Petőfi Népe, 2008. június (63. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-28 / 150. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. JÚNIUS 28., SZOMBAT KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYÁSZHÍR ■ gyászhír i * „Bíztunk az életben, bíztunk a gyógyulásban, de ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél, s minket szerettél. Nem haltál meg, csak álmodni mentél, egy reményünk, mi éltet és vezet, hogy egyszer még találkozunk veled." í. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GELLERT GYÖRGY izsáki lakos, 81 éves korában elhunyt. Temetése 2008. július 1-jén, 10 órakor lesz az izsáki felsővárosi temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. „Megállt egy nemes szív, mely éltünk dobogott, s pihen a két áldott kéz, mely értünk dolgozott." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSÁK LAJOS helvéciai lakos, életének 64. évében hirtelen elhunyt. Temetése 2008. július 1-jén, 10 órakor lesz a helvéciai ^ ^ temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. ^ A gyászoló család. GYASZHIR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KATONA _ ISTVÁN NÉ ( LUDÁNYI MARGIT hetényegyházi lakos, 86 éves korában elhunyt. Temetése 2008. július 1 -jén, 15 órakor lesz a hetényegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SÁNDOR TERÉZ temetésén részt vettek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek, sírjára virágot helyeztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik DOBÁK DÁNIEL temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Nepe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819, Kápolna u. 2. Tel.: 76/505-311, Fax: 505-310, Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329, 30/4091-627 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál), Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17/b. T.: 76/413-861 T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274 Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852 LAJOSMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162,06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE, Ééke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, Miklay Jenő, 20/942-1025. SOLTVADKERT, Hősök tere 2. Átrium Üzletház, 78/482-763. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/7732-304. * ______I_____________*954410’ HA INGATLAN akkor STOP: www.stopingatlan.hu _ .944991. HORGÁSZOK figyelem! Tiszaugi holtágon víz­parti ingatlan eladó. 30/9950-088.- --------------------•-----*959943* 8 BÁCSALMÁSON 2 és 3 szobás családi házak eladók. Ár: 3.5 M és 2.5 M Ft, 30/825-57-92.---------------------------------------*957081* ® BAJA, Felvégen 125 m2, 4 szobás családi ház, összközműves, 510 m2-es telken, vegyes fűtéssel, külön tégla garázzsal sürgősen eladó. Tel.: 06-1/375-73-25, 70/417-96-39---------------------------------=----*960238* 8 Befektetőt keresek! Jelenleg is működő ta­nyás ingatlan Bugacon 4 ha területtel, gazda­sági épületekkel, bármilyen tevékenységre al­kalmas eladó. 06-30/366-88-82.----_---VUfn,. • B BELVÁROSI 2 szobás, egyedi gázfűtéses la­kás, sürgősen eladó Kecskeméten. 30/479- 5896------------------------:------<-------»959973­8 KECSKEMÉT, Ceglédi úton építési telek el­adó. Érd.: 06-20/956-75-02.------- .961693* KE CSKEMÉT, Debó krt.-on II. emeleti, 97 m2- es lakás eladó. 06-30/205-6325.---------------------------------------*961774* EL ADÓ szentendrei, 6 lakásos társas nyaraló­ban egy 45 m2-es területű nyaraló. Közvetlenül a főút mellett. Határcsárdánál, 50 m-re a Du­nától. Ár: 12.000.000 Ft Érdeklődni lehet: a 26/317-428-as vagy az 56/343-275-ös tele­fonszámokon.---:-----------------------------,-----*961730­EL CSERÉLNÉM 2 szobás, gázos, félkomfortos kertes házamat melléképülettel, földterülettel, fúrt kút van. Különbejáratú lakrészes ház, la­kás I. emeletig érdekel. 76/487-129, 06- 70/529-0129.------- *954273* S FÜLÖPSZÁLLÁSON, Mátyás kir. út 4. szám alatt családi ház eladó. 30/505-06-20.19-20 óra között.---------------------------------------*961588* HE TÉNY központjában 3 szobás+étkezös+nappalis, amerikai stílusú 60% készültségi fokban családi ház eladó. Hi­tel, szocpol! Ár: 15,3 M Ft, 20/224-78-44.---------------------------------------*924207* 8 H UNYADIBAN,Teleki téri 1,5 szobás felújí­tandó lakás garázzsal is eladó. 20/2461-750.---------------------------------------*926268* IZ SÁKON halastó házzal eladó. Telefon: 20/341-8780.--------------- *957083* KE CSKEMÉT belvárosában, Kerekes utcán 305 m2 telken, 102 m2 családi ház parkosított udvarral, garázzsal eladó. 20/969-1000. :--------“— ----------.—.------------*954655* 8 KECSKEMÉT belvárosában, Klapka u.-ban eladó 4 éves, 56 m2-es, erkélyes, klímás lakás. 16 M Ft+garázs 2.3 M Ft, 70/364-79-09.---------/---------------------------*960297* KE CSKEMÉT belvárosában nívós, többszintes, 210 m2-es sorházi ház, vállalkozásra is alkal­mas, kis kerttel eladó. 30/9679-086.--------------------------------------*930645* KE CSKEMÉT belvárosában öreg ház eladó. Építésre alkalmas telek. 20/931-7974.-----------------------------*922559* KECSKEMÉT, Erzsébet krt-on építési telek el­adó: 5,2 M Ft, 30/9-438-747.------------------------:------------------*943283* KE CSKEMÉT, Felsőcsalánosban 6028 m2 épí­tési telek eladó közmüvei. 30/9154-880.----------•----*950303* KE CSKEMÉT, Halasi úti lakható hobbi eladó. Ár: 3,5 M Ft Érd.: 06-20/2999-209. .............................. —---------*961913* KE CSKEMÉT központjában 2 szintes családi ház eladó, vállalkozásra is alkalmas. 70/270- 3824.--------- ------------*---- - -------*921086* KE CSKEMÉT, Petöfivárosban 210 négyszögöles telken családi ház eladó. 5 szoba, 2 fürdőszo­ba, 2 garázs. Érd.: 06-30/9709-348.------------------------------------------*956938* KE CSKEMÉT, Szarkásban szép tanya bekerít­ve, parkosítva, 4 szoba, gémeskút+2 fúrott kút, pince, sok melléképület, 5 hold földdel el­adó. Ár: 12,8 M Ft, 20/565-0351.------------------------------------------*959853* KE CSKEMÉTEN 300 m2-es telken 50 m2-es, 1 szobás, kertes ház eladó. Ár: 6,9 Ft, 20/430- 7490.-------------------------.--------*958095* KE CSKEMÉTHEZ 8 km-re beköltözhető új épület+50 m2-es műhellyel, 1 hold szőlő gyü­mölcsfákkal bekerítve eladó, villany, víz van. 76/499-315.------------------------------------------*941120* KE CSKEMÉTTŐL 9 km-re, a Dunaföldvári út mellett 1 szoba, pince, terasz vízzel, villannyal eladó. 76/478-131. — -----------------------—----------- --------------------------*959952* KE REKEGYHÁZÁN eladó( központhoz közeli rendezett családi ház. Éri).: 20/596-12-96. ............. *961813* KI SKŐRÖSÖN 2 ha gyep eladó. 20/341-8780. — ------—-----*4---------------:-----*957080* KI SKUNHALAS, Bem u. 2 szobás, távfűtéses lakás jó állapotban eladó. 70/3953-148.-------------- *961712* 8 K ECSKEMÉT, Akadémia kit-i, 54 m2, erké­lyes, höszigetelt lakás eladó. 7,95 M Ft, 76/489-241.----------- *960370* KE CSKEMÉT belvárosában 84 m2-es lakás el­adó, kocsibeállóval. 30/4460-262.------------------------------------------*958546* KM ÉT, belvárosban Klapka u.-ban, 2 szoba+nappali, új építésű tetőtéri lakás eladó. Ár: 18,5 M Ft, 20/44-15-240,16.30 óra után i--------------*----—*------------------*961787* KM ÉT, Hunyadiban 2 sz. 64 m2-es, erkélyes la­kás eladó, garázzsal is. 30/2196-568.-----—---------------------------*961876* 8 KECSKEMÉT, Hunyadivárosban 68 m2-es, I. em.-i lakás eladó. 20/215-14-40. ___________j__________ausr Km ét, belvárosban saroktel­ken 250 m2 felújítási enge­déllyel telek eladó. 30/235- 0310 *961812* KMÉT, Petőfivárosi sorház szélső 130 m2-es lakása garázzsal sürgősen eladó. T: 30/9- 557-051.--------------------------------*-------*961538* 8 KMÉT, városhoz közel, erdős nagy tanya el­adó. Ár: 7,2 M Ft, 76/401-788, 70/421-65- 28----- ------------ ------*961955* KM ÉTEN csendes környéken 3 szobás kertes családi ház eladó, 17,5 M Ft, 30/356-8722.---------------------------------------*961985* Kecskemét, Villanegyedben 667 m2-es saroktelken felújí­tandó ház eladó. 30/235-0310. *961812* KUNSZÁLLÁS központjában 2,5 szobás csalá­di ház eladó. 76/709-032,06-20/418-0824.---------------------------------------*961618* LA JOSMIZSÉN a központhoz közel, felújításra szoruló családi ház reális áron eladó. Telefon: 76/410-816.------------------------------------.---*961515* LA KITELEKEN ház eladó. 20/341-8780.---------------------------------- --‘957082* LAKITELEKEN 1125 m!-es építési telek (vil­lannyal) eladó: 1,2 M Ft, 06-20/404-5681.--------------- *947128* 8 PÁHIN 2 szoba+étkezős, gázfűtéses, össz­komfortos kertes ház, melléképületekkel, nagy kerttel eladó. Ár: 3.5 M Ft, 30/312-2304.-----------------------------*---------*939232* 8 S ZÉCHENYIVÁROSI cseréptetősben, IV. em.-i, nem zárószinti, 48 m2,1.5 szobás, pa­rafa parkettás, nagy konyhás, fűtéskorszerűsí­tett lakás, 11 m2 saját tárolóval, zárt udvarú házban eladó. 30/320-84-92, 76/492-736-------------------:--'----------------*958668* 8 S ZEGEDEN, Római körútra néző cserépte­tős társasházban 40 m2, erkélyes, alacsony rezsijü lakás eladó. 6,7 M Ft 20/9464-788.------— ------------:-------- — ,----*959817* Tl SZAALPÁRON 3 szobás családi ház eladó. Víz, villany, gáz van. Ár: 5,2 M Ft Tel.: 30/743- 84-58--------------------T------------•-----*961428* TI SZAUG0N szilvás eladó, a Postával szem­ben. 06-30/897-98-13.---------------------------------------*961862* ÜDÜLŐ eladó Lakitelek-Tőserdőn 3 percre az árpádszállási megállótól. Telek 300 m2, jól szi­getelt tégla épület, 42 m2, 1,5 szoba, fürdő­szoba, konyha. Érdeklődni: 30/9433-876.------- ------------ -----------*960576* 150 0 m2-es zártkert, a Szolnokihegyben, lakó­háznak épült házzal eladó. 20/9689-196.- *961982* 8 44-es út mellett tanya, melléképületekkel eladó. 76/343-526.----------------------------------*----*961888* BÉ RLEMÉNY ORVOSI tevékenységre Kecskemét, Jókai ut­cán, földszintes házban 60 m2-es önálló lakás kiadó. 06-30/688-8927.--------------------------------------*960580* 21 M2 üzlethelyiség, exkluzív környezetben Kmét, Jókai utcában kiadó. 30/371-96-43.---------------------------------------*961487* ALBÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉTI belvárosi 50 m2-es új, modern bútorzatú kisrezsijü lakás zárt kocsibeállóval .kiadó. T: 20/982-2780--------------------r—---------------*961864* BU DAPESTEN, klinikákhoz, orvosi ecetemhez közel, új építésű lakás, elsősorban diákoknak, hosszú távra kiadó. Érd: 30/9-383-027 ...— - --------- -------*666000* JÁ RMŰ APRILIA segédmotor, bukótartós, akkus eladó. 30/892-2095.------------ ----*961713* AU DI 80 1,9 TDI extrákkal eladó vagy csere. Érd.: 30/943-89-32.- -....- - - *961764* BO NTÁSRA autót veszek. T: 06-30/432-6226--------*961848* FI AT Unó '95.1,0B 5a. mo-i. 2. tulajtól hitel, csere is: 20/414-90-05.--------------------------------------------------------------------r- *961757* 8 G ömbölyű Audi eladó vagy cserélhető. 06- 30/438-45-44.---------------------------------------*961462* HO NDA segédmotor nagykerekű, kulcsos indí­tású eladó. 30/341-5406.---------------------------------:------.*961713* LADA Niva, '90-es évj. eladó. 20/990-7087.------------------------------- *961916* LA DA Samara jó állapotban, új gumikkal, vo­nóhoroggal eladó. 70/339-5314.---------------------------------------*961883* SL ADA 1500, '93. évj, eladó. 20/578-26- 39. —.--------------------------------—----*961988* LA DA 2107-es 94-es B+G eladó. 70/248- 4201 1. tulajtól, 1500-as, 5 sebességes.------- *961430* 8 L ADA 2107-es '95 vh. Tel: 20/971-63-61---------------- *961475* ME RCEDES Vito, 5 személyes, tulajdonostól eladó. 06-70/225-7451.--------j----------------------------—*961798* MI TSUBISHI L-400, '99-es évj., 3 személyes, zárt dobozos kisteherautó eladó. 1,1 M Ft+áfa. 30/9-358-705.-------.------------------------------*961634* MZ TR0PHI oldalkocsis '73-as kiadású, egy- gazdás motorkerékpár eladó. 30/214-9595.-----------:-----:---------------------—*961835* RE NAULT Laguna 2000-es kombi, 1.9D, klí­mával, sok extrával eladó. 30/2666-479-------------- - *961430* 8 SUZUKI Alto 3 év extrás. T: 70/334-98-15-------_ ___----------- ---*961468* 8 U TÁNFUTÓ eladó, fék nélküli, 450 kg össztömegű, 2 év műszakival. 76/494-707.--------- *961605* VW GOLF III 1.9GTD ’95.5 a. mo-i klíma, friss műszaki, hitel, csere: 20/527-24-77.------------- *961759* VW VENT0 1,9 TD '95 jó állapot, hitel, csere: 30/943-89-32.-------------------------------- - *961760* www.kismobil.hu--------------------------;------------*941603* 2005-ÖS é vj. 1.2 Opel Corsa első tulajtól, 5 ajtós eladó. 20/3-975-167. ~-------,-----------------------------*961662* ’9 4-ES 1500 Lada kombi friss msz. és '94-es 1400 Golf kombi eladó vagy MTZ, pótkocsi, haszonállat csere érdekel. 20/577-2712.---------------------------------------*961740* GÉ PEK AVIA A-31 emelőhátfallal E-rendszámos eladó. 20/3372-154. . -----— ----------------*961875* BI TUMENSZÁLLÍTÓ ikertartály eladó, vennék rozsdamentes szőlőbogyózót és gumilapátos cefreszivattyút. 70/6101-300.-----------—------------------;-----*960229* 8 BURGONYABETAKARÍTÓ gépek, Hagedorn és Hassia eladók. 70/330-89-64.----------1-----------------------------*960075* E 512 gabonakombájn '87-es évjáratú eladó. 1:06/30/3984-210, 30/9551-835.------------------- *961170* 8E B-7 pótkocsi, mobil gabonatisztító, IH 6,2 nehéztárcsa eladó. 70/214-80-92.---------------------------------------*961799* FŰ NYÍRÓ kistraktor fűgyűjtős, 13 LE 260 E Ft­ért eladó.' 30/9-438-747.-------,-------------------------------*943281* HE SST0N körbálázó eladó! T: 30/362-98-31--------------------:----------------*961920* HE SST0N 5580 körbálázó eladó. 20/523- 3046.------------*--------------------------*961648* HW 60-11-ES pótkocsi felújított állapotban, oldalrakós konténerszállító felépítmény, sűrű­bordás fehér Lindab lemez eladó. 30/9275- 524.-----.-----:----------------—---------*961834* IF A-T veszek. 20/375-0721.---------------------------------------*961902* IH 6.2-es nehéztárcsa eladó. 30/282-7864.---------------------------------,-----*961535* KA LAPÁCSOS szárzúzó eladó! Ár: 380 E Ft I: 30/368-17-39---------------------------------------*959908* MA GTAKARÓ fogas, 4 táblás, összecsukható, hegesztő trafó 220 és 380 V dobmotor szállí­tószalaghoz, 3 fejes hattyúnyakas eke eladó. 30/428-1888.---------------------------*----------*961956* MA RKOLÓ UNHZ-500-as Tompán a Hunyadi út 22. sz. alatt újszerű állapotban eladó. Ar: 500 E Ft, 77/451-911.---------------------------------------*960347* 8 MTZ-re bálarakó eladó. Érd.: 20/220-72- 40-----------------------,-----—--------*961614* MT Z-80, MTZ-50, MTZ-80 motor, 6 soros sor- művelő kultivátor, 18 soros vetőgép, gyűrűs­henger, homlokrakodó MTZ-re, 200 és 500 kg mérlegek eladók. 20/9582-449.------ - *961712* 8 RÁBA Steiger 250, turbos, klímás eladó. Rossz gépeket, saválló tartályt beszámítok. 30/4-139-724. :---------,--------------:----•---------*961945* 8 TAKARMÁNYBEHORDÓ csiga, 8 m-es eladó. Keresek UE-28 vezérmű tömböt. 30/9-674- 509.----------:-----------------------------*961886* TG K.-t, targoncát vennék. 30/468-2034.---------------------------------------*961766* UN IVERZÁLIS kerti kisgép 14 LE-s tartozékai­val (6 szögletű vaskerék, rotakapák, sorművelő+szántóeke) eladó. 20/357-6059.---------------------------------------*961881* ZE T0R 16245 2 db erőgép, Rábawerk Condor 6/5 eke, Unimat 7,2 kombinátor, 1 garnitúra (3) nehéz sima henger eladó. 06-30/626- 6520.-------- *960090* 8 Z ET0R 5748-as, 60-as első híddal eladó. 20/478-56-82.--------------- —..*...----*---------*961856* 8 2-3 m-es oldalazó rezgökaszát vennék. 70/453-59-61.---------- *961728* 380-AS terménydaráló eladó. 30/322-36-07.----------*961827* 5 T pótkocsi jó áll. eladó. 20/375-0721.--------- *961902* 8,3-AS pótkocsihoz keresek oldalakat, vonóru- dat. Tel.: 20/975-51-47----------------------*961485* ÁL LÁST KÍNÁL A JANSIK AUTÓHÁZ KFT. V0LV0-SUZUKI-FIAT- ALFA ROMEO márkaszervizébe mun­kafelvevőt keresünk. Elvárás: mini­mum 3 év szakmai tapasztalat, kiváló kom­munikációs készség, ügyfélorientált személyi­ség. Előny: idegen nyelv ismerete, környezet- védelmi tanúsítványadói vizsga. Jelentkezését várjuk fényképes szakmai önéletrajzzal, fizeté­si igény megjelölésével: gparadi@jansik.hu JANSIK AUTÓHÁZ KFT. Kecskemét. Szegedi út «-----------------------1-------L----*961794* AZ ONNALI felvételre keresünk C0 hegesztő­ket, lakatosokat, 2 fő NC élhajlítót. 20/385- 7657.----•--------*961863* BI ZTONSÁGI őrt keresünk kecskeméti munka­helyre. Nappali munkavégzésre. 30/374-28- 25.-------*961842* C0 HEGESZTŐKET keresünk orosházi, buda­pesti munkára, magas kereseti lehetőséget, szállást, utazást biztosítunk. Érd.: 06- 20/251-01-50.--- ---------------:—*----j---------——*961979* EG ÉSZSÉGVÉDELMI területre értékesítőket ke­resünk. Feladatok: piackutatás, értékesítés, vevőkkel való kapcsolattartás. Akár tanulás mellett is végezhető! 06-20/260-6846.- - - ---------- -----—*958422* EL ADÓT vegyesboltba felveszek 30/2-894-782---------------------------------------*961613* 8 G ÉPJÁRMŰVEZETŐT keresünk nemzetközi viszonylatra. Feltétel: érvényes C+E kategória, TIR, gyakorlat: 77/492-035, 30/9381-407.------------------------------------------*961492* GY AKORLATTAL rendelkező nemzetközi sofőrö­ket keresünk. 30/9-531-826.------------*-----------------i— -------*934363* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.995 Ft; negyedévre: 5.985 Ft; félévre: 11.970 Ft; egy évre: 23.940 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. mm w w ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA Kecskeméten, a Kápolna utca 2. alatt található a Petőfi Népe ügyfélszolgálati irodája. Telefon: 76/505-310,76/505-311

Next

/
Thumbnails
Contents