Petőfi Népe, 2008. június (63. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-17 / 140. szám
5 t PETŐFI NÉPE - 2008. JÚNIUS 17., KEDD FELSŐ-KISKUNSÁG Nagy a vendégség, kicsi az uszoda kunszentmiklős Befektetőket keresnek a faházas kemping építéséhez- A pihenni, sportolni vágyók közül sokan a csendesebb, megfizethető szabadidőközpontokba járnak szívesen. Ezért érdemes a kisebb fürdők fejlesztésére is áldozni - véli a sport- központ igazgatója. Miklay Jenő Sértő Róbert természetesen haza is beszél, ugyanis a gondjaira bízott uszodára ráférne a bővítés. Hasonló létesítmény nincs egész Felső-Kiskunságban, a kistérség településeiről sokan hű- sölnek, sportolnak ott. Ez év elején a város önkormányzata is tanulmányozta az uszoda fejlesztésének módját. Számba vettek egy 30-35 személyes panziót, kempinget faházakkal, egy teniszpályát és egy komolyabb játszóteret. Szó van arról is, hogy mobil fedelet kapna a medence megőrizve úgy a nyári, szabadtéri strandolás hangulatát. Fejlesztenék az úszásoktatást, ezért még egy medencét építenének, a vízforgató kapacitás megvan hozzá. Haszna válna még teniszpályának, gumitéglás sportpályának is. Mindezek költségeit még csak becsülik: a summa tetemes, de az igazgató derűlátó.- Úgy gondolom, amit lehetséges, azt a városvezetés megteszi a sportközpont, az uszoda érdekében. A felvázolt fejlesztési elképzeléseket is támogatják, de most a csatornázásra összpontosítja pénzforrásait a város. Ezért A környező települések Iskolásai gyakran tartják testnevelésóráikat a miklósi uszodában. Legutóbb a szabadszállási Petőfi-iskola diákjaival találkoztunk ott. csakis hosszú távon érdemes tervezni az uszoda fejlesztését.- Milyen forrásokat lehet itt számításba venni?- Az önkormányzattal együtt keressük a pályázati lehetőségeket, illetve a bevonható magántőkét. Persze nem akarjuk a nagy wellnessközpontokkal felvenni a versenyt, de egy kisebb, családias, nem túl drága fürdővel komoly esélyt adhatunk a város fejlődésének, főleg, ha nyitunk az egyre népszerűbb gyógyturizmus felé is - sommázta az igazgató.- Arról mit tapasztal, hogy a lehetséges befektetőket menynyire érdekli az uszoda?- Nincsenek még konkrét egyezségek, de úgy tűnik, a faházas szálláshelyek, a kemping építésébe többen beszállnának. A kihasználtság szinte garantált, hisz rengetegen jönnek hozzánk kirándulásra, edzőtáborozásra. Sőt értelme volna egész évben használható szállásokat építeni, mert a városban nincs fogadó. Folytonosan szervezünk úszásoktató táborokat, jönnek edzeni kosárlabdások, vendégeink a MAFC sportolói, gödöllőiek, soproniak. Idén először vízilabdaedzőtábor is lesz, jön a monori kölyökpólócsapat. Természetesen nem csak a fizetővendégekre számítunk, szeretnénk minél több embert ingyenesen vagy kedvezményesen vendégül látni. Ilyen célra most is pályázunk. Ha sikerrel járunk, akkor hetente díjmentesen indítjuk a labdarúgás-, strandröplabda-, kosárlabda-, úszás-, asszonytorna-, asztalitenisz-foglalkozásokat. Megrepedt a kazán acélja, mindenki mossa a kezét Dörmögő csőszház és ökopark szabadszállás Idegenforgalommal is erősítenének Valószínűleg a bíróság mondja ki, hogy kinek pénze bánja a lajosmizsei iskola kondenzációs kazánjának javítását. A berendezés tönkrement a tél végén, de az önkormányzat azóta sem tudta a garanciát érvényesíteni sem a kivitelezővel, sem a fűtőberendezést üzembe állító szakszervizzel. Tavaly nyár végén szerelték be a kazánt, de már a fűtési szezon vége felé felmondta a szolgálatot, így „bocsánatot kértek” elődjétől. Szerencsére nem volt nagy hideg, így az ezerszemélyes iskola átvészelte a telet a régi, kis teljesítményű masinával. Kiderült: az új kazán hátfala megrepedt. Most arról szól a vita, hogy kinek a hibájából történt a baj. A gyártó nem vállalja a felelősséget, félmilló forintért cserélné ki a berendezést, a szakszerviz is mossa kezeit. Ezért a városi szenátus szerdán úgy döntött, keresetet nyújt be a bíróságra. ■ M. J. A szabadszállási városi napok rendezvénysorozat keretében, július 4-én felavatják a Bársony István tekintélyes helybeli vadászról elnevezett ökoparkot. A környezetvédelmet, a természeti értékeket népszerűsítő létesítményre AVOP pályázaton szereztek támogatást, amit kiegészítettek a helyi költség- vetésből. Az ökopark beilleszkedik a település turisztikai fejlesztései sorába. A szabadszállásiak egyebek közt az idegenforgalommal akarják erősíteni a helyi gazdaságot. Vendégeket vonzó érdekességek akadnak bőven a városban és környékén: az országban legelsőként épített emeletes városháza, a szép templomok, helytörténeti gyűjtemény, tájház, József Attila nagyapjának, az öreg Dörmö- gőnek a csőszháza. Irodalomtörténeti gondolkodásra is serkent Szabadszállás, hisz Petőfi szülőhelyeként tünteti fel magát. A napjainkra kialakított kéthektáros tanösvénye pedig bemutatja hazánk kilenc nemzeti parkja jelentős természeti értékeit. Az ottani kirándulásokat mindenkinek ajánlják, főleg a gyerekeknek. A tervek szerint az iskolák számára fél- vagy akár egész napos tanulmányi és szabadidős programot kínálnak idegenvezetéssel - teljesen díjmentesen. HÍREK Apostag FOCIGÁLA A kistérség szeniorcsapata és az FVM öregfi- úk-mérkőzésre hívták a Vasas- öregfiúkat. Június 21-én, szombaton találkoznak a községi sportpályán. A sportnap délelőtt 10 órakor a juniorok kispályás mérkőzésével kezdődik, az idősebb labdarúgók pedig fél 3-kor lépnek pályára. Kiííiszeitrikfés múzeumi éj A Puszta Hangja Egyesület mindenkit vár a Diószegi-emlékházba június 21-én, szombaton este 8 órakor a Múzeumok éjszakája programjaira. Ezen az éjszakán megtekinthetőek az emlékház kiállításai, az udvaron tábortűz ég majd, ki-ki szalonnát süthet és nótázhat. Kunszentmikiés munkaadó Hat , konténerből álló épületet, munkagéptárolót és -parkolót épít, valamint útépítő gépeket telepít az ipari parkba egy dunaújvárosi cég. A tervek szerint hat helybélinek adnak állást. Lajosmizse ORVOSOK Az önkormányzat áprilisig visszamenőleg havi 10 ezer forinttal segíti az alapellátásban dolgozó orvosokat. Ez az összeg részben az egészségügyi díjszabások növekedését kompenzálja, és hozzájárulás a veszélyes hulladékok elszállításának költségeihez. Sóit TŰZÜNNEP Június 28-án este 8 órától igazi szentivánéji varázslatokra számíthatnak a gyer- mek-horgásztó partjára látogatók. A nyári napfordulót ünnepelni hívnak oda a helyi polgárőrök, rendőrök, tűzoltók és a művelődési ház munkatársai. Koncertek lesznek és látványos tűzoltó-bemutató, majd utcabál éjfélig. Szabadszállás PÁLYÁZNAK Az ön- kormányzat tervezi a gondozási központ felújítását. Erre a célra jelenleg a Dél-alföldi Operatív Program keretében lehet támogatást szerezni. A városi szenátus múlt heti ülésén döntött: állja a felújításhoz szükséges önerőt, és megpályázza a költségek nagyobb részét. IaSS LOMTALANÍTÁS Ma és csütörtökön mindenki megszabadulhat a házában összegyűlt kaca- toktól, amiket terjedelmük miatt a kukásjáratokkal hét közben nem lehet elvitetni. Kedden az üdülőterületen, 19-én pedig a faluban szedik össze a járatok az ingatlanok elé kirakott feleslegessé vált holmikat. A kunbaracsiak harangtorony Megköszönték az- Földi életünk felhőit, gondjait, bajait próbáljuk szeretettel feloldani! Erre is figyelmeztet a harang - mondta dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye érseke a hétvégén tartott kunbaracsi templomünnepen, amikor felszentelte a harangtornyot. Ez a 15,5 méteres építmény nemcsak azért nevezetes, mert a falu legmagasabb pontja, hanem azért is, mert sokak összefogásának példája. Éppen esztendeje tették le alapkövét, s valóra vált a helybéliek álma. Az önzetlen segítőket, adományozókat hosz- szú lenne felsorolni. Borbély Lajos építész tervei alapján Kiss Albert ácsmester tiEz a 15,5 méteres harangtorony nemcsak azért nevezetes, mert a falu legmagasabb pontja, hanem azért is, mert sokak összefogásának példája. templomünnepe emberek adakozását, munkáját zenöt köbméter fenyőfából építette. A segítőket név szerint köszöntötték az ünnepen, amikor az új orgonát is felszentelte az érsek. Bábel Balázs ezt megelőzően a pusztában járt. A település külterületén, Csa- radán id. Szabó István fogadalmi keresztjét áldotta meg. A ma már idős férfi még a hadifogságban fogadta meg: ha onnan valaha hazatér, az Isten megsegíti, úgy keresztet állíttat. ■ P. S. Halaszthatatlan javítások a kerekegyházi óvodában A nyáron részlegesen felújítják a Rákóczi utcai óvoda épületét. Egyebek közt erről is döntött a városi képviselő-testület legutóbb. Újbóli parkettázásra szorul az irodahelyiség, nincs az óvodában az alkalmazottaknak megfelelő öltözőjük, mindössze négy négyzetméteren osztoznak a függönnyel elválasztott irodával. Ideje kicserélni az egyik csoportszoba PVC-burkolatát, és a Rákóczi utcai óvoda udvarán lévő babaház felújítása is halaszthatatlan: mennyezete felszakadt, potyognak róla a cserepek, balesetveszélyes. A városi döntéshozók egyhangúlag a felújítás mellett vannak, a nyáron elvégezhető legszükségesebb feladatokra megszavaztak 600 ezer forintot. Ebből a pénzből két helyiség padozatának burkolását, ajtók mázolását tudják kihozni, valamint megjavíttatják a csoportszobák falait és a homlokzatot. Ezek a felújítási munkák nélkülözhetetlenek a régi épület további használatához. Az önkormányzat a hazai és uniós lehetőségekre alapozva pályázatot térvez benyújtani új bölcsőde és óvoda megépítésére. ■ M. J. I Új bölcsőde és óvoda építését tervezi a városi önkormányzat.