Petőfi Népe, 2008. augusztus (63. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-27 / 200. szám
4 FÉLEGYHÁZA, TISZAKÉCSKE PETŐFI NÉPE - 2008. AUGUSZTUS 27., SZERDA HIRSAV Bugac VIGASSÁG Szeptember 19-21-én tartják az immár hagyományos Szent Mihály-napi vigasságokat Bugacon. A háromnapos rendezvény programjai közt szerepel tanácskozás, könyvbemutató, huszárfelvonulás, betyárok, csikósok és pásztorok ügyességi bemutatója, de lesz fogathajtóverseny, lovasbemutató is. (- ász) Fülöpjakab MULATSÁG Technikai okok miatt szeptember 13. helyett két héttel később, hu- szonhetedikén rendezik meg a hagyományos szüreti felvonulást és mulatságot Fülöpjakabon - tájékoztatták lapunkat a szervezők. (- esza -) Kiskunfélegyháza fieszta Szombaton rendezik meg az I. bankfalui Kun Fesztivált. Az egész napos rendezvény látványos programokkal várja az érdeklődőket. (Sz. A.) Kiskunfélegyháza fogathajtás Szeptember 6-án a csongrádi úti vásártéren rendezik meg a félegyházi és a környező települések amatőr fogathajtóinak idei versenyét. A találkozón egyes, kettes és pónifogatok mérik ösz- sze tudásukat. Jelentkezni Ficsór Attilánál lehet a 06/30/968-64-lles telefonszámon. (- ász) Kunszállás fotópályázat a helyi önkormányzat Az én Kunszállásom címmel fotópályázatot hirdetett. A község épületeit, eseményeit, a környék élővilágát bemutató fotókat szeptember 8- áig kell eljuttatni Kovács Mártához. (szasza) születtek: Lajkó Fruzsina (anyja neve: Mezei Katalin), Farkas Rebeka (Keresztúri Mariann Éva), Méhes Anna Dóra (Szondi Csilla), Kovács Imre Gergő (Lakatos Gabriella), Kiss Laura (Sipos Erika). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Sárosi Anett - Tóth Balázs, Losonczi Éva Mária - Bodor Mihály Gyula, Kurucz Orsolya - Bene István, Horváth Éva - Takács Gergely, Lénárt Judit - Vereb István MEGHALTAK: Ágó István - Bugac, Bállá János, Fazekas Lászlóné Görög Mária - Kiskunfélegyháza, Agárdi Sándorné Kolozsvári Mária - Tiszaalpár. Egyre több az áldozat kerékpározás Már jó ideje egymásra mutogat a két tábor Az autósok többsége kifejezetten fél a kerékpárosoktól, a kerékpárosok viszont az autósoktól tartanak. Az autósok többsége az úttesten körültekintés nélkül átszaladó gyermekeket és a kerékpárosokat tekinti a legnagyobb baleseti veszélyforrásnak. A biciklisek épp fordítva látják. Szász András A közlekedési balesetek kilenc- tizenegy százalékát a kerékpárosok okozzák. Legalábbis Kiskunfélegyházán. Az elmúlt esztendő első kilenc hónapjában huszonöt kerékpáros-baleset történt a városban. Tizennégy alkalommal a biciklisek maguk okozták a bajt, tizenegy esetben vétlenek voltak. A huszonöt balesetből tizennyolc (72 százalék!) valamilyen sérüléssel végződött: négy kerékpáros meghalt, kettő súlyosan, hét könnyebben sérült. A felmérések szerint a közlekedési szabályokat figyelmen kívül hagyok egyik csoportjába a gyerekek, míg a másikba a korosabb felnőttek tartoznak. Előbbiek még nem kaptak megfelelő KRESZ-oktatást, utóbbiak többségének nincs és nem is volt jogosítványa, s valószínűleg a legalapvetőbb közlekedési szabályokat sem ismeri. Csordás József, a félegyházi rendőrkapitányság közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztályának vezetője úgy véli, sokat javítana a közlekedési morálon, ha a kerékpárosok számára is kötelezővé tennék a legalapvetőbb KRESZ-szabályok elsajátítását. Az alezredes lapunknak elmondta: a rendőrség napi rendszerességgel tart ellenőrző akciókat, ezek többnyire a kerékpárosokra is kiterjednek. A jövőben komoly szankciókra számíthatnak azok a biciklisek, akik sötétedés után kivilágítatlan kerékpárral vagy - lakott területen kívül - fényvisszaverő mellény nélkül karikáznak, irányjelzés és megfelelő körültekintés híján kanyarodnak, netán ittasan ülnek a nyeregbe. A rájuk kiróható helyszíni bírság tízezer forintig terjed. Súlyosabb esetben szabálysértési eljárást indítanak Ki van világítva a biciklije? KÁLLAI ISTVÁNNÉ: - Sötétedés után általában nem biciklizem. Ám ha mégis adódik valami elintéznivaló, inkább gyalog vágok neki. Jó ötletnek és szükségesnek tartom a fényvisszaverő mellényt és a kerékpárok kivilágítását. Ugyanakkor hozzátenném: az autósok is jobban odafigyelhetnének a kerékpárosokra, de rendőrt is szívesen látnék. KNÉBELSPISZ NIKOLETT: - Ritkán ülök kerékpárra, akkor is többnyire nappal Ha sötétedés után mégis kénytelen vagyok biciklire ülni, felveszem a fényvisszaverő mellényt, és mindig használom a lámpákat. Szerintem kevesebb lenne a baleset, ha az autósok figyelmesebben közlekednének, és a rendőrök is több ellenőrzést tartanának. (K. Z.) a renitenskedő biciklis ellen, melynek végösszege akár 50 ezer forint is lehet. Az autósok szerint az idős kerékpárosok ma ugyanúgy közlekednek, mint húsz évvel ezelőtt. A biciklisnek mindegy, hogy a járdán teker vagy az úttesten. Sokuk a legváratlanabbul, lassítás, irányjelzés és előzetes körültekintés nélkül vág át az útkereszteződéseken, kanyarodik vagy halad szembe a forgalommal. Az idősebb kerékpárosok bizonytalanok, könnyen elvesztik egyensúlyukat, bármikor az épp arra haladó jármű alá eshetnek. A legnagyobb veszélyt az egyre népszerűbbé váló, 35-40 kilométeres sebességgel „száguldó” elektromos kerékpárok jelentik, melyeket vezetőik nem mindig képesek időben megállítani. A megkérdezett biciklisek viszont kifejezetten a felelőtlenül száguldozó autósokat hibáztatják az egyre növekvő számú kerékpáros-balesetért. Ugyanakkor többen beismerték: szégyellik kinyújtani a karjukat, ezért sosem jelzik, ha kanyarodni akarnak. Lámpát, fényvisszaverő prizmát és egyéb világítóeszközt pedig azért nem használnak, mert szerintük „megfelelően kivilágítottak az utcák”. Szeptemberben rendezik meg a tizedik főző- és sütőfesztivált Szeptember 6-án, szombaton rendezik meg a X. Kunszállási Főző- és Sütőfesztivált. A jubüeumi esemény helyszíne ezúttal is a Pál vendéglő előtti - erre az alkalomra lezárt - útszakasz lesz, de a tűzhelyekből jut majd a szomszédos utcába is. A két - bográcsos (halászlé, bográcsos, pörkölt) és parázson sült ételek (grül, roston, nyárson) - kategóriában meghirdetett versenyre szeptember 3- áig lehet jelentkezni Pál László vendéglősnél. Az elkészült étkeket délután 5 óráig bírálják el. Az egész napos esemény este 8 órakor utcabállal zárul. ■ Sz. A. Bugac és Bugacpusztaháza társult önkormányzata idén 2000 forinttal támogatja a helyi általános iskolások tankönyvvásárlását. A szakmunkástanulók és a középiskolások 3000, míg a főiskolások, egyetemisták 5000 forintos tankönyvvásárlási támogatást kapnak. Ezenfelül a helyi Rigó József Általános Iskolába beiratkozó gyerekek további 5000 forintos beiskolázási támogatásra is számíthatnak - a nagyközség elmúlt évi megtakarításának terhére. ■ - ász Háromnapos búcsút tartanak Pálosszentkúton Szeptember 6-8-án rendezik meg a hagyományos Kisasszonynapi búcsút Pálosszentkúton. A szeptember 6-án, szombaton este 6 órakor kezdődő szentmisét dr. Bábel Balázs érsek celebrálja. Este 8 órakor újabb mise kezdődik, amely fáklyás körmenettel zárul. Éjfélben a megholtakért tartanak misét. Vasárnap reggel 8-kor lesz az első szentmise. Az ünnepi istentisztelet délelőtt 10 órakor kezdődik, ezt Sebők Norbert újmisés celebrálja, a szentbeszédet Nagyidai Zsolt halasi káplán mondja. Mise után körmenet. ■ - esza Időutazás Mátyás király, azaz a reneszánsz korába A magyar reneszánsz korát és hírességeit mutatja be az a vándorkiállítás, amely szeptember 7-én, vasárnap délután 4 órakor nyílik a félegyházi Kiskun Múzeumban. Az öt képre osztott tárlat huszonkilenc, életnagyságú férfi, nő és gyermek alakja a magyar reneszánsz, valamint Mátyás király korának hírességeit vonultatja fel, Janus Pannoniust, Kinizsi Pált és Beatrix királynét. De ott lesz Mátyás fekete serege is, továbbá Leonardo da Vinci, a híres olasz reneszánsz képzőművész és feltaláló, valamint a szintén olasz Galeotto Marzio, Janus Pannonius iskolatársa is. A szervezők elmondták: a kiállítás tervezésében középkori történész szakértők vettek részt, az ábrázolásmódokat viselet- és irodalom- történészek szakmai felügyeletével végezték, a kivitelezési munkákat szobrászok és jelmezruha-készítők, kalap- és parókakészítők segítették. A hitelesség kedvéért a ruhákat kézzel varrták, a bútorokat kézzel faragták. A CodeEx című reneszánsz kiállítás vándorútján Kiskunfélegyházára látogatott el elsőként, és előreláthatólag október végéig lesz megtekinthető. ■ Sz. A. ■ A hitelesség kedvéért a ruhákat kézzel varrták. é KECSKEMÉTI FŐISKOLA GÉPIPARI ÉS AUTOMATIZÁLÁSI főiskola* * MŰSZAKI FŐISKOLAI KAR 6000 Kecskemét, Izsáki út 10. ÉRETTSÉGIZETTEK, FIGYELEM! Szerezzenek jó elhelyezkedési lehetőségeket biztosító felsőfokú szakképesítést! A KECSKEMÉTI FŐISKOLA GAMF KARA ÉS AZ ÁFE0SZ SZAKKÖZÉPISKOLA 2008 SZEPTEMBERÉBEN logisztikai műszaki menedzserasszisztens négy féléves, első szakma esetén államilag finanszírozott felsőfokú szakképzést indít nappali és levelező tagozaton. A levelező tagozaton a konzultációk és a vizsgák szombatonként vannak. A képzéssel kapcsolatban részletes tájékoztatást dr. Tóth József főiskolai docens ad (Tel.: 76/516-340,20/354-42-24; E-maíl: toth.jozsef@gamtkefo.hu). A Kecskeméti Főiskola Kecskemét gazdaságának legnagyobb minőségi humánerőforrás-beszállítója! HIRDETÉS ^ n rVtt 22 év fölött is lehet INGYENES. r S S '■A'* Diákigazolvány igényelhető. VIZSGAGARANCIA! További részletek: www.szefi.hu Tandíjmentesen is végezhető OKJ-s szakképzések esti tagozaton! FÉLEGYHÁZI KÉPZÉSI KÍNÁLATUNK: ^Szefi • Ápoló • Pedagógiai asszisztens • Élelmiszer- és vegyiáru-eladó • Gazdasági informatikus • Idegenvezető • Ügyintéző titkár • Marketing- és reklámügyintéző • Logisztikai ügyintéző • Szociális gondozó és ápoló • Szociális gondozó, szervező • Informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető Tájékoztatás: Gál Ilona 30/426-98-38, felegyhaza@szefi.hu Kiskunfélegyháza, Constantinum Intézmény, Petőfi u. 2. TISZAKÉCSKEI KÉPZÉSI KÍNÁLATUNK: • Gazdasági informatikus • Ügyintéző titkár • Pedagógiai asszisztens • Marketing- és reklámügyintéző • Pénzügyi-számviteli ügyintéző • Szociális gondozó és ápoló • Szociális gondozó, szervező • Informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető Tájékoztatás: Terjéki Lászlóné 30/760-41-32, tiszakecske@szefi.hu Tkécske, Móricz Zsigmond Oktatási Intézmény Szakképző Iskola, Kossuth L. u. 65. Jelentkezzen most! I0Ö852, ' Hirdetését feladhatja szerkesztőségünkben Kiskunfélegyháza. Batthyány u. 2/A személyesen, vagy a 76/463-274-es telefonszámon. Minden diáknak jut támogatás, akár kétfelé is