Petőfi Népe, 2008. május (63. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-31 / 126. szám
KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2008. MÁJUS 31., SZOMBAT GYÁSZHÍR „Akiket igazán szeretünk, azok halálunk után hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek Hűnk nehéz pillanataiban." Bánatos szívvel tudatjuk, hogy szerettünk, FENYVES BÉLA életének 80., boldog házasságának 51. évében, 2008. május 25-én csendesen elhunyt. Akik fájdalmunkat enyhíteni kívánják, kísérjék el velünk utolsó útjára a Pesterzsébeti temetőben 2008. június 13-án, 11.15 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint. Engesztelő szentmisét Kecskeméten 2008. június 3-án, 18.30 órakor a Piarista templomban tartjuk. Gyászolja felesége, Margit lánya, László fia, József veje, Erika menye, unokái: Judit, Péter, Gábor és Bálint és mindenki, aki szerette. Távirat cím: 6000 Kecskemét, Nagy Lajos király krt. 55. GYÁSZHÍR „ Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen Drága lelked nyugodjon békében!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, nagypapánk, dédipapánk, id. SÜTŐ VILMOS a Mezőker volt dolgozója kecskeméti lakos, 93 éves korában, 2008. május 30-án csendesen elhunyt. Temetése 2008. június 3-án (kedden), 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. __________________________A gyászoló család. KÖ SZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik LESTÁR GÉZA búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik VÖRÖS LÁSZLÓNÉ KÉRI ILONA temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. _________A gyászoló család. | MEGEM LÉKEZÜNK „Megpihenni tértél, fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban. De az emlékeddel szívünkben maradtál, számunkra Te soha meg nem haltál." FARKAS OTTÓN É SIMON PIROSKA halálának 1. évfordulójára. Szerető férjed és családja. EMLÉKEZÉS „Emléketek szívünkben örökké él!” Fájdalomtól megtört szívvel emlékezünk Édesanyánk, GÖMÖRI MENYHÉRTNÉ VALKAI ERZSÉBET halálának 22. és Édesapánk, id. GÖMÖRI MENYHÉRT halálának 1. évfordulójára. Szerető családja. „Szívetekben nem volt más, csak jóság és szeretet." GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Nepe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819, Kápolna u. 2. Tel.: 76/505-311, Fax: 505-310, Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T. : 76/498-329, 30/4091-627 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál), Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17/b. T.: 76/413-861 T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274 Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852 LAJOSMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, Miklay Jenő, 20/942-1025. SOLTVADKERT, Hősök tere 2. Átrium Üzletház, 78/482-763. A szavunkat adjuk!- ' Petőfi Népe Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve Jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/7737-304.--------------------------------------------------------------------------------•946950* HA INGATLAN akkor STOP: www. stop ingatlan, hu--------------------------------------------------------------------------------'944991’ BALLÓSZÖG, Dózsa György u. 78. alatti közműves 1004 m2-es telek eladó. Érdeklődni telefonon: 30/248-8494, 76/478-268.----------------------- *952681* DU NA mentén tanya eladó. T.: 30/622-0468--------------------------------------------------------------------------------*954467* FENYŐGYÉRÍTÉST vennék. 30/366-0917.--------------------------------------------------------------------------------*952612* HETÉNY központjában ' 3 szobás+ét- kezős+nappalis, amerikai stílusú 60% készültségi fokban családi ház eladó. Hitel, szocpoll Ár: 15,3 M Ft, 20/224-78-44.--------------—------------------------------------------------------------*924207* 8H ETÉNYEGYHÁZA elején, 2 éve épült, 115 m2 amerikai típusú családi ház eladó. Ár 32,9 M Ft Kisebb csere! 30/439-61-34.-------------------------------------------------------------------------------*952677* IR INYI utcában gyönyörűen felújított 55 m2-es, kétszobás, ll.em. lakás eladó v. elcserélhető Kmét környéki házra. 20/916-3620.----------;--------------------------------------------------------------------*950791* * I ZSÁK külterületi tanya villannyal, vízzel 2 szoba, konyha, fürdőszoba, nagy pincével bekerítve romos állapotban eladó, MTZ csere érdekel. Ár: 550 E Ft, 20/9-963-738.-------------------------------------------------------------------------------*952674* KA LOCSÁN, Pataji út 1. sz. alatt 56 m2-es, felújított lakás eladó. 20/3323-865.--------------------------------------------------------------------------------*954703* KE CSKEMÉT, LADÁNYBENEI út mellett 2 db 3450 és 3600 m2-es összközműves építési telek ép. engedéllyel eladó. Érd.: 20/441-4440.--------------------------------------------------------------------------------*66000* KECSKEMÉT belvárosában öreg ház eladó. Építésre alkalmas telek. 20/931-7974.------------------------- *922559* KE CSKEMÉT belvárosában, többszintes, 210 m2-es sorházi ház kis kerttel eladó. Alkalmas vállalkozás részére is. 30/9679-086. —----------------—------------------------------------t----------------*930645* KE CSKEMÉT belvárosi 2 szobás, I. em.-i erké- lyes lakás eladó. 30/489-0072, 76/320-966--------------------------------------------------------------------------------*954394* « Kecskemét, Dobó krt. 93 m2-es lakás, panorámás kilátással eladó. Iá.: 19,5 M Ft Érd.: 20/453-5417. —•—---------------------------------------------------------------------*952207* KE CSKEMÉT, FeIsőcsaIánosban 6028 m2 építési telek eladó közművel. 30/9154-880.------------------------- —*------------------------;-----------------------*950303* KE CSKEMÉT legszebb főterére néző, 2,5 szobás, 72 m2-es, erkélyes lakás eladó. Ár: 22 M Ft Tel.: 20/574-41-40---------------------- *954351* KECSKEMÉT, Talfája közben 110 m2-es, hőszigetelt, 3 szobás, 2 nappali+étkezős, 2 fürdőszobás családi ház eladó. Költözés igény szerint. Ár: 24 M Ft, 30/839-9956.--------------------------------------------------------------------------------*947246* KE CSKEMÉT, Vacsiközben park mellett 160 m2-es családi ház eladó. Érdeklődni: 30/400- 8937.------—--------------------------------------------■-------*909681* KE CSKEMÉT villanegyedében eladó egy önálló 130 m2-es, pincével, dupla garázzsal, 800 m2 kerttel rendelkező családi ház. Tel.: 06- 30/830-9919.--------------------------------------------------------------------------:—*950328* KE CSKEMÉTEN, Csóka utcában 2 szoba összkomfortos, gázfűtéses ház eladó. Ár: 8,5 M Ft Érd.: 52/415-298,18 órától. KECSKEMÉTEN felújítandó öreg ház 720 m2-es telken eladó, Mindszenti krt 19. (Rendőrfalu). 06-70/333-11-41,06-30/229-13-54.-------------------------------------------------------------* *954794* KE CSKEMÉTEN eladó igényes lakás, 35 m2-es, erkélyes, nyugdíjasházban, beteggondozással. 70/5544-126.------------=-------------------------------------------------*954595* KE REKEGYHÁZA belterülete mellett festői környezetben 80 m2-es korszerűen felszerelt tanya, melléképületekkel, 5800 m2-es, igényesen gondozott földterülettel, melyből 3600 m2 léckerítéssel be van kerítve eladó. 70/579- 3231.---------------------------------------------------------------*954258* KISKUNHALASON a felsővárosban öreg ház utcai fele eladó. 30/301-8486.---------------------------------------------------------------*954798* * KECSKEMÉT, Akadémia krt. IV. em.-i, erkélyes, hőszigetelt, 54 m2-es lakás eladó. Ár: 7,95 M Ft Érd.: 76/489-241.---------------------------------------------------------------*952761* KE CSKEMÉT, Batthyány utcában 2+ félszobás, erkélyes, II. em.-i lakás eladó. Ár: 11,4 M Ft, 20/933-7464, 76/482-386.---------------------------------------------------------------*954225* KMÉT belvárosában csendes környezetben eladó 63 m2, II. em.-i, 2,5 szobás, erkélyes lakás: 10,8 M Ft, 76/497-470, 70/360-3784.---------------------------------------------------------------*946959* KM ÉT, belvárosi fiatal kistársasházban 2 szoba amerikai konyhás lakás egyedi fűtéssel, klímával eladó. 18,9 M Ft, 30/309-5827.----------------------------------*--------------------------*954275* 8 K mét Máriavárosban, 2 szoba+nappalis ház eladó. 76/418-945, 20/210-2885.---------------------------------------------------------------*948345* 8 KECSKEMÉT, petőfivárosi 3 szobás családi ház eladó. 76/493-131, 30/258-3577.-----------------------------------------------------'--------*939919* KE CSKEMÉT, Wesselényi utcában 84 m2-es lakás eladó, kocsibeállóval. 30/446-0262.---------------------------------------------------------------*924793* 8 K ECSKEMÉTEN, a ladánybenei út mellett, 1536 m2 hobbikért eladó. 70/361-34-07.-----------------------------------------------------:--------*954628* 8 K MÉTEN, a Március 15. utcában egyszobás lakás eladó. Ár: 7,2 M RT.: 30/279-2938---------------------------------------------------------------*952866* 8 KMÉTEN, Nyíri úton, új, liftes, egyedi gázfűtéses, V. em.-i, br. 50 m2,1,5 szobás, erkélyes, klímás lakás, zárt udvari parkolóval eladó. 30/680-42-50, 70/330-74-40.------------------:-------------------- *954613* KM ÉTEN, Rávágy téren 41 m2-es, konvektoros, III. emeleti lakás külön tárolóval eladó. Ár: 7,6 M Ft, 20/495-2621, 76/494-167.------------—------------------------- ----- —*954645* KU NBAJÁN családi ház eladó Kossuth 43. alatt. 1:70/240-18-01 — - *952485* MOST épülő családi ház eladó. A ladánybenei út mellett, szeptemberi átadással. 70/385- 05-05, 70/385-05-04.--------------------------------------------------------------*954562* OP TIMÁLIS elrendezésű családi ház kényelmi extrákkal, áron alul eladó Lajosmizsén. 20/9- 749-079.---------—— ---------------------------------------*952666* SZ ABADSZÁLLÁSON 70 m2 összkomfortos családi ház, kellemes környéken, 50 m-re bolt eladó. Ár: 5,2 M Ft Érd.: 06-30/214-22-14.------------------------------------ . .... - —*954804* KE CSKEMÉT, Széchenyivárosban, csendes környékén 1 szobás (34 m2), III. em.-i lakás+garázs eladó, 7,2 M+ 2,4 M, 70/381- 7741.----------------------------------- *954686* TI SZAKÉCSKE-KEREKD0MB0N komfortos nagy családi ház bérbe adó v. eladó. 3Ó/2339- 480.--------------------„-TT--—-*----------------------- *952428* VÁ GHATÓ erdőt vennék. 30/366-0917.---------------------------------------------------------------*952612* VI DÉKI birtok: nagy családi ház sok mellék- épülettel, földterülettel eladó. 2005-ben felújított. Kalocsa közeli csendes faluban. 30/9679-040.------------------------ *945096* BÉRLEMÉNY PIRAMIS udvarban Kecskeméten iroda kiadó, 20 m2,2 helyiség. Tel.: 30/555-1795---------------------------------------------------------------*943280* ALBÉRLETET KÍNÁL ÁRPÁD krt. páros oldalán, III. em-i, 1 szobás, igényes lakás kiadó. 20/230-79-46. ______________________________________*954581* KECSKEMÉT HOLLANDFALUBAN sorházi lakás (nappali + 2 szoba) üresen + garázs július 1- töl kiadó: 100 E Ft+rezsi+1 havi kaució. Érdeklődni. 20/928-9349.---------------------------------------------- -------------- *66000* KECSKEMÉT belvárosában 2 szobás, bútorozotlan lakás azonnali beköltözéssel kiadó. 30/639-0028.------------------------------- *952786* KE CSKEMÉT központjában minigarzon kiadó, 28 E+rezsi+1 hó kaució. 30/53-52-959.-------------------------------------------;-------------------*954276* KE CSKEMÉT, petőfivárosi 70 m2-es, frissen felújított, bútorozott, egyedi gázfűtéses, klímás társasházi lakás dupla garázzsal kiadó. Tel.: 20/962-9579---------------------------------------------------------------*952660* KECSKEMÉTEN 94 m2-es, 3 szobás, egyedi fűtésű, erkélyes, kiváló állapotú, II. em.-i belvárosi lakás június 1-jétől kiadó. Ár: 70 E Ft+I havi kaució. Tel.: 30/475-4573--------------------------------------------------------------*948853* KM ÉT, belvárosi 1+2 félszobás, egyedi fűtésű, bútorozott lakás kiadó. 20/9342-644.----------------------------- *954708* KE CSKEMÉT, Gyenes téri új 120 m2-es, klímás lakás hosszú távra kiadó. 20/9509-742.---------------------------------------------:----------------*954671* KM ÉT, Vacsiközön családi ház garázzsal kiadó. Ár: 50 E Ft/hó+rezsi. 30/99-81-207.------------------------Z------------------------------------ *954775* KE CSKEMÉTEN, Rendörfaluban 1 szobás összkomfortos házrész albérletbe kiadó. 55 E Ft rezsivel. 06-20/299-6048.----------------------- *954720* JÁ RMŰ AUDI A4, 1.9, TDI, '95-ös évj., zöld-metál, digit-klímás, CD tárral eladó. Kisebb csere érdekel. Ár: 1.48 M Ft, 30/9-112-112.---------------------------------------------------------------*954119* AUDI 80 1.9TDI extrákkal eladó vagy csere. Érd.: 30/943-89-32.--------------------------------------------------,--------------------*964473* 8 B ASTEI típusú lakókocsi eladó. 20/3633- 603--------------------------------*-----------------------------*954803* BO NTÁSRA autókat vásárolok. 06-30/876- 0494------------------------------------------------------------*954694* 8 DUCAT0 '95-ös, 3.6x2 eladó. 30/2131- 333.---------------------------------------------------------------*954149* HASZNÁLTAUTÓ-LEADÁS, végleges forgalomból kivonás a legjobb áron. 30/976-9888.---------------------------------------:-----------------------‘952422* HŰ TŐS, szigetelt SKODA Pickup 1.9D, 2000- es évj. eladó. Érd.: 20/8060-580.--------------------------------------------------------------*954810* JÓ ÁLLAPOTÚ Lada Niva sürgősen eladó. Műsz.: 2009.aug. Iá.: 450 E Ft. 20/987- 5026.---- - - - *948159* 8 L ADA kombi, 43 E km, újszerű. 20/578- 2639. *954801* 8 OPEL Astra Caravan '94-es 1.7 TD eladó. Ár: 470 E Ft Tel.: 30/218-4635---------------------------------------------------------------*950747* OP EL Corsa 11 éves, 58 E km-rel kitűnő állapotban eladó. 78/463-414.---------------------------------------------------------------*954712* 8 P EUGEOT Expert tgk. 2000. évj., 2.0 H0I eladó. 30/9953-474.---------------------------------------------------------------*954176* PE UGEOT 407 2.0 HDI 2005-ös. 20/9764- 020.---- *954709* SI MSON SB 51 '89-es évj. 4 sebességes, testetlen gyári állapotban eladó. Érdeklődni: 30/9892-995.---------------------------------------------------------------*952731* «SUZUKI Swift '95-ös évj., 1.3, 80 E km-rel eladó. 350 E Ft, 30/478-29-81.---------------------------------------------------------*-----*954742* «S UZUKI Swift '99. 5 ajtós. T.: 20/311- 3186----------------------- *954735* SU ZUKI '99 PIROS 550 E Ft. Érdeklődni: 20/244-85-55.---------------------------------------------------------------*954814* UTÁNFUTÓT olcsón. 06-20/9530-663.-----------------------------------------------!--------------*951000* 8 VETERÁN motorok, NSU, BMW, Ural, Csepel stb... eladók. 30/2134-920.-------------------------------------r4-----------------------*954337* VW BORA 2000.4. hó 1. tulaj, klímás 1.760 E Ft zöld-metál színben eladó. Érdeklődni: 70/332-6477---------------------------------------------------------------*954779* VW GOLF III 1.9GTD '95. 5a. mo-i klíma, friss műszaki, hitel, csere: 20/527-24-77.------------------------------------------------------------------------*194486* VW GOLF III '96-os évj. szép, megkímélt állapotban eladó. 77/489-171, 70/363-8085.-----------------------------------------------------------------------*954498* VW P0L0 '97 piros 550E: 20/244-8555.----------------------------------------------------- *954152* VW T4, '92-es, 2,4D, hosszú platós, ponyvával, vonóhoroggal eladó. Ár: 650 E Ft T.: 06- 30/242-0330-----------------------------------------------------——*954224* VW VENT0 '95-ös, mo-i 19TD, hitel, csere: 30/943-89-32.---------------------------------------------------------------*954474* ww w.kismobil.hu Kiadta a Petiül Lap- ás Könyvkiadó Kit Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. _________GÉPEK_________ «B ETONKEVERŐK, 700-as szalagfűrész, csörlő, szivattyúk, hajtóművek, villanymotorok, lánghegesztő felszerelés, asztali fúrógépek, vasmázsák eladók. 30/740-48-90.------------:-------------------------------------------------*954678* E 514-ES Forstitt kombájn eladó. T.: 70/3741- 537---------------------------------------------------------------*954526* ELADÓ 4 soros kukoricavetőgép műtrágyaszóróval, 4 soros kultivátor műtrágyaszóróval, 17 soros gabonavetőgép. Tel.: 06-70/335-2854------------------------------------------------- *954715* F. 0UCAT0 D '98-as, platós , 3 fős; S.VITARA '97-es, 4x4 klíma, 5 ajtós, v. horog, garanciával eladók. HITELRE IS! 30/746-7521-*----------------------------------------------------------*954130* FE JŐGÉP eladó. Fájsz, Mártírok útja 30. T.: 78/378-475---------------------------------------------------------------*954702* 8 FEJŐGÉP eladó. Ár: 50 E Ft, 20/574-81-66.------------------------------------------------------------------------*954352* FENDT 65 LE-s eladó. 30/427-6055.---------------------------------------------------------------*954740* FŰ KASZA 2 dobos eladó va® jószágcsere érdekel. 30/9084-137.---------------------------------------------------------------*954381* KASZÁLÓGÉP 303-as kifogástalan állapotban eladó, 30/2468-228.-------------------------------------------------- *954559* KE RESEK új állapotú Carborobot szenes kazánt C30-ast vagy C40-est, valamint 6 m3 zárt vastartályt szennyvíztárolónak. Tel.: 06- 30/851-96-65----------------------------------------------=----------------*954808* 8 KOMBÁJN, John Deere 960, 4 m gabonaasztallal, 4 soros kukoricaasztallal, szalma szecskázóval, jó állapotban eladó. 20/473- 1551---------------------------------------------------------------*954328* SMA-200 Csepel motoros öntözőszivattyú eladó. 30/213-97-94.---------------------------------------------------------------*954542* MTZ-82-ES, kisfülkés, papírok nélkül eladó! T.: 20/4-639-304------------------------------------------------------------------------*954500* 8 NAGYFÜLKÉS MTZ 82 eladó. 70/384- 2308.---------------------------------------------------------------*954825* OSZTRÁK PÖTTINGER mg.-i gépgyár szálastakarmány betakarítógép munka közbeni bemutatót tart 2008.06.04., 9 ó. Kecelen a Kalocsa felé vezető müút mellett. Kaszák, bálázók, rendkezelők, vetőgépek. Infó: 70/3366- 151; 20/315-8860.-----------------------------------:--------------------------*954733* 8 SIMON sárga répa -felszedő eladó. 30/52Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhir Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Teletax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés dija: egy hónapra 1.995 Ft negyedévre: 5.985 Ft félévre: 11.970 R; egy évre: 23.940 Ft SÁRGARÉPASZEDÓ gép 2 soros 800.000,-, Bauer öntöződob 280/125 1.500.000,-, gabonarakodó 150.000,-, pótkocsik fa fixes 250.000,-, orosz 5,51 billenős 350.000,-, piros rendszám, friss műszakival eladók. 30/9631-585, 30/307-6199.---------------------------------------------------------------*954580* SORMŰVELŐ kultivátor, 105 cm-es bolgár talajmaró és MTZ-50-es eladó! T.: 70/413-1027---------------------------------------------------------------*954776* TÁ RCSA 1,5 m széles átm. 45 cm új állapotban kisebb fűkaszára cserélem, vagy eladom. Érd.: 06-30/2915-845.----------------------------------------------------------*952251 * UN HZ 750 '84-es évj. eladó. 30/681-6743.---------------------------------------------------------------*952749* ÜZ EMKÉPES panorámás MTZ 80-as eladó. 20/375-0721.------------------------------------------------------------------------*954701* 3 SOROS kultivátor, 65-ös tűzoltó tömlők eladók. 06-76/351-234.--------------------------------------------------------------*954711* 83 01-es önjáró kasza eladó. Érdeklődni: 30/9853-529.--------------------------------;-----------------------------*954769* ÁL LÁST KÍNÁL A BÁCSALMÁSI Vörösmarty M. Iskola 2008. szept. 1-jei kezdéssel gyógypedagógiai asz- szisztenst keres. Az önéletrajzokat Bácsalmás, Szent János u. 26. címre kérjük. T.: 79/341- 220----------------------------------------------------------—*954816* A D ESIGN Kft. kecskeméti telepe felvételre keres egy fő szivattyúkezelőt (követelmény: műszaki végzettség), valamint egy fő targoncavezetőt (követelmény: érvényes targoncavezetői jogosítvány, min. e^éves gyakorlat). Érdeklődni: Kecskemét, Ipar u. 6., ill. 30/228-93-74- es telefonszámon.------—---------------------------------------------------*954241* AU TÓFÉNYEZŐ szakmunkást Kiskunfélegyházán felveszek: 30/424-59-43.------------------------------------------------------------------------*954456* AZ IGAZSÁGÜGYI Szakértő és Kutató Intézetek Kecskeméti Intézete felvételt hirdet igazságügyi szakértői állások betöltésére. Igazságügyi szakértői névjegyzékbe már bejegyzettek jelentkezését várjuk (a 9/2006. (11.27.) IM rendeletben foglaltak szerint) az alábbi szakterületekre: patológus, igazságügyi orvostan. Az alkalmazás feltételrendszerét az 1997. évi LXVIII. törvény tartalmazza. Jelentkezni lehet szakmai önéletrajz benyújtásával az ISZKI Kecskeméti Intézet 6000 Kecskemét, Trombita u. 2. címére 2008. június 30-áig.-------------------------- *954632* Tá jékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft ); előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petolinepe@axels.hu Telefones apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőti Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. 52-665. •941603*---------------------------------------------------------------*954597 Petőfi Népe