Petőfi Népe, 2008. augusztus (63. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-02 / 180. szám

12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2008. AUGUSZTUS 2., SZOMBAT GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS ERNŐ ANTAL a MÁV nyugdíjasa Kecskemét-Méntelek, Külsőnyír tanya 3. szám alatti lakos, 75. életévében, házasságának 50. évében, 2008. július 26- án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2008. augusztus 8-án, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben, római katolikus szertartás szerint. Végakaratának megfelelően hamvait saját kertjében helyezzük örök nyugalomra a szertartás után. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik HÁRTYÁN I JÓZSEFNÉ Csendes Erzsébet temetésén részt vettek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak,, ismerősöknek, barátoknak, szomszédoknak, akik TÓTH MIHÁLY búcsúztatásán részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknál ismerősöknek, akik id. CSAJBÓK JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk rokonainknak és ismerőseinknek, akik DR. SZABÓ PÁL búcsúztatásán megjelentek. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Nepe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819, Kápolna u. 2. Tel.: 76/505-311, Fax: 505-310, Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329, 30/4091-627 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál), Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17/b. T.: 76/413-861 T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274 Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852 LAJ0SM1ZSE, Attila u. 5. 76/356-162,06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTM1KLÓS, Baksay S. a. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, Miklay Jenő, 20/942-1025. SOLTVADKERT, Hősök tere2. Átrium Üzletház, 78/482-763. A szamukat adjuk! _____ _______________Petőfi Népe KÖ SZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik KRIZSIK LÁSZLÓN É SÜTH ERZSÉBET búcsúztatásán jelenlétükkel bennünket megtiszteltek. Gyászoló gyermekei. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve Jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/7737-305.----------------------------------------------------------------961649* * HA INGATLAN akkor STOP: www.stopingatlan.hu---------------------------------------------------------------*969947* AKÁC tisztítást keresek. 30/366-0917.---------------------------------------------------------------968344­»BÁCSALMÁS, Tataháza környékén földet bérelnék, 1600 Ft/AK! 30/62-64-470.---------------------------------------------------------------*969751* * BAJA, Felvégen 125 m2, 4 szobás családi ház, ősszközműves, 510 m!-es telken, vegyes fűtéssel, külön tégla garázzsal sürgősen eladó. Tel.: 06-1/375-73-25, 70/417-96-39 BAJÁN, az Epreskert u.-ban 1003 m! közmű­vesített építési telek eladó. Tel.: 30/489-2010--------------------------------------------------------------*970198* BAL0TASZÁLLÁS0N 1000 m! állattartó-épület eladó. T.: 20/9469-824---------------------------------------------------------------*970107* BÁ TASZÉK központjában egy telken, két csalá­di ház egyben eladó: 17 M Ft, 74/491-305.---------------------------------------------------------------*968410* KE CSKEMÉT, belvárosban, Klapka utcán új 33 nÉ-es, 1 szobás, fszt.-i lakás eladó. Ár: 11M Ft, 30/9-389-062.---------------------------------------------------------------*968359* CSONGRÁDON zártkert eladó. 20/341-8780.---------------------------------------------------------------*969669* »DIÁKOK (ideiem! Kecskemét belvárosá­ban, a busz- és vasútállomáshoz közel 2 szo­bás, alacsony rezsijű, egyedi gázfűtéses lakás (zárt udvari beállóval) tulajdonostól eladó. 30/479-58-96.---------------------------------------------------- *969872* DUNAVECSÉN 2720 m2, 800 m2-es irodaház eladó vagy kiadó. 20/553-66-56.---------------------------------------------------------------*969977* FŰZVÖLGYI-CSATORNA partján Solt belterüle­tén felújított, összkomfortos családi ház 600 négyszögöl kerttel eladó. 30/9652-546. — -------------------------------------------------------*964946* HETÉNY központjában 3 szobás+étkezős+nappalis, amerikai stílusú 60% készültségi fokban családi ház eladó. Hi­tel, szocpol! Ár: 15,3 M Ft, 20/224-78-44.---------------------------------------------------------------*924207* * HETÉNYEGYHÁZÁN, belterülettel határos, 4000 m2 terület eladó, beépíthetőség 5%. 06- 30/234-17-45.----------------------------*----------------------------------*970005* KE CSKEMÉTEN, forgalmas úthoz közeli (Ceglé­di út), Vacsihegyben eladó 2 és 1/2 szobás, nagy ebédlős családi ház garázzsal, pincével, melléképületekkel, nagy udvarral. Hozzátarto­zik 2 db szoba+konyha+fürdőszobás albérlet: 25 M Ft. Tel.: 70/9308-140.--------------------------------------------------------------- *66000* KECSKEMÉT, Hunyadivárosban, cserépkály­hás, klímás, riasztós, 140 m2-es sorház eladó: 26 M Ft, 30/9-389-062.---------------------------------------------------------------*968359* IZSÁK szélén kis épület eladó. 20/341-8780-------------------------------------------------------------- *969668­KECSKEMÉT belvárosában felújított polgári la­kás eladó. 30/4460-262.- ■ ---------------------------------------------------*930672* KE CSKEMÉT, belvárosban, az Őz utcában, részben felújított, 100 m2-es polgári ház nagy garázzsal eladó. Érdeklődni: 30/363-2505. Ar: 32 M Ft---------------------------------------------------------------*970209* KE CSKEMÉT csendes részén 3 szobás családi ház eladó: 17,5 M Ft, 30/356-87-22.---------------------•-----------------------------------------*968485* KE CSKEMÉT, Győzelem u. 5. III. emleti, 2,5 szobás lakás eladó. Ár: 10,3 M Ft Érd.: 20/353-39-36.---------------------------------------------------------------*969756­8 KECSKEMÉT, Kisfáiban 400 négyszögöl be­kerített kert eladó. Érd.: 20/215-14-40.---------------------------------------------------------------*968146* KE CSKEMÉT központjában 2 szintes családi ház eladó, vállalkozásra is alkalmas. 06- 70/270-3824.--------------------------------------------------------------*968370* KE CSKEMÉT, Pelikán u. 4. számú tetőtérbeépítéses családi ház eladó. Ár: 21 M Ft, 20/968-3592.--------------------------------------------------------------*970177* 8 KECSKEMÉT, Petőfivérosban 760 m2 telken családi ház eladó, 5 szoba, 2 fürdőszoba, 2 garázs, pince. 06-30/250-24-49.------------------------------------------------————*968089* KECSKEMÉT, Talfája közből nyíló csendes ut­cában 110 m2-es, tetőteres, 3 szobás családi ház eladó. Ár: 23,5 M Ft, 30/839-9956. Kecskeméten, Vacsiközben, frek­ventált helyen 4 szoba+nappalis családi ház felújítva eladó. Ar: 39 M Ft, 30/7492-899..9ta532. KECSKEMÉTEN, Vacsiközben, Gólya u.-ban 251 m2-es külsőportás telken lévő 32 m2-es hasznos területű lakóépület eladó. Víz, villany van, csatorna a telken, 20/5930-826.---------------------------------------:---------------:-------*970157* KI SKŐRÖS Alsókamaszáción jó állapotú tanya telekkel eladó. T: 06-20/218-3345 KISKŐRÖSÖN 2 ha gyep eladó. 20/3418-780.-----------------------------------------------------;--------*969664* KM ÉT, Hunyadiban 2 sz. 64 m2-es, erkélyes la­kás eladó, garázzsal is. 30/2196-568.------;--------------------------------------------------,----*961876* KM ÉT, Hunyadiv., Tinódi u. négylakásos tár­sasházban I, em.-i, 78 m2-es felújított lakás garázzsal, kerttel eladó. 20/574-9599.-------------------------------------------------------------*969696* KE CSKEMÉT, Máriavárosban 802 m2 építési telek, 2x130 m2 családi házra érvényes építé­si engedéllyel, teljes közművel eladó. 20/9- 624-519.---------------------------------------------------------------*966648* KM ÉT, Petőfi S. u.-i II. emeleti 2 szobás lakás eladó. Érd.: 76/472-859,30/223-0845---------------------------------------------------------------*968633* KECSKEMÉT, Petőfiváros végén közművesített építési telek kis faházzal eladó. 20/411- 3708, 76/429-023.----------------------------------------:----------------------*968651* KM ÉTEN, a Honvédkórház mellett I. em.-i, 57 m2, egyedifütésű, 2 (külön beráratú) szobás lakás eladó: 10 M Ft T.: 30/229-33-57----------------;----------------------------------------------*969705* KE CSKEMÉTEN Árpád körúti garzonlakás el­adó. 20/263-5856.-------------------------; -*969948* » KECSKEMÉT-Gerő majorban mg. terület el­adó. 06-30/943-43-18.---------------------------------------------------------------*970167* KECSKEMÉTTŐL 9 km-re, Dunaföldvári úton egy szoba, terasz, alatta pincével, erdős kör­nyezetben eladó. Ugyanitt hordók, kádak, sutuk, építőanyagok eladók. Érdeklődni: 76/478-131.---------------------------------------------------------------970249* KUNSZÁLLÁSON, kertes, 2,5 szobás családi ház eladó. 76/709-032,20/418-0824.---------------------------------------------------------------*969771* LAKITELEK belterületén, Kapásfaluban szépen felújított régi ház (78 m2, közp.fűtés, csator­názás), igényesen parkosított, Tőserdőtől 1,5 km-re, buszmegállótól 200 m-re eladó. Mel­lette ugyanakkora építési telek is eladó. Együt­tes ár: 9,5 M Ft. Tel.: 20/9326-852.--------■---------------------------------------------------— *66000* LA J0SMIZSÉN csendes környezetben tanya el­adó! I: 20/420-92-58--------------------------------------------------------------*969757* LA J0SMIZSÉN 6733 m2-en, kövesét és belte­rület mellett tanya eladó! I: 20/593-47-77----------------------------------------------- - — *969755* MA DARASON lakóház eladó (65m2+gazd. ép.) víz, villany van, gáz bevezethető. Ár: 850 E Ft, 30/648-56-02.---------------------------------------------------------------*970173* SO LTON félkész épület a főút mellett eladó. I: 20/9469-824---------------------------------------------------------------‘970107* SZ ABADSZÁLLÁSON eladó összkomfortos, fel­újított családi ház. 50 m-re bolt található. Ár: 5,2 M Ft Érd.: 06-30/214-2214.------------------------- *968096* SZ EGEDEN diáklakás, új, 48 m2, tégla, egyedi fűtésű, II. em. zárt udvari beállással eladó. 20/928-7272. —j—--------------------------- *968174* TI SZAKÉCSKÉN építési telek elkezdett épít­ménnyel eladó. 20/341-8780.---------------------------------------------------------------*969667* BÉ RLEMÉNY KECSKEMÉT központjában 230 m2 és 75 m2 üzlet kiadó. 20/5-292-392,20/237-00-67.---------------------------------------------------------------*968520* ALBÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉT, Gyenes téren új, 2 szobás lakás hosszabb távra kiadó! 90 E Ft/hó+rezsi+2 ha­vi kaució. 70/505-2295.-------------------------------------------; ..........*970145* KE CSKEMÉT, Széchenyi krt.-i garzonházban albérlet 2 fő részére. 70/270-8700.----------------------------------------,----------------------*969984* »KECSKEM ÉTEN, Széchenyivárosban 1 szo­bás lakás kiadó. Érd.: 30/531-28-57.---------------------------------------------------------------'970200* »K EREKEGYHÁZA és Hetényegyháza között szoba, konyhás tanya kiadó. Olyan családnak, akik szeretik a szőlő munkákat. 70/2030-480.--------------------------------------------------------------*926827* KM ÉT, Botond u. I. em.-i 1,5 szobás berende­zett lakás 9. hó 1-től kiadó. 30/244-2483- —-------- ----------- — -----------*970183* KM ÉT Hunyadivárosban 2 szobás, bútorozott, felújított lakás kizárólag nem dohányzó, gyer­mektelen, fizetőképes személynek azonnali költözéssel kiadó. 20/385-5747. 42 E Ft+rezsi+50 E Ft kaució.-----------------------------------------——---------------*970214* » KMÉT, Kőhíd utcai lakás kiadó. 30/5095- 195---------------------------------------------------------------*969709* KECSKEMÉT, Petőfivárosban, GAMF-hoz közel, kertes házban 2 szoba összkomfortos lakrész 2-3 fő diák részére kiadó! Ár: 20 E Ft/hő/fő+rezsi. Tel.: 70/334-1727---------'---------------------------------------—*--------*969891* OL CSÓ munkásszállás Kecskemét vonzáskör­zetében kiadó. 20/264-5366.-------------------------------------------------------------*968278* 2 SZOBÁS lakás Kméten a Széchenyiben, III. em.-en 40 E Ft/hó+rezsi. 20/9-268-618.---------------------------------------------------------------*930672* » 64 m2-es belvárosi lakás hosszú távra ki­adó, dolgozóknak vagy 3-4 diák részére. 20/34-32-572.----- *970000* w b acsjob.hu állásajánlatok Anyagbeszerző (47468) Feladatok: gyártási terv alapján leellenőrizni az anyagigényt, gondoskodni az anyag határidőben való beérkezéséről, egyeztetés a szállítókkal, jelentések készítése. Elvárások: tárgyalási szintű angol nyelvtudás, magabiztos Excel használat, jogosítvány. Pénzügyi vezető (17893) Elvárások: egyetemi vagy főiskolai végzettség pénzügy területen, 4 éves gyakorlat pénzügyi téren, biztos angol nyelvtudás, jó kommunikációs készség, alapvető számviteli tudás, MS Office ismerete. Gépkezelő (47324) Feladatok: betonkeverő gép kezelése, karbantartása, megrendelések kiszolgálása. Elvárások: nehézgépkezelői jogosítvány, gépszerelő / lakatos / villanyszerelő végzettség, hasonló területen szerzett szakmai tapasztalat, problémamegoldó képesség. Gyártástámogató mérnök (47467) Feladatok: termelési célók teljesítése a gyártási tervek alapján, a minőségi és technológiai előírások betartása, gyártás támogatása új termék bevezetése esetén. Elvárások: felsőfokú gépészmérnöki vagy gépipari végzettség, vezetői ambíciók, jó kommunikációs és problémamegoldó készség, felhasználói szintű számítógépes ismeretek. További információ és megyei állásajánlatok a www.bacsjob.hu weboldalon. ALBÉRLETET KERES 8 MEZŐGAZDASÁGI mérnök diplomával, B kát. jogosítvány munkát keres. 30/27-88- 962.---------------------------:------------------------------------*970255* JÁRMŰ » ASTRA G 6 éves 1,3 M Ft Tel.: 70/334-98- 15--------------------------------------------------------------»970122* AU DI A6 Quattro V6 2.5 TDI180 LE 2002. új modell, ezüst szedán sok extrával, kitűnő álla­potban, szervizkönyvvel 3.270 E Ft háztól el­adó. 30/9381-306.-----------.... . ------—*970210* S AUTÓT bontásra veszek! 30/841-01-6ó..969766. AUTÓBÉRLÉS! 30/2181-483í---------------------------------------------------------------*967956* BONTÁSRA autót veszek. T: 30/432-6226------------------------------- ------------------------ *969736* CI TROEN Berlingo 2.0 HDI (dízel) 2005.2. ha­vi magyarországi 5 szem. szgk. bézsmetál, klí­más 2.270 E Ft háztól eladó, 30/9381-306 Kiskunhalas---------------------------------------------------------------*970210* » CITROEN Berlingo '98-as eladó. 30/9953- 474 ________________________________________*969680* 8 CSETTEGÖ eladó. 20/41-55-562.------------------------------- *970004* 8 DAIHATSU Rocky 4x4 terepjáró 250 E Ft-ért hobbi célra eladó. 30/361-74-84.----------------------------------------------------------------970138* LADA 2105-ös, 1989-es eladó vagy elcserélhe­tő! Ár: 150 E Ft 1:70/397-25-25-------------------------------------■---------------—-----*969745* MA N 19.292 1987-es évj. ponyvás tehergép­kocsi ideiglenesen forgalomból kivonva eladó. 20/9-455-048.---------------------------------------------------------------*969975* 8 MITSUBISHI L200 4x4,1995-ös évj. eladó. 30/95-87-146.---------------------------------------------------------------*970288* SUZUKI '99. piros GLS 490 E: 20/244-85-55.---------------------------------------------------------------*969659­MOZGÁSKORLÁTOZOTT részére Opelbe szerel­hető kézi vezérlés eladó. Érdeklődni: 30/219- 1286.______________________ MZ-TS 250/1, piros újszerű, gyári 16 000 km- rel eladó! Ára: 250 E Ft T.: 70/397-25-25---------------------------------------------------------------*969745* 8 ÖS SZKEREKES Subaru hobbi célra! 30/282-6364---------------------------------------------------------------*970016* RE NDEZETT papírokkal tulajdonostól piros rendszámos, platós lassújármű 3 év műszaki­val eladó: 250 E Ft, 20/543-5945.---------------------------------------------------------------*970217* 8S IMS0N S51N jó állapotban eladó. Ár: 75 E Ft, 06-30/904-28-14.----------------------------------------------------------------*970272* SU ZUKI Swift eladó 1.0, '96-os, műszaki érvé­nyessége 2010.04. hó-ig. 79/456-588.---------------------------------------------------------------*969631* UTÁNFUTÓ-, TRÉLER-KÖLCSÖNZÉS! 30/2181- 483.----------------------------------------------------.----------*967956* UT ÁNFUTÓT olcsón. 06-20/953-0663.---------------------------------------------------------------*964600* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.995 Ft: negyedévre: 5.985 Ft: félévre: 11.970 Ft; egy évre: 23.940 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. Kecskeméten, a Kápolna utca 2. alatt található a Petőfi Népe ügyfélszolgálati irodája. Telefon: 76/505-310,76/505-311 ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA

Next

/
Thumbnails
Contents