Petőfi Népe, 2008. május (63. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-21 / 117. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2008. MÁJUS 21., SZERDA MEGYEI KORKÉP HÍREK A-TÓL Z-IG Baja NAGYON GÁZ Egykori fele­ségét kívánta visszahódítani nem éppen hétköznapi módon egy 38 éves férfi. Az alkalmi leánykérésre erősen alkoholos állapotban, virág helyett gáz- és riasztófegyverrel érkezett a házhoz. Bókok helyett hangos fenyegetőzéssel. A kéretlen ké­rő betörte az ajtó üvegét, majd három lövést adott le. A rend­őrök a szerelmes férfit elfog­ták, garázdaság vétsége miatt eljárást indítottak ellene. A gáz- és riasztófegyvert a hozzá való lőszerekkel együtt lefoglal­ták. (G. Zs.) Bátmonostor besurrant a napokban valaki besurrant egy idős ember házába, ahonnan 800 ezer forintot lopott el az is­meretlen tolvaj. (G. Zs.) Kalocsa / Baja speciális a megyei önkormányzat bajai in-' tézménye részt vesz a szakisko­lai fejlesztési programban. A hét együttes részvételével meg­tartott helyi versengés után két csapat jutott a regionális döntő­be. Kalocsán az iskolát a 10/a és 10/b osztály 4-4 fős csapata képviselte. Tizenhét gárda mér­kőzött meg. A sajátos nevelési igényű tanulók a 10. és 11. he­lyet szerezték meg, tájékoztatta lapunkat Tamásné Mészáros Ágnes projektvezető. (G. Zs.) Kecskemét/Budapest képes­lapok Negyedik alkalommal is elhozta az első helyezésért járó díjat Sebestyén Imre kecske­méti képeslevelezőlap-gyűjtő a fővárosban megrendezett Hunfila Nemzetközi Bélyegkiállí­tásról. A 81. bélyegnapot ezút­tal, a reneszánsz jegyében ren­dezték meg. Ehhez igazodva Sebestyén Imre Mátyás király és a reneszánsz címmel mutat­ta be képeslaptárlatát, és kate­góriájában az első helyezett lett. A kecskeméti gyűjtő negye­dik éve vesz részt az országos megmérettetésen, s eddig min­den évben a legnagyobb elis­merést kapta munkája. (S. H.) Tiszakécske olimpia a hagyo­mányokhoz híven ebben az év­ben is megrendezik az ovi­olimpiát a városban. Pénteken kilenc órakor a kilencedik olim­piát nyitják meg a sportliget­ben. A felvonulás után az „olimpikonok" tagóvodánként zenés tornabemutatót tarta­nak, és különböző versenyeken is részt vesznek a szülőkkel együtt. (Sz. T.) Kéz a kézben egy sztárral foci-eb Kiskunhalasi diák a gyepen a bécsi elődöntőben Magyarországról két gye­rek mehet ki a foci-Eb-re, hogy egy meccs kezdő­ceremóniájának részese­ként kikísérhessen egy labdarúgót a pályára. Egyikük, Lőrincz Attila ezt focitudásának kö­szönheti. P. Á./K. Gy. A futballvilágban mára szép szokássá vált - legyen szó Baj­nokok Ligája döntőjéről vagy NB Il-es meccsről hogy a kezdésre pályára vonuló csa­patokat kisgyerekek kísérik ki. Minden labdarúgó kezét fogja egy-egy csillogó szemű apróság, s ugyanolyan szere­lésben, mint a nagyok, velük együtt áll fel a kezdőkörben a nézők köszöntésére. Az idei labdarúgó-Európa- bajnokságon ilyen élményben lehet része a 11 éves Lőrincz Attilának, a kiskunhalasi Szilády Áron-Református Gim­názium ötödikesének. A fiatal­ember a Kiskunmajsa FC fo­cistája, és megnyerte a Góliát McDonald’s Gyermeklabdarú­gó Klub által meghirdetett célbarúgó-versenyt. így ott le­het június 26-án, csütörtökön este az Eb bécsi elődöntőjében mint játékoskísérő. Nagy való­színűséggel egy igazi sztár ke­zét foghatja a 20 óra 45 perc­kor kezdődő meccs előtt az Ernst Happel-stadionban. A halasi futballistapalánta meg­dolgozott az élményért, hiszen az ügyességi versenyben ki­lenc méterről, ívelve kellett el­találnia egy kézilabdakapu fel­ső lécét a labdával. Előbb a ha­lasi gimnáziumban rendezett háziversenyt, aztán a körzeti, végül az országos döntőt kel­lett megnyernie. Azt a szerencsést viszont, aki a június 29-ei döntőben le­het játékoskísérő (a helyszín szintén a bécsi aréna), a McDonald’s-ban fogyasztók közül sorsolták ki. Kassai Vik­tor FIFA-játékvezető a békés­csabai Köveskúti Simon nevét húzta ki. A célbarúgó-verseny országos döntőjébe jutott to­vábbi 11 gyerek egyébiránt a magyar válogatottat kíséri majd fel a pályára a közeljövő­ben. ► NÉZŐPONT A 3. OLDALON. A halasi futballistapalánta megdolgozott az élményért. Ötvenháromezren férnek a lelátókra, öt csillagot kapott az UEFA-tól AZ ERNST HAPPEL-STADION Ausztria, illetve az Eb egyetlen stadionja, amely a legmaga­sabb minősítést, öt csillagot kapott az UEFA-tól. A ma már műemléki védelem alatt is álló bécsi arénát mindazonáltal 1931-ben avatták fel Prater- stadion néven. No, persze, vaj­mi kevéssé emlékeztet a mai, ultramodern létesítmény akko­ri önmagára. Az állam és a vá­ros mintegy 37 millió eurójából újították fel 2005 és 2007 kö­zött (ezt megelőzően 1986-ban renoválták átfogóan). Most a befogadóképességét is növel­ték: a kontinensbajnokság meccseire 50 ezer helyett 53 ezer néző mehet be. Habár egy multifunkcionális sportaréná­ról van szó, a kezdetektől fogva az osztrákok nemzeti stadion­ja. Válogatottjuk hagyományo­san ott játssza meccseit, és át­adásától 14 mérkőzésen át ve­retlen is maradt a Práterben (1931 áprilisától 1932 októbe­réig). Az osztrák játékos- és edzőlegenda, Emst Happel ha­lála után, 1993-ban kapta mostani nevét. A stadion törté­netének sötét fejezete is van: 1938 és ’45 között a deportá­landó zsidók gyűjtőhelye volt. (sport.ard.de) Zsaruk őrzik a nyaralókártyát kitöltő vakációzok ingatlanjait? ► Folytatás az 1. oldalról. Király Balázs persze hangsúlyoz­ta, hogy a nyaralókártya nem ga­rancia arra, hogy nem törnek be az adott időszakban az ingatlan­ba, azonban jóval kisebb ennek a kockázata a folyamatos rendőri ellenőrzés miatt.- Bács-Kiskunban egyelőre nem működik még ez a program, de a kecskeméti rendőrkapitány­ság tervezi a bevezetését - mond­ta tegnap Mihályné Bornemisza Eleonóra rendőr őrnagy, a me­gyei rendőr-főkapitányság szóvi­vője. - A nyári szezonban kétség­telenül megugrik a betörések száma a városban. A szekszárdi eredmények imponálóak, ráadá­sul igen sok tapasztalatot gyűj­töttek a Tolna megyei kollégák a nyaralókártya-programban, amit egy kecskeméü bevezetést köve­tően mi is hasznosíthatunk. Villám csapott az InterCity áramszedőjébe ► Folytatás az 1. oldalról. A csatornák egy idő után kép­telenek voltak elnyelni az iszo­nyatos mennyiségű csapadékot. A magának utat kereső víz egy­szerűen feldobta az aknák fede­leit. A megállás nélkül szakadó víz kevéssel háromnegyed négy előtt már folyóként hömpölygött az utcákon. Négy óra után néhány perccel villám csapott a Kecskemétről Szeged felé tartó InterCity moz­donyának áramszedőjébe. A ha­talmas feszültségű kisülés lesza­kította a felső vezetéket, és félig elolvasztotta a mozdony áram­szedőjét. A szerelvény sokáig a nyílt pályán vesztegelt. Ország Pál, a Bács-Kiskun Me­gyei Katasztrófavédelmi Igazga­tóság ügyeletese ugyanakkor tegnap este, lapzártánkkor arról adott tájékoztatást, hogy a kis­kunfélegyházi tűzoltók 24, a ka­locsaiak 30, a kecskeméti lánglo­vagok pedig mindössze 5 riasz­tást kaptak. A jelzések jelentő­sebb része vízszívatásról szólt, azonban Kecskeméten, például, az 5 esetből 3 alkalommal faki­vágás miatt kellett vonulniuk. RÉSZLETEK, KÉPEK ÉS VIDEÓ: www.baon.hu KNORR-BREMSE Mobilitás a jövő... Velünk biztonságosabb. A Knorr-Bremse haszongépjármüvek fékrendszereinek gyártásával, fejlesztésével és értékesítésével foglalkozó magyarországi leányvállalata munkatársat keres, kecskeméti telephelyre, a következő munkakörökbe, váltóműszakos munkarendbe: Raktári csoportvezető Feladatkör: Anyagok és alkatrészek kikészítésének és a termelés kiszolgálásának biztosítása. Raktári készletek ellenőrzése és az előírásoknak megfelelő tárolása. A raktár fizikai és könyvelési rendjének betartása, szervezése. A bevételezések és kiadások ellenőrzése, leltárak készítése. Elvárások: Középfokú végzettség, min. 5 éves raktározás területén szerzett szakmai tapasztalat, készlet- és raktárgazdálkodási ismeretek, MS Office-ismeretek, gyakorlat integrált vállalatirányítási rendszer használatában, targoncavezetői jogosítvány előny. Karbantartó csoportvezető Feladatkör: A vállalat termelő berendezéseinek hatékony működtetését elősegítő karbantartási, megelőzési folyamatok irányítása. Részvétel a karbantartási rendszer kialakításában. Tervszerű karbantartás végrehajtása, valamint az ad-hoc hibaelhárítási kötelezettség szervezése. Aktív részvétel a vállalati termelőeszközök cseréjénél. Elvárások: Villamosmérnöki/gépészmérnöki végzettség, min. 5 éves karbantartás területén szerzett szakmai tapasztalat, alapos karbantartási és minőségbiztosítási ismeretek, MS Office-ismeretek, vezetési és teammunkában történő együttműködési készség, angol- vagy németnyelv kommunikációs szintű ismerete. Érdeklődése esetén várjuk önéletrajzát a iob.kect@knorr-bremse.com e-mail címen, vagy kérjük, küldje el önéletrajzát a vállalat címére. Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Emberi Erőforrások Főosztály 6000 Kecskemét, Szegedi út 49. Tel: 76/511-740, 76/511-169 Fax: 76/511-225 www.knorr-bremse.hu - www.ioinus.hu DdCgácSÓ A dán testvértelepülésről, Kjellerupból érkezett delegáció Tiszaalpárra. A vendégeket Bodor Fe­renc fogadta, aki megmutatta a több mint tíz évvel ezelőtt aláírt szerződést. A polgármester beszélt a tele­pülés történetéről, majd a nagyközség emlékműveinél tettek látogatást. Letekintettek a Várdombról, meg­nézték a skanzent és a kosárkiáliítást. A vendégek elmentek a gondozói központba, de a helyi szeszfőzdé­be is, ahol jó minőségű kisüsti pálinkát kóstoltak.

Next

/
Thumbnails
Contents