Petőfi Népe, 2008. május (63. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-26 / 121. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. MÁJUS 26., HÉTFŐ 3 MEGYEI KORKÉP • VELEMENY Úrnapi körmenet, háromnapos késéssel és családi vasárnappal Hazánkban a rendszerváltás óta nem az Úr Napján tartják az ilyenkor szokásos szertartást és körmenetet, hanem a rá kö­vetkező vasárnap. Néhány év­vel ezelőtt Baján még érseki szentmisével ünnepelték a szentlélek megtestesülését. Délután a Szentháromság téren egy központi nagy oltár, míg a tér négy szegletében mellékol­tárok előtt dicsőítették a hívek magyarul, horvátul és németül az urat. Sokezren ünnepeltek együtt, a frissen elsőáldozottak virágszirmokat szórva, a bér- málkozók befogadásukra ké­szülve. Idén a szikrázó napsü­tés ellenére a templomokban tartottak körmenetet. Tegnap délelőtt Baján, a belvárosi templomban Ágoston atya a mi­sét követően a ministránsokkal és a hívek egy részével leg­előbb a szentélyt járta körül, majd vidám családi vasárnapra invitálta a kisgyermekeseket a plébániára. ■ K. L. á Spórolni mindenki szeret panelprogram Negyven százalékkal is csökkenhetnek a költségek Ministránsok Baján. Megrepedt a csigolyája a motorosnak Súlyos sérüléssel, csigolyare­pedéssel szállították kórházba azt a 29 éves dávodi férfit, aki Baja és Bácsbokod között sod­ródott ki segédmotor-kerékpár­jával egy balra ívelő kanyar­ban.,A tegnap dél körül történt baleset körülményeit a rend­őrök vizsgálják. Ami viszont már az elsődleges adatok alap­ján ismert: a motoros nem volt ittas és rendelkezett vezetői engedéllyel. ■ baon Hosszú hajósi hétvége. Huszonnyolcadik alkalommal ünnepelték az Orbán napot a Pincefaluban, a hagyománynak megfelelően. Igencsak kitettek magukért a mulatozó baráti társaságok, hiszen vasárnap reggelig tartott az utcabál. így sokan még az előző nap fáradalmait pihenték, amikor a hiva­talos megnyitón - tegnap délelőtt - kihirdették a hegyközségi borverseny eredményeit és a legjobb öt bor gazdája meglocsolta a védőszent szobrát. Első alkalommal adták át a kistermelői vándordíját, amit Beck Zoltán érdemelt ki. A bortúrának, amelyen a tíz kóstolóállomás meglátogatásával bor- apródi címet szerezhettek a vendégek, több mint százötvenen vágtak neki. KÉPGALÉRIA: BAON.HU Szájról szájra terjed a hír Kecskeméten, hogy mi­lyen megtakarításokat le­het elérni a panelprog­ramnak köszönhetően. Ettől az évtől már a meg­újuló energiaforrásokat is támogatja az állam. Takács Valentina Kecskeméten egyre népszerűbb a panelprogram. Egyrészt a fel­újított épületek látványa, más­részt a 35-40 százalékos megta­karítás híre mind több lakókö­zösséget sarkall arra, hogy kez­deményezze a társasház ener­giatakarékos felújítását. Mindez azon a sajtótájékozta­tón hangzott el, ame­lyet ebben a témában tartott Sipos László alpolgármester. Mint kiderült, ettől az évtől jelentősen változott a pá­lyázati rendszer. Korábban ugyanis az önkormányzat volt a pályázó, és egyben végezte a tel­jes lebonyolítást. Mostantól azonban a társasház, illetve a la­kóközösség a pályázó, az önkor­mányzat pedig támogatóként vesz részt. A másik fontos válto­zás, hogy ettől az évtől már a megújuló energia- források létesítését is támogatja az ál­lam. Korábban ugyanis csak az utólagos hőszigete­lésre és a gépészeti rendszer fel­újítására lehetett pénzt nyerni. Kecskemét egyébként 2001. óta vesz részt az iparosított tech­nológiájú épületek energiataka­rékos felújítására kiírt pályáza­Több mint öt­ezer lakás újult meg az elmúlt hét év alatt. tokon. Ez idő alatt - a 2008-as ki­vitelezésekkel együtt - összesen kilencvennyolc épület, ezen be­lül 5 ezer 322 lakás újult meg. A költségeket egyharmad-egyhar- mad részben állta az állam, az önkormányzat és az érintett la­kóközösség. A város a 2007-2011-es gaz­dasági programjában is elköte­lezte magát a program folytatá­sa mellett. Ennek egyik fő oka, hogy Kecskeméten az összes la­kásállomány 37 százaléka - 16 ezer 744 lakás - iparosított tech­nológiával épült házban van. Civilek támogatásáról döntött a bizottság > Folytatás az 1. oldalról A legtöbb pénzt az Égi Csoda- szarvas Hagyományőrző Egye­sületnek szavaztuk meg, hiszen ez a társaság egy egész hónapos, városrészeket megmozgató ren­dezvénysorozattal állt elő, amelynek költségvetése közel 18 millió forint. Ennek csupán töre­déke az a maximálisan kiutalha­tó 600 ezer forint, amivel mi hoz­zá tudunk járulni az általuk ter­vezett programokhoz. Az Olim­pia egész ideje alatt várják majd a fiatalokat és az időseket öttu­sázni, sakk- és futóversenyre, Af­rika Napokra, rögbi meccsre, sü- tő-főző bajnokságra, táborokba és ezzel még közel sem teljes a felsorolás - mondta az elnök. A pályázati pénzekből része­sülők második helyezettje a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület (550 ezer forint), akiket az Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapít­vány és a Ménteleki Általános Iskoláért és Óvodáért Alapítvány követ. ■ Bé. Zs. NÉZŐPONT A vegyipar visszavág vesztésre Áll a vegyipar a természeti erőkkel szem­ben. Jó érzés, rögvest olyan természetközelivé lesz az ember. Csúf bajai nyarak állnak mögöttünk, pedig itt aztán bőven veri az átlagot az egy négyzetméterre eső napimádók száma. Csakhát az elemek nem voltak ke­gyesek. Évtizedeken át nyugton pihengetett medré­ben a Duna, aztán meggon­dolta magát. 2000-től szezo­nonként kétszer-háromszor is meglepte az árteret, né­mely növények és állatok örömére. Másoknak meg - és ezen kategóriába tartoz­nak az ártéri vityillóval bíró emberek is -, nagy bánatá­ra. Az árvizek levonultak, de ezt követően még sokáig emlékeztetett rá az enyészet szaga. Valamint a sötét fel­hőként gomolygó, véráldo­zatra leső szúnyoghad. FELCSILLANT A JÓBÓL valami tavaly. Hullámaival verte a partot a Duna, kiönteni esze ágában sem volt. Álmosan pangott a víz a csendes holt­ágakban, sebesen tovafolyt a meder közepén. Kis víz, ho­mokzátonyok, kánikula, szúnyogmentes gemenci er­dő - minden adott vólt áz igazi vakációhoz. Csak épp a bázisul szolgáló víkéúdhá- zak lógtak félárbócon, meg­tépve és felújításra várva a vízborította évek után. Még most is vizesek a falak, de végre rá lehet engedni a re­noválásban jártas mestere­ket. A Duna pedig csak ijesztget a nagy esők után, olybá tűnik, idén sem akar­ja megtölteni a gemenci ár­tér gödreit. Szúnyogmentes, szép nyár elé nézünk. tőzsde krachtól azért még­sem kell tartani - a vegyipa­ri szektoron belül sem. Pár figyelmeztető szó a végzetes ózonról, néhény rémtörténet a kullancsok galádságáról, és indul a roham az ellen­szerekért. Fogy majd a nap­tej és a kullancsölő, ha már szúnyog nincs elég. Együttérzés a mártírokkal Bajáról, Jánoshalmáról és Bácsalmásról hatvannégy éve hurcolták el a zsidókat. Erre emlékeztek a bajai zsinagógában (ma városi könyvtár) Schweitzer József főrabbi, Tóth Emil, a budapesti rabbiképző főkántora, valamint a helyi zsidó hitközség tagjai és a meghívott vendégek. (K. L.) Golf Trendline 1.4 16V 5 ajtós 3 599 000 Ft-tól Golf Perfekt 1.4 16V 5 ajtós 3 699 000 Ft-tól Golf Perfekt 1.6 5 ajtós 3 799 000 Ft-tól Golf Perfekt 1.9 PDTDI 5 ajtós 4 599 000 Ft-tól Golf Plus Perfekt 1.4 16V 3 799 000 Ft-tól Golf Plus Perfekt 1.6 3 999 000 Ft-tól Golf Variant 1.4 16V 3 799 000 Ft-tól Az akció a 2008. május 24-31 között megrendelt autókra érvényes, kizárólag a raktárkészlet erejéig! Kévés Autó-Autócent Kft. Baja, Keleti körút 36. Tel: 78/520-000 Soltvadkert, Kossuth u.97/2 Tel: 78/581-900 úíé Égáz-Dégáz FötooAzetoszTó KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a MÓL Földgázszállító Zrt. 2008. augusztus 25-én, 06.00 órától augusztus 26-án 06.00 óráig Csólyospálos települést érintően az üzemeltetésében lévő földgázszállító-rendszeren gázszolgáItatási Szünettel járó karbantartási munkát végez. Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a veszélyhelyzet megelőzése és a szolgáltatás zavartalan újraindítása érdekében a fenti időszakban a gázmérő előtti főcsapot zárva tartani és a gázvételezést szüneteltetni szíveskedjenek. Türelmüket és megértésüket köszönjük! Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.

Next

/
Thumbnails
Contents