Petőfi Népe, 2008. május (63. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-05 / 104. szám
PETŐFI NÉPE - 2008. MÁJUS 5., HÉTFŐ SPORT Semmi izgalom, biztos győzelem labdarúgás Négy fordulóval a bajnokság vége előtt hét pont a KTE előnye A KTE biztosan győzött a Kazincbarcika ellen, míg a kecskeméti gárda nagy ve- télytársa, a szintén NB I-et megcélzó Szolnok kikapott Makón. Borbély Károly A Fradi elleni csütörtöki 2-1-es győzelmet nem felejtette el megköszönni kedvenceinek a kecskeméti közönség. A hírős városi lilák meccs előtti bemutatásánál a legnagyobb tapsot az Üllői úton két gólt szerző Montvai Tibor kapta. A csatár akkor még nem sejthette, hogy a Barcika elleni mérkőzésen mesterhármas és tapsvihar vár rá... A gólok sorát azonban nem ő, hanem Kormos nyitotta, aki a 11. percben a Csordástól kapott labdát 2 méterről a kapu jobb oldalába lőtte, 1-0. Ezután jöttek Montvai pillanatai: a 21. percben jól érkezett Csordás beadására, majd az ötösről a kapu bal sarkába lőtt, 2-0. Az 57. percben Széki visszafejelt labdáját bólintotta 3 méterről a kapu bal oldalába, 3-0, majd három perccel később a kaputól 12 méterre elhúzta a labdát a kifutó Botló mellett, és a bal sarokba tekert, 4-0. Klasszikus mesterhármas! Csapata harmadik találatánál Tomiszlav Szivics leült a kispad- ra. Ritkán látható pillanat volt. A mester még akkor sem ugrott fel, amikor a 69. percben Kerekes bal Montvai Tibor, a kecskemétiek csatára négyet mutat, holott „csak” három gólt lőtt zsinórban. oldaü szögletét követően Elek 7 méterről a kapu jobb sarkába belsőzve szépített, 4-1. De minek is ugrált volna? A játék képét látva már az első félidő közepétől mindenki tudta a Széktóiban, hogy a KTE nyeri a meccset.- Gratulálok a fiúknak, hogy a Fradi-meccs után is szép futballt produkáltak - mondta Szivics a találkozó után, miközben játékosai a klub egyik tulajdonosát, az 50. születésnapját ünneplő Rózsa Pált dobálták a levegőbe. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: MdkÓ- Szolnok 1-0, Bőcs-Vác 4-3, Mezőkövesd-Vecsés 0-0, Tu- zsér-Ferencváros 2-3, Tököl- Baktalórántháza 2-0, Jászbe- rény-Cegléd 2-1, Orosháza- BKV Előre 3-1. Kecskeméti TE- Kazincbarcika SC 4-1 (2-0) NB Il-es labdarúgó-mérkőzés, Keleti csoport. Kecskemét, 2600 néző. Vezette: Bognár T. (Kovács Z., Huszár) KECSKEMÉT: Nagy Zs. - Schindler, Debreczeni, Gya- gya, Koszó (Farkas /., 53.) - Csordás, Lovrics, Szavics, Koncz - Kormos (Széki, 53.), Montvai (Balázs, 65.). Vezetőedző: Tomiszlav Szivics. KAZINCBARCIKA: Botló - Hanász, Bányai, Kovács R., Sebők - Engi (Romhányi, 58.), Kovács R, Elek, Zimányi - Stevica (Máthé, 75.), Binder (Kerekes, 66.). Vezetőedző: Kocsi József. Kitűnt: Schindler, Debreczeni, Gyagya, Csordás, Szavics, Montvai, illetve Bányai, Sebők. Kiállítva: Zimányi a 23. percben (utolsó emberként buktatta Kormost). LABDARÚGÓ NB II. KEIER CSOPORT 1. KJE 26 20 3 3 58-19 63 2. Szolnok 26 18 2 6 43-25 56 3. ne 26 15 7 4 53-31 52 4. Makó 26 11 11 4 41-26 44 5.Vecsés 26 10 10 6 36-32 40 6. Vác 26 11 5 10 47-35 38 7. KBSC 26 9 10 7 37-36 37 8. Bocs 26 9 8 9 40-34 35 9. Jászberény 26 8 8 10 22-27 32 10. Baktalóránt .26 8 7 11 23-34 31 11. Ceded 26 9 3 14 2544 30 12.Tököl 26 8 3 15 2347 27 13. BKV Előre 26 8 2 16 3944 26 14. Orosháza 26 6 8 12 3546 26 15.Tuzsér 26 6 5 15 2447 23 16. Mezőkövesd 26 3 6 17 2140 15 Nem az ózdi kohóban öntötték a Delfin aranyát Elmaradt a bajnoki ünneplés a férfi kézüabda NB I/B Keleti csoportjában, ugyanis az éllovas Delfin KC - meglepetésre - kikapott az Ózd otthonában. Már az első félidőben komoly hátrányba került Kim István edző együttese, a nagy lelkesedéssel küzdő hazaiak hat góllal, 16-10- re elhúztak. Ekkor nagyon meg- illetődötten játszott a bajnoki címre pályázó kecskeméti együttes! A második félidőben hiába próbáltak meg mindent Zaple- tánék, a szerencse sem szegődött melléjük. A második félidőben mindössze 6 akciógólt ért el az Ózd, hármat pedig büntetőből lőttek Lovasék. Az utolsó pillanatokban a Delfinnek komoly esélye volt az egyenlítésre. A vége előtt 18 másodperccel időt kért Kun István, lehozta a kapusát is. Berta ziccerbe került a jobb szélen, de egy szabálytalanság miatt kihagyta a helyzetet. A játékvezetők azonban nem vállalták fel az időn túli - egyébként teljesen jogos - büntető megítélését... ÓZD-DELFIN KC 25-24 (16-10) Ózd, 400 néző. V.: Natkai, Szalay. Delfin: Erdélyi - Zapletán 7, Berta 5, Bíró 2, Dengi 5, juhász, Dra- bant 2. Csere: Kovács R. (k), Takács 2, Skrbics 1, Muhi, Szepesi, Vujasin. Edző: Kun István. Hétméteres: 5/4, ill. 4/3. Kiállítások: 8, ill 12 perc. ■ R. I. Remek meccsen szerzett fontos pontokat a Kőrös A kiesés elkerüléséért harcoló Kiskőrös KSK NB j/B-s férfi kézilabda-csapata nagyszerű teljesítménnyel szerzett fontos pontokat a Makó ellenében. A papírforma alapján nem a vendéglátók számítottak a találkozó esélyesének. Kitűnően kezdtek a körösiek, Nagy I. és Szarnék lőtte a gólokat, Kiss György pedig parádézott a kapuban: a 16. percben még csak gólt kapott a hazai portás, 9-4-re vezettek ekkor a házigazdák! Őrizték is az előnyüket egészen a második félidő harmadáig, ám ekkor 18-16-ra feljött a Makó. Ekkor azonban elvesztették a fejüket a vendégek, sorra kapták a kiállításokat és egy 5-0-s szériával 23-16-ra meglépett a Kőrös, és az utolsó pillanatban Torgyik büntetője után tízgólos győzelmet aratott. KISKŐRÖS-MAKÓ 32-22 (14-10) Kiskőrös, 300 néző. V.: Dudás, Serfőző. Kskőrös: Kss Gy. - Vass 3, Gász 5/2, Horváth A. 1, Szarnék 7, Nagy I. 8/2, Fejes 4. Cs.: Varga (k), Hangya 2, Lomjánszki 1, Szabó, Torgyikl/1, Szentgyörgyi, Harcos. Edző: Bárány Zsolt. ■ HIRDETÉS A pályázatokat lágkíaőbb 2008. májú» 29-án bsérkázőleg káli beküldeni a megfeleli postafiók címre, amelyek - további részlete» információkkal együtt - megtalálhatók a lottózókban a szórólapokon és a www.axerencsejatek.hu oldalon, Nyeremények: • Megyénként 1db, Illetve Budapesten 2db 117 cm kópátlójú SONY KDL-46T3500 típusú LCD televízió • Megyénként 2db, illetve Budaposten 4db 82 cm kópátlójú SONY KDL-32U3000 19 Két kvótát szereztek a szabadfogásúak BIRKÓZÁS Olimpiai kvótát szerzett a 96 kg-os Kiss Gergely és a 120 kg-os Aubéll Öttó a varsói selejtezőn. Korábban Hatos Gábor (74 kg) harcolta ki az indulási jogot, így 3 magyar szabadfogású lesz ott a pekingi játékokon. Az esélyesek kiestek, Túrán lett a győztes AUTÓSPORT Túrán Frigyes nyerte a Miskolc-ralit, az ob 2. futamát. Mögötte Túri Tamás lett a 2., míg a harmadik helyen Aschenbrenner György, a negyediken a bajai Vízin László végzett. Az első nap után még az élen álló Spitzmüller Csaba és a címvédő Bénik Balázs műszaki hiba miatt kénytelen volt feladni a viadalt. Magyar játékvezetők fújnak Szaúd-Arábiában LABDARÚGÁS Vad II. István és Kassal Viktor játékvezető, Erős Gábor és Kispál Róbert asszisztens is közreműködik a szaúd-arábiai Király Kupában. A héten indulnak az ázsiai országba, és a negyeddöntőben kapnak szerepet. Hosszútávúszóink a vébé vert mezőnyében ÚSZÁS Csak az első tíz helyezett szerezhetett olimpiai kvótát a hosszútávúszó sevillai vb 10 km-es számában. Mivel Kovács Rita a 19., Hajnal Erika a 20., Gercsák Csaba a 29. helyen zárt, így egyelőre nincs magyar kvóta. A spanyol sorozatban negyedszer nyert TENISZ Az 1. helyen kiemelt spanyol Rafael nadal sorozatban negyedszer nyerte meg a barcelonai salakpályás tornát, miután a döntőben legyőzte honfitársát, David Ferrert. A mallorcai salakkirály múlt vasárnap Monte-Carlóban csinálta meg a „négyest”, és a jövő héten Rómában is véghezvi- heti ugyanezt a bravúrt. Kosárlabda és futball a mai kínálatban SPORTMŰSOR NB I. A csoportos férfi kosárlabda rájátszás a 9-14. helyért: Univer Kecskemét-Sopron, 18 órakor. NB Il-es futsalmeccsek: Kiskunfélegyházi HTK-Csömör II., 19.30-kor. Futsalsa FC- Beher Futsal Klub Baja. Budapest, 20 órakor.