Petőfi Népe, 2008. június (63. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-16 / 139. szám

13 PETŐFI NÉPE - 2008. JÚNIUS 16., HÉTFŐ SPORT Rangadóhoz méltó játék labdarúgás • akker TüzÉP megye i. Parti Gábor mesterhármast ért el Az izsáki Jakab János (8-as) lovasé ezúttal elkerülte Kovács László kapuját, de a hartal hálóőrnek jócskán akadt védeni valója a 90 perc alatt. A két csapat küzdelmé­nek az volt a tétje, hogy melyikük lesz a megyei I. osztály idei bajnoka. Az izsákiaknak a döntetlen is elegendő volt az arany­éremhez, míg a Hartának mindenképpen győznie kellett (volna). Szentirmay Tamás A vendégek kezdtek jobban, sorra vezették támadásaikat, be is szorították az Izsákiakat. Úgy tűnt, hogy a Harta már az elején dűlőre akarja vinni a döntést. Gólt azonban nem si­került szereznie. Az első talála­tot a hazaiak érték el, de nem sokáig örülhettek a vezetésnek, mert a hartaiak egy fejesgóllal egyenlítettek. Az első félidő be­fejezése előtt a vendéglátóknak sikerült újra megszerezniük a vezetést. A második játékrész elején egy szabálytalan szerelés mi­att tizenegyeshez jutottak az izsákiak. A büntetőt az a Parti rúgta, aki a korábbi két hazai gólt is szerezte, és ezzel mes­terhármast ért el. A hartaiak azonban néhány perc múlva, egy szabadrúgást követően szépítettek. Ennél a jelenetnél Házi kapus nagyot hibázott. A gól lendületet adott a vendé­geknek, akik tovább hajtottak az egyenlítő gólért. A félidő felénél sikerült ismét betalálniuk. A döntetlen azon­ban még kevés volt a bajnok­ság megnyeréséhez. A hartai támadók egyre többször kerül­tek az izsáki kapu közelébe, de a védőknek minden esetben si­került megakadályozniuk őket a gólszerzésben. Az utolsó tíz percben elfáradtak a hazaiak, már csak arra koncentráltak, hogy megőrizzék az egy pontot. Gréczi edző sűrűn cserélt, hogy azzal is teljen az idő. Végül az izsákiaknak sike­rült a döntetlent kiharcolniuk, ami azt jelentette, hogy ők a megye I. bajnokai. A szépszá­mú nézősereg izgalmas, válto­zatos, jó mérkőzést láthatott. Mindkét csapat kiválóan fut­ballozott, játékuk igazi cso­portrangadó volt. Izsák-Harta 3-3 (2-11 Solt-Kiskunhalas 1-1 (1-0) Izsák: Harta: Solt Kiskunhalas: Házi Kovács L Tüskés (Boldizsár) Vasuth Garaci Ivancsan Márics Bogdán Jávorka Czigler Jenei (Turcsik) NagyK. Valkai (Dürgő) Koch Orosz PaorR. Márton Kiss Király Kárász Aczél Duzmath Fekete Török Kovács Zs. (Kovács Szabadi Nagyi. Brindza (Giesinger) A.) Kovács J. Bálint (Sallai) Balkó Jakab Lázár (Lisztmaier) Unyi File Hleba (Takács) Gazsi Tóth ( Mészáros Barna Vajda (Tomolik) Dömény) Vágó (Paor J.) Parti (Pap) Fejes Edző: Edző: Edző: Edző: Gréczi Gábor Szabó László Miskovicz Bálint Kis Péter Izsák, 500 néző. Vezette: Galambosi Solt 50 néző. Vezette: Szűcs (Tóth, (Bartucz, Lovas). Gól: Parti 3, illetve Czigler, Hodován). Gól: Jenei, ill. Geisinger. Sárga Kiss, Kovács J. Sárga lap: Márton, Kovács A. lap: Jenei, Bálint Fejes, ill. Nagy K., Paor R. illetve Ivancsan. Kitűnt: Jávorka, Márton, Piros lap: Unyi, ill Török. Kitűnt: senki, ill Garaczi, Parti, ill. az egész csapat Ifjúsági Geisinger. Ifjúsági eredmény, 1-2. eredmény: 3-2. Tiszakécske - Kunszállás 4-2 (2-0) Soltvadkert-Dusnok4-2íl-l) Tiszakécske: Kunszállás: Soltvadkert Dusnok: Beke Márvány Hatvanyi Bakula Pálinkás Váczi Szarka Sánta Anka Tábi Hirsch Sátrán Forgó Bertus Nagy JagiczaJ. Tapodi (Kovács) Pataki Marton (Korsós) Konkoly (Maros) Marton (Tóth 1.) Kertész Kelemen Varga Habony Lapsánszki Kirsch ner Bogárdi Sáfrány PöszmetT. Papp Kristály Tóthi PöszmetZs. Font (Müller) Droblyen Pákozdi (Varga) Kertész (Jusztin) Tóth (Tyúkász) Jagicza I Bagi Cseh Gillich Óbéri (Jagicza L.) Edző: Edzó: Edző: Edző: Lódi László Kertész Gábor Nagy Lajos Jagicza László Tiszakécske, 150 néző. Vezette: Aradi (Csere, Soltvadkert 200 néző. Vezette: Vörös (Gál, Vén). Gól: Pálinkás, Tóth 1., Tóthi, Habony, Zsebó). Gól: Hirsch 2, Kirchner2, III. Varga, ill. PöszmetZs., Pataki. Sárga lap: Bertus. Konkoly. Sárga lap: Kelemen, Font ill. Varga, Kitűnt: Tóth 1., Habony, ill. PöszmetZs. Jagícza L Kitűnt: Gillich, Kelemen, Kirchner, ill. Ifjúsági eredmény: 3­1(0-1). Sánta, JagiczaJ. Ifjúsági eredmény: 13-2. Tompa - Bácsbokod 8-0 (5-0) Bácsalmás-1 N.nádudvar2-l(l-0) Tompa: Bácsbokod: Bácsalmás: Nemesnádudvar Zsemberi (Szilvási) Kazinczi Géczi László Bálind Tettinger (Mojzes) Bögre Kovács Véh Anka Vujevic Barta Horváth Zs. Nagy Cifra (Varga) Mezőfl Kiss Pap Moravic (Szűcs) Kossá Huszárík (Fütyü) Bosnyák Berényi Jaksütz Kosa Győré Snyehola Vinter Csamangó Tettinger Zs. Rudics Melcher (Schindler) Tumbas Kis(Mamuzsics) Páncsics (Cs. Harsányi Béleczki Veverka Kovács) Szahler Fenyvesi (László) Dervaderics Barcsák Vinter Józsa Edző: Edző: Edző: Edző: Tápai Tibor Barákovics István Florin Nenad Gojtán István Tompa, 200 néző. Vezette: Ámán (Eke, Bá­Bácsalmás, 150 néző. Vezette: Körösi bel). Gól: Fütyü 2, Fenyvesi 2, Kiss, (Kollár, Bella). Gól: Barcsák, Zaric, ill. Barta. Csamangó, Tumbas, Béleczki. Sárga lap: Sárga lap: Barcsák, ill. Szahler. Kitűnt: Csamangó. Kitűnt: az egész csapat, ill Kazinczi. Ifjúsági eredmény: 8-2. Rudics, Barcsák, Zaric, Vujevic, Maravic, László, Barta. Ifjúsági eredmény: 2-1. Percről percre az Izsák-Harta-meccsen 19. PERC: Parti a bal oldalról ka­pott labdát a tizenhatos vonalá­nál, félfordulásból kapura lőtt, és a játékszer a bal alsó sarok­ban kötött ki, 1-0. 24. PERC: főbb oldali szöglet után Czigler ugrott a legmaga­sabbra, és fejéről a felső léc alá vágódottá labda, 1-1. 40. perc: Parti forgolódott a ti­zenhatosnál, és ismét fordulás­ból talált a kapuba. Ezúttal a felső sarokba, 2-1. sí. perc: Barna kiugrott a vé­dők közül, már a tizenhatoson belül járt, mikor a kapujából ki­futó Kovács László szabályta­lankodott vele szemben. Ezért pedig tizenegyes járt A büntetőt Parti értékesítette, 3-1. 54. PERC: Kiss 25 méterről vég­zett el szabadrúgást. Lövése a sorjai mellett úgy vágódott a ka­puba, hogy Házi még a kezét se tudta felemelni, 3-2. 72. PERC: Gazsi a bal oldalról középre adott, Kovács János egy csellel tisztára játszotta magát, és a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, 3-3. Mestermérleg a találkozó után gréczi Gábor: - Ez a bajnok­ság az utolsó pillanatig kiéle­zett és izgalmas volt. Mind a ' két csapat megszerezhette vol­na az első helyet, és mindkettő meg is érdemelte volna. Nagy küzdelemben egy nemes ellen­felet előztünk meg. A látottak alapján a döntetlen reális. szabó László: - Jól kezdtünk, utána azonban visszaestünk, amit kihasználtak az izsákiak. Sikerült egyenlítenünk, de újabb gólokat kaptunk. Úgy ér­zem, a második félidő a miénk volt Izsákon nehéz felállni a padlóról, de nekünk sikerült, és akár győzhettünk is volna. Akasztó - Kerekegyháza 3-2 (1-0) Akasztó: Ámann M. (Beszedics) Varga B. Lehota Juhász! Megyes Ispán (Varga Z.) Csehi Lázár Supka Antal (Judák) Németh (Ámann K.) Edző: Agócs Zoltán Akasztó, 250 néző. Vezette: Tóth S. (Salamon, Stefanovics). Gól: Lázár, Antal, Juhászt, ill. Juhász Zs., Virág. Sárga lap: Botos. Kitűnt Beszedics, Csehi, Megyes, ill. Gazdag, Juhász Zs., Balogh. Ifjúsági eredmény: 13-0. Kerekegyháza: Kása Szakái Virág G. Kecskeméti (Juhász V.) Botos NagyZ. Gazdag Balogh Duzmath Szécsényi Juhász Zs. Edző: Gazdag Attila AZ AKKER TÜZÉP MEGYEI I. OSZTÁLY VÉGEREDMÉNYE 1. Izsák 30 19 7 4 86-33 64 2. Harta 30 18 9 3 70-19 63 3. Kiskörös 30 19 4 7 65-33 61 4. Solt 30 17 8 5 72-39 59 5. Tompa 30 18 1 11 75-47 55 6. Akasztó 30 10 6 8 63-47 54 7. Kalocsa 30 13 8 9 48-41 47 8. Soltvadkert 30 13 5 12 54-53 44 9. Kunszállás 30 12 7 11 55-46 43 10. Bácsalmás 30 12 6 12 52-52 42 11. Tiszakécske 30 11 1 18 5068 34 12. Kerekegyháza 30 10 4 16 4868 34 13. Kiskunhalas 30 9 7 14 43-56 34 14. Dusnok 30 4 3 23 30-92 15 15. Bácsbokod 30 4 3 23 34-114 15 16. N.nádudvar 30 2 7 21 3269 13 A május 25-ei Kiskörös-Bácsalmás (1-1) mér­kőzést óvás után, 3-0-lal a Kiskörös kapta. ÁLLÁST KÍNÁL NÉMETORSZÁGI munkára keresünk lapocka szalagra, gyakorlott munkaerőt: 5-8 fő tarja le­vágó 4-6 fő toka és nyakszalonna levágót. Je­lentkezését a 06-1/450-1299 vagy a 06- 1/450-1570 telefonszámon várjuk.---------- *958280* OS ZTÁLYVEZETŐI beosztásba keres egy kecske­méti cég diplomás, jómodorú, gépkocsival rendelkező, független férfit 35 év felett. 06- 20/438-3457.------------:---------------,---------------------------------------------------*958432* ÖN NEK van munkája? Nekünk annyi, hogy nem is győzzük! Fiatalos munkatársakat kere­sünk kiemelt bérezéssel. Érdeklődni: 10-15 óráig a 76/506-369-es telefonszámon.---------------------------------------------------------------------------------*954853' PÉKET felveszünk városföldi üzembe. 70/360- 8550.------:—-------------,--------------- *958167* PI ACVEZETŐ kereskedelmi cég értékesítői tevé­kenységre magas kereseti lehetőséggel mun­katársat keres Kiskőrös és környékéről. 06- 20/335-8010.--------------------------------*958422* SERTÉSTELEPRE állatgondozót keresek ottlakással is. Érdeklődni lehet: 06-30/9758- 399. SIKERESEN működő bajai Pannon GSM szaküzle­tünkbe, üzletvezetőt és ügyfélszolgálatos-értéke­sítő munkatársakat keresünk. Fényképes önélet­rajzát a pozíció megjelölésével 2008. június 15- ig a következő elérhetőségek éjikére várjuk: Mil­ler Telecom Kft 7633 Pécs, Szigeti u. 55/1. vagy karrier@millertelecom.hu-------------------------------------*958250* SZ ÉPSÉGSZALONBA kolleganőket keresünk, masszőr, műkörmös, pedikűr-manikűr, kozme­tikus. Önéletrajzot Kecskemét, Szabadság tér 3/A kérjük leadni. .-----------------*-------------•------*958471* SZ EZONÁLIS munkára gyakorlott targoncást keresünk kméti munkahelyre. Érd.: 30/6686- 632---------*958281* SZ ITANYOMÁSBAN jártas számítógép ismeret­tel (Corel) rendelkező dolgozót keresünk. Je­lentkezés: Rose Kft. 76/484-508 telefonon vagy személyesen hétköznap reggel 8 órakor Kecskemét Szolnoki út 20. szám alatt.------------------------------------------------------------------ *958105* SZŐLÉSZETI-BORÁSZATI ismeretekkel, felsőfokú végzettséggel rendelkező kereskedelmi vezetőt keresünk kiskőrösi telephelyre! 30/938-0597.------------------------- *958391* VI LLANYSZERELŐT azonnali kezdéssel felve­szek Kecskeméten. 06-30/338-9375. CSAK SZAKKÉPZETT, fakorláttal rendelkező női eladót keresünk Kecskeméten minden nap 6-20- ig nyitva tartó üzletünkbe. T.: 70/9308-110. SZALKSZENTMÁRTON Község jefzője pályázatot hirdet pénzüfi ügyintézői munkakör betöltésére. Feltételek: mafar állampolgárság, cselekvőképes­ség büntetlen előélet középfokú pénzügyi-számvi­teli szakképesítés, f akorlott szintű MS Office, va- fon nyilatkozattételi eljárás, próbaidő. A pályázat beérkezésének határideje: 2008. június 30. Helye: Polgármesteri Hivatal 6086 Szalkszentmárton, Jó­kai u. 2. Felvilágosítás: 06-76/358-519.- —;---------------'------------------------*958441 ■ TE LEFONOS irodai munkára keresünk elsősor­ban kolléganőket kecskeméti munkahelyre, fi­atal lányok csapatába. Bejelentett munka. Fi­zetés: fix+jutalék. Jelentkezni a 06-20/771- 4474, 06-20/470-9386, és 06-20/771-4441 telefonszámokon lehet.- —------ *956762* TE RÜLETIKÉPVISELŐKET keresünk.70/410-5327-------------------------------------- *958270* ÜZLETVEZETŐT keresünk a kecskeméti Kenvelo márkaboltba. Fényképes önéletrajzokat vá­runk a karrier3@kenvelohungary.hu vaf a 1118 Bp. Otthon u. 23. címre.------------------------------------------------------*956912* ZALAEGERSZEGI elektronikai fárba betanított munkára operátorokat és elektroműszerészeket keresünk. 06-70/392-9766; 06-30/247-3242.---------'------ - *953568* 100 0 euró ef második jövedelem segítségé­vel! Érdeklődni: ma 19-20-ig 30/341-6453.-------------------------------:-----*966877* 15 ÉV feletti diákokat keresünk mezőgazdasági munkára Baja környékéről júniusi kezdéssel. Bejárást biztosítjuk. 30/382-9216 sms-ben is.----------------------------—--------*958069* ÁL LÁST KERES KERESKEDELMI szakos közgazdász német nyelvtudással, gépírási és számítógép ismeret­tel 1 éves szakmai fakorlattal munkát keres. Tel.: 70/508-24-17---------------------------------------------------------------------------------*958229* ADÁSVÉTEL AKÁC, vef es tűzifa szállítva! 30/901-5593-------------------------------------,--------------*956164* ÉP ÜLETVAS szerkezet 20x6x3,4 m eladó. 70/2922-655.------------—--------------------------------------------------------- *958687* SA LGÓ, más polcok f ári áron. 30/583-5001.----------------------------------------------:----------.------------------------*936327* ÜZ EMKÉPTELEN orosz félautomata mosógépet (5000 Ft/db), mafar félautomata mosógépet (3000 Ft/db) vásárolnék. 20/5592-809.-----------------------------------------------------:--------------------------*956649* VÁ GOTT vaf vágni való 35 cm feletti hajat ve­szek jó áron. 20/497-9197.---------------- ------------------- ------------------*954359* ________ÁLLAT________ KI SCICÁK infen elvihetők Kmét. 76/410-672------------------ *958188* 20-30 kg-os malacok eladók. 70/343-30-72.------------—------ -------------------*958516* Sf MT 4 hónapos borjak és szopós borjak el­adók. 20/33-42-893.---------------------------------------------------------------------------------*958643­a PALOTAPINCSI kiskutyák eladók. 30/418­1121---------------------------------------------------------------------------------*956809* PULI kiskutyák oltva, féregtelenítve eladók. 06­20/511-6919.----------- *958651* OKTATÁS BOLVÁRY Security Kft. személy- és vafonőr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetés­sel. NYTSZ. 06022702 Tel.: 30/925-8127----------------------------------------------------------------- - -*947162* KA TEDRA :sí«s nyelviskola Kecskemét NYÁRI INTENZÍV nyelvtanfolyamok Kecskemét, Katona József tér 18. (színház mellett) Tel.: 76/415-074, www.katedra.hu | kecskemet@katedra.hu, Akkr sz.: 0296, reg. sz. 03-0030-05 MOST MÉG! Teljes körű személy- és vafonőri munka végzésére jogosító, bizonyítványt adó ked­vezményes tanfolyam indul Kméten. 76/493- 082,30/219-0501, Nytsz.: 03-0123-04---------------------------------------------------------—---------*943473* ______PÉNZPIAC______ 30 % kamatra hitelt felveszek. Érd.: du. 06- 70/518-4716. —------------------------------------------------------------------------*958476* SZ OLGÁLTATÁS f*********^ 'KÖLTÖZTETÉS \ *t LOMTALANÍTÁS 4 ION-STOP NON STOP NON STOP NON­”£■■■....................... V J 30/286-86-52 / 20/316-24-93 t f 70/203-12-90 j koltoztessenvelem.hu ^ *********** *958332* *956474*

Next

/
Thumbnails
Contents