Petőfi Népe, 2008. augusztus (63. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-30 / 203. szám

14 PETŐFI NÉPE - 2008. AUGUSZTUS 30., SZOMBAT TIZENÖT ÉVES JUBILEUM Sikeres évek a Phoenix Mecano mögött ünnep Az európai munka- és munkáltatói kultúrát honosították meg Kecskeméten M*r <*«• 2000 jmn 2002 2003 2904 Ttot 200* m A grafikonon jól látható, hogy szinte minden évben dinamikusan nőtt a kecskeméti vállalat árbevétele. Tavaly 102 millió euró volt. Sikertörténet. Ezzel az egy szóval jellemezhető a Phoenix Mecano Kecske­mét Kft. elmúlt 15 éve. Barta Zsolt A svájci központú Phoenix Mecano AG nagyvállalat legsi­keresebb leányvállalata a kecs­keméti. A 390 millió eurós árbe­vételű cég értékesítésének több mint a negyedét a kecskeméti le­ányvállalata adja. A sikeres évekre tekintettek vissza egy ju­bileumi ünnepség keretében teg­nap a cégnél. A rendezvényre nemcsak a tulajdonos képviselő­it hanem a cég sikerében szere­pet játszó önkormányzat és part­nercégek vezetőit is meghívták. Zombor Gábor polgármester köszöntőbeszédében hangsú­lyozta, hogy akkor, amikor az egykori szocialista nagyvállala­tok tönkrementek, a svájci cég­csoport beindította termelését. Reményt hozott az utcára került embereknek, és amellett, hogy megélhetést biztosított, megho­nosította az európai munka- és a munkáltatói kultúrát is. A jó példa jó hatással volt a város éle­tére. A termelés mellett a cég bekapcsolódott Kecskemét kul­turális, sport- és oktatási életé­be is. Partneri kapcsolatot épí­tett ki a település­sel, s az együttmű- ■ Az idén 700 mű­ködés egyik ered- lió forintot ményeként - a ka- fordítanak mara közreműkö- beruházásra, désével - az önkor­mányzat csökkentheti az ipar­űzési adó mértékét. A város el­ső embere hangsúlyozta, hogy Kecskemét mindent megtesz azért, hogy az itt letelepült cé­gek jól érezzék magukat, majd beszéde végén megköszönte dr. Nagy Zoltán ügyvezető igazgató tevékenységét. A Phoenix Mecano a svájci cé­geknek nemcsak úttörője volt Magyarországon, de az egyik legnagyobb munkaadó azon al­pesi vállalatok közül, akik jó le­hetőségeket láttak Magyaror­szágon letelepedni. Ezt már Urs Schmid, a svájci nagykövet mondta köszöntőjében. Majd hangsúlyozta: a cég nemcsak a gazdasági sikerek miatt figye­lemre méltó, de példát mutat másoknak a társadalmi felelős­ségvállalás tekintetében is. Megemlítette, hogy a vállalat ki­váló kapcsolatokat épített ki a Felvételünkön dr. Nagy Zoltán ügyvezető igazgató, dr. Zombor Gábor polgármester, Christoph Porde ügyvezető igazgató, Urs Schmid Svájc nagykövete és dr. Werner Karlen a Phoenix Mecano cégcsoport vezetője. A vállalat a cégcsoport legnagyobb leányvállalatává nőtte ki magát. kecskeméti főiskola műszaki ka­rával. Hangsúlyozta, hogy a svájci cégekre a hosszú távú el­kötelezettség a jellemző. Ilyen vállalatból 300 van Magyaror­szágon, amelyek 27 ezer embert foglal­koztatnak. Majd hozzátette, hogy az alpesi ország ha­zánk tizedik legna­gyobb befektetője.- Nagyon közel áll a szívemhez a kecskeméti cég. Amikor 15 éve idejöttünk, mindenekelőtt a ki­váló közlekedési lehetőség és a munkaerő adta előnyöket akar­tuk kihasználni. Elértük célun­kat. Most már ott tartunk, hogy van olyan profitcenterünk, amely olyan szintre fejlődött, hogy maga alakította ki a terme­lés know-how-ját. Ezt dr. Werner Karlen, a Phoenix Mecano cég­csoport igazgatója mondta. Hangsúlyozta, hogy az önkor­mányzat kitűnő partnerként so­kat segített abban, hogy a válla­lat gyorsan fejlődhessen. Remé­nyét fejezte ki, hogy a jövőben az adók, a járulékok csökkentésé­vel javulnak a hazai vállalkozá­sok működési feltételei. Majd megköszönte dr. Nagy Zoltán és Christoph Porde ügyvezető igaz­gató áldozatos munkáját. Az öt kontinensen termelő nemzetközi cég árbevételének - 390 millió euró - több mint ne­gyedét a kecskeméti vállalat ad­ja. Az ötezer dolgozónak az ötö­dé termel a megyeszékhelyen. Erről már dr. Nagy Zoltán be­szélt, aki felvázolta a cég tizenöt éves történeti ívét. Fotók és pre­zentációk segítségével adott ké­pet arról, miként is indult annak a zöldmezős beruházásnak a tör­ténete, mely a mai napig foly­tatódik. Bemutatta a profitcenterek te­vékenységét, kiemelte azt, hogy a hőskor első évében 44 munka­társ segítségével 1,5 millió eurónyi terméket értékesítettek, addig tavaly már csaknem ezer munkatárs 102 millió eurónyi árut állított elő. Ennek 90 száza­lékát Németországba exportál­ják. Hangsúlyozta, hogy a siker annak is köszönhető, hogy a tu­lajdonos csaknem minden év­ben komoly összeget - összesen 10 milliárd forintot - forgatott vissza a vállalkozásba. Majd kiemelte, hogy a cégve­zető kötelességének érzi a város kulturális és sportéletének tá­mogatását. 2000-től a röplabdá- sokat, az idén a futballcsapatot támogatják. ▲ Több mint hússzorosára nőtt a dolgozók száma Az értékesítés alakulása 1993-2007 között Ma már csaknem ezer család kötődik munkavállalóként a céghez. Mérföldkövek a cég történetében 1993: A svájci tulajdonos kö­zel háromhektámyi területet vásárol Kecskeméten, amit 2000-ben 81 ezer négyzetmé­terre bővítettek. Az elmúlt 15 évben hat üzem­részt (profitcentert) alakítot­tak ki. 1993: MŰANYAG-FRÖCCSÖNTŐ Itt műanyag alkatrészeket gyártanak. Ma az üzemrész­ben 22 gépnél 102 munka­társ dolgozik, 35-40 ezer da­rab alkatrészt gyárt. 199S: MOTOR/TRAFÓ Elektro­mos motorokat, transzformá­torokat, tápegységeket állíta­nak elő. A profitcenterben 120-an dolgoznak. Naponta 6200 motort, 4000 trafót, 150 körmagos (toroid) transzformátort gyártanak. 199«: KUNDISCH Frontfóliá- kat, fóliabillentyűzetet és más terméket gyártanak. A 181 dolgozó naponta 9000 tasztatúrát készít el. 1996: ROSE/BOPLA Vezérlőhá­zakat, hordozórendszereket, elektromos, kézi és vevőspeci­fikus házakat készítenek mű­anyagból. Itt ma 140 munka­társ 15-20 ezer terméket állít mindennap elő. 1996: DEWERT Vezérlőegysége­ket, kapcsolókat, egy- és két- motoros emelőket készítenek. Itt ma 300-an dolgoznak, s ágyemelőket gyártanak. 1997: ROSE+KRIEGER Kötőele­meket és profilrendszereket, emelő-, lineáris és pozícioná­lóegységeket gyártanak. A profitcenterben 109-en tevé­kenykednek, naponta 250- 5000 terméket állítanak elő. 1998-8an elkészül az új iroda és a minőségügyi menedzs­ment épülete. Ugyanebben az évben bővítik a Rosa/Bopla csarnokot. 2000: A Dewert és Rose/Krie- ger profitcenterek gyártócsar­nokát felépítik. NAPJAINK: a cég az idén is bővíti a csarnokok termelőte­rületét. Az egyik üzemrészt 2400 négyzetméternyi gyártó- és raktárterülettel növeli egy másikat 500 négyzetmé­teres bővítménnyel látja el. Építésre és technológia fej­lesztésre 700 milliót fordít az idén. Gyárlátogatás az egyik profitcenterben. Dr. Werner Karlen és Rózsa Pál, a Bertrans Zrt. vezérigazgatója ismerkedik a termelési folyamattal. Kasztéi Zoltán, a Motor/Trafo Profitcenter vezetője Boza Pál mérnökkel, Leviczky Cirill szakközépiskolai igazgatóval és dr. Nagy Zoltánnal. A felvételen Tóth Gyuláné félegyházi igazgatónő, Fazekas István alapít­ványi titkár és Rigobert Schlink, a MAG Hungary ügyvezető igazgatója.

Next

/
Thumbnails
Contents