Petőfi Népe, 2008. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-25 / 173. szám

PETŐFI NEPE - 2008. JULIUS 25., PENTEK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS 15 GYASZHIR „Nem haltál meg, csak pihenni tértél, szívünkben szeretet, hiszen értünk éltél." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, GYULAI GÁBOR A Piac- és Vásárigazgatóság dolgozója kecskeméti lakos, 58 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése július 30-án, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család. GYÁSZHÍR GYASZHIR "Küzdőnél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GULYÁS IMRÉNÉ Basky Ilona Klára 2008. július 12-én csendesen elhunyt. Temetése 2008. július 29-én, 14 órakor lesz a Szent Család Plébánia urnatemetőjében (Irinyi u. 62.). A gyászoló család. \ KÖSZÖNET "Olyan szomorú, mikor üres lesz szívünk, s el kell temetni, akit igazán szeretünk. * * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik Ö. KOVÁCS LÁSZLÓ izsáki lakos temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. GYASZHIR "Hirtelen rabolt el tőlünk a halál, távozásod, míg élünk, örökké fáj." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósom, FEKETE LÁSZLÓ JÁNOS városföldi lakos, életének 82. évében hirtelen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása f. hó 29-én, 14 órakor lesz a helvéciai temetőben. I A gyászoló család. "Az utamat végigjártam, életemet megszenvedtem, méltósággal befejeztem." Szomorúan tudatjuk, hogy özv. BENDE JÓZSEFNÉ "Bözsi mama" Kecskemét, Tinódi utcai lakos elhunyt. 2008. július 30-án, 13 órakor a kecskeméti Köztemetőben református szertartás szerint férje mellé temetjük. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik BÓDOG BÁLINTNÉ Holló Ilona búcsúztatásán részt vettek. Külön köszönet Dr. Boda Éva adjunktus nőnek és az osztályon | dolgozó ápolóknak lelkiismeretes munkájukért. A gyászoló család. I TEMETKEZÉS Ügyfél- szolgálati 'árosgazdnsági KRT-S ÍfOdák. Kecskemét, Béke fasor 71/A (köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 30/65-56-321 GYASZHIR „Nem haltál meg, csak pihenni tértél, szívünkben szeretet, hiszen értünk éltél." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, testvérünk, NAGY SÁNDOR kecskeméti, volt törökfái lakos, 78 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése július 30-án, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szerettünk, MAKAY GYÖRGYNÉ MAGYAR MÁRTA temetésén részt vettek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, jó barátoknak, volt kollegáknak, akik KISS JÁNOS temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Édesanyám, testvérünk, nagymamánk, POÓR LAJOSNÉ Bognár Etelka Kecskemét, Halasi u. 1. szám alatti lakos, 78 éves korában, 2008. július 22-én hirtelen elhunyt. Temetése 2008. július 29-én (kedden), 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal APRÓ :F INGATLAN WWW.panoramaingatlan.hu 20/7737-305. =-----------I-----------------1----- '961649* HA INGATLAN akkor STOP: www.stopingatlan.hu--------------------—---------------------------------------963072* «A KCIÓ! NAGYKŐRÖSÖN, Bárány lakótelepen, 62 m2, IV.em-i, 2 szobás, részben felújaított la­kás eladó. Ár: 5 M Ft, 20/96-24-160.---------------------------------------------------------------*954886* KE CSKEMÉT Lánchíd u. 2 szoba, bútorozott, fű­téskorszerűsített lakás eladó. T: 20/9289-349.---------*-----------------------------------------------------*666000* BA LLÓSZÖGBEN 1384 m2 parkosított telken 90 m2-es, 4 szobás ház pincével, garázzsal, fúrt kúttal eladó. 30/466-4789.---------------------------------------------------------------*968285* BP . XX. kér. Bíró Mihály utcában 1 szobás, 40 m2-es, erkélyes panellakás felújítva eladó. 06* 20/4710-275.-------------------------- *968066* BU GAC központjában 2 szobás családi ház el­adó dupla portán: 3,4 M Ft, 30/697-3076.-------------------------------------------------------------*968300* 8 CSÉPÁN 800 n-öl telekkel 3 szobás, elő- szobás, konyhás, étkezős, fürdőszobás ház műhellyel eladó. Érd.: 06-20/467-00-97.-------------------------------*968293* CSÖ LY0SPÁL0S0N új kialakítású közművesí­tett építési telkek frekventált helyen eladók. 20/9246-547.-----------------------------------------------------------.—*966447* ELADÓ belvárosi, II. em.-i, 4 szobás lakás, zárt autó beállással. 70/329-12-63.-----------------------------------------------------------*966432* EL ADÓ Budapest központjában 2 szobás, 51 m2-es, erkélyes, klímás lakás. 20/521-1646.------------- -958071* EL ADÓ Kecskeméten a piac mellett, Kaszap u.- Őz u. sarkán lévő 25 m2-es üzlethelyiség, ud­vari kis kamrával, pincével, vízöblítős WC-vel (volt vízvezeték-szerelő műhely). Ár: 8,5 M Ft, 76/322-534.-------------------------------------------*967848* EL ADÓ Kecskemét Vacsi utcában 288 m2*es, 3 szobás családi ház garázzsal. 30/306*7845------- *968217* EL ADÓ tégla építésű II. em.-i, 1,5 szobás, fel­újított, egyedi mérőórás lakás nyugodt környe­zetben: 10,2 M Ft, 70/369-0569.------------------------------*967955* EL ADÓ Vacsi közi 78 m2, felújított sorházi lakás+garázs. 76/410-654, 70/329-12-63.------------------------------------------*966432* ELADÓ 3771 m2 márihegyi telek, a Ladánybenei út elején, bekerítve, víz, villany, gáz közművel. 20/59-35*138.------------------4------------------,---------------------*966604* ER DEI házikó eladó a Mecsekben! Pihenésre alkalmas, sípályától, pisztrángos tótól 200 Hí­re. 6,9 M Ft, 72/463-776, 20/555-0595.---------------------------------------------------------—*964612» ER DŐS környezetben tanya eladó. Ár: 1,3 M Ft, 30/284-33-84.--------------------- *968312* 8 FÜLÖPSZÁLLÁS központjában 1462 m2-en családi ház eladó: 4,2 M Ft, 30/314-27-44, 30/68-71-350. — ------------------------------------------------------*968134* HE LVÉCIA, Szabó Sándor telep 2 szintes ház 1400 m!-en eladó: 17,9 M Ft, 20/522*4984.-------------------------------------------------—----------*968202* KE CSKEMÉT központjában az Árpád krt-on fsz-i 38 m2-es garzonlakás eladó. 30/499- 2796 KECSKEMÉT, Hunyadivárosban, Tinódi utcá­ban négylakásos társasházban I. emeleten 78 m2-es felújított lakás garázzsal, kerttel eladó. 06-20/574-9599.---------------------------------------------------------------*967806* KE CSKEMÉT, belvárosban I. em.-i minigarzon eladó. Ár: 5,1 M Ft, 20/491-2889.--------------------------------------------------------------*968202* KE CSKEMÉT belvárosában 463 m2 építési te­lek öreg házzal eladó. Tel.: 30/466-4789------------------------------------------------- *968285* Kecskemét, belváros 250 m2-es családi ház 2 utcára nyíló 700 m2 telken eladó. Ár: 29,5 M Ft, 20/394-7530. *%8202* KECSKEMÉT, Petőfiváros mellett buszhoz kö­zel összkomfortos családi ház 600 négyszögöl területtel eladó: 13 M Ft, 30/572-1763.------------------------------------------------*--------------*967792* KE CSKEMÉT, piac közelében 105 m2-es 7 éves sorház eladó. Ár: 25,9 M Ft, 20/522-4984.--------------------------------------------------------------*968202* KE CSKEMÉT, szalagházban 2 szobás, erkélyes lakás eladó, Ár: 8,9 M Ft, 20/491-2889.---------------------------------------------------------------*968202* KECSKEMÉTEN, Nyomási iskola mellett két­szobás kertes családi ház 3000 m2 területtel eladó. Ár: 15 M Ft Érd.: 30/9246-832,-------------------------------------------------- *963692* 8 KECSKEMÉTTŐL 17 km-re a 44-es út mel­lett újszerű állapotban lévő családi ház eladó. Érd.: 06-70/211-8800. —------------------------------------------------------------*959959* KE CSKEMÉT, Akadémia krt.-i IV. em*i, 1,5 szo­bás lakás eladó: 7,6 M Ft, 30/236-98-67.--------------------------------------------------------------*968184* KMÉT belvárosában felújított polgári lakás el­adó, azonnal beköltözhető. 30/446-0262.---------------------------------------------------------------*966657* KECSKEMÉT belvárosában, Kerekes utcán 305 m2,102 m2 családi ház, szép kerttel, ga­rázzsal eladó. Ár: 19,8 M Ft, 20/9691-000.-----------------------------------------------------*965104* KMÉT, Hunyadiban 2 sz. 64 m2-es, erkélyes la­kás eladó, garázzsal is. 30/2196-568.----------------------------------------------------------------*961876* KMÉT Kertészetinél 110 m2-es családi ház , Kurucz krt-on 49 m2-es lakás eladó. Érd.: 06- 30/581-1940----------------------------------------------,------—-----*967933* KE CSKEMÉT, Sétatérnél 60 m2-es, 2 szobás, erkélyes, fiatalosan felújított, klímás lakás tá­rolóval, garázzsal eladó. Ár: 15,5 M Ft+garázs. Tel: 30/466-4789-----------------------------------------------------—-----"968285* KE CSKEMÉT, Úrihegyben hobbi lakható épület­tel eladó. 76/486-346, 30/590-0189.---------------------------------------------------------------*964508* 8 KMÉTEN, Nyíri úton, új, liftes, egyedi gázfű­téses, V. em.-i, br. 50 m2,1,5 szobás, erké­lyes, klímás lakás, zárt udvari parkolóval el­adó. 30/680-42-50, 70/330-74-40.------------------------------------------ *963521* 8 KMÉTEN, Petőfi S. u-i (fűrészfogas) 2 szob. lakás sürgősen eladó: 8,4 M, 30/974-2409---------------------------------------------------------------*968200* «K MÉTEN, Széchenyivárosban eladó föld­szinti, 57 m2-es, gázos öröklakás. 30/297-22- 18.------------------------------------------ *966290* KE CSKEMÉTTŐL 5 km-re 2 db 3600 m2-es épí­tési telek városi vízzel, villannyal, gázzal eladó v. elcserélhető. 30/466-4789.----------------------------------------------------------—*968285* KECSKEMÉT-SZARKÁS 12. sz. tanya eladó, kö­zel az 52-es úthoz. Tel: 30/911*9514 —-----------------------------------------------------------*968149* LA J0SMIZSÉN 20 ha erdő eladó. 20/3418- 780.----------------------------------------------------------*963524* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.---------------------------------------------------------------*966528* PÁHIN családi ház eladó. T.: 70/453-6569---------------------------------------------------------------------*967805*. SÜ KÖSDÖN ház eladó (részben felújított, gáz fűtés). Ár: 5 M Ft, 20/574-3504.------------*966526* TÁZLÁR0N tanya 5,5 ha területtel eladó. 20/272-0066.---------------------------------------------------------------*968148* TI SZAKÉCSKÉN ép.telek eladó. 20/341-8780.-------------------------------------------------*-------------*963524* ______BÉRLEMÉNY______ KE CSKEMÉT, belvárosi Vörösmarty utcai 50 m2-es ingatlan üzlet vagy iroda céljára bérbe adó, 30/503-8353, *915200* SOLTON tranzit út mellett 160 nm-es üzlethe­lyiség kiadó 30/9475-303.---------------------------------------------------------------*66000* KMÉT, Dobó krt.-on 103 m2-es üzlethelyiség kiadó, eladó. 76/483-272, 30/525-3834.---------------------------------------------------------------*926472* KECSKEMÉTEN, a Nagykőrösi u. 5. szám alatt, a Skála Áruház főbejáratával szemben, kiadó kb. 70 m2-es üzlethelyiség. Érdeklődni lehet: 06-30/9-441-881, vagy expimp@t-online.hu.------------------------------------- *00000* KM ÉT, Mészáros Lázár téren 15 m2-es közöshelyiség kiadó, 15 E Ft/hó. 70/296- 7502.---------------------------------------------------------------*967849* ALBÉRLETET KÍNÁL A GŐZHAJÓ utcában (Kecskemét, Széchenyiváros) 2,5 szobás, gázfűtéses, fel­újított lakás kiadó. 20/9339-666.---------------------------------------------------------------*968290* BU DAPESTI, igényes albérlet diákoknak kiadó. 20/801-0055.------------------ *968180* KE CSKEMÉTEN, központhoz közel 2 külön be­járatú szobás, felújított lakás alacsony rezsivel 4 diáknak kiadó. Érd.: 30/3060-730.---------------- *968001* KE CSKEMÉTEN, Széchenyivárosban 2 szobás, berendezett lakás hosszú távra bérbe adó. El­sősorban cégeknek. 70/388-0712.-------------------------- *966649* KE CSKEMÉTEN, Széchenyivárosban 2 szobás, berendezett lakás hosszú távra bérbe adó. El­sősorban cégeknek. 70/388-0712.--------------------------- - *966649* KMÉT, Bocskai u. 13. alatt kétszintes, négy­szobás, üres lakás kiadó. 20/320-9828.--------------------- *918396* KE CSKEMÉT, Hunyadivárosban szoba, konyha, fürdőszobás kis lakás kiadó. 20/953-0663.---------------------------------------------------------------*968248* KM ÉTEN, GAMF-hoz közel összkomfortos, 2 szobás különálló házrész diákoknak v. 4 mun­kásnak kiadó. 30/424-6960 35 E Ft+rezsi.---------------------------—-------------------------------*968228* KE CSKEMÉTEN, Katona József Gimnázium mellett felújított, bútorozott, liftes, erkélyes, alacsony rezsis 1 szobás lakás hosszú távra kiadó. 20/385-4559.--------------------------------------*—■ ----- ——-*968015* KE CSKEMÉTEN 1.5 szobás, bútorozott, gázfű­téses, különálló ház kiadó. 35 E Ft+rezsi/hó+1 hó kaució. 70/318-63-53.---------------------------------------------------------------*966838* KM ÉTI 1,5 sz. lakás kiadó. 70/326-0050.---------------------------------------------- *952438* OLCSÓ munkásszállás Kecskemét vonzáskör­zetében kiadó. 20/264-5366.------------------------- - ---------------------------*968278* s 64 m2-es belvárosi lakás hosszú távra ki­adó Kecskeméten. 20/34-32-572.---------------------------------------------------------------*966828* JÁRMŰ AUTÓT vásárolok 5-50 E Ft-ig kortól, állapottól, típustól függetlenül. (Roncsautót is). 70/360- 7285.---------------------------------------------------------------*968067* Nemzetközi és belföldi fuvarozó cég 4 db nemzetközi és 7 db belföldi autóval, szerződéses munkával együtt eladó. Érdeklődni: 06-20/365-9084. j BONTÁSRA roncsautót veszek üzemképest, üzemképtelent is, IFA-t is. 70/512-0296.---------------------------------------------------------------*966840* FIAT Ducato 2.5D Maxi ‘98-as, 1,5 év műsza­kival eladó. 70/2173-469.---------------------------------------------------------------*968195* 8 FIAT Tipo 1.4ie digit eladó. 70/339-68-43.---------------------------------------------------------------*968141* «GAZELLA alkatrészenként, 2000-es dízel Mercedes motor eladó. 06-20/465-98-17.---------------------------------------------------------------*968166* 8 HW-6011 pótkocsi, gyári állapotban, mű­szakival eladó. 30/9-460-776.------;-----------------------------------:-----------------*968210* «L ada 1500 (kocka), v.horgos!70/245- 4082------------------------------------—---------------|--------*967890* PL ATÓS Trabant, piros rendszámú, lassújár­mű, sok tartalék alkatrésszel, 3 év msz. vizs­gával, jó állapotban eladó. Ár megegyezés sze­rint Tel: 20/543-59-45---------------------------1-----------------------------------*967986* RE NAULT CLIO '97 5a. kék. 20/970-10*44.---------------------------------------------------------------*967783* SKODA Felicia ‘95-ös eladó. Telefon: 20/9935-737.---------------------------------------------------------------*968145* 8 SUZUKI Swift 96-os évj. 1.0 női tulajtól, megkímélten eladó: 330 E Ft v. hitelátvállalás. 20/598-21-41.---------------------------------------------------------------*968268* SU ZUKI 1.0 '94-es 5 a. 2 év műszaki megkí­mélten eladó: 375 E Ft, 20/397-3951.---------------------------------------------------------------*968117* SU ZUKI 1.3 Sedan 2002 2 év műsz. zöldmetál sok extrával eladó. 20/351*7096. 765 E Ft —— — *968117* UTÁNFUTÓ*, TRÉLER-KÖLCSÖNZÉS! 30/2181- 483.---------------------------------------------------------------*967956* UTÁNFUTÓ-, VONÓHOROG-GYÁRTÁS! 30/2181-483.------------------------- *967956* VW LT és Mitsubishi Kancel hűtős 5,5 t (-17 fokig fagyaszt) eladó. 20/9-552-352.---------------------------------------------------------------*968175* VW PASSAT 1.9TDÍ Avant ‘96-os évj. sürgősen eladó: 750 E Ft, 30/9-815-693.---------------------------------------------------*----------*967997* WWW .kismobil.hu 324D BMW forgalomból kivont eladó. 06- 30/550-2390.-------------------------------------------------------------*968132* GÉ PEK 8 ALTÁLAJLAZÍTÓ, 1-5 késes eladó.20/574- 4077---------------------------------------------------------------*968206* 8 BETONKEVERŐGÉP 3 talicskás eladó. Érd.: 20/318-47-30.------------------------------------------------*-------------*968144* BS S billenős 12,5 t-s pótkocsi első tulajdo­nostól, megkímélt gyári állapotban friss mű­szakival eladó. 06-20/439-1975.------------------------------------------ *967901* 8 CSÖNE 4 fejes váltvaforgatós eke, 3/4-es Vogelnot IH 4/5-ös 3,2 V tárcsa újszerűén el­adó. 20/361-43-05.---------------------------------------------------------------*968296* DEMAG daru 3,2 tonnás, keretes fűrészgép ol­csón eladó. 06-20/9734-188.---------------------------------------------------------------*968063* DOBKOSÁR törőhenger felújítás. 30/9475- 672--------------------------------------------------- *966539* 8 ELADÓ újszerű állapotban lévő STIHL FS- 353 fűkasza, használt H0NDA-616 önjárós fű­nyíró magas gazra, profi önjáró fűnyíró fűgyűj­tővel eladó. Tel: 30/9433-952, 30/627-99- 55------------------------—----------------------------------*968091* * Gázkonvektorok többféle típusban, méret­ben eladók. Érd.: 20/318-47-30.---------------------------------------------------------------*968144* HL-6002 típusú pótkocsi, F0-32 oszlopos fú­rógép, állványos köszörűgép eladó. 06-20/5- 77-84-55.---------------------------------------------------------------*968173* KASSB0HRER 3 oldalra billenős pótkocsi el­adó. Érd.: 20/9677*976.--------- ■ *966401* KOMPRESSZOR kis teljesítményű: 20/9734- 188------------------------.--------------------------------------*968062* MT Z-50Í MTZ-80, MTZ-80 motor, targoncato­rony, 200 és 500 kg-os mérlegek eladók. 20/9582-449.---------------------------------------------------------------*967851* 8 Kuplung 24 V-os, levegő munkahengerek, 500-as szalagfűrész eladó. 30/6-381*549.---------------------------------------------------------------*967917* 8 PÓTKOCSI billenős, 140 E Ft, MTZ-80-as 800 E Ft, Kalmár rosta 45 E Ft, piros rendszá­mos RS 200 E Ft, eke 45 E Ft eladó. 20/49- 555-19. •968179* SZEMÉLY centírozógép használt (SICE S 620- as) olcsón eladó. 06-20/9734-188.------------------ *968060* TG K.-L targoncát vennék. 30/468-2034.------” — --------- *961766* 5 KEREKES függesztett rendsodró jó állapot­ban eladó. Tel: 20/334-9375---------------------------------------------------------------*968185* 82-ES MTZ eladó. 20/537-96-75.--------------------------------------------------------------*965144* ÁL LÁST KÍNÁL A BKMÖ Levéltára Kecskemét, Klapka u. 13- 15. igazgatója levéltári informatikust keres. Információ: www.bacs-kiskun-leveltar.hu------------------------•--------------------------------------*968183* mm o. kft. keres TISZAKÉCSKÉRE KM vexériésU láicrhegeiztö- bcrandezáx programozóion», kcxolésór* szakemberek«!:. Elvárások: középfokú műszaki végzettség, CNC programozó-gépkezelő képesítés, legalább 1 éves szakmai gyakorlat. Előnyt jelent: angol nyelvtudás. Jelentkezni: Domokos Ferencné személyzeti vezetőnél g e-mail: domokosne@tiaeD.hu £ Telefon: 06-70/708-30-23 3! AKKREDITÁLT felnőttképző intézmény keres in­formatika szakos tanárokat vidéki tanfolyam­okra. A fényképes szakmai önéletrajzokat “ok­tatás” jeligére kérjük eljuttani a Petőfi Népe szerkesztőségbe: Kecskemét, Széchenyi krt. 29.---------------------------------------------------------------*967916* ANGLIAI munkalehetőségek vendéglátás, ipar, szolgáltatás területén. 06:93/333-522.------------ *966733* AU GUSZTUS 1-jei kezdéssel C, E kategóriás jo­gosítvánnyal belföldre gyakorlott sofőrt kere­sek. Tel: 30/225-7565-----------------------------------------------------*964526* AUSZTRIAI munkalehetőségek mindenkinek! Akár nyelvtudás nélkül is! Érd.: 06-30/769-0737. —------------------------------------------------------------*966591* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit. Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486*539 E-maikím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.995 Ft; negyedévre: 5.985 Ft; félévre: 11.970 R; egy évre: 23.940 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával terjesztésével az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. *962049*

Next

/
Thumbnails
Contents