Petőfi Népe, 2008. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-19 / 168. szám

12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2008. JÚLIUS 19., SZOMBAT GYÁSZHÍR „Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANTAL LÁSZLÓNÉ BATU KATALIN gyémántdiplomás pedagógus kecskeméti lakos, 79 éves korában elhunyt. Temetése 2008. július 22-én (kedden), 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ERDÉLYINÉ SZÓRÁD, BORBÁLA (BORIKÁNK) búcsúztatásán megjelentek és mérhetetlen fájdalmunkban velünk osztoztak. Gyászoló családja. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik GYENES LÁSZLÓNÉ SÁNDOR MARGIT búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. «n i hr 7 I —■ 1 KÖSZÖNET ■ KÖSZÖNET I KEC I tem< Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, akik KECSKEMÉTI GYÖRGY temetésén részt vettek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik özv. VÖRÖSMARTY LÁSZLÓNÉ LÉNÁRT IRÉN temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk' együtt éreztek. í i A gyászoló család. ,/ GYÁSZHIRDETÉSÉT. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Nepe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819, Kápolna u. 2. Tel.: 76/505-311, Fax: 505-310, Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329, 30/4091-627 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál), Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17/b. T.: 76/413-861 T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274 Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852 LAJOSMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, Miklay Jenő, 20/942-1025. SOLTVADKERT, Hősök tere 2. Átrium Üzletház, 78/482-763. A szavunkat adjuk'____________________________________________________________________ ____________________________________ __________________________________________________________________________Petőfi Népe A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/7737-305.-----------------------------------* *961649* HA INGATLAN akkor STOP: www.stopingatlan.hu-----------------------------------*963072* AK ÁC tisztítást keresek. 30/366-0917.-----------------------------------*963516* AL MÁS terméssel e$ütt Nyárlörincen eladó. 06-20/3266-023.----—---------------------------*963139* BA LLÓSZÖGBEN 3 szobás új családi ház beke­rítve, 2370 m2 telken eladó. 06-30/743-6366-------------------------i----------*940263* CSÓLY0SPÁL0S0N új kialakítású közművesí­tett építési telkek frekventált helyen eladók. 20/9246-547.------------------------- *966447* EL ADÓ Kecskemét, Rávágy téri II. em.-i, 1 szo­bás, 41 m2, egyedi fűtéses rendben tartott szép lakás. 20/571-2435. Ár: 8,8 M Ft--------------------------------*966645* 8 ELADÓ Nyárlörincen, 85 m2 családi ház, kerttel, jól frekventált helyen. 30/621-7685.-----------------------------------*958297* EL ADÓ 3771 m! márihegyi telek, a Ladánybenei út elején, bekerítve, víz, villany, gáz közművel. 20/59-35-138.-----------------------------------*966604* 8 FÜLÖPSZÁLLÁSON összkomfortos, 130 m2- es, 900 m2 terűlettel+melléképülettel családi ház eladó, beköltözhető állapotban. Ár: 4,2 M Ft 30/383-60-27.-----------------------------------*963560* FŰ ZVÖLGYI-CSATORNA partján Solt belterüle­tén felújított, összkomfortos családi ház 600 négyszögöl kerttel eladó. 30/9652-546.--——----------------------------*964946* 8 IZSÁKON romos tanya eladó, vízzel, vilannyal, bekerítve: 450 E Ft, 20/9-963-738.-----------------------------------*966439* KE CSKEMÉT belvárosában nívós, többszintes, 210 m2-es sorházi ház, vállalkozásra is alkal­mas, kis kerttel eladó. 30/9679-086.----------------------------------------------------------*930645* KECSKEMÉT belvárosában öreg ház eladó. Építésre alkalmas telek. 20/931-7974.-------------*922559* KE CSKEMÉT, Erkel utcán társasházi 100 m2-es lakás garázzsal eladó. 30/9251-931.------------------------:-------------------------------*934108* KE CSKEMÉT központjában 2 szintes családi ház eladó, vállalkozásra is alkalmas. 70/270- 3824.-----------------------------------*921086* KE CSKEMÉT, Külsőnyírben összkomfortos 2 szoba, konyha fürdőszoba, verandás, cserép és nádtetős tanya kemencével, gémeskúttal, ös^epes udvarral bekerített 3000 m2 terüle­ten eladó. 20/974-7320. •955038* KECSKEMÉT, Műkertben 61 m2-es 2 szobás la­kás 25 m2-es garázzsal eladó. 20/259-5237.-----------------------------------*939611* KE CSKEMÉT, Mükertvárosban István kir. krt- on 60 m2-es, felújított földszinti lakás beépí­tett konyhagépekkel, garázzsal eladó: 11,8 M Ft, 20/338-7344.-----------------------------------*947188* 8 KECSKEMÉTEN, a Dráva u.-ban 5 szobás, 2 fürdőszobás, hőszigetelt családi ház, pincé­vel, 380 V-tal, parkosítva eladó. Ár: 29,9 M Ft, 20/9-344-917.-----------------------——--------*963076* KE CSKEMÉTEN a Szép Ilonka utcában felújí­tandó öreg ház eladó. Érdeklődni: 76/410- 158-----------------------------------*964812* KE CSKEMÉTTŐL 4 km-re Budapest irányába, az 5-ös számú főút mellett a Vándor utca vé­gén, közvetlen a lakóházak után 4,3 hektár szántó eladó. Közmű 50 m-re. Érd.: 06- 70/291-7683.--------- *966689* KE CSKEMÉT központjában 300 m2 területen öreg ház bontásra vagy felújításra eladó. Nagy boltíves pince van alatta. Tel.: 06-30/5565- 719-----------—----------------—— ----------------*964492* KE REKEGYHÁZÁN tanya (melléképületekkel) jó állapotban, korszerűen felszerelve a belterület mellett eladó. 70/579-3231.-----------------------------------*966365* KI SKUNHALAS, Felsőöregszőlőben fél hold szántó/szőlő sürgősen eladó építésre alkal­mas. Érd.: 06-30/524-5327, 06-30/418- 1314.--- ---:----------------*--——-----*965186* 8 KISKUNLACHÁZÁN összkomfortos családi ház eladó. 30/915-111-4. 8 KM ÉT Akadémia krt-i, IV. em-i, 54 m2, hő­szigetelt lakás eladó. 7,95 M Ft, 76/489-241 ;———--—---------------—-----*964824* KM ÉT belvárosában felújított polgári lakás el­adó, azonnal beköltözhető. 30/446-0262.-----------------------------------*966657* KE CSKEMÉT, LADÁNYBENEI út mellett 2 db 3450 és 3600 m2-es összkőzmüves építési te­lek ép. engedéllyel eladó. Érd.: 20/441-4440.----------------------------------- *66000* KM ÉT, Dobó krt.-i 2.5 szobás, étkezős, erké- lyes lakás eladó. 235 E Ft/m2.30/9532-920------------------------------•-----*966560* KMÉT, Hunyadivárosban Czollner közön, 55 m2, 2 szobás, erkélyes, tégla építésű házban lakás eladó. Ár: 8,9 M Ft, 30/336-32-79.----------------------------------*963314* 8 KECSKEMÉT, Máriavárosban 80 m2-es csa­ládi ház eladó. 76/418-945.----------------- *966373* KMÉT, Máriavárosban 800 m2 építési telek, 2 családi házra érvényes építési engedéllyel, tel­jes közművel eladó. 20/9-624-519.-----------------------------------*966648* KE CSKEMÉT, városközpontban 47 m2+galériás lakás eladó. 70/326-78-49. —-----------------------------*966565* 8K MÉTEN, Széchenyivárosban eladó föld­szinti, 57 m!-es, gázos öröklakás. 30/297-22- 18.-----------------------------------*966290* KE CSKEMÉTEN, Vacsiközben 110 m2-es sarok­házi lakás eladó. Lakáscsere beszámítható. Ár: 20 M Ft, 20/539-6943.------------------------—-------*966459* 8K UNSZENTMIKLÓS0N, a Szécsi-telepen 2006 m2-es telken, 2 szobás, összkomfortos, gázfűtéses családi ház, melléképületekkel el­adó. Ár: 8,5 M Ft, 20/224-54-61.-------------------------------*966318* LAJOSMIZSE külterületén 1500 m2 hobbitelek eladó! Ár: 1 M Ft, 20/9-838-068. .............................................*966704* SÜKÖSDÖN ház eladó (részben felújított, gáz fűtés). Ár: 5 M Ft, 20/574-3504.-----------------------------------*966526* SZ ABADSZÁLLÁSON eladó 70 m!-es, összkom­fortos, felújított családi ház. Kellemes környé­ken, 50 m-re bolt található. Ár: 5,2 M Ft Érd.: 06-30/214-2214.-----------------------------------*963441* SZ EGEDI 47 m2-es új építésű, tégla, egyedi gázfűtésű II. emeleti lakás udvari beállással eladó. Tel.: 06-20/928-7272-----------------------------------*964970* ZA LAEGERSZEGEN kereskedelmi, ipari tevé­kenység folytatására alkalmas terület eladó. 06-30/299-1555.-------------------I--------------*966592* ZS ANÁN új ház eladó. 20/310-2001.-----------------------------------------------------*986698* 8 2 SZOBÁS, erkélyes, gázkonvektoros, föld­szinti lakás eladó a Hunyadiban. 30/938- 6551 —------------------ -----—--*966426* BÉ RLEMÉNY KECSKEMÉT, Északi térfalon 100 m2-es üzlet­iroda kiadó vagy eladó. 30/9251-931.----------------------'-----------*936439* KE CSKEMÉTEN, a Nagykőrösi u. 5. szám alatt, a Skála Áruház főbejáratával szemben, kiadó kb. 70 m2-es üzlethelyiség. Érdeklődni lehet: 06-30/9-441-881, vagy expimp@t-online.hu.---------------------------:-------- *00000* KM ÉT, Dobó krt.-on 103 m2-es üzlethelyiség kiadó, eladó. 76/483-272,30/525-3834.-----------------------------------*926472* PI RAMIS udvarban Kecskeméten iroda kiadó, 20 m2,2 helyiség. Tel.: 30/555-1795-----------------------------------*943280* 10 0 m2 hideg-száraz raktár (raktározásra, mű­helytevékenységre), valamint 80 m2 irodaház (cég telephelynek is alkalmas) kiadó Kecske­mét, Kiskőrösi u. 18-20. szám alatt Telefon: 76/413-931, 30/9441-509--------------------------------- *961971* AL BÉRLETET KÍNÁL BUDAPESTEN, Örs vezér terénél (BKF és BGF közel) főiskolás lány lakótársakat (1-2 fő) ke­res külön bejáratú szobába. 70/374-8833; 70/501-8368.-----------------------------------*963678* KE CSKEMÉT, Műkertben, fsz-i 2 szobás, th-i lakás szeptembertől kiadó. 30/496-2825.-----------------------------------*966742* KE CSKEMÉTEN albérlet kiadó. 20/365-9614.-----------------------------------------------------*966111* KECSKEMÉTEN, GAMF-hoz közel, 2 szobás, összkomfortos különálló házrész diákoknak v. 4 munkásnak kiadó. 30/424-6960.-----------------------------—-—*966508* KE CSKEMÉTEN, Széchenyivárosban 2 szobás, berendezett lakás hosszú távra bérbe adó. El­sősorban cégeknek. 70/388-0712.-----------------------------------*966649* KE CSKEMÉT, Akadémia krt. bútorozatlan, 1,5 szobás albérlet kiadó. 1 hó kaució. 30/315- 7318.----*966745* KM ÉT, Petőfi S. u. 5. sz. alatti 3 szoba, búto­rozott lakás kiadó. Érd.: 20/9459-966.----------------------------------*964746* AL BÉRLETET KERES HETÉNYBEN keresünk kiadó föbérlő nélküli konyhabútoros, igényes házat. 30/298-7609.-----------------------------------*966345* JÁRMŰ ÁRVERÉS a keceli Farkas Autó­bontóban július 25-én angol-ma­gyar véglegesen kivont alkatrész autók 80 db 2002. évjáratig. www.któca-autoker-kftfw.hu.%6íi),. BONTÁSRA autót veszek. T.: 30/432-6226-----------------------------------*966383* 8 BONTÁSRA váró autóját megvásárolom, ne­véről leveszem. 30/304-10-97.-------------------------,---------*966253* 8C ITROEN Berlingo '98-as évj., 650 E Ft Opel Astra karavan, ’94-es évj., TD eladó. 30/99-53-474.-----------------------------------*966361* CI TROEN Jumper 2,2 HDI 2004. évj-es, ext­rákkal eladó. 2,6 M Ft, 30/389-1534.------------—---------------------*966231* DA EWOO Matiz 2004-es eladó. T: 20/3951- 393-----------------------------------*966386* Ki tűnő állapotban Opel Vectra CDTI, design edition, extrákkal, 110 É km-rel eladó. Ár: 4 M Ft, 30/9-259-990..*55,,. PEUGEOT 607 2.0 HDI 2004-es évj. klímás el­adó. Autót beszámítok. Érdeklődni: 20/9603- 007.-----------------------------------*966629* Pa norámatetős Opel Astra GTC, extrákkal, új bemutató autó, 1500 km-rel eladó. Ár: 5 M Ft, 30/9-259-990..*«,,. 8 SUBARU összkerekes hobbi célra 30/282- 6364---------------------------------- *966486* SUZUKI Swift Sedan 1.3 '94. T: 20/9181-929 SUZUKI Swift 1.0, '96-os eladó. Ár: 500 E Ft, 79/456-588. *965113* 8 SUZUKI Swift 1.3 GL eladó. Érdeklődni: 78/367-165.-----------------------------------*963444* 8 UAZ parancsnoki forgalmival, kivonva 360 E Ft-ért eladó. 30/265-27-21.--,--------------------------------*966674* UT ÁNFUTÓT olcsón. 06-20/953-0663.-----------------------------*964800* VW PASSAT limuzin 1.9 TDI 90 LE '95-ös évj. klímás, extrás, fehér eladó. 20/9603-007-----------------------------------*966629* 8V W Jetta 1.6 TD, ’90-es évj., hibátlan bel­sővel, gyári motorral eladó. Érdeklődni: 30/417-34-90.-----------------------------------*966744* WWW.kismobil.hu------*------*----------------------*963228* 8 2107 Lada 44 E km, újszerűén! 20/578- 2639.-----------------------------------*966730* ba csjob.hu ÁLLÁSAJÁNLATOK Titkárnő (45793) Feladatok: megbeszélések tervezése és előkészítése, prezentációs anyagok készítése, általános adminisztratív feladatok ellátása. Elvárások: jó német nyelvtudás, számítógépes ismeret, bérszám-fejtésben való jártasság, alapfokú angol nyelvismeret előnyt jelent. Business Unit Manager (46166) Able to see the details, able to manager people: listen to them, help them,; motivate them, creating a 'We are one team' spirit: The ideal candidate comes from a multinational environment, understands the importance of corporate standards/regulations, and can handle special market expectations. Professional and personal expectations: higher degree, fluent English, people management experience, strong technical affinety. Kereskedelmi asszisztens (46127) Elvárások: középiskolai/felsőfokú végzettség, word, excel, power point felhasználói szintű ismerete. Műszakvezetö (46134) Feladatok: A 4 műszakos gyáftóüzem egy műszakjának irányítása, termelési mutatók elvárt szinten tartása műszakon belül, hatékonyságnövelő intézkedésekben, projektekben való aktív részvétel, csoportvezetők, gépbeállítók kaitiantartók, anyagszállítók munkájának közvetlen felügyelete. Elvárások: középfokú műszaki végzettség, több éves műanyaggyártásban szerzett tapasztalat, kiváló szervezőkészség, vezetői rátermettség. További információ és megyei állásajánlatok a www.bacsjob.hu oldalon található, ÁLLÁSKERESÉS aloldalon, GYORSKERESŐ használatával. GÉPEK 8 BURGONYABETAKARÍTÓ gépek, Hagedorn és Hassia eladók. 70/330-89-64.----------------------------------*960075* EL ADÓ 185 RK fűkasza, Honda benzines agg­regátor és nagy teljesítményű benzines szi­vattyú. Tel.: 70/200-25-06---------------------------------*966622* EL ADÓ 2 tonnás bolgár targonca. Tel.: 06- 20/947-0921----------------—-------------*964747* EL ADÓ 3 táblás függesztett fogas, 3 fejes eke, 2 tárcsás műtrágyszóró. 76/351-234.--------------—-----------.----- *966664* HE STON körbálázó eladó. 06-30/904-6716.----------------------,------------«min* IH 6,2-es nehéztárcsa eladó. 30/282-7864.-----------------------------------*964820* K 442 kisbálázó, 2 fejes eke; 3 fejes eke, 31 pótkocsi papírok nélkül eladó. Ár: 80; 80; 120 és 120 E Ft, 79/456-588.------------------------------------------------------*965113* KA SSB0HRER 3 oldalra billenős pótkocsi el­adó. Érd.: 20/9677-976.------------------------------- ■ *966401 * 8 KEMPER fűkasza, 2 dobos eladó. 70/567- 0020-----------------------------------*966288* 8 KISFÜLKÉS MTZ-82, első hajtás, motor, váltó, fülke eladó. Billencs pótkocsit beszámí­tok. 30/4139-724.-----------------------------------*966741 • KO MBÁJN E514 és 15 m3-es siló eladó. Érd.: 70/453-5245.---------------------- - *966473* 8 MEZ homlokrakodó és 2 db 20 hl-es szüre­telőkád eladó. 20/220-72-40.---.-------*966238* MT Z82 műszakis, '94-es eladó. 20/3780- 771.-----------------------------------*966566* RS 4 hengeres dízel motor jó állapotban el­adó, önindító hiánnyal. 20/4660-540.-------*-----------:---------------*966639* TG K.-t, targoncát vennék. 30/468-2034.---------*--------------------------*961766* 8 UE-28 kis Dutra és takarmányfelhordó csi­ga, 8 m-es eladó. 30/9-674-509.--------- *966434* 8 UNION speciál, 3 szálas interlock varrógép eladó. 20/355-34-12.-----------------------------------*966476* 8 2 m-es bolgár talajmaró eladó. 30/9460- 776-----------------------------------*966537* 3,2 0-AS V-tárcsa, Cabridzse és gyűrűshenger eladó. 20/3934-567.--------------------------------------------*--------*966372* 40 0 l-es lengyel függesztett permetező tartály kerettel is eladó. I: 20/591-9671 *966687* ÁLLÁST KÍNÁL AZONNALI felvételre keresünk Kecskemétre C0 hegesztőket, lakatosokat és 2 fő NC élhajlítót. Érd.: 20/385-7657.-------*--------------------------*964625* Fe lsőfokú végzettséggel és angol nyelvismerettel kereskedelmi menedzsert, ötéves gyakorlattal felveszünk. Tel.: 76/509-578 *966732* GÉPJÁRMŰVEZETŐT keresünk nemzetközi vi­szonylatra. Feltétel: érvényes OE kategória, TIR, gyakorlat. Tel.: 77/492-035, 30/938-14- 07-------:--------------------,------*966529* GY AKORLATTAL, jogosítvánnyal rendelkező szo- bafestő-mázolót felveszünk azonnali kezdés­sel. Telefon: 06-70/337-9656, 06-70/380- 2271-----------------------------------*966320* HE GESZTŐKET és CO-val hegeszteni tudó laka­tosokat keresünk kecskeméti munkahelyre. Bér megegyezés szerint. T.: 06-20/350-3950 *937896* Gyógyszerészeket, gyógyszertári asszisztenseket keresünk Kecs­kemétre a Pingvin Patikába. Je­lentkezésüket várjuk a 62/550- 532-es telefonszámon v. az allas@pingvinpatika.hu e-mail címre..966725* KECSKEMÉTEN vagyonőröket keresünk bolt őr­zési munkára. Alkalmazotti munkaviszonyt biztosítunk. 06-70/389-9924. www.trenkwalder.hu A Trenkwalder Személyzeti Szogáltató Kft. megbízója részére keres munkatársakat Zalaegerszegre az alábbi pozíciókba: ■ javító műszerész, ■ raktáros, ■ minősógellenőr, ■ gépkezelő, • operátor. Jelentkezni lehet a 92/510-581, és a 20/991-4363 telefonszámokon Nyilvántartási szám: 37961/2001-0100 trenkwalder A munka jövője KMÉTI központú autófestéket forgalmazó cég keres bolti és mozgó értékesítő munkatársat dél-alföldi területre. Érdeklődni: 30/92-74- 802.--------------;--------------------*966511* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-maikím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.995 Ft: negyedévre: 5.985 Ft; félévre: 11.970 Ft: egy évre: 23.940 FL Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat ós’fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság fit., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, ifetve jogi felelősséget nem vállal A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents