Petőfi Népe, 2008. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-17 / 166. szám
KOZELET Legyen jobb a gyermekeknek néven nemzeti stratégia értékelő bizottság létrehozásáról döntött a kormány - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő a kabinet ülését követő tájékoztatón. A stratégia a 2007 és 2032 közötti időszakra határoz meg feladatokat, célja a gyermekszegénység jelentős csökkentése. KIRSAV Kitelepítés Angyalföldön egy bomba miatt ÚJABB NAGYMÉRETŰ világháborús bomba miatt kellett tegnap este mintegy ötezer embert kitelepíteni Budapesten. Az ötszáz kilogrammos szerkezet feltehetően sérült gyújtószerkezetet tartalmaz. Az amerikai bomba célpontja az Angyalföld és Zugló határán húzódó vasútvonal lehetett. Felfüggesztik a Zsanett elleni nyomozást NAPOKON BELÜL felfüggesztik a hamis vád miatt indított nyomozást a Múzeum körúti erőszak sértettjeként ismertté vált E. Zsanett ügyében - értesült a Magyar Nemzet. Az ügyészség ugyanis szeretné megvárni az E. Zsanett által indított pótmagánvádas eljárás végét a Fővárosi Bíróságon. A lány ügyvédje azt követően terjesztette elő a pótmagánvádat, hogy ügyükben tavaly év végén megszüntette az eljárást az ügyészség. Teleki megköszönte a Kuruc.info leállítását köszönetét mondott az amerikai nagykövetnek Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, amiért az Egyesült Államok megszüntette a Kuruc.info nevű szélsőjobboldali portál működését. Az Egyesült Államokban bejegyzett honlap forgalma július 5-én, Dallasban szakadt meg először. Teleki köszönte a nagykövetnek Százmilliós parlagfűbírság allergiaveszély Még mindig nem kaszálják mindenhol a növényt Hitelesítette az OVB a Jobbik népszavazási kezdeményezéseit Kevesebb a parlagfű az autópályáink mellett, de a Balatonnál még mindig nagy területen nő. Több mint kétszázmillió forint bírságot szabtak ki tavaly parlagfűvel szennyezett területek miatt. Ambrus Vilmos A Parlagfűmentes Magyarországért tárcaközi bizottság munkáját és a hazai parlagfű elleni küzdelem eredményeit ismertették szerdán sajtótájékoztatón. Péterfia Éva, a testület elnöke elmondta, az ország egyes területein, mint például a Velencei-tónál vagy közutak, autópályák mentén kevesebb a parlagfű az utóbbi években, de nem értek el sikereket a parlagfűmentesítéssel a Balaton környékén. Szintén eredmény, hogy az állami tulajdonú területek közül például a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozókon lekaszálták a parlagfüvet, ületve javultak ilyen szempontból a MÁV területei. Ezzel szemben sok a parlagfű a nemzeti parkok területén, mivel ahol megbolygatják a talajt, a gyomnövény óhataüanul megjelenik. Péterfia Éva elmesélt egy olyan sajátos esetet, amely ráirányította a helyi lakosság figyelmét a parlagfűirtásra. A Baranya megyei Zengővárkonyban a polgár- mester maga kaszálta a parlagfüvet a lakosok kertjeiben, majd a házak előtt. Egy idő után már a helyiek megszólták azt, akinél a polgármester kaszált, és rosszallást váltott ki, hogy miért nem a háztulajdonos maga irtja a parlagfüvet. Végül mindenki ráállt a kaszálásra, így a településen mára már nincs parlagfű. A kaszálásra kényszerítő eszköz lehet más is. Ma húszezer forinttól ötmillióig terjed a parlagfűirtás elmaradását szankcionáló bírság. Tavaly több mint kétszáz- millió forint bírságot szabtak ki parlagfűvel szennyezett területek miatt. Péterfia Éva elmondása szerint sok helyen csak akkor kezdenek el kaszálni, amikor 1 0 1 •g c Sok önkéntes jelentkezik a parlagfűmentesítésre országszerte, mégis erősen fertőzöttek az elhanyagolt területek Mit szól hozzá? - Mi lehet a legjobb megoldás? orosz Sándor, az MSZP képviselője: Saját telkén mindenkinek magának kell lekaszálnia a parlagfüvet, ha ezt valaki nem teszi meg, kényszerkaszálást kell elrendelni. A legjobb módszer gyökerestül kihúzni a növényt. péterfia Éva, a Parlagfűmen- tes Magyarországért tárcaközi bizottság elnöke: Nem mindegy, hányszor kaszáljuk a parlagfüvet. Ha leka- 7 ! száljuk, a gyom még P* nem pusztul el, többször * is kaszálni kell. Azt kell elérni, hogy a földben található parlagfűmagkész- let csökkenjen. meglátják a növényvédelmis szakembereket. A jövőben már cégeket is köteleznek parlagfűirtásra, például úgy, hogy egy építkezést pályázaton elnyerő vállalatnak kötelessége a beépítendő terület kaszálása. A költségvetésben 2004 óta létezik elkülönített keret parlagfűmentesítésre. Ez az összeg idén 860 millió forint. Ehhez hozzá kell még venni a közmunkaprogramok költségvetésének egy részét, mivel ilyen típusú foglalkoztatással is küzdenek a parlagfű ellen. Két olyan népszavazási kezdeményezést is hitelesített az Országos Választási Bizottság (OVB) tegnapi ülésén, amelyet a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, Vona Gábor adott be. Az egyik kezdeményezés szövege: „Egyetért-e azzal, hogy a szándékos bűncselekményt elkövető büntethető legyen, ha a cselekmény elkövetésekor 12. életévét betöltötte?” A másik kezdeményezés így szól: „Egyetért-e azzal, hogy a közoktatási törvény tegye lehetővé a súlyos fegyelmi vétséget elkövető tanköteles tanuló intézményből történő kizárását?” Az OVB szerdai ülésén összesen 22 népszavazási, illetve népi kezdeményezésről döntött. Húsz esetben különböző okok miatt - az egyértelműség hiánya, formai hibák vagy költség- vetési érintettség - nem hitelesítette a feltenni szándékozott kérdéseket. ■ Megbilincselve vitték el a volt alpolgármestert Ittas vezetésen érték és megbilincselve vitték vérvételre a rendőrök Szolnok egyik volt szocialista alpolgármesterét, jelenlegi önkormányzati képviselőt a megyeszékhelyen. Szabó Zita, a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán elmondta, hogy egy negyvenéves szolnoki férfi szenvedett balesetet szombat este. Autójával egy kanyarban kisodródott és sövénynek ütközött. Személyi sérülést nem okozott. A kiérkező rendőrök megmérték a férfi véralkoholszintjét, és a szonda 0,91 ezreléket mutatott. A szemtanúk elmondása szerint az ittas férfi Radócz Zoltán, a képviselő-testület pénzügyi bizottságának elnöke volt, akit megbilincselve vittek el a rendőrök. ■ Életfogytig ülhet az esztergomi rendőrgyilkos Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki februárban, Esztergomban lelőtt egy rendőrt - közölte szerdán a főügyészség. A vádlott egy engedély nélkül tartott lőfegyverrel mellkason lőtte a családi vitához kiérkező rendőr zászlóst, aki a helyszínen életét vesztette. A minősített emberölést a törvény tíztől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel, míg a lőfegyverrel és lőszerrel visszaélést két évtől nyolc évig tartó szabadságvesztéssel büntetheti. A vádlott a nyomozás kezdetétől fogva előzetes letartóztatásban van. ■ Balsai: milliárdos önfényezés fejlesztési ügynökség A költség 85 százaléka uniós pénz „A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) egymilliárd forintot pocsékol el arra, hogy az olimpia idején különböző reklámbevásárlásokkal népszerűsítse a kormány munkáját, az úgymond nemzeti fejlesztés eredményeit” - hangoztatta tegnap Balsai István az NFÜ épülete előtt. A Fidesz országgyűlési képviselője azt is kifogásolta, hogy a Miniszterelnöki Hivatal további mintegy 900 millió forintot költ a kormány tevékenységének népszerűsítésére. A politikus a Közbeszerzési Értesítőre hivatkozott, amely szerint a kormány csaknem 583 mü- lió forintot fordít úgynevezett kreatív média tevékenységre, amellyel szintén saját magát kívánja népszerűsíteni. A kabinet pedig újabb 300 millió forintot szán „médiabevásáriásra”, reklámakciókra. „Két hónap alatt így mintegy kétmilliárd forintot fog szétszórni arra a kormány, hogy a saját gyalázatos tevékenységével szemben megpróbálja elhitetni az adófizetőkkel és a választókkal, minden rendben van” - mondta Balsai. A Nemzeti fejlesztési tervvel kapcsolatos kötelező tájékoztató tevékenység fedezetét 85 százalékban az unió fedezi, nem a magyar adófizetők - közölte az NFÜ kommunikációs és sajtóosztálya. Az ügynökség kizárólag a többi tagországra is érvényes kötelezettségeinek tesz eleget, amikor a szigorú szabályozást betartva ellátja az uniós forrásokkal, illetve az unió irányelveivel, célkitűzéseivel kapcsolatos tájékoztató tevékenységet „A Fidesz egészen más álláspontot képvisel, mint 2001-ben, amikor az Orbán-kormány kancelláriája egy év alatt hétmilliárd forintot fordított a kormányzati kommunikációra az állami ünnepségek megszervezésével együtt” - hangoztatta tegnap Budai Bernadett. A kormányszóvivő arra emlékeztetett, hogy az Or- szágimázs Központ országkép- építésre és kommunikációs feladatokra pedig nem egészen hároméves működése alatt csaknem 13 milliárdot költött. ■ É. S. XVI. Benedek Ausztráliában Különleges állatfajokkal ismerkedett Ausztráliában a pápa. XVI. Benedeknek egy Sydney-hez közeli állatkertben mutatták be a jellegzetes helyi fajokat: egyebek közt egy koalát, egy pitont, egy krokodilbébit és egy hangyászsünt. A pápa a ma kezdődő katolikus ifjúsági világtalálkozón vesz részt Ausztráliában. HAZÁNKBAN ötmillió hektáron található parlagfű, az erősen fertőzött terület nagysága 700 ezer hektár. Négy éve, 2004-ben 209 olyan nap volt, amikor a pollenkoncent- : ráció mértéke száznál nagyobb volt légköbméterenként. Az ilyen napok száma 2007-ben 114-re csökkent. Szintén 2004-ben 785 volt a i pollenkoncentráció legmaga- - sabb mértéke, 2007-ben már csak 557, tehát a pollenkoncentráció három év alatt visszaesett. 2004-b^n 90-120 napig tartott, míg a bejelentéstől számítva megkezdődött a parlagfű kaszálása, 2007-ben ez az idő már csak négy-hat nap volt. Parlagfűmentesítés Magyarországon a számok tükrében