Petőfi Népe, 2008. június (63. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-23 / 145. szám

14 SPORT PETŐFI NÉPE - 2008. JÚNIUS 23., HÉTFŐ HÍRSÁV Jól szerepeitek az ifjúsági Eb-n sakk A magyar együttesek három éremmel zárták a szegedi ifjúsági (18 éven aluli) sakkcsapat Európa- bajnokságot. A férfiaknál a magyar A-csapat lett a má­sodik a B pedig a harmadik. A hölgyeknél az A-együttes végzett a dobogón. A győzel­met mindkét nemnél a len­gyelek szerezték meg. Egyedüli magyarként indulhat a döntőben salakmotor Fantasztikus sikert ért el Tihanyi Sándor a salakmotoros egyéni Eb debreceni elődöntőjében: a 45 éves versenyző megsze­rezte a 3. helyet, ezzel beju­tott a szlovéniai Lendván sorra kerülő augusztus 23-i a konünensfináléba. Nem színészkedtek, hanem rúgták a labdát sportnap Egész napos prog­ram várta az érdeklődőket Tiszakécskén szombaton, amelynek fő eseménye a he­lyi öregfiúk és a színészvá­logatott közötti labdarúgó­mérkőzés volt. A találkozót a hazaiak 5-3-ra (2-2) nyer­ték a sportszerűen játszó művészcsapattal szemben. Egy súlycsoporttal feljebb is verhetetlen cselgáncs Nemzetközi ver­senyre került sor hétvégén a szlovéniai Celjében, ahol ungvári Miklós, a Kecske­méti JC Európa-bajnoka is indult. A Pekingre készülő klasszis nem fogyasztott le a szokásos 66 kg-ba, inkább a 73 kilós súlycsoportban indult, de ott sem talált le­győzőre. Mind a 6 meccsét „nullára” nyerte. Kettős Ferrari-győzelem forma i A vb-címvédő műszaki hiba ellenére a dobogón végzett Ötödik a Varga, Hirling egység az evezős Világkupa poznani állomásán A sorozat első két helyszínéhez, Münchenhez és Luzernhez ha­sonlóan az ötödik helyen végzett a Varga Tamás (Bajai Dámász SVSC), Hirling Zsolt (Vác) köny- nyűsúlyú kétpár az evezősök idei utolsó Világkupa-viadalán, Poznanban. A pekingi olimpiára készülő magyar duó egy-egy brit, dán, görög és két olasz hajóval csatá­zott a tegnapi fináléban. Bár féltávig a harmadik helyen ha­ladtak, a második ezer méteren kissé visszaestek - az 1500-as ellenőrzőpontnál csak a hatodi­kak voltak -, így nem sikerült a dobogón végezniük. Győzött a korábban Münchenben és Lu- zernben is első brit Zac Purchase, Mark Hunter kettős, a második helyen a dánok, a har­madikon pedig az olaszok első számú egysége ért célba. ■ A szél egyszerűen kifújtaTaímácsi alól a motorját Talmácsi Gábor a második kör elején kiesett a gyorsaságimoto- ros-vb Brit Nagydíján, a 125 kcm-es kategóriában. A viadalt meglepetésre a hazai közönség előtt motorozó, 15 esz­tendős Scott Redding nyerte, aki pályafutása első futamgyőzel­mét aratta. Talmácsi, aki a második hely­ről startolt, már a rajt után visz- szacsúszott a 9. pozícióba, majd feladta a GP-t. A vb-pontversenyt a francia di Meglio 132 ponttal vezeti, Talmácsinak 68 pontja van, és egy helyet visszacsúszva korábbi pozíciójához képest je­lenleg a 7. Következik június 28- án a Holland Nagydíj.- A szél keresztbehúzta a ver­senyemet. Már a bemelegítésnél könnyű volt a motor eleje, gon­dok voltak az addig tökéletes be­állítással. Szinte vezethetetlen volt az Apriliám. A rajtot jól kap­tam el, de valamiért nem forgott rendesen a motor. Az első kör vé­gén azonban kezdett erőre kap­ni. Meg is előztem Kojamát, de a negyedik kanyarban mintha ki­fújta volna a szél alólam a mo­tort. Éreztem, hogy fújja, fújja, nincs kellő tapadás és kicsúsz­tam - mondta Talmácsi. ■ Öt érmet szereztek az ökölvívó EU-bajnokságon A 48 kilós súlycsoportban ver­senyző Bedák Pál aranyérmes lett a lengyelországi európai uni­ós ökölvívó-bajnokságon. A vb- ezüstérmes Bedák a fináléban az ír Paddy Banns ellen nyert meggyőző teljesítménnyel, 25- 11-re. A fináléba jutott másik két olimpikon közül Varga Miklós (60) az aranymeccsen egy angol­tól kapott ki 24-10-re, Káté Gyu­lát (64) pedig a torna legnagyobb sztárja, a 60 kg-os súlycsoport­ban világbajnok, angol Frankie Gavin győzte le 16-4-re. A 19 éves Bernáth István (+91 kg) kézsérülése miatt nem tudott ki­állni a döntőben. Az egyetlen bronzérmünket Szellő Imre (81) szerezte, aki az elődöntőben egy ponttal (12-11) kapott ki Tony Jeffriestől. Szem­tanúk szerint a pontozók kibab­ráltak a Kecskeméti SC olimpi­konjával, pedig a magyar ver­senyző legalább 3-4 ponttal jobb volt angol riválisánál. ■ Kedvező vb-csoportban a magyar kézilabdázók A magyar férfi kézilabda-váloga­tott az Eb-harmadik, vb-negye- dik franciákkal, valamint a szlo­vákokkal, a románokkal, az ausztrálokkal és a pánamerikai bajnokság második helyezettjé­vel találkozik majd a január 17. és február 1. között sorra kerülő horvátországi világbajnokság el­ső szakaszában. A hétvégi zágrá­bi sorsoláson Skaliczky László csapata az A csoportba került. A csoportok, A: Franciaor­szág, Magyarország, Szlovákia, Románia, a pánamerikai bajnok ság második helyezettje, Auszt- 1 rália. B: Horvátország, Svédor­szág, Spanyolország, Koreai Köz­társaság, Kuvait, a pánamerikai bajnokság harmadik helyezett­je. C: Németország, Lengyelor­szág, Macedónia, Oroszország, Tunézia, Algéria. D: Dánia, Nor­végia, Egyiptom, a pánamerikai bajnokság első helyezettje, Szer­bia, Szaúd-Arábia. A pánameri­kai bajnokságot június 24. és 28. között rendezik. ■ Képünkön még a vb-címvédő Raikkönen vezetett Mássá előtt, de a brazil a 38. körben megelőzte a műszaki hibával küszködő csapattársát. Totális Ferrari-fölénnyel zárult a Forma-l-es vb Francia Nagy díja: a bra­zil Felipe Mássá nyerte a finn Kimi Räikkönen és az olasz Jarno Trulli (To­yota) előtt. Szabó Etelka Gond nélkül lezajlott a rajt, a két ferraris megtartotta vezető pozí­cióját: az első kör végén Räikkönen, Mássá, Trulli volt a sorrend. Az ötödik kör után Lewis Hamilton (McLaren-Mer- cedes) a tizenharmadikról feljött a kilencedik helyre (a brit piló­tát a kanadai GP-n okozott bal­esetéért tíz hellyel hátrébb so­rolták a rajtrácson). Hamilton azonban hiába igye­kezett, mert a rajt után elkövetett szabálytalan előzése miatt ismét megbüntették: át kellett halad­nia a boxutcán és ezzel újra visz- szaesett a 13. pozícióba. Räik­könen a 21. körben járt a box- utcában, Mássá még maradt ket­tőt, de nem változott a helyzet, a finn robogott az élen, mögötte pedig a brazil száguldott. Féltáv után azonban a finn autója lelassult, mert a Ferrarin szétszakadt a kipufogócső, így a brazil a 38. körben meg is előz­te. A zárás előtt 18 körrel Räik­könen másodszor is a boxban járt, Mássá pedig maradt egy kört, és megtartva vezető pozíci­óját az első helyre tért vissza. Közben Trulli és Kovalainen nagy csatát vívott a 3. helyért, végül az olasznak sikerült kivé­denie riválisa támadásait. A Re­nault hazai pályájának számító j Magny-Cours-i aszfaltcsíkon mindkét francia autó pontszerző helyen ért célba: Nelson Piquet a 7., Fernando Alonso a 8. lett. Mássá, aki idei harmadik fu­tamgyőzelmét szerezte meg, az összesítésben 48 ponttal az élre állt. Az eddigi éllovas lengyel Robert Kubica (BMW) a máso­dik 46 ponttal, míg Räikkönen a harmadik 43-mal. Következik július 6-án Silverstone-ban a Brit Nagydíj. Saját utánpótlásukkal versenyezték végig az egész szezont férfi asztalitenisz Nehéz bajnoki éven vannak túl a Kecskeméti Spartacusnál, de nem bánták meg döntésüket Kecskeméti Spartacus férfi asztalitenisz csapata a tizedik, vagyis utolsó helyet szerezte meg az Extra Ligában. Szabó Etelka- Nemrég még bajnoki címet ünnepeltek, ehhez képest csalódás lehetett az idei év.- A szakosztályvezetés az anyagi erőforrások csökkenése miatt tavaly kénytelen volt játé­kosaival szerződést bontani, mert úgy látta, nincsenek meg a feltételek a folytatáshoz - mondta Fodor Miklós edző. - Nem vállalhattuk fel, hogy csalá­dos sportolóknak év közben azt kell mondani: vége. Azt akartuk, hogy asztalitenisz bázisunk - amely ritkaságszámba megy az országban - ne essen áldozatául annak, hogy a felnőtt csapat min­den pénzt felemészt. így saját ne­velésű fiatalokkal játszottuk vé­géig a bajnokságot. Ebben benne volt, hogy a csapat utolsó lesz.- Egy év távlatában megérte ezt a döntést hozni? ■ - A gyerekek szempontjából igen, hiszen nagyon sok fiú üti a labdát nálunk. Igaz, a fiatalok­nak az Extra Ligában nem sok babér termett, de a korosztályos versenyeken a rutint tudták ka­matoztatni. Újonc csaptunk az 5. helyen végzett az országos csb-n, Balogh Erik a 12 évesek között az 5. lett a diákolimpián, Fodor Máté a serdülőknél a 40. helyről feljött a 19.-re. Az ifjúsá­giaknál Papp László 33. a rang­listán, (ő az idén versenyzett elő­ször), Fodor Márk pedig a 38. Csak azt bánom, hogy szurkoló­ink izgalommentes bajnokikat láthattak. Döntésünk helyessé­gét igazolta, hogy az önkormány­zattól első félévre kapott támoga­tás a termünk működtetési költ­ségeire is kevés lett.- Mit terveznek a következő szezonra?- Június 30-ig kell nevezni az új bajnokságra. Indulni szeret­nénk, és várjuk, hogy kiderül­jön: lesz-e helybetöltő az Extra Ligába visszakerülésért. A ne­héz gazdasági helyzet több csa­patot is érint, ezért elképzelhető, hogy ismét a legmagasabb osz­tályban folytathatjuk. Szeret­nénk részt venni a város sport­iskola rendszerében, ami igazi kihívás. Jó lenne ismét Kecske­métre hozni az országos serdü­lő és ifjúsági bajnokságot. Váro­si szövetséggel karöltve azon dolgozom, hogy Kecskeméten minél többen ismerkedjenek meg ezzel a sportággal. Kicsit messzebbre tekintve, be akarjuk bizonyítani, hogy saját utánpót­lásunkra építve is sikeresek le­hetünk az Extra Ligában. Papp László egy év versenyzés után a 33. helyen áll az ifjúsági ranglistán.

Next

/
Thumbnails
Contents