Petőfi Népe, 2008. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-05 / 156. szám
14 SPORT PETŐFI NÉPE - 2008. JÚLIUS 5., SZOMBAT A lilák szurkolói gálamérkőzést szerveztek távozó gólgyárosuknak Még egy „szétlövés" lesz kajak-kenu Hárman harcolnak az olimpiai hajó két helyéért Görbicz Anita után Tóth Tímea is megsérült a tatai edzőtáborban Az Újpest FC szurkolói szombaton 16 órakor gálamérkőzésen búcsúznak el kedvencüktől, a Győrbe igazolt Kovács Zoltántól. Kovács 320 mérkőzésen lépett pályára a magyar élvonalban. A rutinos csatárral azzal az indokkal bontott szerződést a lila-fehér klub, hogy a jövőben kevesebb játéklehetőséget kapna. A drukkerek által szervezett mécsesén olyan játékosok vesznek részt, mint Fiikor Attila, Kozma .István, Szanyó Károly, Urbányi István és Véber György. ■ Tizennégy versenyzővel utazik a pekingi ötkarikás játékokra a magyar kajak-kenu csapat. A szövetség elnöksége tartotta magát a vízen elért eredményekhez, ez alapján jelölte ki a keretet, az egy hiányzó kvóta miatt a férfi K-4 1000 m-rel kapcsolatban még egy szétlövést rendeznek. A női K-l 500 m-en Kovács Katalin, C-l 500 és 1000 m-en Vajda Attila, C-2 500 és 1000 inén Kolonics György és Kozmáim György, K-2 500 és 1000 m-en pedig Kämmerer Zoltán és Kucsera Gábor az induló. A többi számban a válogatókon elért eredmények alapján az elnökség is megszavazta Angyal Zoltán szövetségi kapitány javaslatát. Női K-2 500 m-en az Athénban bajnok Kovács és lanics Natasa nyerte mindkét válogatót, Kovács pedig annak a kitételnek is megfelelt, hogy a pekingi programhoz igazodva a viadalokon egyesben is rajthoz állt. K-4 500 m-en a Kovács, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Janies kvartett teljesítette az előírt válogatási kritériumokat, így az elnökség is jóváhagyta a négyes csapatba kerülését. Biztos utazó lett K-l 1000 m-en Benkő Zoltán, K-l 500 m-en pedig a szintén mindkét válogatón diadalmaskodott Vereckei Ákos. Mindössze férfi K-4 1000 méteren alakult ki visszás helyzet, hiszen a férfi kajak szakág hét kvótát szerzett az ötkarikás játékokra, és mivel a péntek délelőtti szétlövésen a Sík Márton, Bozsik Gábor, Boros Gergely, Béé István összeállítású négyes nyert, nyolcán pályáztak a hét helyre. Négy fő - az egyesek és a páros helye - nem kérdőjelező- dött meg, így a testületi határozat szerint a négyesből marad ki egy sportoló, akinek hiányát a csapatban Vereckei pótolja. A kvartettben a vezérevezős Sík, illetve Vereckei helye biztos, Bozsik, Boros és Béé között a jövő hét elején szétlövésre kerül sor egyesben, méghozzá 800 méteren, mivel ez a táv áll időtartamban a legközelebb az 1000 méter négyeséhez. ■ Görbicz Anita után Tóth Tímea is sérülést szenvedett a pekingi olimpiára készülő női kézilabdaválogatott tatai edzőtáborában. Tóth bal térde még a csütörtök délutáni tréningen sérült meg, és egy MRI-vizsgálat dönt arról, mikor folytathatja. Az átlövő nem utazhatott el Göteborgba, ahol tegnap este vette volna át a 2007/2008-as Bajnokok Ligája- idény gólkirálynőjének járó értékes díjat. Görbicz kézsérülést szenvedett, de ötkarikás szereplése nincs veszélyben. ■ HIRDETÉS £v.aglás ffiermek programok jbtoros felvonulás Jöjjön el óriási születésnapi rendezvényünkre! Jászszentlászló - Sportpálya ► UNITED * ► VERACRUZ ► Tűzijáték ► Sörsátor ► Ugrálóvárak Jubileumi Nyereményeső nyertes szelvényeinek sorszámai: Fődíj: 4074 4931 2343 3051 2462 81 4303 3477 2459 2802 3394 3248 2771 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 5040 1816 3734 2171 3461 2518 4386 3025 4945 1606 714 4051 Támogatók: Petőfi Népe carUoN autókereskedelem f\/ (In Tupperware $ Photohall «ff* A nyereményjáték részleteit, valamint a rendezvény programját keresse honlapunkon! J Takarék 06/30 645-55-60 ___ A TAKARÉKPONT HÁLÓZAT TAGJA WWW.fokuSZtakarek.hu * : J2.: 50 éves a FÓKUSZ Takarékszövetkezet A magyar vívók a legjobb listahelyekért küzdenek Gyakorlatilag a legerősebb ösz- szeállításban vesz részt a magyar vívóválogatott a ma kezdődő kijevi Európa-bajnokságon. Olimpiai években általában vegyes összetételű keret utazik az aktuális Eb-re, ezúttal azonban nem lehet kísérletezni, a kontinenstornán elért eredményeket ugyanis beszámítják majd a világranglista összeállításába, az olimpiai kiemelések pedig a rangsorok alapján készülnek el. A kivételt a férfi párbajtőrözők jelenthetik, akiknek nem biztos, hogy jó, ha a ranglista élén végeznek. Imre Géza ezzel kapcsolatban azt mondta, a ranglistaelső vélhetően a hazai közönség buzdítását élvező kínai csapat ellen lép majd pástra a negyeddöntőben, márpedig lehet, hogy egy másik együttes könnyebb feladatot jelentene. Csapatban a női tőrözők lesznek érdekeltek Pekingben, így nekik is fontos a jó szereplés. A párbajtőröző Min- cza-Nébald Ildikó és a kardozó Nagy Orsolya számára kiemelt jelentőségű még az Eb. ■ Mohamed Aida (balra) tagja volt a tavaly Eb-győztes tőrcsapatnak is. Rajtra kész a és a Petőfi Népe Július Település Helyszín 9. Kiskőrös Postával szembeni parkoló 10.-11. Kalocsa Szent István király út, sétáló utca 12.-13. Kiskunmajsa Gyógy és Élményfürdő 14.-15. Kiskunfélegyháza Városi strand 16. Solt Aranykulcs tér 17. Soltvadkert körforgalom melletti nagy parkoló 18. Kunszentmiklós Kálvin tér 19.-20. Tiszakécske Tisza-parti Thermálfürdő 21. Szabadszállás Központ /-Városháza-/ 22.-23. Lajosmizse Postával szembeni parkoló 24.-25. Lakitelek Lakitelki Tősfürdő Próbálja ki a legmerészebb FIAT modelleket- Ismerje meg akciós lapCSOmagjaínkat! Jöjjön el, tesztelje modelljeinket és 2 db belépőjegyet adunk ajándékba az augusztus 30-án és 31-én a Hungaroringen megrendezésre kerülő Ferrari Racing Days rendezvényre. Petőfi Népe SÖTÉT Élűé® fi . NWKKRJraHlSES...... mt. Mennyi lesz, rioWor p^ A szavunkat adjuk