Petőfi Népe, 2008. augusztus (63. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-29 / 202. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. AUGUSZTUS 29., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY 3 Soha ilyen jól nem sikerült a pótfelvételi a főiskolán! Nagy az öröm a Kecskeméti Fő­iskolán, hiszen várakozáson fe­lül sikerült a pótfelvételi. Dr. Kuti István rektorhelyettes lapunk­nak elmondta:- A három karra összesen 254 újabb hallgatót tudtunk felvenni a pótfelvételin, amire még nem volt példa. Persze, ha a létszá­mokat tíz évre visszamenőleg nézzük, akkor nem állíthatjuk, hogy ez a legjobb esztendőnk, de a felsőoktatás helyzetének összegészét tekintve nagyon elé­gedettek vagyunk. Az érdeklő­dés nyilvánvalóan annak is kö­szönhető, hogy közben elterjedt a Mercedes érkezésének a híre. Felvett új hallgatók száma Kar megnevezése 2007 2008 Tanítóképző 224 275 GAMF 524 592 Kertészeti 180 198 Főiskola összesen 928 1064 FORRÁS: KECSKEMÉTI FŐISKOLA A rektorhelyettes hozzátette: pótlétszámot kellett kérniük a szakképzésnél, és ezt átcsoporto­sítással sikerült is megoldaniuk. Ha az adatokat nézzük, akkor egyébként kiderül: most mind­három karon - így a főiskola egé­szén is - nagyobb a beiskolázás, mint ahány hallgatójuk tavaly ősszel volt. ■ T. V. Egyhangúlag választották az aljegyzőt ► Folytatás az 1. oldalról.- Igyekszem új munkaköröm­ben is megfelelő szakmai alázat­tal, becsülettel tevékenykedni - jelentette be a hercegszántói születésű Gyenes Gabriella. Határoztak arról is a város­atyák, hogy az átmeneti időszak­ban a jegyzői iroda vezetője, Jé­nai Zsuzsanna látja el a jegyzői feladatokat. Ugyanis Havassy Sándor jelenlegi aljegyző közös megegyezéssel távozik, szep­tembertől Kecskeméten dolgo­zik. A 2006 óta két közeli község körjegyzőségét ellátó Gyenes Gabriella csak októbertől foglal­ja el bajai posztját. Ezért ha a jegyző távol van - vagy később, ha a jegyző és az aljegyző egy­aránt hiányzik -, az irodavezető látja el ezt a munkát. ■ -géczy­Egy gráflát éles volt Összesen harmincöt gránátot szedtek össze tegnap a kecskeméti Kiskőrösi úton a Budapestről érkezett tűzszerészek. Az akció előzménye az volt, hogy bombariadó miatt zárták le délelőtt a Kiskőrösi út egy 400-500 méteres szakaszát a rendőrök. Az egyik MÉH-te- lepre vasanyagot szállító fémgyűjtők ugyanis gránáthoz hasonló tárgyakat akartak leadni, amit persze nem vettek tőlük át, így hazafelé menet egyszerűen eldobálták azokat. Később igazoltatták és beazonosították őket a rendőrök. A délután kiérkező tűzszerészek megállapították, hogy egy gránát éles volt, tizenegy gyakorló, a többi pedig hatástalanított. Valamennyit elszállították. (Noszlopy) ► NÉZŐPONT Kurta utca - hosszú vita közügy Kétszer is voksoltak, mire nevet kapott a házsor A jövőben Baross László búzanemesítő nevét vise­li a kiskunfélegyházi Zöldmező-lakótelep egyik utcája. Szász András A kiskunfélegyházi képviselő- testület csütörtöki ülésének egyik hosszú vitát kiváltó napi­rendi pontja a Zöldmező-lakóte­lep eleddig 6224-es helyrajzi szá­mú közterületként szereplő rö­vid házsorának elnevezése volt. A mindössze néhány házból álló utca névvel való ellátásának szükségessége már tavaly felme­rült. Ahhoz ugyanis, hogy az ott lakók hitelt vehessenek fel vala­melyik pénzintézettől, lakcím­kártyájukon konkrét utcanév és házszám kell szere­peljen. A számításba ve­hető névadók közül első körben a fél­egyházi születésű rajztanár, művészet- történész és restau­rátor, Huszka József neve merült fel. Bár a lakótelepiek többsége soha nem hallott a kiváló férfiú­ról, néhányan beleegyeztek, hogy a névtelen házsor a jövőben az ő nevét viselje. Pár héttel később aztán egy, a lakótelepet alapító egykori téeszelnök, Laczkó Gyu­la neve is szóba került. A kilenc­venes évek elején elhunyt szövet­kezeti vezető nevét a tavaly május 18-án megtartott la­kossági fórumon hu­szonegyen támogat­ták. A képviselő-tes­tület azonban - ak- ♦ kor - nem tudott ér­demi döntést hozni. A már említett banki hitelek és az egyéb ügyin­tézések miatt idén már halaszt­hatatlanná váló névadást csütör­tökön újfent napirendjére tűzte a képviselő-testület. Csakhogy a lista időközben már egy harma­dik személy, Baross László búza­nemesítő nevével kiegészítve ke­rült a városatyák elé. Tegnap tehát újra kiújult a vi­ta. A városatyák egyik fele a Laczkó, a másik a Baross név mellett kardoskodott. Ficsór Jó­zsef polgármester mindhárom nevet szavazásra bocsátotta. Első körben Huszka József 9 igen 8 nem szavazatot kapott. Laczkó Gyulára 9-en igennel voksoltak, ó-an tartózkodtak. Baross László 11 igent, 3 nemet és 4 tartózko­dást kapott. Vagyis egyik név sem szerezte meg a szükséges szavazattöbbséget. A második nekifutás meghozta az ered­ményt: a képviselők többsége Ba­ross László nevére voksolt. ■ A városatyák egyik fele a Laczkó, a másik a Baross név mellett kardos­kodott. Kecskeméti fiatal bukott meg Szegeden A Csongrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság tájékoztatása sze­rint a nulladik napon két embert | vittek el a Szegedi Ifjúsági Na­pokról a rendőrök. Egy kecske­méti fiatalembernél a beléptetés­kor droggyanús anyag volt, az el­végzett gyorsteszt igazolta, hogy korábban kábítószert fogyasz­tott. Ellene büntetőeljárás indult. Egy másik fiatal botrányosan vi­selkedett, a biztonsági őrök csak az ott lévő rendőrjárőr segítsé­gével tudták megfékezni. Előál­lították, és szabálysértési eljárás indult ellene. Egy embertől a be­léptetéskor rugós kést mint köz- biztonságra különösen veszé­lyes eszközt foglaltak le a rend­őrök. ■ M. Gy. Gránátgyűjtők csalódása gyújtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded! - szólt az ’50-es évek egyik lelkesítő jelmondata. Ma sem kopott el teljesen, hi­szen a fémgyűjtők szorgosan tevékenykednek. Szerencsé­re több MÉH-telepes meg egyre éberebb. Pár éve Kecs­keméten például nem voltak hajlandók átvenni II. Rákó­czi Ferenc mellszobrát, bár korábban a Kodály-dombor- műre akadt vevő. Tegnap egy gránátszállítmányt uta­sítottak vissza. Bizony, jól tették, mert egy élesgrá­nát a kohót darabjaira vetné szét, ami tragédiát is okoz­hatna. FÉMGYŰITÖ hőseink így csaló­dottan eldobálták zsákmá­nyukat, amivel komoly kala­majkát okoztak: ötórás útle­zárás, kerülő autósok, tűz­szerészek riasztása Buda­pestről etc. Sokan szokták ilyenkor kérdezni - mint a keceli diszkózás után újra­élesztett öt fiatal esetében is -, hogy mindezt ki fizeti. A kérdésben persze ott bujkál a válasz: mi, adófizető polgárok. nem lesz ilyen zűr persze a kunszentmiklós-bösztör- pusztai vasútállomáson a va­gonból ellopott áru esetében (2. oldal). A másfél milliót érő rézhuzal eljut rendelteté­si helyére, és még a kohó sem fog felrobbanni tőle. Európát átszelő kerékpárút része lesz a szakasz Hartán szeptember 4-én, csü­törtökön délelőtt tíz órakor a Duna-parton rakják le a nagy­községet Kalimajorral összekö­tő európai kerékpárút alapkö­vét. Ugyanis a hartai szakasz is része a franciaországi Saint Nazaire-tól a romániai Tulceáig tartó EuroVeló kerékpáros út­vonalnak. ■ M. J. Hajóút: emlékeznek a költőre utazás Visszafelé haladnak Babits életútján Kommandósok szállták meg a halasi bíróságot Kirepült az utas a Ladából, és életét vesztette A helyszínen életét vesztette az a fiatal férfi, aki kirepült egy au­tóból. Szerdán este kilenc óra előtt egy 20 éves kunszentmik- lósi férfi az általa vezetett Lada személygépkocsival közlekedett Tass irányából Kunszentmiklós felé. A sebesség helytelen meg­választása miatt elvesztette ural­mát a jármű felett, aminek követ­keztében egy útkanyarban meg­csúszott és lehajtott a bal oldali vízelvezető árokba, ahol az árok partjának, majd onnan egy kerí­tésének csapódott. A gépkocsi­ból kiesett a jobb első ülésen uta­zó 21 éves kunszentmiklósi fér­fi, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. ■ M. Gy. Teljesen összeállt a Visszafelé az életúton - Emlékhajóval a Du­nán címmel, a szekszárdi Ba- bits-emlékbizottság által szerve­zett irodalmi kirándulás prog­ramja - mondta el tegnap sajtó- tájékoztatón Fusz György, a bizottság elnöke, a PTE Főis­kolai Kar főigazgató­ja. A programok szeptember 18-án Esztergomban kez­dődnek, ahol Babits utolsó nap­jait töltötte, végül pedig Szek- szárdon, szülőföldjén zárulnak. A két város között pedig hajó­val, változatos irodalmi és köny- nyed szórakoztató programok kíséretében tehetik meg az utat a résztvevők. A Rákóczi, illetve a rendezvény idejére Babits ne­vét felvevő rendezvényhajó fe­délzetén mód lesz a költő roko­naival, irodalomtörténészekkel való beszélgetésre, kiemelkedő művészek előadá­sának élvezetére, borkóstolásra. - Az irodalombarátok itt olyan története­ket, verseket hall­hatnak, amelyek a nagyközönség számára jobbára ismeretlenek, Szekszárd nevét pedig egy egyedülálló, színvo­nalas rendezvény öregbíti majd - mondta Tóbiás Györgyi, a program főszervezője. A prog­ram szekszárdi állomásán ver­ses irodalmi séta, az V. Szek­szárdi Festészeti Triennálé, és a szüreti felvonulás várja majd a kirándulókat. Közel kétszáz vendégre szá­mítanak: egyrészt az önkor­mányzatok delegálják azokat, akik a témában érintettek, vagy sokat tettek városukért, de re­ményeik szerint a többséget ci­vilek teszik majd ki. A program összköltsége 8 millió forint, eb­ből várhatóan a mától kapható jegyek eladásából kétmillió fo­rint visszatérni majd, a fennma­radó részt pedig támogatók se­gítségével, főként a szekszárdi és az esztergomi önkormányzat finanszírozza. ■ Hargitai É. Géppisztolyos rendőrök kísér­ték tegnap a halasi éjszaka is­mert alakját bilincsbe verve a bíróság folyosóján. A férfit ked­den hajnalban, otthonában fog­ták el a megyei rendőrök buda­pesti kommandósok segítségé­vel. M. István megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy védel­mi pénzek miatt vállalkozókat fenyegetett meg és követelt tő­lük különböző összegeket. Mi­vel tartani lehet a szökésétől, a kiskunhalasi bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyez­te a férfit. Rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett szállították a bíróságra M. Ist­vánt. A férfit egyenesen a tár­gyalóterembe kísérték, ahol alig tízperces tárgyalás után a nyomozási bíró elrendelte az előzetes letartóztatását. Egyrendbeli folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettével, egyrendbeli súlyos fenyegetés­sel elkövetett zsarolás bűntetté­vel, és egyrendbeli jelentős kárt okozó csalás bűntettével gyanú­sítja a rendőrség M. Istvánt. Vizsgálják azt is, hogy köze van-e a Kiskunhalas határában másfél hónappal ezelőtt történt vendéglői „verekedéshez”, ami­kor félszázan esetek egymásnak bozótvágó késekkel, ásókkal, vasvillákkal, és verték össze egy étterem berendezését, majd el­menekültek a helyszínről. ■ Pozsgai Ákos ■ A programok Esztergomban kezdődnek, ahol Babits utolsó napjait töltötte.

Next

/
Thumbnails
Contents