Petőfi Népe, 2008. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-04 / 155. szám

14 SPORT PETŐFI NEPE - 2008. JULIUS 4., PENTEK Williams-belügy a döntő... Wimbledon A lányok édesapja nem nézi végig a londoni finálét Venus Williams az orosz Gyementyjevát verte meg a döntőbe kerüléséért. Az arca hűen tükrözi: a második szettben meg kellett küzdenie a sikerért.... Luis Aragonés készíti fel a török Jener” csapatát az MTK ellen Az Európa-bajnok spanyol lab­darúgó-válogatott leköszönt tré­nere, luis aragonés aláírt a tö­rök Fenerbahcéhoz, így már az MTK elleni Bajnokok Ligája-se­lejtezőn is ő irányítja majd a tö­rök csapatot. A hírt a Marca kö­zölte, mely úgy tudja, hogy a szakember nem sokkal éjfél után szignálta két évre szóló szerződését a Bajnokok Ligájá­ban legutóbb a negyeddöntőig jutott együtteshez. A beszámoló szerint a 69 éves sikeredző 3 millió eurót vághat zsebre új klubjánál, melynél tétmérkőzé­sen éppen július végén az MTK elleni hazai BL-selejtezőn mutat­kozik be. A Fenerbahce délután közöl­te, hogy Aragonés csütörtök es­te érkezett Isztambulba, és ma mutatják be őt hivatalosan. A török egyesület már az Eb alatt bejelentette, hogy előszer­ződést kötött Aragonésszel, aki Zicót váltja majd a kispadon. ■ A nőknél már kialakult a döntő mezőnye, a férfiak a legjobb négynél tartanak a wimbledoni füves tenisz-világbajnokságon. Rafael Nadal könnyedén, há­rom játszmában legyőzte a brit Andy Murrayt, s ezzel bejutott a legjobb négy közé férfi egyes­ben, a második helyen kiemelt spanyol sztár szinte hiba nélkül játszotta végig a találkozót, így a nézők által buzdított Murraynek esélye sem volt ellene (6:3, 6:2, 6:4). Az erősebbik nem képvise­lői közül utolsóként a német meglepetésember, Schüttler ju­tott be az elődöntőbe, miután nagy csatában legyőzte a fran­cia Arnaud Clément-t. A párosí­tás a fináléba jutásért: Federer (svájci, l.)-Szafin (orosz), Nadal (spanyol, 2.)-Schüttler. A nőknél a Williams nővérek játszhatnak a végső győzele­mért, miután Venus a legjobb négy között az orosz Jelena Gyementyjevát győzte le két szettben (6:1, 7:6 (7-3), 1 óra 42 perc alatt. Később Serena több esőszünet után jobbnak bizo­nyult a Szávay Ágit verő kínai Csie Csengnél (Zheng lie, kínai) 6:2, 7:6 (7-5)-re. Richard Williams, a Williams nővérek édesapja kijelentette: mivel lányai játsszák a döntőt, hazarepül az Egyesült Államok­ba. „Szörnyű érzés látni a gyere­keimet egymással harcolni” - nyilatkozta „elkeseredetten”. ■ Ma végleg eldől, hogy ki indulhat az olimpián férfi kajak négyesben Ma, a Szeged melletti Maty-éren eldől az utolsó helyek sorsa is a pekingi olimpián induló magyar kajak-kenu csapatban az egyet­len, még kérdéses számban: K-4 1000 méteren ugyanis pótválo­gatót, úgynevezett szétlövést rendeznek. A válogatók első for­dulóját a Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor alkotta négyes nyerte, a második felvonáson, a múlt hét­végi országos bajnokságon azon­ban ez a hajó kikapott a frissen alakult Sík Márton, Béé István, Boros Gergely és Bozsik Gábor összeállítású egységtől. A helyzet érdekessége, hogy a férfi kajak szakág hét kvótát szerzett az ötkarikás játékokra, s amennyiben az utóbbi kvartett nyeri a különversenyt, a kvalifi­káltak száma eggyel túllépi ezt a számot - eddig egyesben Verec­kei (500 m) és Benkő Zoltán (1000 m), párosban pedig a Kämmerer Zoltán, Kucsera Gá­bor duó (500 és 1000 m) került be az utazók közé. Ha a második válogató győzte­se kerül ki elsőként a szétlövés­ről, akkor valakit ki kell venni a hajóból, és Vereckei Ákost ültet­ni be a helyére. Ez nagyon ké­nyes kérdés. Le kell ülni az edzőkkel és a versenyzőkkel, és át kell beszélni a helyzetet. Ám ehhez meg nyerniük kell a „szét­lövést” - fogalmazott a Angyal Zoltán szövetségi kapitány. ■ Pénz Kő? www.soscredit.hu hotlme;(06) 76/323-500 • 200-300 m'-es * ingatlant keresünk bérbevételre, csendes ipari tevékenység céljából Kecskemét területén, frekventált helyen. Ajánlattétel a 20/9684-353- 0 as telefonszámon. 9 COOP /MOSZ ÁFEOSZ Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 6000 Kecskemét, Bibó I. u. 1. 76/500-850, 500-847 honlap: www.afeosziskola.hu e-mail: afeoszis@t-online.hu Tanulj tovább az ÁFEOSZ-ban! 2008/2009.tanév Országos Képzési Jegyzék (OKi) szerinti középszintű, emelt szintű és felsőfokú akkreditált szakképesítés iskolarendszerben. Nappali tagozaton a tanítási órák nagyrészt délután, legkésőbb 18.00-ig kerülnek megtartásra. Korlátozott számban kollégiumi férőhelyet biztosítunk. Megszerezhető szakképesítések: Szak____________________________ Szint Marketing-és reklámügyintéző (nappali tagozat) Pénzügyi-számviteli ügyintéző (nappali tagozat) Képzési idő középszintű középszintű 1 év 1,5 év Képzések főiskolai, egyetemi továbbtanulási lehetőséggel Logisztikai műszaki menedzserasszisztens akkreditált felsőfokú (nappali és levelező tagozat) Jogi asszisztens akkreditált felsőfokú (nappali és esti tagozat) Pénzügyi szakügyintéző akkreditált felsőfokú (nappali tagozat) A meghirdetett szakokat megfelelő létszám esetén indítjuk. Jelentkezési határidő postai úton folyamatosan 2008. augusztus 22-ig. Személyesen 2008. augusztus 4-től munkanapokon 8.00-13.00-ig. A beiratkozás konkrét időpontjáról a jelentkezőket írásban értesítjük. Tájékoztató és a jelentkezési lap letölthető az iskola honlapjáról. 2 év 2 év 2 év HIRDETÉS Mercedes-Benz a Hovány Premium Automotive Kft. Bács-Kiskun és Békés megye egyedüli felhatalmazott Mercedes-Benz márkakereskedése dinamikusan bővülő kecskeméti csapatába munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe: GÉPJÁRMŰ ÉRTÉKESÍTŐ Amit elvárunk: ■Felsőfokú végzettség •Angol vagy német középfokú nyelvtudás •Jó írásbeli és szóbeli kommunikációs készség ■Elkötelezettség az ügyfelek magas színvonalon történő kiszolgálására HITELÜGYINTÉZŐ Amit elvárunk: •Középfokú végzettség •Felhasználói szintű számítógépes ismeretek •Munkájára igényes, precíz, körültekintő munkavégzés SZERVIZ MUNKAFELVEVŐ Amit elvárunk: ■Középfokú végzettség vagy hasonló területen szerzett szakmai tapasztalat •Középfokú német nyelvtudás •Igényes, precíz, körültekintő munkavégzés •Rátermettség, rugalmasság, magas fokú probléma megoldó és kommunikációs készség ALKATRESZGAZDASZ Amit elvárunk: ■Szakirányú végzettség, illetve szakmai tapasztalat •Középfokú német nyelvtudás •Munkájára igényes, precíz, körültekintő munkavégzés SZERVIZ ASSZISZTENS Arait elvárunk: •Minimum középfokú műszaki végzettség •Középfokú német nyelvtudás •Jó írásbeli és szóbeli kommunikációs készség •Felhasználói szintű számítógépes ismeretek •Munkájára igényes, precíz, körültekintő, magas színvonalú munkavégzés Amit kínálunk: •Világszínvonalú munkahely •Jó munkahelyi légkör, sikeres és etikus csapat . -Folyamatos képzések és karrier lehetőség Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, küldje el fényképes pályázati anyagát a következő címre: Hovány Premium Automotive Kft., Gergelyfi Gergely, 6000 Kecskemét, Szent László krt. 81 m Petőfi Népe LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉSÉT telefonon is feladhatja! 76/S18-25C ŐSZIBÚZA­FELVÁSÁRLÁS a BÁCSALMÁSI MALOMBAN:j • Q arrow super Nemzetközi jelenlétű húsipari S vállalat megbízásából keresünk ® Üzemvezetőt 8 Csongrád megyei üzembe ^ fő feladata a sertés vágó és | daraboló üzem teljes körű -jg Vezetése, 25-30 fős munkatársi “ Csoport irányítása. Jg Érdeklődni: tel: 20/550-0940 f-fO Az Önök kérésére megérkezett Kecskemétre REBEKA a legeró'sebb látnok és gyógyító, hogy az ö szent erejével segítsen minden problémájukon. Tarol kártyáival látja a múltot, a jelent, n jövőt. A szent növényeivel (Jeruzsálemből) gyógyít bármilyen betegségei, impotendót, alkoholizmust epilepsziát. Talizmánjai segítségével nyereséget hoz házába és üzleti ügyeibe. Összehozza a szerelmeseket JE*. és akármilyen átkot elhárít. f a _ Forduljon hozzá bizalommal % | meg lesz elégedve: '■ 70/604-6010 p, JIK BÚZAFELVÁSÁRLÁS A HALASI MALOMBAN A Halma Halasi Malom Kft. az eddig megszokottakhoz hasonló feltételekkel az idei évben is felvásárol jó minőségű, ÉTKEZÉSI BÚZÁT értfekf-tkíni lehet személyesen, vagy telefonon az alábbi elérhetőségeken: Kiskunhalas Kárpát u 32 J 77/422-622 fJL m* M 30/415-4432(Susányilmre) ' JmI Telefon: 79/542-150 www.arrowsuper.hu £ | 30/475-0695 (Tóth Zoltán) ' JM1] halma@anet.hu jMfé

Next

/
Thumbnails
Contents