Petőfi Népe, 2008. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-29 / 176. szám

2 liHífitmwfci Baja TÁRCA Egy családi házba surrant be vasárnap ismeretlen tolvaj. Egy fekete férfi bőr pénz­tárcát lopott el, amiben 815 euró és 15 ezer forint volt. A kár összesen közel 200 ezer forint. Kecskemét kapunyitók A hétvégén sokat dolgozhatott az az egyelőre ismeretlen tol­vaj, aki a megyeszékhelyen, az Énekes utcában tevékenyke­dett. Egy családi ház kapujáról szerelte le a kapunyitó motort, 300 ezer forint kárt okozva. Az eset bejelentése után derült ki, hogy a szomszédos ház ka­puját is megfosztotta a nyitó­motortól - feltehetően ugyan­az - a tolvaj, a kár ott is 300 ezer forintra tehető. TIszakécske kiállítás Gyukics Péter fotóművész Hidak mentén a Tiszán című képeiből nyílik ki­állítás az ókécskei közösségi házban vasárnap 11 órakor. A tárlatot megnyitja Lovas Attila főmérnök, a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgató- helyettese. A megnyitón közre­működik Tar Sándor. (Sz. T.) Nem sikerült bevenniük a kanyarokat Nem vették be a motorosok, pe­dig tényleg a kanyar jött. Baján és Bácsbokodon is súlyos sérü­léssel járó balesetet szenvedtek a motorosok a napokban. A vá­rosban az elkerülőút körforgal­mánál vesztette el uralmát jár­műve fölött a 24 éves sofőr, aki a kelleténél gyorsabban hajtott pénteken, és a terelőtáblának ütközve sérült meg. Ő könnyű, míg hasonló korú utasa nyolc napon túl gyógyuló sérülése­ket szenvedett az esetnél. Szin­tén súlyos sérüléseket szenve­dett egy bokodi motoros, aki egy jobbra ívelő kanyarban csúszott le az útról vasárnap délelőtt, majd a borulást köve­tően egy parkoló autónak ütközött. ■ K. T. KÖZÉLETI HÍR •Lezsák Sándor, az Ország- gyűlés alelnöke ma délután 2-től 3 óráig Helvécián, a pol­gármesteri hivatalban tart fo­gadóórát. ■ MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2008. JÚLIUS 29., KEDD Azt főzték tó, hogy főzzetek Hétvégén volt a tizennegyedik hercegszántói falunap. A község ünnepnapjaira idén is hosszasan készülődtek a szántóiak. A programok összeállításánál mindig ügyelniük kell arra a szervezőknek, hogy lehetőleg minél több korosztály lelje örömét a nyüzsgésben. A gyerekek szá­mára a többi között például a vetélkedők jelentették az unaloműző elfoglaltságot. Hercegszántón is, mint megannyi más falunapi népünnepélyen, számos gyomor korgását kell elcsitítani. A hétvégi forgatagban megéhezők számára a bográcsokból feléjük szálló babgulyás illata megnyugtatólag jelezte, hogy nem kell éhhaláltól tartania senkinek sem. Ötszáz adag étel készült. A jelek szerint az elvárásoknak nemcsak a szakácsok feleltek meg, de a jóízűen lak- mározó vendégsereg is kitett magáért. Az utolsó babszemig elfogyott, ami főtt. A kiürülő tányérokon - mint megannyi vokson - alapuló spontán népsza­vazás megerősítette: a szakácsok jövőre is az elsöprő többség bizalmát élvezve húzhatják fel a Hercegszántó feliratú pólót. Se csőd, se felső tagozat pírtő Tizenhárommilliós megtakarítás a cél, három lépésben A fizetőképesség fenntartása ér­dekében megszüntette az iskola felső tagozatát Pirtó önkor­mányzata. A község továbbá körjegyzőséget hoz létre Halas­sal, a háziorvosi ellátást pedig vállalkozásba adja. Fennállásának legnehezebb döntéseit hozta meg pénteken este a pirtói önkormányzat. A csődhelyzet elhárítása érdeké­ben három határozatot fogadott el szinte teljes egységben a kép­viselő-testület. Az első a helyi általános iskolát érinti, mely­ben a teljes felső tagozat meg­szűnik. A 35 diáknak szeptem­bertől Halasra, a Felsővárosi Ál­talános Iskolába kell bejárnia. A társulási megállapodás értel­mében az alsó tagozat is bein­tegrálódik a Felsővárosiba, de ezek a diákok helyben tanulhat­nak tovább. A döntéssorozat ré­vén három tanár veszíti el állá­sát, ők végkielégítéssel távoz­nak. A népszerűtlen intézkedé­sek hatásainak tompítása érde­kében, segítve a szülőket, az ön- kormányzat maga oldja meg a diákok utaztatását. A költségvetési egyensúly visszaállítása érdekében az ön- kormányzat döntött körjegyző­ség létrehozásáról Kiskunhalas­sal. Dr. Tallós Bálint hivatalveze­tő ezentúl a városban dolgozik majd. Az intézkedések a házior­vosi ellátást is érintik, amit vál­lalkozói formában fognak to­vább működtetni. A biztonságos gazdálkodás érdekében szükség volt továbbá 6 millió forint mű­ködési hitel felvételére is. A polgármester azt mondta: tisztában van a döntések hatá­saival.- Sajnos nem volt más válasz­tásunk, népszerűtlen intézkedé­seket kellett meghoznunk, ugyanis községünk az utóbbi hetekben a fizetőképesség hatá­rához ért - nyilatkozta lapunk­nak Nagy Ferenc. Pirtó az intéz­kedések révén 13 milliós megta­karítást ért el. ■ H. A. Három piás sofőrt fogtak a hétvégen Alig több mint 24 óra alatt há­rom ittas sofőr futott a rendőrök karjaiba Baja környékén a hét­végén. Sükösdön egy 67 éves il­lető leheletén éreztek alkohol­szagot a rendőrök. Az illető azonban nem volt hajlandó a kért módon megfújni a szondát, ezért előállították, hogy vér- és vizeletmintát vehessenek tőle. Hasonló kötelezettséget róttak egy szekszárdi sofőrre, akit a bajai Szentháromság téren iga­zoltattak a járőrök. Nem kerül­hette el a vizsgálatot az a 26 éves bajai sofőr sem, akit vasár­nap éjjel éreztek alkoholszagú­nak a rend őrei. ■ K. T. Eltűnt egy nő, akinek kezelesre van szüksége Hétfőn reggel ismeretlen helyre távozott bajai otthonából Rap- csák Károlyné, akit eltűnése mi­att köröztet a rendőrkapitány­ság. A 61 éves asszony gyógy­szeres kezelés alatt áll, ezért mozgása le van lassulva. Vilá­goskék farmer halásznadrágot, világosbarna, apró virágmintás inget és fehér sarut viselt. A165 centi magas, 75 kilogrammos nő kék szemű, haja hátulról feltű­zött, felül göndör és őszes színe­zetű, fülében kisméretű arany karika fülbevalót viselt. A rend­őrség kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik róla, soron kívül értesítse a kapitány­ságot a 79/321-955-ös telefon­számon vagy a 107-es segélyhí­vón, illetve jelezze azt bármely rendőrnél! ■ Néhány napra V az ikonográfiáé a főszerep Keresztény művészet és keresz­tény ikonográfia címmel indul ma művészettörténti előadás-so­rozat a Cifrapalotában. A Tűzzománcművészek Ma­gyar Társasága által szervezett programoknak a Kecskeméti Képtár ad otthont. A meghívott művészettörténészek a vallás és a művészet összefüggéseit tag­lalják. ■ bézs A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat versenytárgyalási eljárás keretében értékesítésre meghirdeti az alábbi ingatlanokat: 1. Kecskemét, Lórántffy Zs. u. 1. (hrsz.: 6058/5) Eladó 2494 m2 parkosított telken, előző időszakban csecsemőotthon funkciójú 1075 m2 hasznos alapterületű, részben alápincézett kétszintes főépület, 82,73 és 7,5 m2-es melléképületekkel. Az ajánlat benyújtásának határideje: 2008. augusztus 21. (csütörtök), 9 óra 2. Kecskemét, Balaton u. 19. (hrsz.: 3749) Eladó 7143 m2 parkosított telken előző időszakban ÁNTSZ-ként működő 1697 m2-es főépület, 240 m2-es 8 gépkocsi tárolására alkalmas garázssorral, 229 m2-es raktárépülettel. Az ajánlat benyújtásának határideje: 2008. augusztus 21. (csütörtök), 11 óra 3. Kecskemét, Liszt Ferenc u. II. (hrsz.: 6749/A/18) Eladó társasházak mögötti garázssoron 15 m2-es garázs. Az ajánlat benyújtásának határideje: 2008. augusztus 21. (csütörtök), 13 óra Versenytárgyalással kapcsolatos információk:- A versenytárgyalási eljáráson magánszemélyek, jogi személyek, illetve jogi személyiség nélküli szervezetek egyaránt részt vehetnek.- A részletes ajánlattételi feltételeket tartalmazó dokumentáció ingatlanonként 10 000 Ft+áfa ellenében átvehető a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Hivatala Közgazdasági Főosztályán (Kecskemét, Deák F. tér 3. VII. em. 718. szoba, tel.: 76/513-814).- Az ajánlattétel feltétele a dokumentáció megvásárlása. HIRDETÉS i Dr. Losoncz Mihály c. egyetemi docens orvosezredes ny. főigazgató főorvos 1925-ben született Magyar­kanizsán, Jugoszláviában. Középis­kolai tanulmányait Varazsdon (Hor­vátország) a Ferencrendiek Gimná­ziumában kezdte meg, majd Kalocsán, a Jezsuiták Szent István Gimnázium és Kollégiumában fejezte be. 1943-tól 1949-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem hallgatója volt, 1949-ben avatták orvosdoktorrá. A diploma megszerzése után a kaposvári megyei kórház gyermekosztályán dolgozott, mint segédorvos. Egy év múlva, 1950-ben behívták hivatásos katonaorvosnak. Átlagon felüli eredményeket ért el a csapat­egészségügyi szolgálat területén, így hamarosan a debreceni kórház parancsnok-helyettese lett. 1954-ben Kecskemétre helyezték kórházparancsnoknak. Ezt a beosztást 1979-ig töltötte be, ezt követően lett a Bács- Kiskun Megyei Kórház főigazgató főorvosa. A kecskeméti Honvéd Kórház már 1953 óta működött, de szétzilált állapotban volt, szervezetlenség uralko­dott. Kiváló szervezőkészsége már akkor megmutatko­zott, rövid időn belül sikerült megteremteni a gyógyítás feltételeit. 1960-ban felkérték, hogy a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Inté­zet orvosszakmai programját készítse el, 1962-ben történt megnyitás után fél évig vezette is az intézetet. 1979-ben az új kórház beindításával, megszervezésével bízták meg. Ezt a feladatot igen nagy lelkesedéssel, és szakértelemmel va­lósította meg. 1980. év végén időre felépült és meg­kezdte működését az új Nyíri úti kórházi tömb, a legkor­szerűbb működési, szervezési elveket érvényesítve, a kor színvonalának megfelelően. Irányítása alatt nyerte el a megyei kórház a Kiváló Intézmény elmet. Tagja volt az Egészségügyi Tudományos Tanácsnak, a Magyar Kórházszövetség Vezetőségének. 20 évig előadó volt a Szegedi Orvostudományi Egye­tem Szervezési Tanszékén. 58 tudományos publikáció­ja jelent meg. Több nyelven beszélt. Kitüntetései: címzetes egyetemi docens, Érdemes or­vos, Kiváló orvos, Munka Érdemrend arany fokozata, Sport érdemérem arany fokozata. Gyászolják: felesége, két fia, hét unokája, menyei, barátok, tisztelők, és ismerősök. Kiváló emberként, és kórházigazgatóként beírta nevét a történelembe, tisztelettel őrizzük örökségét, és emlé­kéti A volt Honvéd Kórház és a Megyei Kórház vezetése és dolgozói

Next

/
Thumbnails
Contents