Petőfi Népe, 2008. augusztus (63. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-12 / 188. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. AUGUSZTUS 12., KEDD SPORT Hosszú csúcsa sem ért továbbjutást, Szávay Ági pedig kikapott a kínaitól Szerény a hétfői termés Peking Az utolsó pillanatban pontot mentettek kéziseink Többek között két olyan magyar pekingi indulónak alakult rosz- szul a tegnapi versenynap, aki­kért mi, megyebeliek külön is szorítunk. Hosszú Katinka, a ba­jai úszólány ezúttal a 200 méte­res vegyes úszásban indult. Az előfutamok során hiába úszta 2:13.05-tel egyéni legjobbját, fu­tamában ötödik lett, és ez kevés volt a ló közé kerüléshez. „Örü­lök a másfél mp-es egyénicsúcs- javításnak, de dühít, hogy egy hajszállal lecsúsztam az elődön­tőről” - nyilatkozta a bajaiak népszerű úszója. A soltvadkerü Szávay Ágnes a 32 közé jutásért 2 óra 50 perc alatt kikapott (4:6,6:3,7:5) a kí­nai Cseng Csiétől (Zheng Jie). Jó meccset játszottunk, a fontos pillanatokban azonban ő jobban koncentrált, és előnyben volt, hi­szen rengetegen drukkoltak neki. A párosra nagyon készü­lök, fel vagyok pörögve, motivá­ciós problémák biztosan nem lesznek! ” - mondta a kiesést kö­vetően Szávay Ágnes. ■ Sorra dőlnek meg a világcsúcsok a Vizes Kockában Sorra dőlnek meg a világcsú­csok a csodálatos pekingi uszo­dában. Két rekord is született a férfi 4x100 méteres gyorsúszó­váltók döntője alatt a Vizes Koc­kában. Az elsőt az ausztrál sta­féta első embereként Eamon Sullivan érte el, aki 47.24 percre módosította a francia Alain Ber­nard idén március 22-én, az eindhoveni Eb-n produkált 47.50-es eddigi legjét. A másikat pedig az Egyesült Államok né­gyese állította fel (alapvetően a fantasztikus hajrát bemutató utolsó embernek, Jason Lezak- nak köszönhetően) 3:08.24 perc­cel. Az előző rekord tulajdonosa is az amerikai együttes volt. Kitadzsima Koszuké 59 má­sodpercen belülre (58.91) vitte a világrekordot a 100 méteres férfi mellúszásban, s magabizto­san védte meg bajnoki címét. Kirsty Coventry világcsúcsá­val kezdődött a hétfői úszóprog­ram: a zimbabwei klasszis a 100 m-es női hát elődöntőjében ért célba 58.77 másodperc alatt. ■ A pekingi olimpia harma­dik napján három magyar versenyző végzett pont­szerző helyen. Közülük a tőröző Knapek Edina telje­sítménye a legjobb. PN-összeállítás Az utolsó másodpercben szer­zett góllal - Tömöri Zsuzsanna a dudaszó pillanatában talált a há­lóba egy szabaddobás után - mentett pontot a magyar női ké­zilabda-válogatott Brazília ellen a csoportmeccsek második for­dulójában. Hajdú János szövet­ségi kapitány csapata 28-28-ra (17-12) végzett a dél-amerikai együttes ellen. A hollandok elleni 11 -9-es (3- 3, 3-2, 4-3, 1-1) győzelemmel kezdte ötkarikás szereplését a magyar női vízilabda-válogatott.- Az elején ugyan gyorsan lőt­tek három gólt, de nem ijedtünk meg, mivel jól ismerjük a hol­landokat. Tudtuk, hogy győzhe­tünk - mondta a két találatot jegyző Valkay Ágnes. Knapek Edina a női tőrverse­nyen a nyolc között 15-3-ra kika­pott a címvédő Valentina Vez- zalitól, ezzel együtt pontszerző he­lyen, ötödikként végzett. Moha­med Aida tizedikként, Varga Gab­riella pedig tizenkettedikként fe­jezte be a versenyt. - Sajnos elég hamar véget ért számomra a Vezzali elleni mérkőzés, nagyon jól vívott, és azt éreztem, hogy nem tudok mit csinálni - foglalta össze gondolatait Knapek. Sidi Péter 698,4 körös össztel­jesítménnyel szintén pontott szerzett: hatodik lett a férfi lég­puskások versenyében. - Az ele- jén kicsit fáradtabb voltam a megszokottnál, de aztán sikerült felvennem a ritmust, és jól befe­jeztem a versenyt - mondta a kétszeres Európa-bajnok Sidi. A fotónkon éppen védekező Tömöri Zsuzsanna (jobbra) a brazilok elleni találkozó főszereplőjévé vált. Baczkó Bernadettnek is pont­szerző hely jutott, hetedikként zárt az 57 kg-os cselgáncsozók között. A KSI kiválósága második vigasz­ági mérkőzésén a francia Barbara Harellel szállt szembe. Két jukó állt az eredményjelzőn, már csak ló másodperc volt hátra, amikor Harel fejenátfordítást kezdemé­nyezett, Baczkó pedig a tótágasból a vállára esett, ami vazaarit és vé­gül győzelmet ért riválisának. Ma: Vargáék reményfutama, férfi vízilabda-válogatottunk görögök elleni mérkőzése Kedd (08.12.) TENISZ, 4:30-11:00: Női páros 1. forduló (Szávay Ágnes, Arn Gréta). vitorlázás, 7:00: Laser (Berecz Zsombor). vízilabda, 8:00: Férfiak, cso­portmérkőzések, 2. forduló (Gö rögország-Magyarország). EVEZÉS, 10:00: Reményfutamok, férfi könnyűsúlyú kétpár, (Var­ga Tamás, Hiding Zsolt). ÚSZÁS, 12:30: férfi ÍOO m gyors - selejtezők - (Makány Balázs). 13:14: női 200 m pil­langó - selejtezők - (Boulsevicz Beatrix, Kovács Emese). 13:44: férfi 200 m mell - selejtezők - (Gyúrta Dániel). 14:15: férfi 4x200 m gyorsváltó - selejtezők - (Ma­gyarország) Szerda (08.13.) vívás, 2:00: férfi tőr egyéni, női párbajtőr egyéni (Szász Emese, Mincza Ildikó). SPORTLÖVÉSZET, 3:00: pisztoly 25 m, selejtező (Csonka Zsófia). BIRKÓZÁS, 3:30: kötöttfogás 66 kg, 74 kg, selejtezők (Lőrincz Tamás (66), Bácsi Péter (74). ÚSZÁS, 4:00: férfi 100 m gyors (elődöntők), női 200 m gyors (döntő), férfi 200 m pillangó (döntő), női 200 m pillangó (elődöntők), férfi 200 m mell (elődöntők). 5:00: női 200 m vegyes (döntő), férfi 4x200 gyorsváltó (döntő). 15 % fWfyyf - y­H Nemzetközi mérkőzések a Delfin programjában kézilabda A férfiélvonal- ban újonc Delfin KC soro­zatban játssza a nemzetkö­zi tesztmeccseket. Szerdán Cegléden 16 órakor a PLER, csütörtökön 19 és pénteken 10 órakor Kecskeméten a román élvonalbeli Székely­udvarhely, míg pénteken 16 órakor a Szatmárnémeti el­len mérkőzik Kun István edző csapata. Kis csapatok játszanak a Magyar Kupában LABDARÚGÁS Magyar Kupa- mérkőzések, országos fő­tábla, 1. forduló: Harkakö- töny-Algyő, Hajós-Paks II., 17 órakor. Már tényként köziik: Vadócz Osasunában átigazolás A spanyol élcsa­pat Osasuna honlapján megjelent, hogy Vadócz Krisztián válogatott labda­rúgó 950 ezer euróért négy évre a klubhoz igazol. A já­tékos menedzsere szerint még nem mindenben álla­podtak meg a spanyolokkal. Elemenekült a grúz bajnokcsapat edzője KALAND Hat futballistával elmenekült Grúziából Rainer Zobel, a bajnok Di­namó Tbiliszi labdarúgói­nak német vezetőedzője. Kalandos körülmények kö­zött jutott él a háborús öve­zetből Örményországba. A Debrecen továbbra is őrzi idei veretlenségét mb i. Az élvonalban a bajnok továbbra is vereüen, most a Fehérvárt verte 1-0-ra. A labdarúgó NB I. állása 1. Debrecen 3 3 0 0 6-1 9 2. Haladás 3 2 0 1 5-2 6 3. Paksi FC 3 2 0 1 8-7 6 4.ZTE 3 2 0 1 5-4 6 5. Újpest 3 2 0 1 4-4 6 6. Vasas 3 2 0 1 5-6 6 7. MTK 3 1 1 1 6-4 4 8. REAC 3 1 1 1 6-5 4 9. Bp. Honvéd 3 1 1 1 4-3 4 10. Diósgyőr 3 1 1 1 3-4 4 11. Kaposvár 3 1 0 2 6-7 3 12. Siófok 3 1 0 2 1-2 3 13. Fehérvár 3 1 0 2 1-2 3 14. Nyíregyháza 3 1 0 2 1-4 3 15. KTE 2 0 0 2 1-3 0 16. Győr 2 0 0 2 1-5 0 EGYENESEN PERINGBŐL Megszületett a f \ 3 ezüst és 2 pekingi olimpia § 1 _ f bronzéremmel, első dopping- ^ ÉJ \Ü|Jr 2. Koreai Köz­esete: a spanyol if jT társaság (4,4, -), kerékpáros, 3. Egyesült Álla­Maria Isabel Moreno akadt fenn a vizsgálaton. Szervezetében eritropoetint (EPO) találtak. Hat magyar olimpikonnál jelent­keztek a doppingellenőrök Pe- kingben. Pars Krisztián kala­pácsvetőt, Máté Gábor és Faze­kas Róbert diszkoszvetőket, Böczögő Dorina tornásznőt, Kiss Gergely vízilabdázót és az ezüst­érmes úszót, Cseh Lászlót invi­tálták a doppinglaborba. A magyar csapat egy ezüstérem­mel a 21. helyen áll az olimpia éremtáblázatán a harmadik ver­senynapot követően. Az érem­táblázat állása: 1. Kína 9 arany, mok (3,4,5), 4. Olaszország (3, 3, 2), 5. Ausztrália (2, -, 3), 6. Japán (2, -, 2), 7. Nagy-Britannia (2, -, 1), 7. Csehország (2, -, -). A címvédő Valentina Vezzali nyerte a női tőrözők versenyét a pekingi olimpián. A 34 éves klasszis így sorozatban harma­dik olimpiáján diadalmaskodott, a csapatban aratott sikereivel együtt ez volt az ötödik ötkarikás aranyérme. Jóízű nevetéssel fogadták a nor­vég NOB-tag Gerhard Heiberg azon felvetését, hogy többet mo­solyogjanak kínai biztonsági erők túlságosan komoly tagjai. APU« ni jJ: m ________OKTATÁS________ B0 LVÁRY Security Kft. személy- és vagyonőr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetés­sel. NYTSZ. 06022702 Tel.: 30/925-8127------------- ------- ------*969829* _____VÁLLALKOZÁS_____ TA RTOZÁSOS cégét átvesszük! Érdeklődni: 20/452-0146.----------------------------------*972116* _________VEGYES_________ MT ÜSZŐK 2 októberben ellik és ipari lakóko­csi eladó. Érdeklődni lehet a 20/430-5904-es telefonszámon.--------------------------'■---------*972107* AP RÓ-CSEPRŐ CSERÉPKÁLYHA, kandalló olcsón 30/300-5089.--------------- ------------*959922* ME ZŐGAZDASÁG ELSŐ és második kaszálásé körbálás fűszéna jó minőségű eladó, 20/566-6974.----------------------------------*971638* a KÖRBÁLÁS búzaszalma eladó Szentkirá­lyon. 20/223-96-35.---—-------------------—*971932* NE MESBODZÁT veszek. Érdeklődni lehet: 70/216-8864------------------------------------*971834* 4 HA föld és rozs van eladó. Tel.: 30/843-48- 10-------------------------- *972084* RO ZS eladó vethető minőség. Érdeklődni lehet: 30/356-3915-------- *971878* Ny erges billencs szerelvénye­ket keresek cukorrépa szállí­tásra. 30/247-3091. .m2i6. SZŐLŐTELEPÍTŐK, pályázatírók! Őszi, tavaszi te­lepítésre gyökeres bor- és csemegeszőlő-vesz- szők elője^ezhetők. 30/300-7733, 30/330- 6869.-----------------------*970215* ZÖ LDTRÁGYA készítéséhez vetőmagok rendel­hetők házhoz szállítással is. Szentgyör^mag Kft. Érdeklődni lehet: 06-30/304-1438, 06- 22/585-076.-------------:---------------------*960255* B 7 m-es terményszállító csiga, 380 V-os és mt bikaborjú eladó. Érdeklődni lehet: 30/606-12-71.-----------------------------------*972052* HI RDETÉS Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármestere nyílt pályázatot hirdet az Önkormányzat tulajdonában lévő Cím Hrsz. Tulajdoni hányad Terület m2 Induló nettó értékesítési ár Ingatlan megnevezése Kecskemét, Kórház u. 23. 1588 in 254 500 000 Ft Lakóház udvar Kecskemét, Kórház u. 24. 1530 4/8 135 450 000 Ft Lakóház udvar ingatlanok értékesítésére. Apályázatokat 2008. szeptemberién, 10.00 óráig személyesen kell eljuttatni Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal félemelet 47. sz. szobájába. Részletes pályázati kiírás igényelhető a Polgármesteri Hivatal Vagyon- és Lakásgazdálkodási Csoportjánál (Kecskemét, Kossuth tér 1. félemelet 47. Tel.: 76/513-525). 10O42M Pifliliigü 0920 Széchenyiben 16 3 n m - e s 2 |szobás, földszinti Itársasházi lakás jeladó. Ár: 9,8 m Ft Petőfi S.u.l/A. (Szalagház) 76/480-009, 20/420-4029 WwwjngQtlanparadicsom.hu .a....................... -:S 09 17 Belvárosban, csendes részen 2,5 szobás felújított, egyedi füléses házrész eladó. Ár: 9,7 m Ft (0914 Belvároshoz! közeli felújított,! nappali + 3 szobás) családi ház eladó. HITELUGYINTEZES INGYEN

Next

/
Thumbnails
Contents