Petőfi Népe, 2008. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-23 / 171. szám
10 BULVÁR & TÉVÉ PETŐFI NÉPE - 2008. JÚLIUS 23, SZERDA HIRSAV Down: New Orleans-i málházók a Pecsában MA A PETŐFI CSARNOKBAN koncertezik Budapesten az egyesült államokbeli Down zenekar. A New Orleans-i súlyos zenekarban játszik többek között az egykori Panterából az énekes Phil Anselmo, a basszusgitáros Rex Brown, és a korábban a Metallicában basszusgitárosként is tesztelt gitáros, Pepper Keenan. A Down előtt a VL45 és a Stereochrist lép fel. Tom Cruise a Top Gun folytatásáttervezi A daily MAIL lap szerint Tom Cruise a Top Gun című film folytatására készül. Az ötlet állítólag a stúdiófőnököket annyira érdekli, hogy már el is kezdtek tárgyalni a színésszel. Az alapötlet az, hogy Maverick pilótaoktatóként dolgozik, és egy szemtelen lánytanítvánnyal gyűlik meg a baja. Nagy sikert aratott Palya Bea Londonban elvarázsolta a londoni közönséget a hét végén Palya Bea és együttese. A Covent Garden operaházban vastapssal követelt többszöri ráadást a brit közönség. @ TOVÁBBI HÍREK www.reggel.hu Madár a kishalak között boksz Erdei Zsolt már nem hiszi, hogy összejön a nagy meccs Már letett arról, hogy sikerül összemérnie magát a legjobbakkal. Madár, vagyis Erdei Zsolt ennek ellenére teljesnek érzi pályafutását, s már tudja, mikor szeretne visszavonulni. Dián Tamás- Úgy tervezi, szombaton ön is átússza a Balatont. Német klubja mit szól ehhez?- Nincs olyan kitétel a megállapodásunkban, hogy ne úszhatnék. Egyébként is nem ez lesz az első ilyen megmérettetésem: 1998-ban és tavaly már teljesítettem ezt a próbát. Akkor semmilyen problémám nem volt, remélem, ezúttal is így lesz. Nagyjából két és fél órán keresztül fogok tempózni, a legnagyobb gondot valószínűleg az jelenti majd, hogy egy kicsit unatkozni fogok. A végén viszont fantasztikus azt érezni, hogy megcsináltam.- Huszonkilenc profi győzelemmel a háta mögött nem bosszantó, hogy nem tudnak összehozni egy meccset önnek a vüág legjobbjainak tartott ökölvívók valamelyikével?- Már nem foglalkozom ezzel. Ha lesz lehetőségem Roy lones vagy Bemard Hopkins ellen mérkőzni, akkor odaállok, és megmutatom, mit tudok, de őszintén szólva erre egyre kevesebb az esély.- Tartanak öntől, vagy az Erdei névvel nem lehet eladni egy meccset Amerikában?- Mindkét állításban van igazság. Egy világbajnoki döntő rengeteg pénzt mozgat meg, s az én esetemben egyformán nagy az üzleti és a szakmai rizikó. lones vagy Hopkins menedzserei nem kockáztatják meg, hogy egy számukra ismeretlen öklöző elvegye az övét, ráadásul egy olyan meccsen, amely a szponzorokat sem igazán mozgatja meg. Magamban már le is tettem arról, hogy ez a mérkőzés valaha is összejön, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne teljes a pályafutásom. Azok között, akikkel eddig bokszoltam, volt néhány hasonlóan nagy kaliberű ellenfél.- Úgy beszél, mint aki már csak hátrafelé néz.- Tudom, hogy hányadik meccsem után fogok viszszavonulni, de ez a szám még nem publikus. Persze, ha előtte szólnának, hogy mégis bök szolhatok Amerikában, biztos megváltoztatnám az elhatározásomat.- Most hogyan telnek a napjai?- Hetente három-négy alkalommal edzegetek, futok, árnyékbokszolok. Felszedtem 5-6 kilót, de ez ilyenkor természetes. Élvezem, hogy együtt lehetek a családommal. Nemrég jöttünk haza Rodoszról, ahol egy fantasztikus hetet töltöttünk. Most várom, mikor cseng a telefonom, hogy megmondják a legközelebbi meccsem időpontját. Akkor indulok vissza Németországba, és kezdődik az igazi munka. Huszonkilenc győzelemmel a háta mögött nincs kihívója Névjegy született: 1974. május 31-én. eredményei: amatőr rilágbajnok (1997), olimpiai bronzérmes (2000), amatőr Európa-bajnok (1998, 2000). profi pályafutását 2000. november 6<ín kezdte, azóta az összes, 29 meccsén veretlen. A wbo interkontinentális bajnoka (2002, 2003), a WBO világbajnoka 2004 óta. TBLEV1230»MUS0R >0 I 'W o 1 itvr-hét AJÁNLÁSÁVAL 5.30 WSTeleshop 6.00 Reggeli 9.00 Csak csajok 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub 11.35 Kóristák © (fr. romantikus vígjáték, 2004) Fsz.: Gérard Jugnot tvIí' mi HIHHHIH M» "’fpijjBjr 'ii’i VJASAT3 " H ■ 1 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Szurlkáták udvarháza © 9.30 Stahl konyhája 9.35 Kvízló délelőtt 10.10 Teleshop 11.50 Kamaszkorom története (amerikai vígj., 1986) 102" 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Érzékeny Ifjúság© 10.05 Védelmi jog© 11.10 Berlin, Berlin © (német vígjátéksor. -10/5.) Generációk 12.20 Nemzetiségi magazin 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Az ezernevű lány (magyar mesejáték) 60' 10.00 Martin György gyűjtéséből 10.35 Domovlna 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró ..... 6. 05 Ally McBeal © 7.00 Forinteső 8.00 Vészhelyzet © 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat, ism.) 11.05 San Francisco utcáin © (amerikai krimisorozat) © 13.50 Kvízlé 14.35 Sentinel - Az őrszem © (amerikai akciófilm-sorozat) 15.35 Dokik © ® (amerikai vígjátéksorozat) 16.25 Rexfelügyelő©® 17.25 Szellemekkel suttogó © (amerikai misztikus sorozat) 13.20 Múzeumról múzeumra © 13.50 Bűvölet© 14.50 Jé kis bagázs © 15.15 Kormányváró 15.45 Ötcsillagos szerelem © 16.30 Nyári álmok© 17.35 Körzeti híradók 17.50 Te szent ég! © 12.15 Záróra 13.00 Sorstársak 13.30 Válaszd a tudást! 14.30 Az én világom (11.) 14.45 Piacképes tudás 15.15 Kezedben a tudás (3.) 15.40 Beszterce ostroma © (magyar sorozat-3/3.) 12.05 Pacific Blue © (amerikai sorozat) 13.10 Szívek szállodája © 14.15 Halálbiztos diagnózis © 15.15 Gyilkos sorok© 17.25 Férjek gyöngye© (am. vígjátéksorozat, ism.) 18.00 Miért éppen Alaszka? © 18.30 Tények® 19.00 Activity 19.40 Aktív© 20.10 Hal a tortán © Vendégváró vatóságshow 21.10 Agykontroll © @ (amerikai sorozat) Fsz.: Stanley Tucci, Mark Feuerstein, Indira Varma, Armando Ríesco 18.45 Életképek© 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.50 Balatoni nyár 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Járom az utam Kétrészes előadás a József Attila Színházból 22.10 Szerda este 22.45 24 - Harmadik évad © (amerikai krimisor. - 24/11.) 17.10 Pengető 18.05 Bestseller (4/4.) 18.35 Sophie © (német sorozat - 65/38.) 19.05 Esti mese 19.15 Istálló sok-sok állattal 19.30 Iskolatársak© 20.20 Pillanatok a nagyvilágból 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Titkosszolgálat - MI-5 © (angol thrillersor. - 46/28.) 19.00 Szívek szállodája © (amerikai sorozat) 20.00 Férjek gyöngye © (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 Szex és New York light ® (amerikai sorozat) 21.05 CSI-NewYorki helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 22.05 Sírhant Művek© (amerikai sorozat) 22.10 Hősök © ® (amerikai misztikus sorozat) 23.10 Eureka © (amerikai sci-fi sorozat) 0.10 Tények este 0.45 A gazember ® (angol krimi, 2003) 95" 23.30 Hírek. Időjárás 23.35 Sporthírek 23.45 Két ász és egy király© (német sor.-6/5-6.) 90' Fsz.: Heiner Lauterbach, Heinz Hoenig, Martin Benrath, Michael Mendl 21.55 Ágyrajárétolvajok© (német film, 1998)85' 23.20 Nap-nyugta 1.55 Bűvölet © (olasz sorozat - 135.) 53' 2.45 Pengető 3.40 Bestseller (4/4.) 23.05 Démoni csapda © (amerikai thriller) 110' Fsz.: Kenneth Branagh 1.30 CSI - New York-1 helyszínelők 2.20 Sírhant Művek © (amerikai sorozat, ismétlés) BT üL H mm j F* 0.45 A gazember angol krimi 11.10 Berlin, Berlin német vígjátéksorozat 20.30 Híradó este hírműsor 19.00 Szívek szállodája amerikai sorozat MAGYAR ÁTV ISM umME— FILMMÚZEUM ~lpl storFiHMBMBBBI 6,45 Világkép. 6.55 Reggeli jam. 9.10Titkos világ. 12.05 Laci bácsi konyhája. 13.50 Többet ésszel! 1630 Generációk. 17.00 Te vagy az életem. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 A nő háromszor. 21.00 Kelet könnye 22.55 Világkép. 23.05 700-as klub. 2350Többetésszel! 1730 Hiányszakmák. Elektronikai műszerész. 18.00 Újra a padban. 1830 Mentőhelikopter (németakciófilm-sorozat-38.), 1930Aliliom- lány (58.). 2030 Hírhálő. 21.00 Csendes vadász (amerikai akciófilm, 1995). 23.00 A liliomlány (ism.). 24.00 Hírháló.030Grand Prix. 1.00 Nyitott egyetem. 130 Műveltségi kvíz. 14.00 Dokuműzeum. 1530 Andy Griffith-show (14.). 1530 Elbeszélés Ivan Konyev marsallról (2/2.). 1630 Hollywoodi emlékkönyv. 1730 A szalmakalap (csehszlovák vígjáték, 1971). 19.05 Az Angyal (23.). 20.00Torreádorkeringő (angol vígjáték, 1962). 21.45 Viridiana (mexikói film, 1961). 23.15 Best of Folytassa... 11.15Teteviziós vásárlás. 12.15 Motorsporti. 13.00Triat)on. 14.00 Televíziós vásárlás. 1430 Tenisz. ATP-mesterverseny, Toronto. 17.00 Arany pillanatok. 17.15 Labdarúgás (ism.). 19.45 Mai helyzet. 20.00 Labdarúgó-Eb. 2230 Vizesblokk. 23.00 Tenisz. WTA-toma, Budapest (ism.). 230 Tenisz. ATP-verseny. Gong Rádió 6-10 Gongreggel Benne: 6.15: Kalendárium 6.30: Időjárásjelentés 6.45: Reggeli bölcsesség 7.10: Kék hírek 7.20: Útinform 7.30: Időjárásjelentés 7.35: Polleninfó 7.40: Sporthírek 8.15: Koktélpercek 8.20: Térségi programajánlatok 8.25: Útinform 8.30: Időjárásjelentés 8.40: Életforma percek 8.45: Reggeli bölcsesség 9.10: Napi horoszkóp 9.20: Útinform 9.30: Időjárásjelentés 9.40: Reggeli frocli 10- 11: Téma 11- 12: Téma + 12- 14: Déli kívánságműsor 14- 18: Élénk Délután, benne: 15- 16: Üzlet órája 18-20: Interaktív kívánságműsor 20-22: Szerda éjszaka Kecskeméti Televízió 12.00: HTV: Teleshop 13.00: HTV: Heti filmajánló 13.30: HTV: Helyszín 14.00: HTV: Kor Kontroll percek 14.30: HTV: Bence-show: Vári Éva 15.00: HTV: Pénzhalász 17.00: HTV: Virágzó Magyarország: Eger 17.30: A Főnix szárnya alatt 18.20: Maximál ÚJ ADÁS 18.45: Mesél-Ő 19.00: Kedvenc - kisállat magazin 19.30: Ezredévi Magyarország: Vas megye 20.30: HTV: Hírháló 21.00: HTV: A halál álarca 23.00: Ezredévi Magyarország: Vas megye 00.00-7.00: KÉPÚJSÁG 6.05 Vannak vidékek 7.05 Hírháttér (ismétlés) 8.00 Magyar népmesék 8.40 Az új Lassie 9.25 A molekulák 9.55 Családbarát 10.25 Bűvölet 11.30 Kívánságkosár 6.00 Európai nagyvárosok 7.10 Életüket a luxusért 8.20 Guruló büfé (ismeretterj. sor.) 9.20 Koszkommandó 10.20 Tengerek határán© Az élmények birodalma 11.25 Őfelsége szakácsa »4 fi 13.20 Disney-rajzfllm 13.55 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 Doki © 16.20 A Grace klinika © (amerikai sorozat) 17.25 A harc törvénye © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.00 Hírek 14.10 Duna tér 14.20 Európa kék szalagja 14.50 Talpalatnyi zöld (ism.) 15.20 „Egészen az Úr Jézusé lenni'' 15.55 Kézművek 16.10 Abigél (4/3.) 17.30 Mese 12.30 Guruló büfé (25-26.) Add hozzá a vizet!; Két keréken 13.30 Álomszigetek (3.) Új-Ka ledónia 14.35 Európai nagyvárosok Budapest 15.50 Koszkommandó D 05 W 18.30 Híradó <3 Esti kiadás 19.05 A széf Vetélkedő Műsorvezető: Sebestyén Balázs 20.00 Fókusz© 20.35 Barátok közt ©(g) (magyar sorozat) 21.15 A prófécia® (fr. misztikus kalandfilmsor.) 18.00 Híradó. Időjárás 18.30 Bűvölet© (olasz sorozat -154-155.) 19.30 Keserű trópusok© (francia-német sor. - 6/4.) 20.25 Univerzum (osztrák ismeretterjesztő sor.) 21.20 Kisenciklopédia Rembrandt Van Rijn 21.30 Hírháttér 22.00 Die Grine Kuzine-koncert 16.50 Kettészelt városok 17.05 Őfelsége szakácsa 18.10 Életűket a luxusért Pillangók: az erdők díszei; A mesebeli pézsmaszarvas 19.20 Tengerek határán Az élmények birodalma 20.20 1905 - A fény éve 21.30 Egészségünk (13.) Ujjropogtatás, kopaszodás, mobiltelefon n *■* 'H 23.35 Az egység© (amerikai akciófilm-sorozat) 0.25 Tereprali Sprint Világkupa 0.45 Reflektor© 1.05 Veszélyes póker © (amerikai thriller, 2000) 89' Fsz.: Forest Whitaker 22.55 Zöld sárkány © (amerikai film, 2001) 108 * 0.45 Ezerarcú Balaton 1.05 Híradó. Időjárás 1.30 Mese 1.40 Zengő ábécé 1.50 Hírháttér 22.40 A repülés megszállottja © 23.45 Henri de Toulouse- Lautrec © (2.) 0.50 Bűnügyi akták © A híradós eset; 1.45 Anzlx (5-6.) 23.35 Az egység amerikai akciófilm 19.30 Keserű trópusok francia-német sorozat 22.40 A repülés... dokumentumfilm HÍR TV kiadás. 16.05 BBC Reporters. 1630 Paletta. kolapélda. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21. | 2135 Lapzárta. 22.05 Arcok a liftben. 2230 I GyógyHír. 23.05 BBC-világhíradó. MINIMAX 9.05 Oimányos család. 1735 Ripper és barátai. 1725 PatésStan. 1730 Találjuk ki együtt, apuésén! 1735JátsszunkaSzezám utcában! 17.55 Pingu. 18.00 A bűvös körhinta. 18.15 Irány Dinóföld! 1825 Patés Stan. 1830 Csutak úrfi. 18.55 Loopdidoo. 19.00 Pat és Stan. 19.05 Jane és a sárkány. 1925 Moby Dick. 13.00 Fából vaskarika. 14.00 Piszkos munkák. 15.00 Hogyan készült? 16.00 A nemzetközi autószerelő-műhely. 17.00 Motorkerékpár-építő vb. 18.00 Amerikai hotrodok. 19.00 Amcsi motorok. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Veszélyes versengés. 22.00 Piszkos munkák. 23.00 A jövő fegyverei.