Petőfi Népe, 2008. május (63. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-24 / 120. szám
2 HÍREK A-TÓL Z-IG Bácsalmás UTALVÁNY a napokban a város külterületén parkoló személygépkocsit tört fel ismeretlen tettes. Az autó bal első ablaküvegét kővel betörte és onnan 4000 forint értékben étkezési utalványt, valamint személyes iratokat vitt magával. (G. Zs.) Baja KERÁMIA Hétfő délután fél 5-kor nyitja meg Cseh Béla nyugalmazott igazgató a vonatkerti gyakorlóiskola galériájában a Jelky András ÁMK művészeti tagozata kerámia szakos hallgatóinak kiállítását. Zongorán közreműködik Szimon Miklós. A tárlat június 5-éig tekinthető meg, hétfőtől péntekig 8-18 óra között. (G. Z.) Kiskunfélegyháza permeteznek Jövő héten az intézmények platánfáit permetezik a város közterületein. Hétfőn, kedden és szerdán (időjárástól függően) az esti és éjszakai órákban dolgoznak a parkokban utcákon, a Mirage 45EC szerrel. A vegyi anyag méhekre nem, vizekre közepesen veszélyes, hatóanyag 450 g/l prokoláz. (H. R.) Lakitelek művészetek idén is megrendezik a községben a művészetek napját. A Mákvirág Drogéria galériájában május 30-án, 14 órakor a Petőfi Népe tudósítója, Szentirmay Tamás felvételeiből nyílik fotókiállítás. A Kötődések című gyűjteményes tárlat keretében pedig helybéli alkotók munkái is láthatóak lesznek. ösiikösd KUPA Három napon át küzdenek a focicsapatok az ósü- kösdi Göndör Diáktanyán. Tegnap a lányok játszotta leírna az alsós, vasárnap pedig a felsős fiúcsapatok küzdenek meg egymással a Göndör DT Kupa döntőjében. A tizedik alkalommal meghirdetett versengést a gyakorló iskola és diákönkormányzata, valamint az intézményt támogató egyesületek, alapítványok jóvoltából és közreműködésével szervezték meg. (K. T.) Páimonostora hagyományőrzés Ma hatodik alkalommal rendezik meg a Falu ízei elnevezésű hagyományőrző találkozót a pál- monostori Szálkái Vendégházban. Szálkái István, az esemény ötletgazdája szerint a program célja bemutatni szüléink, nagyszüleink életmódját, megismertetni a ma emberével azokat az ízeket, szokásokat, tevékenységeket, melyek elsősorban falun, illetve tanyán élő elődeinket jellemezték. (Sz. A.) Évszázados tölgy törzséből készülne Mátyás szobra A reneszánsz évében stílusosan egy Mátyás király-szoborra gyűjtenek Törteién. Egy környékbeli erdőbirtokos ajánlotta meg az emlékmű nyersanyagát, egy száz évnél öregebb tölgyfa törzsét. Blaskó Sándor abonyi fafaragó művészt kérték fel a nagy király megformálására. A szobrot a tervek szerint augusztus 20-án avatják fel a millenniumi emlékparkban. Addig össze kell gyűjteni a költségekre legalább félmillió forintot adományokból, kulturális rendezvények bevételeiből. A gyűjtés szervezője, Godó János már azt is jelezte: jövőre Nimród király szobrával szeretnék gazdagítani az emlékparkot. ■ M. J. MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2008. MÁJUS 24., SZOMBAT mmrnKmmmmsemmmmmmmmmmmmsmmmmmmmmmsem Az 5-ös útnak a sztrádaépítés tett be végérvényesen. Kerékpárral könnyebben ki lehet kerülni a kátyúkat, és be lehet tartani a sebességkorlátozást. Ennek csak a neve ötös úttalan út A jelenlegi megoldás: a sebességkorlátozó tábla Egy Kiskunfélegyházára látogató külföldi csoport buszvezetője kijelentette: sokfelé járt már Európában, de az 5-ös főútnál rosszabbat nem látott. Szász András Amióta elkészült az M5-ös déli szakasza, lényegesen csökkent az 5-ös forgalma: jobbára csak a környező településeken élők járnak rajta. Páimonostora, Csengéié vagy Pusztaszer ugyanis nem közelíthető meg a sztrádán. Rajtuk kívül legfeljebb néhány eltévedt vagy spórolni akaró autós, kamjopos. merészkedik az útnak legjobb indulattal sem nevezhető aszfaltroncsra, ami az autópálya-építés alatt vált azzá. A sódert és homokot szállító, húsz-harminctonnás billenőkocsik tették így tönkre. A nyomvályúkra, kátyúkra, gyűrődésekre, hullámokra és a szakszótárban előforduló összes úthibára KRESZ-táblák sokasága figyelmeztet a pálmonostori leágazás után. Hatvankilométeres sebességkorlátozó táblából erdő- nyi van: minden leágazáshoz jut egy. Az út egyformán rossz a teljes szakaszon, lés, a? autósok többségét kifejezetten dühíti, hogy a sebességkorlátozást alkalmazzák „megoldásként". Pláne annak a meggyőződésnek a birtokában, hogy az egyre magasabb üzemanyagár egy részét útfelújításokra fordítja az állam.- Tisztában vagyunk az utak állapotával - mondta érdeklődésünkre Ábránké Sándor, a Magyar Közút Kht. dél-alföldi regionális főmérnöke. - Ahol indokolt és anyagi lehetőségeink engedik, ott elvégezzük a közlekedésforgalmi szempontból halaszthatatlan munkálatokat: a marásokat, a kátyúzásokat. Az 5-ös esetében azonban elsősorban burkolat-megerősítésre volna szükség, ami viszont nem szerepel az idei terveink közt. Abrankó egyébként úgy véli: közútjainak állapotát tekintve Bács-Kiskun megye országos összehasonlításban még meglehetősen jó helyzetben is van. ► NÉZŐPONT: 3. OLDAL Két kátyú is bőven elegendő a bajhoz Ha gödröt látott, hívja az Útvonalat! KÖZLEKEDÉSI szakemberek számos kísérlettel, modellezéssel bizonyították már, milyen elképesztő károkat okoznak a gépjárművekben a kátyúk. Már egyetlen, tíz-tizenöt centiméter mély gödör és mindöszsze 30 kilométer per órás sebesség is elég ahhoz, hogy megsérüljön a keréktárcsa, egy következőnél pedig elcsússzon a futómű. És akkor a híd leszakadásáról még nem is szóltunk. A közúti hibák bejelentésére létrehoztak a közelmúltban egy úgynevezett Út-vonalat. Az autós felhívhatja a 06-40/188- 866-os, helyi tarifával működő telefonszámot, hogy elmondja: mikor, melyik megye melyik útjának hányadik kilométeré nél észlelt kátyút, gödröt, nyomvályút, egyebet Jelzése alapján a Magyar Közút Kht. emberei - állítólag - egy napon belül megszüntetik a hibát. V A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a magyarországi gyorsforgalmi- és Közűthátózat-fcjlesztési projektek kizárólagos építtetője, valammt dz EU támogatással finanszírozott vasúti fejlesztések beruházója hídépítésben jártas BERUHÁZÁSI MÉRNÖKÖT keres kecskeméti irodájába A munkatárs feladatai • adott projektek tekintetében közbeszerzési eljárások műszaki tartalmának elkészítésében való részvétel • adott projektekkel kapcsolatos előkészítési munkák elvégzése • kivitelezések megkezdéséhez szükséges engedélyek megszerzése • közreműködés a terv zsűriken • a felmerülő többlet és építtetői pótmunkák vizsgálatának elvégzése • részvétel a projektek megtervezésében és folyamatos monitonngjában A társaság elvárásai • szakirányú felsőfokú végzettség • 3-5 éves hídmémöki tapasztalat • műszaki ellenőri vizsga • Word, Excel programok készségszintű ismerete Előnyök: • Kiterjedt megyei kapcsolatrendszer. Társaságunk a hatékony és eredményes munkát versenyképes jövedelemmel és béren kívüli juttatásokkal honorálja. Jelentkezés módja: Jelentkezni fényképes szakmai önéletrajzzal lehet. A pályázatokat az alábbi e-mail címre varjuk: palyazat@nif.hu ,MSI HIRDETÉS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázatot meghirdető intézmény: Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza Műszaki osztály Munkakör megnevezése: Klímatechnikus Pályázati feltételek: Képesítési követelmények: Elsősorban villanyszerelő vagy lakatos szakmunkás Pályázat tartalmi követelményei: Iskolai végzettség másolata Pályázat benyújtásának határideje: 2008. május 28. A pályázat elbírálási határideje a pályázati határidő lejártát követő 5 munkanap. Pályázatot benyújtani és további információt kérni, Nagy Imre, osztályvezetőnél lehet. Tel.: 76/505-097 984066 Félezer papagáj jött be a zöldhatáron, de nem repülve: dobozban ► Folytatás az 1. oldalról.- Minden irat szerint kiemelten védett viszont az új-zélandi, piroshomlokú kecskepapagáj, amit csak tenyészetek forgalmazhatnak, és minden egyed- nek külön származási papírt kell kiállítani. Szemtanúk szerint az állatokat négy ember csempészte át a zöldhatáron: egyiküket a szerb hatóságok elfogták, a többieket keresik. Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: természetkárosítás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen eljárás indul, emellett feljelentést tettek a Vám- és Pénzügyőrségnél csempészet miatt. A papagájoknak nincs meghatározott eszmei értékük, csupán piaci, kereskedelmi értékük ismert. Sorsukról az illetékes hatóságok döntenek, de már több vadaskert - köztük a kecskeméti is - jelezte, hogy szívesen befogadna néhány példányt. ■ Gál Zita Miért kellett csempészni a nem védett példányokat? HATÓSÁGI ÁLLATORVOSOK szerint a csempészek valószínűleg egyszerűsíteni akarták a hivatalos eljárást, így még a kevés költséggel járó állategészségügyi engedélyt sem állíttatták ki a nem védett egyedekre. A védett állatokhoz már több irat szükségeltetik, ezeket is meg akarták spórolni a „madarászok". Molnár Zoltán, a mezőgazda- sági szakigazgatási hivatal állategészségügyi igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a hivatalos kereskedőknek tovább bonyolíthatta az életét a schengeni csatlakozással járó változás is, miszerint már nem lehet minden állategészségügyi határállomáson minden fajt beszállítani. A Bács- \ Kiskun megyei határszakaszon például egyáltalán nincs lehetőség madarak, sőt semmiféle állat hivatalos beléptetésére. Fél évet kapott felfüggesztve a kutyakínzó gazda Hat hónap fegyházra ítélte a kecskeméti bíróság azt a tisza- kécskei férfit, aki halálra kínozta a kutyáját. A jószág miatt a kécskei rendőrök riasztották két hete a Kecskeméti Állatvédelmi Őrszolgálatot, hogy nagyon rossz állapotban van. Mint megírtuk: a kutyát elvették a gazdájától és azonnal kecskeméti Vet-Pet Állatklinikára szállították, ám az orvosi vizsgálatnál kiderült, hogy menthetetlen. Nem volt mérhető a hőmérséklete, teljesen kiszáradt, és ennek hatására a szemei is kifolytak. Ezért el kellett altatni. A kutya tulajdono- j sa ellen feljelentést tett az őr- j szolgálat, és a bíróság gyorsí- í tott eljárásban ítélkezett. Büntetését két év próbaidőre felfüg- I gesztették. «N.N. M.