Petőfi Népe, 2008. június (63. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-07 / 132. szám

KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2008. JÚNIUS 7., SZOMBAT GYÁSZHiR ■ GYÁSZHÍR „Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GONDOS GYULA ladánybenei lakos, életének 75. évében súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2008. június 9-én, 10 órakor lesz a ladánybenei temetőben. A gyászoló család. „Búcsú, mit nem mondtál ki nekünk, elmaradt, De.szívünkben örökké velünk maradsz." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOZELKA KÁROLYNÉ BOROS MÁRIA lajosmizsei lakos, életének 80. évében hirtelen elhunyt. Temetése június 11-én, 10.00 órakor lesz a lajosmizsei Köztemetőben. A gyászoló család. GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÜLLER FERENC lakiteleki lakos, 61 éves korában elhunyt. Temetése 2008. június 10-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik BIMBÓ JÁNOSNÉ NYERS TERÉZIÁT utolsó útjára elkísérték, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik VAJDA ISTVÁNNÉ SZEMES MÁRIA temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. GYÁSZHÍR „Ha élünk a hátrahagyottak szívében, nem halunk meg." Fáj’ó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szei^tték, hogy ^ KALDI IMRENE Bakos Mária jakabszállási lakos, 86. életévében elhunyt. Temetése június 9-én, 16 órakor lesz a jakabszállási temetőben. Ezúton mondunk köszönetét a temetésen részt vevőknek. A gyászoló család. GYÁSZHÍR ■ EMLÉKEZÉS „Nem haltál meg, csak pihenni tértél, szívünkben szeretet, hiszen értünk éltél." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZÖGI MIHÁLYNÉ ÓVÁRI KATALIN^J KATI NÉNI kecskeméti lakos, életének 89. évében, rövid szenvedés után hirtelen elhunyt. Temetése június 11-én, 11.45 órakor lesz | a kecskeméti Köztemetőben. [Minden külön értesítés helyett. Gyászolják: fia, menye, unokája, I dédunokái és családjuk. I . ftl 2 „Már 10 éve nem halljuk hangodat és nem látjuk kedves arcodat." T. NAGY MÁTYÁSRA szomorú szívvel emlékezik: szerető családja. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, volt kollegáknak, szomszédoknak, akik édesapám, nagypapánk, SÁRKÖZI ELEK temetésén részt vettek, sírjára a megemlékezés virágait helyezték el. A gyászolók. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik GULYÁS PÉTER PÁL temetésén megjelentek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT; KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Nepe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819, Kápolna u. 2. Tel.: 76/505-311, Fax: 505-310, Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329, 30/4091-627 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál), Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17/b. T.: 76/413-861 T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274 Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852 LAJ0SM1ZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. T1SZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, Miklay Jenő, 20/942-1025. SOLTVADKERT, Hősök tere 2. Átrium Üzletház, 78/482-763. A szavunkul adjuk! Petőfi Népe TEMETKEZÉS Ügyfél- szolgálati irodák: Kecskemét, Béke fasor 71/A (köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481 319 Ügyelet 0-24 óráig 30/65 56 321 Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/7732-304.----------------------j|-j------------------------------------------------954410­HA INGATLAN akkor STOP: www.stopingatlan.hu —---------------------------------------------------------------------------*941931* AKASZTÓN, Bródy S. u. 16. sz. alatti családi ház eladó. 1:20/389-3082--------------------------------------------------------------------------------*956755* BALATON FÜREDEN a Strand, Tagore sétány kö­zelében lévő 9 szobás, vendégfogadásra alkal­mas igényes ház, teljes berendezéssel eladó. Telefon: 30/468-0476.----------------------------------------------------------------------------_ *956593* DUNAVECSÉN iparterületen 2720 m!-es telken 800 m! ingatlan eladó. 20/553-6656.--------------------------------------------------------------------------------*956541* EL ADÓ igényesen felújított, I. em.-i lakás, csak nyugdíjasok részére. Kecskemét, Nyíri úti nyugdíjasházban. Ár: 8.8 M Ft, 76/769-052, 30/31-36-775.-----------:--------------------:-----------------------------------------------*956745* Ép ítési telek teljes közművel, bekerítve, építési engedéllyel ladánybenei út mellett sürgősen eladó. Érd.: 30/2299-230..918471. ÉPÍTÉSI telek Tompán déli fekvéssel eladó a Kolozsvári utcában. Ár: 1M Ft, 70/380-8409.----------------------------------*956350* HE TÉNYEGYHÁZA központjában eladó egy amerikai stílusú, tetőteres, 2,5 szobás, 75 m2-es teljesen alápincézett családi ház gon­dozott telken. Ár: 19 M Ft, 30/558-8468.--------------------------------------------\-----------------------------------*956709* * KECELEN családi ház 22 éves, karbantar­tott eladó. 30/483-54-72.--------------------------- —:------------------■---------------------------*956790* * KECELEN magasművelésű 0,7 ha Kékfran­kos szőlő eladó. Ár: 1 M Ft, 06-20/9-564- 676. — -----------------------------------------------------------------------*956812* KE CELEN üzletház eladó vagy 2 db helyiség (90+150 m1) bérbe adó. 30/9550-173. •956817* KECSKEMÉT, belvárosban 140 nf-es, 4 szo­bás, garázsos, kertes ház eladó: 36 M Ft 30/207-1206.------------'--------------------------------------------------------------- *946911­KECSKEMÉT, FelsöcsaIánosban 6028 m1 épí­tési telek eladó közművel. 30/9154-880.-------------------------------------------------------------------------------*950303* KECSKEMÉT, Hegedűs közben nappali + 4 szobás, étkezős + 80 m! tetőteres, gázfűté­ses, 3 szintes, 2 fürdőszobás, 2 WC-s, dupla garázsos, lakható melléképületes kertes iker­ház eladó. Érd.: 06-30/247-4233. Ár: 35 M Ft---------------------------------------------------------*954528* * KECSKEMÉT, központjában 165 nr családi ház, az udvaron 1 szoba összkomfortos + ga­rázs, melléképület eladó. Ár: 36 M Ft, 30/94- 34-897. — --------------------------------------- *941453* KE CSKEMÉT, Műkertvárosban István kir, kil­ón 60 m!-es, felújított földszinti lakás beépí­tett konyhagépekkel, garázzsal eladó: 12.5 M Ft, 20/338-7344.------------------------- *947188* * KECSKEMÉT, Stádium utcai, parkra néző, szép felújított 2,5 szobás, fszt-i lakás eladó. Ár: 10,5 M Ft, 06-20/933-77-87.---------------------------------------------:-------------------------------*956382* KE CSKEMÉT széléit 12 éves tégla, 3 szobás, egyedi gázos családi ház 3000 m! területtel eladó. Kisebb cserét beszámítok. Ár: 15,9 M Ft, 06-20/572-7117.---------* *956801* KE CSKEMÉT, Talfája közben 110 m’-es, hőszi­getelt, 3 szobás, 2 nappali+étkezős, 2 fürdő­szobás családi ház eladó. Költözés igény sze­rint. Ár: 24 M Ft, 30/839-9956.------------------------------------------------.-------------------------------*947248* KE CSKEMÉT, Vacsiközben park mellett 160 m!-es családi ház eladó. 30/400-8937.--------------------------------------------------------------------------------*909681* KE CSKEMÉTEN, belvárosban I. em.-i, 2 szo­bás, klimatizált (panel) lakás tulajdonostól el­adó. Ár: 9,8 M Ft, 30/258-4357. *956509* KECSKEMÉTEN 1 szobás lakás eladó. 30/289- 5147.-------------------- *956646* KE CSKEMÉTEN eladó igényes lakás, 35 m!-es, erkélyes, nyugdíjasházban, beteggondozással. 70/5544-126.----------------------------------------- *954595* KISKUNHALAS, Bem u., 2 szobás távfűtéses lakás jó állapotban eladó. 70/3953-148.---------:-----------------*956768* KI SKUNHALAS központjában 4 szobás, szép családi ház eladó. Garázzsal, melléképülettel, nagy telekkel. Alkalmas irodának, vállalkozá­sokra is. 70/2429-402.------------------------------------------- *956720* KM ÉT, Batthyány utcai felújított 1+2 félszobás lakás klímával, re­dőnyökkel eladó. Hőszigetelés, nyílászárók cseréje és fűtés kor­szerűsítés 2009-ben. Tel.: 70/943-1 898.9181h. KMÉT, belvárosi fiatal kistársasházban 2 szo­ba amerikai konyhás lakás egyedi fűtéssel, klí­mával eladó. 18,9 M Ft, 30/309-5827.---------------------------------------------------------------------*954275* KECSKEMÉT, hunyadivárosi IV. em.-i, egyedi gázfűtéses lakás eladó. 30/513-1458.---------------------- *956540* KM ÉT, Március 15. u.-i 62 m1,2,5 szobás, er­kélyes lakás eladó: 7,9 M, 30/2-998-443---------------------- *954407* KE CSKEMÉT, Máriahegyben 1533 nf kert el­adó teljes felszereléssel. 76/493-922.-------------------------------- *956232* 8 KECSKEMÉT, Máriavárosban, 2 szoba+nappalis ház eladó. 76/418-945. Ár: 13.2 M Ft------------:--------------------------------------------------------------*948345* KM ÉT, zöldövezetben a Vízmű utcában tégla építésű társasházban III. em.-i, erkélyes, 2 szobás lakás parkolóhellyel eladó. 9,5 M Ft In­gatlaniroda ne hívjon! 70/9-439-566----------------------------------------------------------------:--------------*920693* 8 KM ÉTEN, a Március 15. utcában egyszo­bás lakás eladó. Ár 7,2 M Ft 1:30/279-2938------------------------------------------------------------------------------*952866* KE CSKEMÉTEN belváros közeli 2 szobás, gá­zos, erkélyes felújítandó lakás eladó reklám­áron. 06-20/496-2611. Ár: 6,35 M Ft-------------------------------------------------------------------------------*956801* KECSKEMÉTEN, városközpontban 3 szobás, ebédlős lakás eladó, cserélhető.' 30/395- 2027.--------------------------------3---------------------------------------------*956843* SZ EGEDEN, Vajda u.-i 50 nf-es, kívül-bélül felújított lakás eladó. 20/457-5335.-----------------------------------------------------------------------------*956429* 8 KECSKEMÉT, belvárosi, udvari, felújított, gázfűtéses, bútorozott garzon, külön órákkal, kis rezsivel, hosszú távra kiadó. 30 E Ft+rezsi/hó+1 hó kaució. 30/9555-105.----------------------------------------------------------*956670* 8 KMÉT,Teleki Pál téri, (hunyadivárosi), II. em.-i, 1,5 szobás, erkélyes, lakás, felújítandó, garázzsal is eladó. 20/2461-750.----------------------------------------------------------------------,---------*926208* MO ST épülő családi ház eladó. A ladánybenei út mellett, szeptemberi átadással. 70/385- 05-05, 70/385-05-04.--------*-----------*954562* KE CSKEMÉT, Széchenyivárosban, Március 15 u.-i, 1 szobás, felújított lakás, tulajdonostól eladó. 30/279-71-74. Ár: 6,1 M Ft--------------------------------------------------------------------------- *956819* TANYA összkomfortos Tompán eladó. Ár: 5,9 M Ft, 70/380-8409.------- *956280* TÁ ZLÁR0N összkomfortos tanya 5,5 ha terü­lettel eladó. T: 20/562-0666--------------------------------------------------------------------------------*956193* BÉRLEMÉNY KECSKEMÉT, Kristály téren 65 m2-es üzlethe­lyiség kiadó vagy eladó. 30/2-998-443.-------- ^ __ -------- - ------------*954407* KU NFEHÉRTÓN kedvező áron tóparti büfé bér­be adó. 20/534-1219.--------------------------------------------------------------------------------*956545* AL BÉRLETET KÍNÁL 8 KECSKEMÉT belvárosában 1,5 szobás, I. em.-i, bútorozott lakás, zárt parkolóval, szám­laképesen hosszú távára kiadó. 30/958-4858 *956385* KECSKEMÉT központjában garzonlakás kiadó. 30/53-52-959.----------------------------------------------------------------------- *956363* KECSKEMÉT, Dobó I. krt.-on lakás kiadó. Ár: 55 E Ft+rezsi. 30/5397-175.-----------------------------------------------------*956798* KECSKEMÉT, hunyadivárosi 1 szobás, gázkon- vektoros lakás kiadó. 30/9639-298.--------------------------,----------,-----------------------------------------*954878* KM ÉT, Liszt F. u.-ban II. em.-i másfél szobás, bútorozott lakás kiadó, 76/322-316.--------------------*956335* KM ÉTEN 2 szobás lakás kiadó. 30/2096-523.---------------------------------------------------------------------------- *956653* JÁ RMŰ AUDI 80 1.9TDI extrákkal eladó vagy csere. Érd.: 30/943-89-32.----------------------------------------------------------------------------- *956404' 8 AUTÓT vagy teherautót veszek, üzemképte­lent is bontásra adásvétellel. 20/3333-745.-------------------:-----------------------------------------------------------*956774* FI AT Unó ’95.1,0B 5 ajtós, magyarországi, 2. tulajtól hitel, csere is: 20/414-90-05--------------- *956411* FO RD Escort 1.3 B ’96. eladó. 20/521-4688.--------------------------------------------------------------------------------*956817* 8 FO RD Transit ’89-es évj. 6 személyes, vo­nóhoroggal, 1 év műszakival, zöldkártyával el­adó: 230 E Ft, 06-30/388-11-86.------------------------------------------------*------------------------*956393* G ASTRA 2000 km-rel eladó! T.: 30/2663-683--------------------------------------------------------------------------—*956711* 8 LA DA 1500, ’93-as, 56 E km. 20/578- 2639. •956718* LADA 2104,1452 cm3 1993.12. havi, garázs­ban tartott, kevés km-rel, lejárt műszakival el­adó. 30/374-2385.------------------------------------------------------------------------*9(6754* 8 LADA 2107 bordó, ’91-es évj. eladó. Érd.: 76/474-304, vasárnaptól------------------■----------------------------------------------------------*956833* 8 La da 2107 jó állapotban eladó. 30/201- 5054-------------------------------------------------------------------------:------*956270* MA ZDA 121 nyílótetős 390 E.: 70/586-06-60.------------------------------------------------------------------------------*956172* 8 OP EL Astra Caravan ’94-es 1.7 TD eladó. Ár: 470 E Ft Tel.: 30/218-4635-------- — *950747* OP EL Astra 1.4i ’96-os évj. megkímélten el­adó. 20/251-1374. *956374* 8 PEUGEOT Expert tgk. 2000. évj., 2.0 HDI, 5 személyes eladó. 30/9953-474.--------------------------------*954176* PEUGEOT 607 2.0 HDI 2004-es évj. klímás el­adó. Autót beszámítok. 20/9603-007.-------- *956658* PL ATÓS ZSUK eladó. 20/225-0199.------------------------------------------------------------------------------- *956753* PLATÓS Zuk alkatrészt keresek (fülke). Tel.: 30/494-92-14--------------------------------------------------------------------------------*956498* 8 SIMSON S51B teljesen gyári állapotban, 4500 km-rel eladó. Ár: 100 E Ft, 30/904- 2814.-------------------------------------------------r-------------■-------------*956842* 8 SUZUKI Alto 1.1 bordó 3 év: 20/244-85- 55.--------------------------------------------------------------------------------*958631* 8 SUZUKI Sedan GLX, 435 E Ft, 20/323- 0222.------------------------------------------------------------------------,-------*956724* SU ZUKI Swift 1.0B ’96. 5 ajt. 20/9181-929.---------------------------------.---------------------------------------------*956651* 8 SU ZUKI Wagon-R+ 1.3 GLX, '94-es évj. el­adó. 20/56-56-950.--------------------------------------------------------------------------------*956731* SU ZUKIT, Opelt keresek kp-re. 70/334-8886.--------------------------------------------------------------------------------*956706* TR ABANT ’90-es évj. 4 ütemű 16 ezer km-rel, vadonatúj állapotban eladó. 30/580-7678.--------------------------------------------------------------------------------*956579* 8 UAZ lassújármű, 5 év műszakival, Trabant- motorral eladó. 30/360-84-11. — *954901* UTÁNFUTÓT olcsón. 06-20/9530-663.--------------------------------------------------------------------------------*951000* VW GOLF III 1.9GTD ’95.5 a. mo-i kiima, friss műszaki, hitel, csere: 20/527-24-77,--------------------------------------------------------------------------------*956409* VW T4, ’92-es, 2,40, hosszú platós, ponyvá­val, vonóhoroggal eladó. Ár: 650 E Ft T.: 06- 30/242-0330-------------------------------------------------—f—----------------------*954224* VW VENT0 1.9TDI 90 LE '94.12. f. műszaki, hitel, csere: 20/527-24-77.---------------------------------------*=-------------------------*-------------*956407* ww w.kismobil.hu----------------------------------------------,---------------------------------*941603* 1,3 Wartburg eladó. 30/842-9127.--------------------------------------------------------------------------------*956802* ’94-ES 1500 Lada kombi, piros színű, friss msz., zöldkártyával eladó, vagy jószág csere lehetséges. 20/5772-712, 76/722-727.-------------------------------------------------------------------------------*956739* 8 7 q utánfutó eladó. 70/33-57-553. *956855* GÉPEK BCLAAS dominátor, 106 kombájn, gabona és kukorica vágóasztallal eladó. 70/452-35- 60.------------------------------------------------------------------------------*956837* » FFT-20 tárcsa eladó. 20/478-56-82 —.------- -------*956200* FŰ KASZA 185-ös, 240-es, 280-as, V-tárcsa, vetögép, abridzse henger eladó.20/3934-567 —■--------------------------------;----------------------------------------*958789* 8 GA BONÁS UAZ bili. póttal, műszakira elő­készítve, külön is eladó. 30/9-431-482.---------------:---------------------------------------------.------------------*673207* 8 GÖ DÖRFÚRÓ, UE-28 alkatrészek eladók. 20/569-888-7.--------------------- *956478* 8 Harisnyakötőgép eladó. 20/355-3412. — *948162* 8 HIDRAULIKUS prés eladó. 30/39-36-419.------ *956760* JÓ ÁLLAPOTBAN levő HESTON 5580 körbálázó eladó. 20/523-3046. —.--------------------------------------‘-----------------------------------*956651* KI STRAKT0R ekével, utánfutóval és hótolóval eladó. 06-20/9641-602, 7-8-ig, 20-21-ig.----------------------------------------------------------------*956246* LA DA-M0T0R0S csettegőt elcserélnék utánfu­tóra. 20/337-6997.---------------------------------------------—-------------—-----------*956651* 8 MB P 6.5 t pótkocsira silófelépítmény és AR0-10 személygépkocsi alkatrésznek eladó. 60 Ft/kg. RK-4 fükaszaváz 100 Ft/kg. 70/337-2005.--------------------------------------------------- *956715* 8 MTZ-82-re 1 pár első gumi, belsővel eladó. 30/5-194-709.--------------------------------------------------------------------------------*958781* 8 MTZ-820 eladó. 30/359-60-35. —----------------------------------------------------------------------------*956337* P0CLEIN 45-ös eladó. 30/623-1575.--------------- *956732* 8S LAVIA motoros aggregátor 10 kW-os el­adó, külön-külön is. 30/472-98-21.------------------------------ *954913* 813x6x36-os új gumiköpenyek, tárcsával felszerelve eladók. 20/928-10-54.--------------------------------------------------------------------------------*956695* 82.2 m-es kombinátor, 2.2 m-es láncboro­na és 2 fejes eke eladó. 20/325-98-75.----------------------- *956688* ÁL LÁST KÍNÁL A Don Pepe Pizzéria pizza sza­kácsot keres felvételre. 30/635­6555..952163. C, E kategóriás gépkocsivezetőt belföldi mun­kára keresek. 30/2-998-443.--------------------------------------------------------------------------------*954407* DO LGOZZON interneten otthonról függetlenül www.dolgozzonotthon.hu----------------------------------------------------*952363* DUNAVECSEI munkahelyre NEHÉZGÉPKEZELŐT keresek azonnali belépéssel. Fizetés megegye­zés szerint. 06-20/9420-698.------------ --------------------------—4**56839* EG ÉSZSÉGKÖZPONTBA mellékállású fogászati asszisztenst keresünk azonnali belépéssel. Fényképes önéletrajzokat a manijob@citromail.hu e-mail címre várjuk. Tel.: 20/433-38-418-16 óráig.------*956823* EG ÉSZSÉGVÉDELMI területre értékesítőket ke­resünk. Feladatok: piackutatás, értékesítés, vevőkkel való kapcsolattartás. Akár tanulás mellett is végezhető! 06-20/260-6846.--------------------------------------------------------------------*954432* ÉL ELMISZERBOLTBA keresek fiatal kecskeméti eladónőt két műszakos beosztásba. 30/9589-023.---------- *956852* EU-S munkára 24 t-ás szerelvényre sofőr kol­légát keres kecskeméti szállítmányozási cég. 06-20/24-95-095.---------------------------------------------------------------------------------*956814* FEJLŐDŐ alapítványi középiskola matematika, fizika, biológia, informatika szakos, egyetemi végzettségű tanárokat keres főállásba. Érdek­lődés: Katedra Középiskola, Kecskemét, Izsá­ki u. 8. Tel.: 76/484-928, fax.: 76/410-812 www.katedra-iskola.hu--------------------------------------------------------------------------------*958625* GÉPKOCSIVEZETŐT C, E keresek Kunszentmiklóson. 06-30/9502-599.------------------------------------------------------------------ *956742* GYAKORLATTAL rendelkező virágkötőt keresek kecskeméti virágüzletbe. 06-20/932-3384.--------------------------------------------------------------------------------*956257* Ke celi munkahelyre AUTÓSZE­RELŐT felveszünk! Kamionsze- relésben szerzett gyakorlat előnyt jelent. Érdeklődni: 70/341-0969..S56I77. KECSKEMÉT környéki gipszkartonszerelő szekembereket és önállóan dolgozni tudó 4-5 fős gipszkartonszereló brigádot keresek. Érd.: 70/283-0633.-----------------------*956758* KI EMELKEDŐ jövedelem, dinamikus vállalko­zóknak fő- vagy melléktevékenységben! 06- 20/9216-526.----------------------------' ■■■-----------------------------------------*956665* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Jüszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.995 Ft; negyedévre. 5.985 Ft; félévre: 11.970 Ft; egy évre: 23.940 FL Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon. SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállal A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents