Petőfi Népe, 2008. augusztus (63. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-30 / 203. szám
4 KECSKEMET PETŐFI NÉPE - 2008. AUGUSZTUS 30., SZOMBAT ARC-cal a boldogság felé óriásplakát Kecskeméti fiú és budapesti alkotótársa a győztes Barta Árpád és Szabó Ádám a kezdeményezés alapítóitól vették át kedden az elismerő díjat. Őszre ígérnek 134 új parkolót, de jövőre sem állnak majd le Nincs elegendő parkoló Kecskeméten a Széchenyivárosban. Régóta ezzel szembesülnek nagyon sokan az ott élők közül. Egyik olvasónk, aki a Március 15. utcán, a Kristály tér külső felén lakik, azzal a panasszal kereste meg lapunkat, hogy a házuk előtt a mai napig nincs parkoló kiépítve, így jobb híján kénytelenek az út melletti földterületet használni parkolás céljából, ahol esőzések után kész sártenger fogadja az autósokat. Elmondása szerint lassan 22 éve élnek ott. Amikor átadták ezt a környéket, akkor még egyáltalán nem terveztek a gépkocsiknak parkolóhelyet. A házak alatti garázsok pedig már hosszú ideje üzletként működnek. Az ott élők szeretnék tudni: a városnak milyen elképzelései vannak. ■ A lakótelepek születésének idején senki nem számított ennyi autóra. Az üggyel kapcsolatban Sipos László alpolgármester elmondta: a város koncepciója szerint folyamatosan épülnének majd a városban újabb parkolók, egyebek között a Széchenyivárosban is. Idén mintegy ötvenmillió forintot fordítanak rá. Még az őszszel, első ütemben, 134 darab parkoló jön létre. Az építés a tervek szerint jövőre sem állna le: a Kristály tér előtti rész is ekkor kerülne sorra. ■ S. H. Egy kecskeméti fiú és alkotótársa lett az idén kilencedik alkalommal megrendezett ARC óriásplakát-pályázat győztese. A boldogság témakörét kielemző művek már láthatók Budapesten, az Ötvenhatosok terén. Bajáki Zsanett Szabó Ádám és Barta Árpád Már bennem című munkájával érdemelte ki a zsűri elismerését az ARC óriásplakát idei pályázatán. Az elmúlt napok eseményeiről a páros kecskeméü tagja nyilatkozott lapunknak:- Első alkalommal vettünk részt ezen a nagyszabású pályázaton - mondta el Ádám, aki jelenleg az ELTE Pedagógiai és 1 Pszichológiai Karának angol- J esztétika szakos végzős haliga- s tója. - Plakátunk ötlete Barta Árpád barátomat dicséri, én pedig a megvalósításból vettem ki a részem. A boldogság valóban nehezen megfogható fogalom. Nekünk egyébként csak a keddi díjátadón volt lehetőségünk szembesülni a mezőnnyel. Akkor tapasztaltuk, hogy a mi plakátunkon kívül szinte mindegyik képen látható szöveges tartalom, és ekkor már éreztük, hogy van esélyünk az első helyre. Természetesen örültem a nyereményeknek, és abban is reménykedem, hogy lesz még alkalom próbára tenni a tehetségem akár fotózás, akár plakáttervezés kapcsán, mivel ezek a szakmák igazán érdekelnek. Akik személyesen is kíváncsiak arra, hogy egy-egy mű hogyan értelmezi a boldogság fogalmát, azok csaknem három héten át látogathatják a több mint hatvan óriásplakátból, fotókból, képregényekből, egyperces filmekből, illetve kilencven egyéb poszterből álló ideiglenes, szabadtéri tárlatot Budapesten, az Ötvenhatosok terén. Idén először pedig gyerekeknek is meghirdették az ARC-pályázatot, amelyre még szeptember 15-éig lehet jelentkezi. A zsűri Mi a legjobb dolog a világon? témakörben várja a rajzolt, festett, ragasztott, digitális technikával készült A4-es formátumú alkotásokat. Az idei pályázat elismerő díjait egyébként Geszti Péter és Bakos Gábor - a kezdeményezés alapítói - ünnepélyes keretek között adta át a Szépművészeti Múzeumban. RÉSZLETES INTERJÚ SZABÓ ÁDÁMMAL: BAON.HU Maximális létszámmal startolnak idén a város óvodái Mint ismert, Kecskeméten is jelentősen megnövekedett az igény az óvodai férőhelyek iránt A felvételt kérő gyermekek számának ismeretében az óvodavezetőkkel egyetértve Sárközy István alpolgármester indítványozta: ne csak a kiscsoportokra, hanem a felmenő, vagyis a középső, a vegyes és a nagycsoportokra is kérje meg az engedélyt a város a maximális csoportlétszám túllépéséhez. A létszámtúllépéshez ugyanis minden esetben az Országos Közoktatási és Vizsgaközpont (OKÉV) engedélye szükséges. Amennyiben a közgyűlés a jövő héten elfogadja az alpolgármester előterjesztését, akkor a város benyújthatja kérelmét az OKÉV- hoz. Pozitív válasz esetén a Belvárosi, a Corvina, a Kálmán Lajos, a Művészeti, valamint a Széchenyivárosi egységek óvodáiban húsz százalékkal emelkedhet a felmenő óvodai csoportok létszáma. ■ A következő években óvodabővítésekre, újabb csoportszobák kialakítására lesz szükség. A kecskeméti ovisok túljelent- kezési gondjait a létszámtúllépés engedélyezése önmagában még nem oldja meg. A város vezetői a közeljövőben további óvodai férőhelyeket szeretnének teremteni. Előzetes számítások szerint erre óriási igény van. ■ M. A. ■ Amikor látták a mezőnyt, akkor már érezték, hogy jók az esélyeik. Költségmentesen szállítja a törkölyt és seprőt az Arany Kapu Közel négy évtizede vezető szerepben a lepárlásban; térítési díj nélkül viszik el a borászati melléktermékeket Légmentesen tömörítik a törkölyt az Arany Kapunál - a penészesedés megelőzése érdekében. Az európai rendeleti változások következtében az új borpiaci évtől megváltozott feltételek szerint veszi át a feldolgozó a termelőnél keletkezett borászati mellékterméket. Hazánk legnagyobb jóváhagyott lepárlóüzeme az Arany Kapu Zrt. már felvette a kapcsolatot partnereivel. Az idei szürettől megváltozott a bor közös piaci szabályozása. Az unió tanácsi rendeletének szándéka szerint a borászati melléktermékeket a bortermelők - a környezetvédelem és a borminőség védelme érdekében - saját költségükre kötelesek kivonni a borgazdaságból. A nagyobb volument képviselő bortermelők ezt a kivonási kötelezettségüket lepárlással kötelesek teljesíteni. A bortermelőknek ezt követően nem kell bajlódniuk a szállítással, mert a beszállítást a lepárlóüzem köteles vállalni, illetve a fuvarköltségeket megtéríteni a borászat számára. A legnagyobb ilyen tevékenységet folytató cég az országban a 2 milliNyers alkohol bioetanol célra Borkősav Szárított szőlőmag Lédig szeszes italok- Borpárlat- Barackpálinka- Körtepálinka- Cseresznyepálinka- Törkölypálinka árdos éves forgalmat lebonyolító kunfehértói Arany Kapu Zrt.- Úgy érzem, hogy a mostani szabályozás némileg igazságosabb alapokra helyezi a borászati támogatások elosztását. Melléktermékből származó árbevétel jogcímén nem kerül indokolatlanul differenciált támogatás a termelőkhöz, de rendeletével az unió minden termelőnek költségmentes beszállítást biztosít. Vagyis árbevételük sem származik a melléktermék átadásából, de egyetlen bortermelőnek sem kerül pénzébe az, hogy a szőlőfeldolgozás során keletkező hulladékaitól megszabaduljon, amennyiben azt lepárlóüzemnek adja át - közölte Szabóki Sándor vezérigazgató. A társaság, amely a hazai bortermelés közel 90 százalékának melléktermékét eddig is begyűjtötte, felkészült az új borpiac évi feladataira. Ehhez részben saját gépparkját használja, de több fuvarozó vállalkozóval is megállapodást kötve kidolgozta az ország egész terüle- Szilvapálinka- Birspálinka, Bodzapálinka Palackos italok: Moulin Noir brandy Zölddió-likőr Halasi körtepálinka Halasi cseresznyepálinka Halasi barackpálinka Halasi birspálinka Halasi törkölypálinka Halasi szilvapálinka téről történő beszállítás feltétel- rendszerét. A 80 dolgozónak munkát adó cég kunfehértói telephelyén diszpécserszolgálat kezdte meg működését, ahol készséggel adnak felvilágosítást az érdeklődők számára, illetve a lepárlásra bejelentett melléktermék beszállítását szervezik, bonyolítják. Jelenleg 70 nagy-és közel 700 kisebb termelővel állnak kapcsolatban. A cég megkezdte partnerei értesítését a költség- mentes rakodás-szállításról. Szintén ez évtől lépett életbe egy másik változás is, amely szerint a lepárlóüzemeknek az eddigi, az EU intervenciós átvételi rendszere helyett a szabadpiacon kell értékesíteniük az általuk előállított alkoholt. így lehetőség nyílt arra, hogy közveüenül adják el termékeiket, például a magyar bioetanol-előállítóknak. . A Kunsági borvidék központjában elhelyezkedő kunfehértói Arany Kapu Borászati Mellék- termék Feldolgozó Részvénytársaság közel 40 éves múltra tekint vissza. A társaság borászati mellék- termékek feldolgozásával foglalkozó nagyüzem. Korábban ezeket a hulladéknak számító termékeket, a szőlőtörkölyt, a borseprőt, a különböző derítési aljakat többnyire kidobták, kiöntötték a földre, szennyezve ezzel a környezetet, kisebb mennyiségükből esetleg pálinkát nyertek ki. A borászati melléktermékek komplex, környezetkímélő hasznosítását az Árany Kapu Zrt. valósította meg, így az ország legnagyobb borászati melléktermékeket feldolgozó cégévé vált. Hazánk uniós csatlakozásától a cég az Intervenciós Hivatal által jóváhagyott lepárlóüzemi minősítést kapott, 2004-től megkezdte az Európai Unióban kötelezővé tett borászati melléktermék lepárlási intézkedések végrehajtását. A melléktermékek teljes körű feldolgozása révén Magyarország legnagyobb lepárlóüzeme, valamint Közép-Európa egyetlen bor- kősavtermelője. Az elmúlt években jelentős szerepet vállaltak a borfeleslegek levezetését szolgáló, EU által támogatott borlepárlásban is. E tevékenységével Magyarország legnagyobb borpárlat-előállítója. A seprő és a borkő felvásárlása mellett az ország egész területéről begyűjtik a szőlőtörkölyt is, amit a komplex feldolgozást követően hőenergiatermelésre is használnak. A szőlőtörkölyből olajkinyerési célra friss és erjedt szőlőmag elválasztását is végzik. Az Arany Kapu Zrt. stratégiája a környezet és a bor minőségvédelme érdekében elrendelt borászati melléktermék-lepárlás végrehajtása, összhangban a magyarországi bortermelők érdekeivel, a szőlő-bor ágazat hosszú távú céljainak előtérbe helyezésével. ▲ Arany Kapu Borászati Melléktermék Feldolgozó Zrt. Cím: 6413 Kunfehértó, IV. körzet 6. Levélcím: H-6413 Kunfehértó, Pf. 5 Telefon: 77/407-044 Fax: 77/407-110 e-mail: aranykapu@aranykapu.hu Az Arany Kapu Zrt. lepárlással készült termékei