi Faiskolai Egyesületnek mindenképpen komoly jelentősége lehet a keleti exportban, ugyanis a jelenlegi kereskedelmi állotetlen a szaktanácsadás, a parkgondozók szakértelme. S hogy az utóbbiak tekintetében sem áll rosszul a dísznövényágazat, azt az igényes parkfelületek prezentálják Kecskeméten, Kecelen, Soltvadkerten és még sok kiskunsági településen - mutatott rá Lévai Péter. Oktatás, kutatás és szaktanácsadás kertészeti főiskolai kar Negyedik alkalommal választották újra a kar dékánjává Augusztus elsejétől immár negyedik alkalommal kapott dékáni megbízatást dr. Lévai Péter a következő négy évre a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Karán. Ennek apropóján beszélgettünk az idei tanévről, a tervekről.- Milyen képzések folynak szeptembertől a karon?- Intézményünkben a munkaerő-piaci elvárásoknak megfelelő, kreditrendszerű, gyakorlatcentrikus oktatás működik. Az alapképzés keretében gazdasági és vidékfejlesztési agrár- mérnöki, kertészmérnöki és környezetgazdálkodási agrár- mérnöki BSc szakon, nappali, levelező és távoktatási tagozaton oktatunk. A felsőfokú szakképzés keretében ebben az évben először megkezdtük az oktatást az agrárkereskedelmi menedzserasszisztens és hulladékgazdálkodási technológus szakokon. Emellett a felsőoktatási intézményekben végzettek részére különböző szakirányú szakmérnökképzés keretében tesszük lehetővé a továbbképzést. Ezek az integrált gyümölcstermesztő, kertészeti termékmenedzser, mezőgazdasági környezetgazdálkodási, szőlőtermesztő és bo9KEMETI FŐISKOLA rász, vidékfejlesztő menedzser, zöldfelület-gazdálkodó, zöldséghajtató és gombatermesztő szakmérnöki szakok.- A későbbiekben gondoltak-e MSc szakok indítására is?- Igen, célunk az MSc szakok- kertészettudományi, vidékfejlesztési - indítása, mellyel megvalósulna a háromszintű képzés. Úgy érezzük, hogy az MSc szakok indításával tovább tudjuk növelni a hallgatói létszámot. Igyekszünk szoros szakmai kapcsolatrendszert fenntartani a szakközépiskolákkal, beiskolázási célokból is.- A kar hazai és nemzetközi téren kiterjedt kutatási tevékenységet folytat, elsősorban az oktatási profilhoz illeszkedő alkalmazott kutatási témákban. Jelenleg milyen projektjeik futnak?- A legfontosabbak most a biokontroll készítmények fel- használására, környezetkímélő termesztési módok kialakítására, a Duna-Tisza közi homokhátság fenntartható fejlődésének modellezésére, mezőgazda- sági termékek bioetanol-alapú hasznosítására irányulnak - mondta dr. Lévai Péter.- A gazdálkodókat milyen formában tudják segíteni?- Nagy hangsúlyt fordítunk mezőgazdasági szaktanácsadás szervezésére. A karon Területi Szaktanácsadási Központ működik, mely több mint 300 gazdálkodót segít tevékenységével. A nálunk tanuló hallgatók szüleinek gazdálkodói tevékenységét pedig a szaktanácsadás mellett laboratóriumi vizsgálatokkal tesszük hatékonyabbá, sikeresebbé. Ehhez kapcsolódóan mondom még el, hogy a 2002- ben kialakított Környezettudományi Intézetünk 8 oktatási és kutatási célokat szolgáló laboratóriummal rendelkezik. Az intézetben tavaly év végétől akkreditált Talaj- és Növényvizsgáló Laboratórium kezdte meg működését, ahol lehetőség van talaj- és vízvizsgálatra, valamint növényanalízis végzésére. A segítségek kapcsán kiemelném még, hogy a Mezőgazda Kiadó a karon létrehozott Könyvistállóval a hallgatók, a munkatársak és külső szakemberek jegyzet- és szakirodalom szükségletének ellátását segíti.- Milyen eredményekkel végeznek hallgatóik?- Az oktatás, kutatás és szak- tanácsadás garanciája egyrészt az, hogy oktatóink 50 százaléka tudományos minősítéssel, címmel rendelkezik. Hat fő habilitált doktor.- Látványos felújítási munkák is zajlanak a kar épületében.- Karunk folyamatosan fejleszti a gyakorlati oktatás, kutatás feltételrendszerét. Ennek eredményeképpen részben felújítottuk mindkét üvegházun■ A kar oktatóinak a fele tudományos minősítéssel rendelkezik. Tangazdaság A gyakorlatorientált oktatást és kutatást a botanikus kertben, bemutatókertben és a Kisfáiban levő 270 hektáros tangazdaságban valósítják meg. A kar jól felszerelt borászati pincével rendelkezik, melyben borpalackozást és -forgalmazást is végeznek. kát. Polikarbonát burkolattal és klímakomputer-vezérléssel láttuk el a termesztőberendezéseket, valamint jelentősen korszerűsítettük termékfeldolgozó tanműhelyünket. Ezen a nyáron is jelentős felújítási munkák valósultak meg: energiatakarékossá tettük a fűtési rendszert, és megújítottuk a víz- és gázhálózatot. Terveinkben szerepel egy akkreditált környezetvédelmi és kertészeti élelmiszeralapanyag- vizsgáló laboratórium megvalósulása, informatikai fejlesztés, a kertészeti szakkönyvtár, a kollégium, a nagyelőadó, az aula és a tornacsarnok felújítása. Célunk a hallgatóbarát családias környezet, légkör kialakítása. Úgy érzem, hogy erre a Kecskeméti Főiskolán és Kecskemét városában a feltételek biztosítottak. ▲ Kecskemét Tatár sor. 18. Tel.: 76/501-428- Ammónium-nitrát ^Á.C2cf£~ (magyar) 50/1 zsákos 5.820 Ft / zsák *- 0-10-24 50/1 zsákos 6.350 Ft/zsák-15-15-15 50/1 zsákos 7.400 Ft / zsák- Szuperfoszfát 50/1 zsákos 5.760 Ft / zsák más növényvédőszerek és műtrágyák mellett széles választékban. Basamid 5G 12.200 Ft / db* C MEGHÍVÓ Szántóföldi gépbemutató Helszín: Kecskemét, Belsőnyír 150. Időpont: 2008.09.20. de.10:00h Információ: 76/484-378; 30/740-4795 <7*5 PÖTTINGER ©Husqvarna Husqvárná motorfűrészek már 49 900 Ft-tól! Husqvarm 136 U,1 cm1,1,6 kW l 2,2 LE, 4,6 kg 49 900 Ft 0% befizetés, 24 hé 4670 Ft/hó Httsqvarrta 4S$ Ajándék láncfűrétztartö táskával! 55.5 cm', 3,6 kW I 3,5 LE. 5,8 kg 139 900 Ft 0% befizetés, 24 hó 7258 Ft/hó Ax akció 2008. szeptember 1-tól október 3f-ig, illetve a készlet ereiéig tart. Husq várná 140 40.8 cm1 2,0 kW / 2,7 LE, 4,B kg 89 900 Ft 0% befizetés, 24 hó 4684 Ft/hó AGROKER ÁRUHÁZ Kecskemét, Halasi út 29. Tel.; 76/516-161 mányt képező, több mint kétezer díszfafaj és -fajta jelentős hányadának termesztéséről komoly tapasztalati tudást gyűjtöttek össze gyakorló termesztők és kertészeti iskolák. Épp ezért a biztonságos parkosításhoz elengedhe-