Petőfi Népe, 2008. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-23 / 171. szám

4 BAJA, BÁCSKA, KALOCSA PETŐFI NÉPE - 2008. JÚLIUS 23., SZERDA Bácsalmás SOKASODNAK Nem­csak érdeklődő, hajtó is egyre több akad a városban. A legutób­bi bajnokságot több százan te­kintették meg az edzőpályán. Előbb a Bácska Kupa 5. forduló­jában, majd a Digitalnet Kupáért hajtottak. Egyes, kettes és póni­fogatok akadályhajtása volt po­rondon. A negyedik városi fogat­hajtó-bajnokságon fél tucatnál is több helybéli versenyző állt rajthoz Bácsalmáson. (J. J.) Bsjjs OKMÁNYOK Élelmiszerbolt­ban vásárolt az a személy, akinek pillanatnyi figyelmetlenségét ki­használva ismeretlen tettes eltu­lajdonította az autóstáskáját. A táskában okmányok és szemé­lyes iratok voltak, a lopási kárt kétezer forintban jelölte meg a sértett. (G. Zs.) Baja ÁLKULCS Nyaralás miatt volt távol otthonától az a lakástu­lajdonos, akihez ismeretlen tettes hatolt be. Az elkövető feltehetően álkulccsal jutott az ingatlanba. Át­kutatta a lakást, majd készpénzt és arany ékszereket vitt magával összesen 220 ezer forint kárt okozva a gazdának. (G. Zs.) ÜSáVOty AJTÓ NÉLKÜL Elvitte egy lakatlan ház bejárati kapuját vala­ki. Immár senki sem ronthat aj­tóstól a házba, ahonnan további tárgyakat is lopott az ismeretlen elkövető. A tettes - a tulajdonos távollétét kihasználva - a kapun kívül parabolaantennát, szekrény­sort és számos egyéb értéktár­gyat vitt magával. (G. Zs.) Duna vízállás Hétvégén öt mé­ter alatt tetőzött a folyam. A ká­nikula csak hétvégére tér vissza, ám hiába apadt az elmúlt na-r pókban, most ismét árad. Ho­mokzátonyok tehát nem lesz­nek. Mára 394, szombatra pe­dig 486 centiméteres vízállást mutat a vízügyi előrejelzés a Du­na bajai szakaszán. Ami a vízhő­mérsékletet illeti, tegnap reggel Bajánál 20,5, míg a mohácsi szakaszon 21,6 Celsius-fokot mértek. (G. Zs.) Várható dunai vízállás (cm) [Varos Ma Holnap PeiUek Szombati Baja 394 395 436 486 Mohács 415 404 428 473 FORRÁS: ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT Hercegszántó ulti A helyi nyílt bajnokság hetedik fordulóját pén­teken 18 órától bonyolítják le az ultiklubban. Nevezni a verseny kezdete előtt, a helyszínen lehet Vélin Marin főszervezőnél. (T. G.) Együtt élni a természettel Gemenc Környezetvédők vendégeskedtek az erdőgazdaságnál Jó kezekben van az erdő - derült ki a Gemenc Zrt. természetvédőknek szervezett fórumán. Az erdőgazdaság osztályvezetője, Bodor László ismertető­jét elismeréssel hallgatták az erdőben a civilek. A változatos növényvilág lenyűgözte a Gemencbe látogató természetvédőket. Nemcsak vadásztatnak és termelnek, hanem a természetet is védik a ge- menci erdőgazdaság szakemberei. Géczy Zsolt ________________ Te rmészetvédőket látott vendé­gül Pörbölyön a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. Bejárták az erdő egy részét, megismerked­tek az ökoturisztikai központtal, Lassiban a halászati múzeum­mal, a madármegfigyelő torony­nyal és a malomtelelői tanös­vénnyel. Természet- védelem ma és hol­nap címmel hirdet­ték meg a fórumot. Bodor László erdő­gazdálkodási osz­tályvezető Gemenc történetével ismertette meg a vendégeket, majd Csiszár Angéla rendez­vényszervező az ökoturizmus helyzetéről és a fejlesztési el­képzelésekről adott áttekintést. - Célunk, hogy kisebb csopor­toknak is legyen lehetőségük felfedezni az erdőt úgy, hogy mara­dandó ismeret- anyagot szerezze­nek. Az erdei isko­la komoly szerepet kap, hiszen általa könnyen és hatékonyan megvalósítható az ifjabb korosztály bevonása. Idén például személyre szabott ki­rándulással vártuk a tanulókat, Pörböly közúton és vasúton jól elérhető, Bajá­tól 7 km-re van. illetve a gyermekes családokat. Ezt folytatjuk. A gyermekkor­ban elkezdhető szemléletalakí­tás, a természetközeliség, a ter­mészettel való együttélés jegyé­ben lehet létjoga az ökoturisz­tikai központban egy kisebb la­bornak az elméleti ismeretek ki­próbálásához. Persze ez egyelő­re csak egy öüet szintjén merült fel, de alapos kidolgozása után pályázni lehetne különböző for­rásokra - mondta a zrt. rendez­vényszervezője. BAJAI ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETTEK, 2008. JÚLIUS 11-17. KÖ­ZÖTT ANYAKÖNYVEZETTEK: Kárpáti Kármen (anyja neve: Benkovics Renáta) Sükösd, Pusztai Kevin Sándor (Pusztai Teréz) Katymár, Dudik Roland István (Szombati Zsuzsanna) Rém, Garai Marcell (Garai Bernadett) Szeretnie, Éber Márton (Mikó Margit) Baja, Pin­tye Bianka Piroska (Kiss Piroska) Baja, Révi Benedek (Csengeri Anna) Baja, Horváth Luca (Reiter Anna) Tataháza, Kohl Balázs (Kisa Erzsébet) Hajós, Vida Csen­ge (Szuhanyeczki Nikolett) Csát- alja, Tokodi Szabina (Teishter Mónika) Baja, Nagyfalusi Késa Nóra (Szabó Brigitta Veronika) Baja, Bankó Dominik (Bankó Eri­ka) Kondoros, Karlovitz Viktória Vivien (Sipos Anikó) Bácsbokod, Regős Szabolcs (Rácz Bernadett) Csávoly, Zoltai Gergő (Illés Bog­lárka) Baja, Richter Kinga (Pán- csics Mónika) Csávoly, Zsikó Márk (Aranyos Ildikó) Baja, Szeitz Levente (Pikó Erzsébet) Bácsbokod. MEGHALTAK: Állaga János (Katymár), Mayer Antal (Csát­alja), Katona Istvánná Blasko- vits Terézia (Kisszállás), Poli- csek György Imre (Bácsbokod), Némedi-Varga Sándor (Baja), Kovács Józsefné Rakoncai Má­ria (Császártöltés), Varga József (Baja), Lugos István (Szeremle), Keiner Andrásné Bischof Mária Katalin (Baja), Lichter Ferencné Gaál Teréz (Baja). Már válaszra méltatják ugyan, de ennél többet vár nagy kérdéseire Nem kap méltó választ kételyei­re Folkmann József - írtuk egy hónappal ezelőtt. A bajai férfi több mint harminc esztendeje kutatja, miként lehet megelőzni, illetve megszüntetni számos sú­lyos betegséget. Három éve az in­terneten is megosztja tapaszta­latait az érdeklődőkkel (www. penicillin.uw.hul. Ám mindmá­ig hiába zúdította leveleit a hazai és a nemzetközi egészségügyi hatóságokra, szervezetekre, egyesületekre. Ritkán kapott vá­laszokat, és azokat sem találta ki­elégítőnek. Úgy érzi: nem veszik igazán komolyan, érdemben nem foglalkoznak felvetéseivel. - Annyit szeretnék elérni, hogy hívjanak meg egy beszélgetésre, felvethessem kételyeimet szak­embereknek is. A Petőfi Népé­ben megjelent cikket követően a politikusok érdekes módon rög­vest válaszoltak írásaimra. Ám úgy érzem, elbeszélünk egymás mellett. Annak lenne értelme, ha az egészségügy kiemelt szakér­tőivel oszthatnám meg aggályai­mat - mondja a bajai férfi. ■ gzs Négy fontos pont 1. korunk kórjainak kialakulá­sában fő szerepük van egj’es gombáknak és a közreműködé­sükkel létrejövő anyagoknak. 2. Azért alakulnak ki újabb kórokozók, mert az orwstudo- mány a hatóanyagokkal kép­telen elpusztítani a rejtőzködő egyedeket, melyek még ellen- állóbbá válnak. 3. Egyes fertőzések terjesztésé­ben az ember, a test váladéka és a nőstény szúnyog a legfon­tosabb szereplő. 4. Az allergia nem más, mint a szervezet figyelmeztető re­akciója. Ezen felvetésekre vár tudomá­nyos válaszokat bajai olvasónk. Délben is volt képe besurrannia az elkövetőnek Baján fényes nappal, a déli órák­ban surrant be ismeretlen tettes egy házba. Az elkövető egy GPS navigációs készüléket vitt magá­val, 62 900 forint kárt okozva. ■ US' Új Skoda Octavia most 3 499 000 Ft! Felszereltség: klímaberendezés • 4 légzsák • ABS • elektromos ablakemelők és tükrök • központi zár • állítható magasságú vezetőülés • CD-rádió • 3 év garancia • kategóriája egyik legnagyobb csomagtere Már havi 29 500 Ft-tól, vagy 0 Ft befizetéssel! A megjelölt törlesztő részlet 10 % önerővel a futamidő első 36 hónapjában érvényes. Részletekről érdelkődjön | márkakereskedéseinkben. THM: 6,96%-tól! > * a ' Soltvadkert,Kossuthu. 112.Tel:78/581-030 Kévés AUtO Baja, Keleti körút 36.Tel: 79/520-000 ■ Polo Fresh klímával 2 497 000 Ft-tó I! Polo Fresh+ 1.4-es motorral most csak 2 597 000 Ft-tól:klima, tá­virányítású központizár, elektromos ablakok és tükrök, gyári CD- rádió, 4 légzsák, ABS, szervo... Dízel motorral most csak 2 990 000 Ft-tól! 0 Ft önerővel elvihető! Vagy megemelt, akár 870 000 Ft-al magasabb használtautó beszámítás! Kévés Autó Baja, Keleti körút 36. Tel: 79/520-000 Soltvadkert, Kossuth u. 97/2. Tel: 78/581-900 HIRDETÉS MOLNÁR ISTVÁNNÉT 70. SZÜLETÉSNAPJÁN szeretettel köszönti: férje, lánya, veje, unokái. „Anyám, fölnézek a te homlokodra, hol a dicsőség koszorúja helyett nehéz robotnak ráncait találom, és fölteszem rá büszke áhítattal ujjongó dallal minden szál virágom." /luhász Gyula/ 500 és 1000 Ft-os új ruházat és cipő bizományos értékesítésére, üzlethelyiséggel rendelkező vállalkozókat keresünk, üzletláncunk bővítésére, Baja és környéke, Kalocsa és környéke. 997165 20/531-5050; 20/477-3923

Next

/
Thumbnails
Contents