Petőfi Népe, 2008. augusztus (63. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-07 / 184. szám

12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NEPE - 2008. AUGUSZTUS 7., CSÜTÖRTÖK GYASZHIR SIPKA BÉLA LAJOS ballószögi lakos, 54 éves korában elhunyt. Temetése 2008. augusztus 11-én, 16.00 órakor lesz a ballószögi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. „Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Fájdalommal, de Isten akaratában tudatjuk, hogy MOLNÁR SÁNDOR 2008. augusztus 3-án, életének 73. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2008. augusztus 8-án, 10.00 órakor helyezzük örök nyugalomra a nyárlőrinci köztemetőben római katolikus vallás szertartása szerint. A gyászoló család. GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BAJAI ISTVÁN 2008. július 29-én, tragikus hirtelenséggel, 58 éves korában elhunyt. Temetése 2008. aug 9-én (szombaton), 11.00 órakor Baján, a kiscsávolyi temetőben lesz. Gyászoló család. GYASZHIR „Küzdöttél, de már nem lehet, á csend ölel át és a szeretet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JUHÁSZ KÁLMÁNNÉ Hegedűs Margit életének 87. évében elhunyt. Drága halottunkat 2008. augusztus 11-én (hétfőn), 9.45 órakor helyezzük örök nyugalomra a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYÁSZHÍR „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott Számunkra Te soha nem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA PÁL nyárlőrinci lakos, életének 56. évében elhunyt. Temetése 2008. augusztus 08-án (pénteken), 15.00 órakor lesz a nyárlőrinci temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak' ismerősöknek, akik SZATMÁRI LÁSZLÓ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. I GYASZHIR „Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, —-1 hogy GUBIK IMRE bócsai lakos, 78 éves korában, rövid, súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatása 2008. augusztus 7- én, 16 órakor lesz a soítvadkerti protestáns temetőben. A gyászoló család. TEMETKEZÉS Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét, Béke fasor 71/A (Köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481-319 Városgazdasági K Ügyelet 0-24 óráig 30/65-56-321 A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem vállai INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/7737-305.---------------------------------------------------------------*961649* HA INGATLAN akkor STOP: www.stopingatian.hu--------------------------HZ----------------------------—*969947* AR BORÉTUM lakóparkban fsz.-en, kertes, 2 szo­bás, 58 m2 luxuskivitelü lakás G sorozatból el­adó. Ár: 18,9 M Ft, 20/771-4026.---------------------------------- *964637* KE CSKEMÉTEN VACSIHEGYBEN eladó 2 és 1/2 szobás, nagy ebédlös családi ház garázzsal, pin­cével, melléképületekkel, nagy udvarral. Hozzá­tartozik 2 db szoba + konyha + fürdőszobás al­bérlet 25 M Ft. Tel.: 70/9308-140. ------------------------------------1-------------------------- *66000* Kmét, S zéchenyivárosban, 1+2 félszobás, felújított, erkélyes, IV, emeleti lakás eladó. Érdeklődni lehet: 06-30/368-37661----------------------•--------- *00000* HA almás terméssel eladó. 30/424-8606.----------------------------------------------—-------------*971636* 8 EL ADÓ Fúlöpszállás-Kuijantóban 3.5 ha er­dő és 3 hold erdő. 30/2-734-810.--------------- *971601* KE CSKEMÉT, Ballószög tanya 27. ház bútorozva eladó. 6 M Ft, 06-30/866-7254. —------------------------------------------------------------*971602* KECSKEMÉT, belvárosban, Klapka u.-ban, új, 33 m!-es, 1 szobás, fszt-i lakás eladó. Ár: 11M Ft, 30/9-389-062,---------------------------------------------------------------*971607* KE CSKEMÉT, Hunyadivárosban, cserépkályhás, klímás, riasztós, 140 m2-es sorház eladó. Ar: 26 M Ft, 30/9-389-062.-------------------------------------------;-------------------*971607* KE CSKEMÉT, Pelikán u. 4. számú tetőtérbeépítéses családi ház eladó. Ár: 21M Ft, 20/968-3592.----------------------------------------------------------------*970177* 8 KECSKEMÉTEN 2,5 szobás, nappalis, össz­komfortos családi ház garázzsal, melléképület­tel, az épület előtti területen tgk.-val is parkolá­si lehetőség eladó. 76/327-779.---------------------------------------------------------------*911305* KE CSKEMÉT, belvárosi közös udvaros 46 m2-es lakás eladó. 6,450 E a 06-20/3618-969.--------------------------------------------------------------- *971616* KECSKEMÉT, Kertészetinél 110 m2-es családi ház. Kuruc krt-on 49 m2-es lakás eladó. Érd,: 06-30/581-1840.-----------------;-----------------------------------V-----*967933* LA JOSMIZSÉN 90%-ban új, mediterrán jellegű 110 m2-es alapterületű családi ház extrákkal el­adó. Ár: 18,9 M R, 20/771-4026.---------------------------------- *964637* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingat­lanokat keresünk! 06-1/210-4904. Solton telephely (volt tej­üzem) eladó, vagy kiadó. Ösz- szes terület 12 086 m\ ebből beépített 2042 nT. Önálló víz­ellátás, 140 kW-os áram, ipari gáz bekötés van. Érdeklődni: 30/828-6830, 78/486-021 _______BÉRLEMÉNY_______ KM ÉT főterétől 200 m-re bejáratott, működő vendéglátóegység bérleti joga eladó. Ár: 1,5 M Ft Tel.: 70/320-8191,20/447-0370-*971726* ALBÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉT, homokbányái 1,5 szobás, bútoro­zott lakás kiadó. 30/495-0014.---------------—-------------------------------------------*971657* 8 KM ÉT, Kőhíd utcai lakás kiadó, 30/5095- 195--------------------------------I-------------------------:— *669709* KM ÉTEN GAMF-hoz közel összkomfortos, 2,5 szobás különálló házrész diákoknak v. 4 mun­kásnak kiadó. 30/424-6960 35 E Ft+rezsi,--------------------------------------------- -----------*971704* _________JÁRMŰ_________ ww w.kismobiLhu---------------------------------------------------------------*970251 PEUGEOT 406 klímás 2,0 HDI. 70/334-98-15.-------------------------------------------:------------------*970151* AU TÓT vásárolok 5-50 E Ft-ig. Kortól, állapot­tól, típustól függetlenül. (Roncsautót is). 70/360-7285. —1----------------------------------------------------------*970010* BO NTÁSRA roncsautót veszek üzemképest, üzemképtelent is, IFA-t is. 70/512-0296.----------r.---------------------- ’------------ - *971504* DA EWOO Tico ‘96-os, friss műszakival, megkí­mélt állapotban, olcsón eladó. 30/236-2952, 78/462-720. —'----------------------------------------------------*971483* ELADÓ Suzuki 1,3-as központi zárás, riasztós, elöl légzsákos, 80 E km-rel, tulajdonostól. Ár: 980 ER Érd.: 20/571-2435.--------------------------------------------------------------*969623* 8 FO UR WINS 200-as orrkiülős motorcsónak, 4.31GLI, 10 személyre vizsgáztatva, újszerű ál­lapotban, amerikai futóval, ‘96-os éyj. eladó. Ár: 3,6 M Ft, 30/9-622-188. — — - ----------------- *971482* LA DA Samara ’89-es, 3 ajtós, 2007. októberi műszakival eladó: 200 E Ft. T.: 70/9308-140.--------------------------------------------------------------*660000* LA KÓKOCSIK kedvező áron. 06-20/9-563-419.------------------------------ *924375* MA RUTI ‘93-as 33 E km-rel, piros, 5 ajtós, 1. tu­lajtól eladó, 70/866-8718. — -------------------------------------------------------*971479* ME RCEDES Benz Bus/kombi, menetkész, Bj. 1990, D, 2299 cm3, birtokos 2., 55 000 km. Ár: 135 E Ft eladó. Tiszakécske-Bög, Rév u. 51. 06*20/281-5444.-------------------------------------------------------------- *971664* PE UGEOT Expert HDi dízel 2001. év végi, 1. tu­laj, légzsákos, ABS, 3 személyes, dobozos, ked­vező áron eladó. Ár: megegyezés szerint. 06- 30/337-7467, — ----------------------------------------------------*971689* PE UGEOT Partner 1.4B 1999, évj. 1. tulaj, lég­zsák, 2 személyes, dobozos, kedvező áron el­adó. 06-30/33-77467.--------------------------------------------------------------*971689* SA MARA 1.5 5a. ‘95. vh eladó. 20/9716-361.------------------------------------------------------------ *971508* 8 SIM SON Swarble 51-es blokkal eladó. 30/417-98-83. —-----------------------------------------------------------*971702* VOLVO V40 (kombi) ‘97-es 1.8 tűzpiros igen jó állapotban sürgősen eladó. Szerviz után, tempómat, el. tető stb. 30/8598-159.----------- - *971653* 6­9 fős buszok, B kát. platós tgk-k; terepjárók hitelre is eladók. 30/746-7521.--------------------------------------------------------------*971605* ________GÉPEK________ 8 FŰ SZERPAPRIKA-SZEDŐ kombájn eladó. 30/95-31-448. — --------------------------------<--------------------------------------------------------------*971620* 8 MT Z-550, IH 6.2 nehéztárcsa, gabonatisztí­tó eladó. 70/214-80-92.------------------- *971628* VÁ LYOGVERŐGÉP, 50-es MTZ, 025-ös markoló­gép tartozékokkal eladó. 76/710-442. — ---------------------------------í-------------------*971615* 8 3 ventilátoros kombinált ha^matisztítógép eladó. 30/290-14-67. ALLAST KÍNÁL A TRENKWALDER Kft szerviztechnikusi munka­körbe autószerelői vagy autóvillamossági végzettséggel munkavállalót- keres. Érd.: 20/414-6363, önéletrajz küldése: hujobkecskemet@trenkwalder.com, Nyilvántar­tási szám: 29338/2000-0100.---------------------------------------------------------------*971746* AZ UNION Biztosító Bajára és környékére meglé­vő ü$fél állomány ápolására és pénzűéi tervező munkára területi képviselőt keres. Ha On biztosí­tási szakterületen szerzett tapasztalattal rendel­kezik, 500 000 R kezdő támogatásban részesül­het. Jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal vár­juk a következő e-mail címre: naggiz@unionbiztosito.hu, illetve a 20/399- 0472 telefonszámon.-------------------------------------------------------------- *91739* IZ SÁKI telepünkre kolleganőt keresünk admi­nisztratív munkakörbe. Elvárások: érettségi, B kát. jogosítvány, számítógépes ism. Fényképes önéletrajzot AVG 8-ig a postmaster@szarkasi- izsak.t-online.hu címre várunk.---------------------------------------------------:----------*971547* KA RBANTARTÓT keresek villamossági és lakatos jártassággal Kerekegyháza mellett. Érd.: 06- 30/219-9887. AZ UNION Biztosító Kecskeméti Területi Igazga­tósága munkatársakat keres középvezetői és területi képviselői munkakörbe. Amit kínálunk: ingyenes átképzés, kezdő támogatás, karrier le­hetőség. Elvárás: felsőfokú végzettség. Jelentke­zéseket fényképes önéletrajzzal várjuk a követ­kező e-mail címre: naggiz@unionbiztosito.hu, il­letve telefonon Huszkáné Faragó Éva mentor képviselőnél a 20/399-0472 telefonszámon.-----------------.------------------------------------------— *971739* BA JA városhoz közeli, nem ügyetetes gyógyszer- tárba gyógyszerészt keresünk. Érd,: 30/299-4164.---------------------------------------------------------------*971688* FÉRR dolgozókat felveszek két műszakos mun­karendbe Katonatelepre. 70/702-3512.-----------------------------------------------------------— *971705* GY AKORLOTT dolgozót felvennék lovak mellé, Kecskeméttől 11 km-re. 20/54-04-227.---------------------------------------------- *971645* KE CSKEMÉTI Don Pepe pizzéria diszpécsert ke­res felvételre. 30/635-6555.--------------------1--------------:---------------------------*971416* KE CSKEMÉTI pizzeriába fiatal, szakképzett fel­szolgáló hölgyet V. urat, valamint 4 órás konyhai kisegítőt keresünk. 70/5222-073--------------------------------------------------;------------*971692* KE CSKEMÉTRE nappali, helyettes vagyonőröket keresünk! Érdeklődni: 06-20/265-0139.--------------------------------------;-----í-----------—— *971004­KF T. keres azonnali kezdéssel, gyakorlattal ren­delkező CO-hegesztőket (minősítés előny), illet­ve rajzról önállóan dolgozni tudó szerkezetlaka: tosokat mosonmagyaróvári munkavégzésre. Fi­zetés: 200-260 E R nettó/hó. Vidékieknek szál­lás, utazási költség, napi előleg megoldott. Érd.: 20/567-2718.------------------------------------------ *970199* KI SKUNMAJSAI telephelyre betanított férfi mun­kaerőt keresünk. 30/9381-490.------------ —-------- - - *971539* KÜ LKER. ÜGYINTÉZŐT keresünk, rendelkezzen felsőfokú végzettséggel és angol nyelvvizsgával. Jelentkezés: 20/318-92-22.-----------------------------------------------------;---------*971731* LE MEZTECHNOLÓGIÁBAN jártas munkatársat keres kecskeméti cég, tervező munkakörbe. Solid Edge program ismerete és német nyelvtu­dás előny. Önéletrajzot a 76/505-555 fax-ra, vagy az mlm2001@t-online.hu címre kérünk----------------------------------------------------------------*971749* MEZŐGAZDASÁGI kereskedelmi vénával rendel­kező fiatal, agilis, jó kommunikációs mezőgaz­dasági végzettségű munkatársat keresünk ke­reskedelmi és ejyben logisztikai munkakör be­töltésére. Feladatkör: termény, vetőmag, műtrá­gya, növényvédőszer kereskedelme és logiszti- kázása. Előny: mg-i kereskedelmi végzettség és gyakorlat nyelvtudás. Fényképes önéletrajzokat kérünk: Franciska Kft Kecskemét, Búzakalász u. 20. címre. M0NDECASTE Modellügynökség keres 16-50 év közötti duci hölgymodelleket katalógus, maga­zin fotózásokra, divatbemutatókra, reklámfil­mekbe, 06-70/416-6389.--------------------------------------- *971415* NAGY múltú cég keres gyakorlattal rendelkező telefonasszisztenst délutáni, esti munkavégzés­re. Telefon: 06-20/974-4582; 06-76/570-301'------------------------------:-------------------------------*969643* NE MZETKÖZI orvosi szolgáltatást nyújtó cég kecskeméti irodájába képzett, gyakorlott, lein­formálható, intelligens vezető értékesítőt keres. Fényképes önéletrajzokat info@icc.hu-------------------------------------------------*-------------*971729* NI NCS munkahelye? Elkeseredett? Nem becsü­lik meg Önt sehol? Én egy jó munkahellyel hely­rebillentem. Hívjon! Segítünk mindenben! 20/953-6601,--------;------------------------------------------------------ *971611* SK ÓCIAI hotellánchoz keresünk vendéglátásban jártas személyzetet, 06-30/480-4762.---------------------------------------------------------------*970031* TA PASZTALATTAL rendelkező ingatlanértékesítőt keresünk kecskeméti irodába. Érd.: 20/939- 0544. VAGYONŐRÖKET felveszünk kecskeméti munka­helyre. Tel.: 06-70/250-87-03--------------------------------------------------------------- *971703* ADÁSVÉTEL BACSJOB.HU ÁLLÁSAJÁNLATOK Tervező mérnök (48135) Elvárások: főiskolai gépészmérnöki végzettség, jártasság CAD/CAM rendszerekben, angol nyelvismeret. Szállítási ügyintéző (47988) Elvárások: tapasztalat bel- és külföldi fuvarszervezésben, eligazodik a raktárkezelésben, kiváló kommunikációs készség, német nyelvtudás. Pultos (47986) Elvárások: középfokú végzettség, megbízható munkavégzés, vendéglátóiparban szerzett gyakorlat előnyt jelent. Főkönyvelő (47985) Feladatok: könyvelés és számlázás felügyelete, kintlévőségek figyelése, adózás teljes körű felügyelete. Elvárások: felsőfokú számviteli szakirányú végzettség, mérlegképes könyvelői képesítés, 3 éves szakmai gyakorlat a számvitel területén, adózási ismeretek. Alkatrész értékesítő (47993) Elvárások: középfokú műszaki végzettség, 3 éves értékesítési tapasztalat, felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek, jogosítvány. További információ és megyei állásajánlatok a www.bacsjob.hu weboldalon. AKCIÓS akác tűzifa 9000 Ft-tól 30/534-8033----------------------------------------------------­--------- *970267* AK CIÓS tűzifa szállítva. 20/268-72-23.--------------------------------------------------------------*971629* KÍ MÉLETES folyamatos prés. 30/9659-480. SALGÓ, más polcok »ári áron. 30/583-5001.-------------------- --------- -------------------1---------*963299* TŰ ZIFA 10 000 Ft szállítva. 30/975-2382. 8 VASAT, színesfémet veszek! T.: 20/543-8165 s. __________ALLAT__________ EL ŐNEVELT parasztcsirke eladó, búbos, kopasz- nyakú. 20/585-1946.------------- *971597* 8 NÖ VENDÉK szürkemarha üszők eladók. Érd.: 30/544-35-55.- ------- -*970340* 8 RO TTWEILER kiskutyák, 2 db szuka és 1 db kan eladók. 20/58-49-811.---------- *971713* 8V ÁLASZT0TT és növendék üszők, bikák el­adók. 70/457-48-75.--------------------------------------------------------------*970111* ________OKTATÁS________ KÉ Z-, lábápoló, műkörömépítő OKJ-s tanfolyam indul szeptember 20-án Kecskeméten. 30/37- 617-02.--------------------------------------------------------------*970293* MO ST MÉG! Teljes körű személy- és vagyonőri munka végzésére jogosító, bizonyítványt adó ked­vezményes tanfolyam indul Kméten. 76/493- 082,30/219-0501. Nytsz.: 03-0123-04---------------*943473* _________BÚTOR_________ ÍR ÓASZTALOK, Glória sarokgarnitúra (zöld) el­adó: 5 E Ft, 40 E Ft, 20/486-3762. KANAPÉ 2 db fotellal, kifogástalan eladó. Ár: 35 E Ft, 30/306-3026. ELVESZETT 8 KÉREM szépen annak az 1500 Lada (piros, fekete csík az oldalán) vezetőjét, aki 2008.08.04-én, 18.30 óra körül, a félegyházi úton, a Dózsa lakótelepi leágazásnál, a benzin­kút felőli oldalon autójába tette 11 hónapos, szuka, német juhász kutyámat. Tetováfási szá­ma: OH 0389 magas jutalom ellenében jelent­kezzen. 30/535-05-17.---------------------------------------------------------------*971658* SZ OLGÁLTATÁS 8 CLAAS Jaguárral silózást vállalok, 70/214- 80-92.-----------------------------.------------------------------*971628* ÉR ZÉKI masszázst vállalok. 70/245-8887.-------— - - *970309* 8 FŰ NYÍRÁST, parlagfűirtást vállalok kézi moto­ros fűkaszával. 70/411-53-32.---------------------------------------------------------------*954354* KERTTISZTÍTÁST vállalok! 30/515-04-23.------------------:--------------------------------------------*971752* TE ST-TALPMASSZÁZS Kadafalván. 70/269- 0391.----------------------------------------------------------------*971590* TE TŐDOKI! Palatetők bontás nélküli felújítása, lapostető-szigetelés, legjobb anyag, legolcsóbb ár, garancia. 30/9562-134.---------------------------:-----------------------------------*971732* TÁ RSKERESÉS ABSZOLÚT szép, bájos 36 éves ismerkedne diszkrét környezetben. 06-30/945-8057.----------------------------------------------------------------*970221* ADRIENN Kméten ismerkedne. 70/549-5564.------------------------ *970052* AR ANYOS, ápolt igényes, szép arcú érzéki lány ismerkedne. 20/2312-587.----------------------------------------------------------------*971408* AZ IGAZI franciatanárnő na$on kedves, dús­keblű hölgy személyében ismerkedne. 06­30/563-0328.---------- ----------------- ------*971691* CI TROEN XM sürgősen eladó, 70/361-8402.--------------■-------------------------------------------------*971655* CS INI Brigi ismerkedne. 06-20/481-6161.------------------------------------------------;--------------*970043* DÚ SKEBLŰ franciatanárnő ism. 20/3975-177.----------------------------------------------------------------*970527* DÚSKEBLŰ szöszi ismerkedne. 70/347-0268.----------------------------------------------------------------*970531* FIATAL, csinos, babaarcú aktmodell (22) ismer­kedne. 70/554-5677.----------------------------------------------------------------*914614* FORMÁS vékony szöszi ism. 06-70/522-9826.------------- *971654* KE CSKEMÉTEN csinos, formás Nóri 38-as is­merkedne. 06-30/395-2268,--------------- *970063* KE CSKEMÉTEN ismerkednék. 70/295-3996.---------------------------------------------------------------*971693* KE CSKEMÉTEN Nóri ismerkedne. 30/838- 7278.----------------------------------------------------------------*971518* KECSKEMÉTI lány ismerkedne. 70/554-8864.--------------------------------------------------------------*971693* KI MONDOTTAN érzéki egyetemista lány társat keres diszkrét környezetben. 06-70/246-4415.---------------------------------------------------------------*969929* KE CSKEMÉTI 22 éves lány keresi társát. 70/397-2203. —------------------------------------------------------------*920601* TA RTÓS kapcsolat reményében kecskeméti 180/50 nem dohányzó férfi hölgy társaságát keresi. Leveleket: "Hiányzol” jeligére Kecske­mét, Petőfi S. u. 11, kérek.--------------------------------------------------•------------*971653* 23 ÉVES baby társát keresi. 20/354-5631.--------------------------------------------------------------*970266* 28 ÉVES, érzéki, igényes hölgy partnert keres, 06-70/229-7108. AKÁC és vegyes kemény tűzifa ingyenes szállítás­sal 8-11 EFt/m, vágva is. 20/298-0733---------------------------------------------------------------*963268* AK ÁC tűzifa 9000 Ft szállítva. 20/490-7000----------------------------------------------------------------*970317* AK ÁC tűzifa 9000 Ft szállítva. 30/232-9515---------------------------------------------- *970269* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.995 Ft; negyedévre: 5.985 Ft; félévre: 11.970 FI; egy évre: 23.940 Ft. Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők áltál személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft.. Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents