Petőfi Népe, 2008. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-14 / 163. szám
2 A NAP TEMAJA PETŐFI NÉPE - 2008. JÚLIUS 14., HÉTFŐ kánikulakommandó Sok szabály éppen az üzemeltetőt védi - mondja a tisztifőorvos Sok szabály csak a vállalkozók megfejését segíti elő - vélik az érintettek. PANASZKODNAK, HOGY KEKECKEDNEK Ha meg akarnak büntetni, úgyis találnak valamit, amibe beleköthetnek - panaszkodott a nyári hatósági ellenőrzések miatt egy szerkesztőségünket megkereső élelmiszerboltos. Rákász Judit- Tavaly azért büntettek meg, mert a mosogató fölé nem írtuk ki, hogyan kell mosogatni. Idén abba kötöttek bele, hogy elmaradtunk a jégkrémes hűtő hőmérsékletellenőrző lapjának vezetésével. Amit egyébként szabályosan szereltünk fel és külön hőmérővel van ellátva. A bírság 60 ezer forint! - méltatlankodik a vállalkozó, majd rögtön hozzáteszi: a nevét ne írjuk meg, nem akar még több ellenőrzést a nyakába. - Semmi bajom azokkal az ellenőrzésekkel, amelyek a vevők érdekét szolgálják. Igenis szűrjék ki a romlott árut forgalmazó csalókat. De miért kell eszement szabályok miatt nyaggatni a tisztességes kereskedőket? ■ „Nem lehet úgy önteni belőle, hogy ne folton mellé valamennyi.” Nem csak az említett vállalkozó panaszkodik. Érdeklődésünkre több vendéglátós és üzlettulajdonos is sorolni kezdte a furcsa szabályokat. Például, hogy büntetés jár, ha a vásárlók könyve mellé kitett toll nem fog, illetve ha a füzet nem vállmagasságban van kifüggesztve. A takarításnál pedig külön felmosót és köpenyt kell használni, ha a raktárban, az öltözőben vagy az eladótérben takarítanak.- Az esti zárás után háromszor kell felmosóvizet készíteni és ehhez még háromszor át is Kiemelt figyelmet fordítanak az ellenőrzések során az előkészített húsokra kell öltözni - mondja az egyik csemegeüzletvezetője. - Ha ezt betartanánk, esős időben egész nap csak öltözködnénk, mert akkor 10 percenként kell takarítanunk. Ugyancsak ő mesélte, hogy a nyári melegben a felvágott első szeletét nem adják oda a vevőknek, hanem egy zacskóban gyűjtik, távol a hűtőpulttól.- Emiatt is megbüntethetnek - mondja -, mert veszélyes hulladék. Külön veszélyeshulladék-gyűjtőben kellene tartanom. Egy vendéglátós az italmérésnél használt mérőedények miatt bosszankodik.- Nem lehet úgy önteni belőlük, hogy ne folyjon mellé. De ha kifolyik, akkor nem azt büntetik meg, aki ilyen szerencsétlenül találta ki a mérőedényt, hanem engem, mert megkárosítom a fogyasztót. A szabályok ráadásul gyorsan változnak, nyomon- követésük és betartásuk rengeteg időt és pénzt emészt fel.- Ide 8 ezer forint, oda 10 ezer - mutatja a pénztárgép melletti fiókban a kötegnyi engedélyeket és tanúsítványokat az egyik üzletvezető. - Ha talpon akarunk maradni, kénytelenek vagyunk az árakban érvényesíteni ezeknek legalább egy részét. Miért ez a sok szabály? S az ellenőrzéseknek határt szabhat-e a józan ész? - a többi között erről kérdeztük a nyári ellenőrzésekben részt vevő hatóságok vezetőit.- Először is pontosítanunk kell a felsorolt kifogásokat - kezdi a választ dr. Fodor Zoltán, a fogyasztóvédelmi felügyelőség kecskeméti vezetője. - A jogszabály nem rendelkezik arról, hogy tollat kell tenni a vásárlók könyve mellé, ezért emiatt soha nem marasztaltunk el egyetlen üzemeltetőt sem. Azt viszont komolyan vesszük, hogy legyen vásárlók könyve és az könnyen elérhető helyen legyen. Hogy vállmagasság, vagy nem vállmagasság - az nem számít. Abban az esetben sem szoktunk bírságolni, ha az italkimérés során néhány milliliter hiányzik a kért mennyiségből. Azt viszont szigorúan vesszük, ha a három cent ital valójában csak kettő. Hitelesített mérőeszközzel minden vendéglátó egységnek rendelkeznie kell - ezt írja elő a jogszabály. Nyilván nem bírságolunk azért, ha valaki ezt nem használja a próbavásárlás során. Ha enélkül is pontosan méri ki az italt, akkor az minden további nélkül elfogadható. Fodor Zoltán ennek ellenére nincs meglepve a panaszok hallatán.- Többet tulajdonítanak nekünk a kereskedők, mint amennyit valójában kérünk. Ezt azóta tapasztalom, mióta ebben a szakmában dolgozom - mondja a kecskeméti kirendeltség vezetője. - Természetes, hogy akinél szabálytalanságot állapítunk meg, az nem éli meg kellemes élményként az ellenőrzést. De általában azt mondhatom, hogy nem bírságoljuk meg azokat, akinél csak minimális, adminisztratív jellegű szabálytalanságot tapasztalunk. Való igaz, hogy a jogszabályok folyamatosan változnak, sokszor még a hatóság számára sem egyszerű feladat ezeknek a követése. Tisztában vagyunk azzal is, hogy az üzemeltetők elsősorban nem adminisztratív emberek. Ezért a délalföldi régió bírságolási gyakorlata nem is azon alapszik, hogy a hatóság minél többet büntessen. Ha a termék kifogásolható, nincs méltányosság dr. lehotay árpád, a megyei állategészségügyi igazgatóság helyettes vezetője szerint a nyári ellenőrzések semmivel sem szigorúbbak, mint az év más szakaszaiban végzett ellenőrzések. - A Napsugár akció során elsősorban azt szeretnék elérni kollégáink, hogy ne kerülhessen lejárt minőség-megőrzési, illetve fogyaszthatósági idejű, bizonytalan eredetű termék az üzletekbe, éttermekbe. Kiemelten ellenőrizzük az előkészített húsokat, palackozott ásványvizeket, gyümölcs- és üdítőitalokat, hidegkonyhai készítményeket, cukrásztermékeket - mondja az igazgatóhelyettes.. Ha a termék kifogásolható, nincs helye méltányosságnak. - HA ILYEN TERMÉKET TALÁLUNK. minden esetben kiszabjuk a minőségvédelmi bírságot, melynek legkisebb összege 50 ezer forint. Más esetekben viszont, amikor kisebb, a fogyasztó egészségét közvetlenül nem veszélyeztető hibáról van szó, határidőt szabnak meg a hiány pótlására a kollégák, s a bírság csak akkor következik, ha a hiányt nem pótolja a kereskedő vagy vendéglátós. Tény, hogy magas szintű feltételeket kell teljesíteni minden üzemeltetőnek, s a mi feladatunk, hogy ezt ellenőrzéseinkkel betarttassuk. Örök szabály a konyhán: ügyelj a tisztaságra! És még ezer dologra. „Ha bármelyik jogszabály ellen kifogás merül fel, akkor a jogalkotóhoz érdemes fordulni” DR. MOLNÁR ILONA tisztifŐOrVOS- nak is elsoroltuk az üzemeltetőktől érkezett panaszokat- HA bármelyik hatóság bárkit megbüntet azért, mert nem vesz tiszta köpenyt minden egyes felmosáshoz, az nyugodtan forduljon a nyilvánossághoz - reagált a Kecskemét kistérségi tisztifőorvos. - Más kérdés például az említett hőmérséklet-ellenőrzési lap. Nagyon helyes, ha megbünteti a hatóság azt, aki ezt nem vezeti. Ez ugyanis azok közé az adminisztratív feladatok közé tartozik, amelyek célja, hogy magukat a kereskedőket megvédjék. Egy fertőzés esetén ugyanis ezzel a dokumentummal tudják igazolni, hogy megfelelő volt a hőmérséklet a hűtőpultban, ott nem romolhatott meg az áru, a felelősség tehát nem őket terheli. Molnár Ilona szerint a szezonális ellenőrzések célja, hogy fokozottabb figyelemre ösztönözzék a kereskedőket.- nem tehetjük meg, hogy szelektálunk a jogszabályok között - mondja a tisztifőorvos.- Ha egy jogszabály előírja, hogy ezt vagy azt a dokumentációt vezetni kell, akkor a Amikor az ellenőrök megérkeznek, nem az öröm ül ki az arcokra, hatóság feladata, hogy ezt betartassa. Egyébként számomra is megdöbbentően sok az adminisztráció, ami nem a jogszabályoknak, hanem a HACCP-t készítő szakértőknek köszönhető. Az adott egységben viszont a saját maga által rendelt és elfogadott belső szabályzat betartását kell ellenőriznünk. Egyébként csak azt tudom mondani, hogy ha bármelyik jogszabály ellen kifogás merül fel, akkor a jogalkotóhoz érdemes fordulni. Molnár Ilona szerint azonban sok olyan szabály van, amit érdemes betartani, ha az üzemeltető jót akar magának.- HA Például ki van írva a mosogatás menete a mosogatónál, de az alkalmazott nem megfelelően végzi a dolgát, s emiatt baja lesz valakinek, akkor az üzemeltető jogosan védekezhet azzal, hogy ő mindent megtett annak érdekében, hogy a megfelelő módon történjen a mosogatás. Vagyis nem ő a hibás. Tehát önvédelemből érdemes betartani az előírást. Nyugat-Eu- rópára nem jellemző a sok adminisztráció, de nincs is annyi per, mint Magyarországon.