Petőfi Népe, 2008. augusztus (63. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-26 / 199. szám

12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS ■ ®ÄÄÄ®IÄI PETŐFI NEPE - 2008. AUGUSZTUS 26., KEDD GYÁSZHÍR t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága feleségem, édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, SZENTE VARGA KÁLMÁNNÉ FARKAS MÁRIA kecskeméti lakos, életének 88., házasságának 60. évében elhunyt. Búcsúztatása 2008. augusztus 28-án, 10.00 órakor lesz a Szent Család Plébánia kápolnájában és urnatemetőjében. A gyászoló család. gyászhír „Olyan szomorú, mikor üres lesz szívünk, s el kell temetni, akit igazán szerettünk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett társam, BIMBÓ JÁNOS a Piramis Kft. volt kőművese kecskeméti lakos, 63 éves korában, súlyos betegségben elhunyt. Temetése augusztus 28-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYÁSZHÍR M GYÁSZHÍR „Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Mélyen megrendült szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, KERTÉSZ ÁDÁM nagyon súlyos betegségben hirtelen elhunyt. Temetése 2008. augusztus 28-án, 12 órakor lesz a kecskeméti református temetőben (Irinyi út). A gyászoló család. NAGY SÁNDOR a Megyei Illetékhivatal volt munkatársa, életének 60. évében, számunkra tragikus hirtelenséggel elhunyt. Végső búcsút augusztus 28-án veszünk tőle. Munkatársai, barátai. „S, mint álomkép, már messze szállá. S én fájó szívvel, könnyes szemmel Sokáig néztem még utána." \ volt bócsai lakos halálának 1. és születésének 43. évfordulójára. EMLEKEZES ifi . SOLTI ISTVÁN A gyászoló család. EMLÉKEZÉS ■ EMLÉKEZÉS „Emlékeddel szívünkben maradtál, számunkra Te soha meg nem haltál." Drága férjem, ÁCS VIKTOR halálának 1. évfordulójára. Szerető édesapád, feleséged, gyermekeid, menyed, unokád. „Szíved már nem fáj, a miénk vérzik, a fájdalmat az élűk érzik." KÁROLY JÓZSEF halálának 1. évfordulójára. Szerető családja. GYÁSZHIR ■ GYASZHIR GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy YVETTE C. JUDSON 2008. augusztus 6-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2008. augusztus 29-én (pénteken), 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló Szentendrei család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy BRACSÓK LÁSZLÓNÉ Ungvári Ilona 2008. augusztus 16-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2008. augusztus 29-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. PUTNOKI FERENC hetényegyházi lakos, 80 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2008. augusztus 29-én, 9.45 órakor lesz a hetényegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Engesztelő szentmise augusztus 29-én, 8.45 órakor lesz a hetényegyházi katolikus templomban. A gyászoló család. GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapánk, id. AMREIN JÁNOS helvéciai lakos, életének 70. évében hirtelen elhunyt Hamvasztás utáni búcsúztatása f. hó 29-én, 11 órakor lesz a helvéciai temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik RIGÓ GYULÁNÉ Fehér Ilona temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunk, TAKÁCS KÁROLY temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÚJHELYI JÓZSEF kecskeméti lakos, életének 79. évében csendesen elhunyt. Temetése kívánsága szerint szűk családi körben megtörtént. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Nepe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819, Kápolna a. 2. Tel.: 76/505-311, Fax:505-310, Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329,30/4091-627 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál), Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17/b. T.: 76/413-861 T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274 Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852 LAJOSM1ZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, MiklayJenő, 20/942-1025. S0LTVADKERT, Hősök tere 2. Átrium Üzletház, 78/482-763. A szaműcat adjuk! A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal JÁRMŰ GÉPEK www.kismobil.hu —----------------;-----------------------------------------* *970251* AU TÓT és mg.-i gépet vásárolok 5-50 £ Ft-ig bármilyen állapotút. Tel.: 20/947-6006----------------------------*974747* A szenvedély új generációja Az új SEAT Ibiza megérkezett! 2.599.000 Ft-tól! ***•“ XC» SEC e« 5 Brill Kft. Kecskemét, Halasi út 32. 76/503-060 seatertekesites@brillkft.hu BONTÁSRA autókat és mezőgazdasági gépeket vásárolok típus függetlenül. 20/430-0349.----------------------------------------- *975297* KÉ SZPÉNZÉRT magas áron veszek rossz álla­potú kocsit és tehergépkocsit. 20/229-2958.---------------------------------------------------------------*974858* SU ZUKI használt Kecelen. I: 30/3700-808 UTÁNFUTÓ-, VONÓHOROG-GYÁRTÁS! 30/2181-483. *967956* 2006. dec. Opel Astra G Caravan, garanciális eladó vagy kisebb autóra cserélhető érték­egyeztetéssel. 30/223-3296.------------------------- *974711* MTZ 50 pótkocsi és kettes eke eladó. 20/4477-235.---------------------------------------------------------------*975117* a 2 és 3 fejes Lajta eke, 32 soros Lajta vető- gép, Saxonia gabonavető, 210 Claas kasza, RK 165-ös kasza, John Deere 590-es bálázó, RK 4-es kasza, 3 fejes Krone eke eladó. 30/6359-835.------------------------------ *975115* ® 2 FEJES eke eladó. 70/33-57-553. ■---------------------------------------------------------------*975171* ÁLLÁST KÍNÁL A CORVINA Óvoda és Általános Iskola, Hunya­di János Általános Iskolája, angol-bármely szakos tanárt keres. Érdeklődni: 20/550-54- 33. Lóczi László főigazgatónál.--------- _ ------------------------------------------------*975882* A SZÍJÁRTÓ Bt.( Kerekegyháza Fő u. 44.) azon­nali belépéssel felvesz adminisztrátort. Felté­telek: német nyelvtudás, középfokú szakirányú végzettség, számítógépes ismeretek. 30/9- 953-373. Az Euroszféra Magángimnázium és Szakközépiskola pályázatot hirdet angol és matematika szakos tanári munkakörök betöltésére. Cím: Kiskunfélegyháza, Kossuth utca 35. További információ: Krajcsovicz Ágnes 30/694-2771 A pályázat (szakmai önéletrajz) benyújtásának módja: krajagnes@vipmail.hu I I ÁRUHÁZ őrzésére biztonsági őröket keresünk. Érdeklődni: 30/697-39-88.---------------------------------------------­------;---------*975108* AU SZTRIAI, németországi munkalehetőségek teljes lebonyolítással is! Segédmunkák is. Te­lefon: 06-30/919-0640 www.eujobinfo.hu-------------------------------------------------------------*969778* AZ ONNALI felvételre keresünk Kecskemétre CO hegesztőket, lakatosokat. 20/385-7657.-------------------------------------------------------------*975030* KE CSKEMÉT, belvárosi üzletbe kozmetikust keresek alacsony rezsivel. 30/607-9288. DEKORATÍV pultos hölgyet keresek Városföld­re, Éden presszóba. 06-70/5026-545.---------------------------------------------------------------*975032* FE JCSONTOZÁSBAN jártas henteseket kere­sünk németországi munkára. 30/399-5317.----------------;------r---------------------------------------*975141* FI ATAL borász technológust keresek borpalac­kozó üzembe. I: 20/938-6161----------------------------------------------------- -*975015* Gyakorlattal rendelkező hossteszeket keresünk! Érdek­lődni: 06-30/558-3846..975894. HÁZI betegápolókat keresünk német nyelvte­rületre, szakirányú végzettséggel, min. alapfo­kú német nyelvtudással, min. 3 hónapos idő­szakokra. Kereseti lehetőség: 800-1000 euró/hó Érd.: 30/862-4197.--------- - ------------------- -------------*975883* HI DRA-SOR KFT. munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe: CNC-gépbeállító, CNC- gépkezelő, C0 védőgázos hegesztő, lakatos, géplakatos, elektroműszerész, esztergályos, festő. Bérezés: megállapodás szerint. Jelent­kezni lehet: Kecskemét, Szegedi út 24., telefo­non 76/487-187 Oskolásné Kovács Éva mun­kaügyi előadónál, 06-20/457-2195.---------:-----------------------------------------------------*975154* KE CSKEMÉTI autómosóba B kát. jog. rendel­kező autóápolókat keresünk. 30/2-551-372.--------------------------------.------------------------------*963080* KE CSKEMÉTI ékszerüzletbe szakképzett eladót (min. boltvezetői végzettséggel) keresünk. 20/9551-476. —----------------------------------------------------------*975884* KE CSKEMÉTI gépműhelybe alktrész mosásra, munkájára igényes helybeli segédmunkást ke­resünk. A precíz munkáért jó fizetést adunk. Előzetes jelentkezés a 30/9686-227-es tele­fonszámon lehetséges hétközben 8-12-ig.----------------u---------------------------------------------*975877* KE CSKEMÉTI lángossütödébe gyakorlattal ren­delkező társat keresek. 20/912-6685.---------------------------------------------------------------*975180* KE CSKEMÉT, petőfivárosi pizzériába gyakorlat­tal rendelkező szakácsot keresünk felvételre. Érd.: 06-30/9559-606.------------------------------:------------------------------*975105* KM ÉTI Don Pepe pizzéria felvesz: szakácsot, pizzaszakácsot (péket is). 30/635-6555.---------------------------------------------------------------*975007* KO NYHÁRA női dolgozót felveszünk. Kecske­mét, Szt. Miklós u. 20. (15-16 óra között).---------------------------------------------------------------*975290* KÖ NYVELŐIRODÁBA gyakorlott bérszámfejtőt felveszek. 30/9-357-295.---------------------------------------------------------------*975296* SZ AKÁCSOT keresünk a Bolyai János Gimnázi­um konyhájába. Érdeklődni a 76/482-071-es telefonszámon Hajba Ottóné élelmezésvezető­nél lehet.-------------------------------------------—------— - *975173* ZA LAEGERSZEGI munkavégzéssel keresünk elektroműszerészeket több műszakos munka­rendbe, kiemelt fizetéssel. Jelentkezés: 06- 70/702-9081; pecs@jobteq.hu e-mail címre önéletrajz elküldésével.---------------------------------------------------------------*974758* ADÁSVÉTEL AKÁC tűzifa 9000 Ft szállítva. 20/490-7000-----■ — - - - ------*974921* Betonga rázs, hőszigetelt ajtóval eladó. 20/945-3O45..975g99. JÓREMÉNYSÉG Szakszöv. borászata vételre felkínálja: 1500 hl fehér, 2000 hl vörös lédigbort 90 Ft/I+Áfa. Tel.: 30/481-3692 ________________ - •975301* Kb . 100 raklap tisztított tégla, ve­gyes olcsón, egyben eladó. 20/9­MŰANYAGTARTÁLY 32, 40 hl-es, PLÚTÓMAT PB-35 automata széntüzelésű kazán eladó. 70/209-8528.------------------------------------------------,-------------*975303* VE GYES tüzelésű kazán eladó. 76/401-150.---------------------------------------------------------------*974974* a 1000 l-es, vasvázas műanyagtartályok 13 E Ft/db-tól eladók. 20/9-855-834. ...............................................—- - ■ *975890* 20-75 hl-ig műanyagtartályokat vásárolok. 30/9-482-515..973719. a 220 hl-es saválló, borostartály eladó. Ár: 700 E Ft, 20/9-855-834.---------------------------------------------------------------*975890* 80X120-AS nagyságú jó minőségű raklapok és pozdorjalapok eladók. 06-20/921-7544.---------------------------------------------------------------*975162* ÁLLAT ® ELADÓ német juhász lány és fiú 30/204- 2398 _______________ *975013* MA GYARSZÜRKÉK eladók. 70/5081-949.---------------------------------------------------------------*975034* a SÜLDŐK eladók. 70/33-57-553.----------------------------------------------------------------*975171* a 20 DB vágóbirka eladó. 30/459-15-41, 30/261-59-38.-----------—-------------;-----------------------------------*974946* OK TATÁS B0LVÁRY Security Kft. személy- és vagyonőr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetés­sel, NYTSZ. 06022702 Tel.: 30/925-8127---------------------------------------------------------------*969829* DAJKA, gyógypedagógiai, pedagógiai asszisz­tens képzés. Kasza (Nyt: 01-0064-04). 06- 1/276-5918. —-----------------------------------------------------------*975310* KÉ Z-, lábápoló, műkörömépítő OKJ-s tanfo­lyam indul szeptember 20-án Kecskeméten. 30/37-617-02.-----------------:---------------------------------------------*970283* KO MPLEX természetgyógyász képzés www.aryan.hu- 30/383-2023---------------------------------------------------------------*973270* MA TEK-FIZIKA korrepetálás. 30/690-8338.---------------------------------------------------------------*974822* ÚJ BIZTONSÁGI őr, testőr, vagyonőr, bánkor és pénszállító tanfolyamok Kecskeméten. Nytsz.: 03-0123-04.06-30/219-0501,76/504-133, 76/493-082.-----------------------------------------------------:-------*943473* RÉ GISÉG ANTIK rézcsillár eladó. 20/5844-946.-----------------------------------------------:---------------*975056* SZ OLGÁLTATÁS JÓSSZALON, Kökény Edit. 76/412-612---------------------------------------------------------------*954693* KÉ NYEZTETŐ masszázs, Tel.: 70/560-8439 :---------------------------------------------------------------*975102* LÁSZLÓ Árnyékolás, a térség árnyékolója! Mű­anyag nyílászárók, árnyékolástechnikai eszkö­zök gyártása, szerelése, javítása. Folyamatos akciók! 30/224-3650, 76/410-254.--------------------------------------------------------.------*968070* PA LATETŐK mosása, festése, szigetelése bon­tás nélkül, garanciával. Lapostetők szigetelé­se. Tel.: 30/204-2144---------------------------------------------------------------*969841* TÁ RSKERESÉS ABSZOLÚT szép, bájos 36 éves ismerkedne diszkrét környezetben. 06-30/543-7597.--------------------------:-----------------------------------*975044* AD RIENN Kméten ismerkedne. 70/549-5564.------------------*-------------------------------------------*974721* AR ANYOS, ápolt 19 éves lány ismerkedne. 06- 30/5548-042.---------------------------------;----------------------------*975302* AZ IGAZI franciatanárnő nagyon kedves, dús­keblű hölgy személyében ismerkedne. 06- 30/563-0328.---------------------------------------------------------------*975292* CSINOS franciatanárnő ism. 20/3975-177. :---------------------------------------------------------------*975040* FI ATAL, csinos, babaarcú aktmodell (22) is­merkedne. 70/554-5677.--------------------------------------------:------------------*914614* FO RMÁS, vékony Szöszi ism. 06-70/522- 9826.---------------------------------------------------------------*975043* KECSKEMÉTEN ismerkednék. 06-70/554- 8864.----- — -----------------------------------*975041* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Sziiády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.995 Ft: negyedévre: 5.985 Ft; félévre: 11.970 Ft; egy évre: 23.940 FI Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft ), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket'átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents