Petőfi Népe, 2008. augusztus (63. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-01 / 179. szám
$§§§§ ^ K'fá'Á ímAmm ü * ELETMOD > > « ■? ■ wr Egytálételek gazdagon, ízesen laktató Az elkészített finomságból egy tányérral belakomázhat, aki éhes A több fogás a francia konyha uralkodó gyakorlata. Az egytálétel a németektől indult hódító útjára. Hálásán, húsosán, májasán, fokhagymásán finom ínyencségek. Rados Virág Nem is képzelné az ember, milyen fontos eleme az étrendnek az egytálétel. Pedig a gyorsan bekapott napi ebédek többsége is ilyen. Az élelmiszerekből (főzelék, hús, kása, tészta stb.) alapvetően kétféleképpen készíthető el az étkezés összetartozó együttese, azaz fogásai. Általában külön fő a főzelék, a mártás, a tészta- vagy a kásakörítés és a hús, tehát minden összetevő. Ilyenkor ezek csak tálalás idején kerülnek egymás mellé - hús, köret, öntet és saláta, gyakran külön tányéron. Ez a francia konyha uralkodó ételkészítési gyakorlata. Ennek az ellentéte az egytálétel. Ennél olyan élelmiszereket főznek együtt (egy edényben egy fogássá), amelyekből külön-külön is lehetne önálló ételeket készíteni. A kétféle gyakorlat egyszer korszakok, máskor nagy tájak táplálkozásának jellegzetessége. Az egytálétel a magyar parasztkonyhában a főzelékféle és a hús párosításának, a háztartásban tartalékolt füstölt hús fel- használásának uralkodó módja. Az így összefőzött hús és zöldség hol sűrűbb (főzelék), hol hígabb (leves). Mindkettő ízletes, készül rántás, habarás nélkül, hiszen a hús zsírozza, ízesíti az eledelt. A heti étrendben az egytálétel a „húsevő napok” eledele volt. A főzelék-hús párosítás mellett jellegzetes volt a kása-hús egytálétel az Alföldön (húsos kása), később a tésztából burgonyával összefőzött tésztakása. Pásztorok és földművesek a mezőn bográcsban főétkezésre igen gyakran egytálételt készítettek. A mai otthonokban szintén bármelyik igazi gasztronómiai élményt nyújt. h 'í mu •B m#c>; 1 dl olaj, 20 dkg húsos szalonna, 20 dkg gomba, 1 fej hagyma, 20 dkg paradicsom, 20 dkg paprika, so, erős paprika ízlés szerint, fűszerpaprika, 4 dl tejföl HOZZÁVALÓK 4 ADAGHOZ: 50 dkg kifott csuszateszta, 50 dkg tetszőleges halfilé, ELKÉSZÍTÉS: 1. Tisztítsa meg a zöldségeket A szalonnát vágja kockákra, majd olvassza ki. Tegye rá a finomra vágott hagymát, kicsit pirítsa meg. Szórja rá a vastag szeletekre vágott gombát, paprikát és 2-3 percig pirítsa. Sózza, szórja meg fűszerpaprikával és erős paprikával Keverje el, majd öntsön alá kis vizet Öt-hat percig párolja. Keverje bele a lehéjazott, cikkekre vágott paradicsomot és 2 deciliter tejßlt. Forralja össze. 2. Vágja kis szeletekre a halat. Sózza meg, és vastag Ságtól ßggöen, forró olajban, 2-5 percig süsse elő. 3. Tegye tepsibe a tésztafélét, öntse rá a gombás szósz felét, rá a halszeletek felét Erre halmozza a maradék tésztát szószt és halat A tetejét alaposan locsolja meg tejföllel, és tehet rá szalonnaszeleteket is. Rakja a tepsit 200 Celsius-fok- ra előmelegített sütőbe, és 15-20 perc alatt süsse pirosra. Májjal töltött burgonya fokhagymás mártással HOZZÁVALÓK 4 ADAGHOZ: 80 dkg nagy szemű burgonya, 10 dkg hagyma, 50 dkg pulykamáj, 10 dkg paradicsom, 1 cs. mozzarella, 0,5 dl olaj, 1 kk. majoránna, 1 tk. fűszerpaprika, só, őrölt fekete bors, erős paprika ízlés szerint A MÁRTÁSHOZ: 3 dkg Vaj, 2 dkg liszt 5 gerezd fokhagyma, 1 dl tejszín, 2 dl húsalapié, 1 kk finomra vágott petrezselyem, só ELKÉSZÍTÉS: 1. A burgonyákat tisztítsa meg, és hosszában vágja ketté. A belüket kaparja ki. Tegye a szemeket tepsibe, és 160 fokon süsse 10-15 percig. 2. A hagymát vágja finomra, és olajon pirítsa meg. Tegye rá a kockákra vágott májat. Pirítsa 34 percig. Szórja rá a lehéjazott, felkockázott paradicsomot és a fűszereket Keverje ej sózza meg. Töltse a masszát a burgonyákba. Borítson a tetejükre egy szelet mozzarellát, és 200fokon süsse 5-10 percig. 3. A mártáshoz olvassza fel a vajat, szórja rá a lisztet, és habzásig hevítse. Adja hozzá a tisztított, zúzott fokhagymát Keverje el, és öntse fel az alaplével. Sózza, keverje simára, 3-5 percig forralja. Tegye bele a petrezselymet és a tejszínt Forralja össze, és a burgonyával tálalja. HOZZÁVALÓK 4 ADAGHOZ: 20-20 dkg marhacomb, sertéscomb, csirkemell, 10 dkg húsos füstölt szalonna, 1 fej hagyma, 0,5 dl olaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 paradicsom, 1 tv. paprika, 1 púpozott tk. fűszerpaprika, őrölt fehér bors, só A KÖRETHEZ: 12 db közepes burgonya, 1 kis fej hagyma, olaj, só, őrölt bors ELKÉSZÍTÉS: 1. Vágja a húsokat csíkokra. Pirítsa meg olajon a felkockázott szalonnát, szórja rá az aprított hagymát Pirítsa meg. Tegye bele a marhahúst. Kevergesse, amíg levetenged. Sózza, borsozza, reszelje bele a fokhagymát, és pici vízzel 25 percig párolja. Ha zsírjára pirult, tegye rá a sertéshúst Fehéredésig kevergesse, adjon hozzá vizet, sót, és 25 percig párolja. Következhet a csirke. Amikor kifehéredett, szórja meg ß- szerpaprikával, keverje el és öntsön hozzá 1 deciliter vizet Ízesítse, tegye bele a csíkokra vágott paprikát, a héj nélküli, szeletelt paradicsomot Párolja össze. 2. A körethez a burgonyát sós vízben főzze meg, majd hűtse le és tisztítsa meg. Pirítsa meg a finomra vágott hagymát, reszelje rá a burgonyát. Sózza, borsozza, és pirítsa aranyszínűre. TÍETEK Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG ► PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Hideg, meleg édességek, könnyű nyári finomságok AZ utolsó nyári hetekre készül a KISHEGYED KONYHÁJA. A nyári büféasztalok színes kínálata mellett hideg és meleg ételekből, jégbe hűtött falatokból válogathatnak az ínyencek. Gyorsabban készül el a kuktába zárt oldalas RÖVIOEBB IDŐ ALATT SÜ1 meg az oldalas, ha a feldarabolt húst megpárolja. A széleteket tegye kuktába, és párolóbetéten, körülbelül két deciliter vízen a forrástól számítva 15 percig puhítsa. Az így előkészített hússal könnyebb a munka. Magok a mustárban: fűszeresebb ízvilág A KRÉMMÉ PÜRÉSÍTETT mus- tárporba az elkészítési folyamat végén időnként magokat is belekevernek. így készül a magos mustár, amely kissé „ropogós”, de pikánsabb, mint a krémes változat. A receptekben a magos mustár felcserélhető a hagyományos fajtákra. @ további érdekességek: www.reggel.hu Könnyű ételekkel is kell küzdeni a kánikula ellen Üdítenek és gyógyítanak a gyümölcsök nyári kínálat Finomak és egészségesek, tele vannak hasznos tápanyaggal A forró napokon a szervezet energiaszükséglete 15 százalékkal csökken. A kalóriadús, zsíros ételek fokozzák az izzadást, rossz közérzetet okoznak. Reggelire jobb a könnyű lekvár, a méz, a natúr joghurt, a kefir vagy a sovány túró. A sajt legyen zsírszegény fajta. A natúr joghurtba zabpely- het vagy búzakorpát és gyümölcsöt érdemes keverni. Ezek helyett lehet választani néhány szelet sovány felvágottat, teljes kiőrlésű gabonából készült kenyérrel, vékonyan megkenve light margarinnal. Kitűnő mellé a zöldpaprika, a paradicsom, a nyers uborka vagy a fejes saláta. Ebédre, vacsorára ajánlott 10 dekagramm sovány hal, csirke, pulyka- vagy sertéshús, kevés olajon hirtelen sütve, párolva vagy húsragunak. Köretnek jó a párolt zöldség vagy nyers saláta. Mindez kiegészíthető kevés rizs- zsel vagy főtt burgonyával. Kerülni kellapanírozott,bő zsiradékban sütött húsokat, pörköltet. Levesnek jó a gyümölcsleves. Nem kell ragaszkodni a meleg ebédhez és vacsorához. Az erős, csípős fűszerek fokozzák a verejtékmirigyek működését. A fagylalt vagy a jégkrém azonban (mértékkel) jöhet. ■ Rados V. ■ Melegben kevesebb energia elég a testnek. Nyár lévén bőséges a választék a friss gyümölcsökből. Nógrádi Katalin dietetikussal tekintettük át kedvező élettani hatásukat. A ribizlinek nagy a C-vitamin-, az élelmirost- és a szervessav-tar- talma. Ezek szerepet játszanak a meghűléses betegségek megelőzésében. A málna C-vitaminja, biotinja (H-vitamin) és rosttartalma segíti a haj regenerálódását, növeli a bőr puhaságát, csökkenti a fogínyvérzést. A sárgabarack béta- karotin-tartalma nélkülözhetetlen a szemnek, erősíti a hajat és a körmöket. A benne lévő antioxidáns vegyületek szerepet játszhatnak a rák megelőzésében. Az őszibarack nagy víztartalmú gyümölcs, ezzel hozzájárul a test folyadékházFriss gyümölcsöt az asztalra tartásának egyensúlyához. Jó hatású a székrekedés megelőzésében. A sárga húsú fajtában több a karotin, ami a szervezetben A-vitaminná átalakulva anitoxidáns hatású. A sárgadinnye zöldségféle, de gyümölcsként fogyasztják. Értékes karotintartalma mellett jelentős mennyiségű C-vitamin és folsav található benne. Rákmegelőző és gyulladáscsökkentő hatású. A görögdinnye tisztító zöldségféle. Sok vizet tartalmaz, szintén rákmegelőző és gyulladás- csökkentő hatású. ■ R. V. Felesleges a vita, többet kell enni belőlük A MAGYAROK FELE kevés gyümölcsöt eszik, holott az egészséges táplálkozással kapcsolatos ajánlások szerint naponta minimum fél kilogramm vagy ennél több gyümölcs lenne javasolt. A szervezetnem tudja hoszszabb ideig tárolni az értékes tápanyagokat A változatos kínálatból való rendszeres, nagyobb mennyiségű fogyasztással azonban hatékonyan erősíthető az immunrendszer. Vegyes tokány háromféle húsból