Petőfi Népe, 2008. augusztus (63. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-07 / 184. szám
PETŐFI NÉPE - 2008. AUGUSZTUS 7., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Nélkülözhetetlen adónem gazdaságfejlesztés A befektetők a közművesítés állapotát nézik A Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Zrt. (és jogelődjei) a város egyik legrégebbi és legnagyobb adófizetője. Működésképtelen önkormányzatok kaptak pénzt a minisztertől Kilenc Bács-Kiskun megyei település részesült összesen 92 millió forint állami támogatásban. A kapott juttatásokat nyolc településnek nem kell visszatéríteni, egyedül Kunbaja részesült visszatérítendő támogatásban. Az önkormányzati minisztérium sajtóosztályának közleménye szerint „működésképtelen helyi önkormányzatok” támogatásáról döntött Gyenesei István, a tárca vezetője. Országosan 558 helyhatóság részesült több mint 3,8 milliárd forintos támogatásban, amiből csak 197 millió forint a visszatérítendő pénz. ■ B. F. I. Település Támogatás (ezer Ft) Dunavecse 35 000 Solt 18000 Kunbaja 16 000 Jánoshalma 5 000 Fülöpháza 5 000 Harkakötöny 4 000 Pirtó 4 000 Hercegszántó 3 000 Mátételke 2 000 FORRÁS: ÖNKORMÁNYZAT MINISZTÉRIUM Étlen-szomjan, árnyék nélkül tengődtek az ebek Kegyetlenül tartott kutyákat mentett ki korábbi gazdájuktól egy Csengőd melletti tanyán a Kecskeméti Állatvédelmi Őrszolgálat. A szakembereket a rossz tartási körülmények miatt riasztották a portára, ahol egy 10-12 év körüli magyar vizslát találtak, mely rövid láncon, árnyék nélküli helyen tengődött a ház mellett. Egy másik, terrierjellegű kutyus szintén alig félméteres láncon volt, élelem és víz nélkül. Kötelező oltással az ebek nem rendelkeztek, a nagy hőség miatt pedig csaknem teljesen kiszáradtak. A tulajdonostól a kutyákat elhozták az állatvédők, a csengődi rendőrség pedig megindította a férfi ellen a büntetőeljárást. A szerencsétlen sorsú házőrzők a Mentsvár az Állatokért Alapítvány kecskeméti ebrendészeti telepére kerültek. Egyelőre orvosi kezelés alatt állnak, majd a felépülésüket követően új gazdát keresnek nekik az állatvédők. ■ Noszlopy Az iparűzési adó többet hozhatna a konyhára, ha csökkentenék - állítják adószakértők. Az önkormányzati vezetők egy része viszont azt mondja: ezt a javaslatot meg se szabad hallani. Miklay Jenő, A Mercedes kecskeméti ipartelepítése adta a szót a közgazdászok, pénzügyesek szájába: talán jobb lenne, ha más önkormányzatok is szolidabbra vennék az iparűzési adót, mert akkor a beruházók rájuk is barátságosabban néznének. Szmeta- na György, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének adószakértője szerint a kecskeméti példa azt mutatja, hogy az engedmény busásan megtérülhet. Ott öt év alatt fokozatosan 2-ről 1,5 százalékra mérséklik a helyi iparűzési adót. Azonban a lapunk által megkérdezett Bács-Kiskun megyei települések vezetőinek egy része álmában sem gondol hasonló intézkedésre. Kiskunhalason minden forintra szükség van az intézmények fenntartásához, rövid távon sem tudnánk nélkülözni a kieső forrást - hangsúlyozta érdeklődésünkre Faddi István, az adóügyi csoport vezetője. - Iparűzési adóból, a kétszázalékos kulcs mellett évente 800 millió forint folyik be a halasi önkormányzathoz. Az adó mértékét a vállalkozók többsége nem kifogásolja, inkább az adóforrás felhasználása körül adódnak viták. Azt gondolom, a kecskeméti adó- csökkentés korántsem lehet jó példa minden településen. Ugyanis az a tapasztalat, hogy a nagybefektetők szemében nem az iparűzési adó az elsődleges kérdés. Nem jönnek annyival többen az adómérséklés hatására, hogy azzal pótolhassuk a kiesést. Inkább az infrastruktúra minősége az, ami alapján dönt a tavaly Bács-Kiskunban ösz- szesen 30 milliárd forint folyt be az önkormányzatok helyben kivetett adóiból, ösz- szesen nyolc jogcímen. A helyi adók 85 százaléka az iparűzési adóból származik. Az egyre inkább pénzszűkében lévő településeken szinte vállalkozás, hogy letelepszik vagy tovább áll. Adócsökkentés helyett inkább jó közművekkel felszerelt ipari parkokat kell ajánlani nekik - húzta alá Faddi István. Azonban a telephelyi infrastruktúra önmagában még nem elég. Külön szerencse az, ha autópálya is fut a közelben, és a szakképzett munkaerő is helyben található, miként Kiskunfélegyházán a műszakiak. Ilyen adottságokkal Félegyháza arra apellál, hogy maga köré gyűjtheti a kecskeméti leendő Mercedes-gyár beszállítóit.- Épül az ipari park, nő az érdeklődés a telkek iránt - mondja Ficsór József polgármester. Egyelőre nem került komolyabminden adónemet kihasználnak és folyvást növelik, jóval az infláció fölött. Több ön- kormányzat még az építményadó körüli politikai vita végét sem várta meg, mintegy 3 milliárdot vetettek ki, 10-15 százalékkal többet, mint 2006-ban. ban szóba a jelenlegi 2 százalékos kulcs mérséklése, de elképzelhető, hogy azzal még fokozhatnánk a befektetői érdeklődést a városban és környékén. Ha napirendre kerülne, akkor is csak fokozatosan szabad enyhíteni, hiszen az önkormányzatok pénzügyi mozgásterét rövid távon meghatározza a csökkenő állami finanszírozás, a fejlesztési támogatások utólagos folyósítása. Adócsökkentés ott logikus, ahol van mire feltételezni annak hatását - mutatott rá a félegyházi polgármester. Lajosmizsén most 1,6 százalékon van az iparűzési adó, éves számításban 250 millióhoz jut vele a város. Vlrágosításra, közterületi szépítkezésre is futja belőle. Basky András polgármestertől tudjuk: településrendezési tervükben kijelölt iparterületek mindegyike elkelt. Most úgy tűnik, az önkormányzat kénytelen a lakosságtól vásárolni telkeket, hogy adhasson az újabb befektetőknek. Talán a kedvezőbb adózás miatt érdeklődnek? Ezt Mizsén sem tudják biztosan, hiszen inkább az M5-ösről, a jó közműve- sítettségről, a megyeszékhely szomszédságáról meg a főváros közelségéről szól a helyi iparosítást tervezők dialógusa. Óvakodjunk a papucstól! A zsiványok garázdálkodásánál engem csak az mérgesít jobban, amikor a zsiványok elleni védekezésre próbálnak tanítani. Tessék elhinni, az ilyesmit a szürke civil nem képes megtanulni! Amikor a rendőrség is beismeri néha kelletlenül, hogy a bűnözői rafinéria legalább egy lóhosz- szal előzi a bűnüldözői intelligenciát, hogyan várható el valakitől, hogy amatőrként hatástalanítsa az értékeire, életére törő erőszakot? Egy nyesz- lett vándorköszörűs is képes úgy álcázni magát, hogy kiszűrése kriminalisztikai, de legalább pszichológiai előképzettséget feltételez. Ámbár rendőrtiszt ismerősöm váltig hajtja: a hatóság nem kér a lakosságtól többet, csak annyit, hogy ne engedjék lakásukba a gyanús villanyszámlásokat, ószereseket, ne álljanak meg az olyan rendőröknek, akik papucsban integetnek. az egészben az a vicces, hogy hatósági emberek komolyan is gondolják azt, hogy az ilyen szintű okosítás szorítja vissza a bűnözést. Ahogy hallom, a magukat parkolóőrnek, nyugdíjfolyósítónak, gázosnak kiadó elvetemültek felismerésére néhol még lakossági kurzusokat is tartanak. A civilesített bűn- megelőzést végül a házi seriffalakulatba verbuvált szomszédság emeli majd tökélyre. Amerikában bevált. Hihető. Csak tudni kell hozzá, hogy ott fegyverrel járnak a lakótársak szolgálatába. viszont, ahogy egynéhány széchenyivárosi panel békéjét ismerem, nálunk igen veszélyes volna a Szomszédok Egymásért Mozgalom tagjai kezébe puskát adni. Egymásra fognák. Úgyhogy már-már sajnálom a közbiztonságiakat semmirevaló ötleteikért. De hát nem is ötletek kellenének nekünk. Hanem rendőrök. Az utcákra, a lakótelepekre. Jó kiállásúak, becsületesek, akik érzékenyek a bűn áldozatainak nyomorúságára. ■ A települések zöme nem tervez adócsökkentést. Folyton emelkedő helyi adók Trükkös tolvajok ellen kampányoltak megelőzés Hatásosak lehetnek a lakossági önvédelmi szervezetek Kipróbálhatjuk, milyen lehet hajtányon az utazás Megszaporodtak a kecskeméti Köztemető környéki utcákban a betörések - hangzott el egyebek között azon a közbiztonsági fórumon, amit a Hunyadiváros lakóinak szervezett a részönkormányzat. Főként az idősebb korosztály volt kíváncsi a Mátyás Király Általános Iskolában tartott fórumra, ahol egyébként nemcsak a nyugdíjasokat, hanem a fiatalabbakat is érdeklő vagyonvédelmi, közbiztonsági tanácsok hangzottak el. Kiszel Sándor rendőr főhadnagy, a műkertvárosi rendőrőrs parancsnoka a városrészben elkövetett konkrét bűncselekményeket, illetve elkövetői módszereket ismertette. Ilyen például, amikor magukat köszörűsnek mondó bűnözők jutnak be egy lakásba. Majd felmérve a terepet - ki van otthon, mennyire védett a lakás, hol tartják az értékeket - megszerzik a készpénzt, az arany ékszereket. Elterjedt módszer az is, amikor gázóra- vagy villanyóra-leolvasóként kopogtatnak a bűnözők a lakásokba. Máskor azt állítják, hogy a nyugdíjfolyósító igazgatóságtól hoztak pénzt, vagy az áram-, illetve gázszolgáltató küldött vissza velük kisebb ösz- szeget, túlszámlázás miatt. Ilyenkor mindig 20 ezressel fizetnek és kérik a visszajárót. Az idős, gyanútlan ember előveszi a lakásban lévő „rejtekhelyről” a megtakarított pénzét, amit visz- szatesz ugyan később, de közben elvonják a figyelmét, és kilopják onnan a borítékot, illetve az erszényt. A fórumon elhangzott, hogy használt műszaki cikkeket felvásárló, tüzelőanyagot házhoz szállító és vasgyűjtő bűnözői módszerek is ismertek. Ezek egy része terepszemléhez, más része közvetlenül a lopás elkövetésére alkalmas. Legújabban pedig olyan betörés is előfordult már Kecskeméten, amikor a „bukóra” állított ablakot valamilyen módszerrel, csendben kinyitották éjszaka a bűnözők. Majd nem törődve a házban alvókkal, villámgyorsan beugorva, a helyiségben szabadon található értékeket összekapkodva, ugyanolyan gyorsan távoztak. A fórumot szervező Pászti András hunyadivárosi önkormányzati képviselő szerint egyre nagyobb jelentősége lenne a lakossági önvédelmi szervezeteknek a Hunyadivárosban is. így a helyi, területi polgárőrségnek, valamint a Nyugat-Európá- ban és az USA-ban a 70-es évektől kezdve eredményesen működő Szomszédok Egymásért Mozgalomnak (SZEM). bN.N.M. ► VÉLEMÉNY Tizenegyedik alkalommal rendezik meg pénteken Kecskeméten a keskeny nyomközű kézi és motoros hajtányok (drezinák) nemzeti találkozóját. A rendezvény gyülekezővel kezdődik reggel 10 órakor a Kecskemét KK vasútállomás járműskanzenében. Délután 3 és 5 óra között kerül sor a hajtányok kipróbálására Kecskemét KK és Törökfái állomások között. A járműveket az 54-es úton különvonattal és személyautókkal kísérik, így mindenki részt vehet a drezi- názásban. Ebéd és vacsora 900 forintért a helyszínen. A hagyományos vasutas rendezvény másnap, szombaton a bugaci kispöfögő barátainak sorrendben huszonharmadik nemzetközi találkozójával folytatódik. A keskeny nyomtávú vonatozás szerelmeseit reggel 8 órára várják a Kecskemét KK vasútállomáson, ahonnan a megnyitó után, körülbelül negyed 10 körül indul a szerelvény. Útközben lehet mozdonyt vezetni, pillangózni, fotózni, de a vízvételezés se marad el. Kétségtelen, hogy a kirándulás fénypontját a viperaprogrammal kiegészített szöcskenyájas gyalogtúra jelenti majd. Ebéd a bugaci Karikás Csárda vendégházánál, utána a résztvevőknek lovasbemutatót tartanak. A visszaérkezést Kecskemétre 17 óra 55 percre tervezik. ■ Sz. A. ■ A bukóra állított ablakon beugranak és viszik, amit érnek. MIKLAY l JENŐ