Petőfi Népe, 2008. május (63. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-20 / 116. szám

ÖZÄEK SP Rátalált a frigyládára, a Szent Grálra meg ezernyi veszélyre. Indiana Jones, a régész most, „vénségé- re” visszatér a viszontag­ságok közé. Ökrös Csaba Még a mozinézők nem is láthat­ták a negyedik részt, de már szóba került az ötödik rész elké­szülte is. Az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága né­hány nap múlva kerül a mozik­ba. Cannes-ban, a filmfesztivá­lon mutatták be Steven Spiel­berg rendező filmjét. A ke- ményöklű régész kalandjait már három epizód mesélte el Harrison Ford főszereplésével. Az elmúlt húsz év legjelentő­sebb sikerei közt tartják szá­mon az Indiana íones-sorozatot. Egy tegnapi sajtótájékoztatón elhagyta Spielberg száját az a mondat, amit sokan borítékol­hattak volna már előre: „Ha sze­retnének a nézők még egyet, akkor forgatunk egy ötödik részt is.” Kicsit korai volna már­is találgatni a még forgatni sem kezdett folytatás címét, de talán George Lucas producer és Spielberg már tudja. Az bizo­nyosnak tűnik, hogy Ford lesz a főszereplő abban is. A 65 éves színészt nem hatja meg a brit kritikusok lesajnáló vélemé­nye. A Daily Telegraph megálla­pítása szerint „tagadhatatlanul csikorgós” a történet. Az 1981-ben elkészült, első Indiana Jones film a második világháború idejébe vitte a né­zőt, a Kristálykoponya királysá­ga pedig a hidegháború napjai­ba kalauzolja a Jones-féle régé­szet barátait. A főhős egy tö- mörarany a koponya után ku­tat, mely túlvilági hatalmak ál­tal által őrzött városban van. A sajtóvetítések után sokakban AKCIÓS sóder 18 m3-től eladó! 20/662-9055. __________________________________________*950792* BO RFELVÁSÁRLÁS! Palásti Borászat Kft. Kecel. T.: 20/9587-297-------*950550* CH AROLAIS üsző éves 30 db, féléves 8 db el­adó. 30/631-4883.----------------------------------------94SS05­8 Eladó T-174/1 markoló és hiányos TO-88. 20/478-5682. —--------------------------------------------------------- *952159' a Fűszerpaprika palánta eladó. 30/286- 1640.----------------;--------------------------------------------------------*952155* HRF tápkockás paprika palánta eladó. T.: 06- 70/779-8249-------------------------------------------------------------------------*950974* KÖRBÁLÁS lucerna és fűszéna szállítva. 30/3821-075.------------------------------------------------------------------------*952167* LA DA Niva 1,7-es., injektoros, katalizátoros, 8 éves, friss műszakival, jó állapotban /benzin+gáz+vonóhorog/ , hitellehetőséggel eladó. 30/945-8655.----------- - ------- ------------ - -*952235* 8 M irköz Sztár 12 adagolópad, komplett, 180 E Ft eladó. 78/455-143.---------------------------------------------*--------------------------*952145* a Mi rköz 8 adagolópad, komplett, 110 E Ft eladó. 78/455-143.- *952145* a MT. tehenek eladók. 70/32-18-742.---------------------------------------------------— - - *952249* 8R M2 kasza és AR010 ideiglenesen forga­lomból kivonva, 5 q-ás utánfutó beszámítható. 30/215-6280.------------------------------------------------------------------------*952126* RS 09 sorközművelő kultivátorral eladó. 20/9522-630.-----------;— -------------------------------------------------------*952141* SZ ALAGFŰRÉSZ és 5 t. piros rendszámos pót­kocsi eladó. 20/5518-983.------- *952115* a S zegedi 80-as paprikapalánta eladó. 20/912-1009.--------------------r--------------------------------------------------*952117* VA LMET Valtra 8550. 2001. évj. váltóhibával eladó. 20/2040-265.--------------------------------------- --------------- _ —*952150* a 1 0 hl szántóföldi permetező eladó. 30/276-22-52.-----------------------------------------------------------,—-------*952151* 1, 5 szobás magasföldszinti szegedi lakás el­adó. T.: 06-30/9857-324 — — — *950990* a25 kg-os malacok eladók. Érdeklődni: 70/343-3072.------------------------------------------------------------—--------*952119* 4 DB darabonként 35 vagonos 5 éves szemestermény tárolósiló eladó. 20/2040- 265.---------------------------------------------------------------,-------7*952141* 4 HENGERES RS, 2011-ig érvényes műszakival eladó. T: 78/312-153----------------------------------------------------------- — *952139* Ás atás nélkül főleg pofon a lelet Indiana jones Aki számolni tud, már nem trilógiaként emlegeti a sorozatot Kicsit megkopott, de azért még kalapja és ostora van. (A kép alapján csak a kalap biztos.) 7 C~ i alakult ki az a vélemény, hogy Spielbeg megpróbált olyan fil­met készíteni, amely látványvi­lágában illeszkedik az első há- No, mi lesz az ötödik rész címe, Steven? Lucas és Spielberg Cannes-ban. rom rész látványvilágához és hangulatához, azaz nem a ma­napság divatos számítógépes trükköket hívta segítségül. A közönség tehát majd dönt: ha sok jegy fogy, lesz ötödik epi­zód. De a sikert nem adják in­gyen. Mint Indiana Jones mondja a filmbemutatóban: „nem olyan könnyű ez, mint emlékeztem”. maasEBsaa■ BIKA (IV.21-V.20.). A nyugtalanító telihold felfokozza az érzékeny­séget. Vigye véghez eredeti el­képzeléseit! Bízzon a megérzé­seiben! IKREK (V. 21—VI. 21.). Ma telihold van. Kerülje el a bizonytalan kimenetelű üzleti manővereket. Ne figyeljen az alaptalan vádas­kodásra. Őrizze meg a békés légkört környezetében. RÁK (V1.22-VII.22.). A fóldtávolban járó Hold hozhat némi szeren­csét, de hajlamos arra, hogy el­utasítsa a kedvező lehetőséget. Nem csoda, ha közepes jövede­lemnél nem hoz többet. OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.). Nincs kedve a megszokott délelőtti te­vékenységhez, inkább elkülö­nülésre, magányra vágyik. Le­het, hogy feszült, ingerült. Leg­szívesebben elutazna. SZŰZ (VIII.24-IX.23.). Egy ismerő­sének olyan megpróbáltatásokat kell kiállnia, amiket Ön elkép­zelni sem tud. Villámgyorsan kell döntenie, hogy ne kerülhes­sen hasonló helyzetbe. MÉRLEG (IX.24-X.23.). Pattanásig feszültek az idegei, ezért az lenne a legokosabb, ha délután elmenne sétálni, és kikapcso­lódna. Ne aggodalmaskodjon je­lentéktelen problémák miatt! SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). A telihold időszaka kiválóan alkalmas egy jelentős ügylet elkezdéséhez. Készen áll a rég tervezett változ­tatások végrehajtására. NYILAS (XI. 23—XII. 21.). A mai nap általában véve igen kellemes lesz. Örömteli híreket kap, az anyagi helyzete is ígéretes, és a szerelemben is boldog. BAK (XII. 22-1,20.). Nyugtalansá­got, feszültséget hozhat ma a telihold. Minden helyzetben igyekezzen megőrizni nyugal­mát. Segítsen azoknak, akik ezt megérdemlik! VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). A nap által teljesen megvilágított Hold, va­gyis a telihold zavart, feszültsé­geket kelt. A diétázást - ha szükséges - érdemes a planétá­hoz igazítania. Ilyenkor a szer­vezetbe hatékonyabban épül­nek be a vitaminok és ásványi anyagok. HALAK (II. 21-111.20,), A telihold in­gerültséget, nyugtalanságot okozhat. Vigyázzon, ne keve­redjen bele mások magánéleti ügyeibe! Teremtsen jó kapcso­latokat! KOS (lll.21-IV.20.). Feszült napra számíthat, amit a telihold hatá­sa okoz. Társai igen érzéke­nyek. Igyekezzen a dolgokat nyugodt mederbe terelni! Vá­gyai felfokozódnak, ami az ér­zelmi életére is hatással van. 07E.NLR. pénzváltó i Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) : Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 244.0000 251.5000 USD 155.5000 161.9000 GBP 304.0000 316.4900 CHF 148.5000 154.5000 Bolgár Leva 121.5000 131.5000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: május 19. Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel.: 76/418-884. Nyitva mindennap: 8-21 óráig. SZUPEREXPRESSZ HIRDETÉS NISSAN N AVAR A | NAVARA MEGASHIRA LIMITED EDITION ....... Ha több (ló)erőre vágysz... EGYEDI MEGJELENÉS, FtÁADÁS LEZER D NISSAN HOVÁNY Kecskemét, Szt. László krt. 20.Tel.: 76/501 -640 www.nissanhovany.hu A képek illusztrációk- Jeten reklámban közölt adatok és tények tájékoztató jellegűek, nem minősülnek szerződéskötési ajánlatnak, részietek márkakereskedésünkben. Az ajánlat 2008. május 19-től június 30-ig vagy a készlet erejéig érvényes. Vegyes átlagfogyasztás: 8,5-9,21/100 km, C02-kibocsátás: 226-245 g/km. wcmssnsmm ÉRDEKLŐDÉS Nyuszika beko­pog rókáékhoz. A kisróka nyit ajtót. Kérdi a nyuszi:- Apukád itthon van?- Nincs!- És anyukád?- Ő sincs!- Kell egy pofon? © © © ÁLLATKERTBEN A Kovács csa­lád az anyóssal állatkertbe lá­togat, a vízilovat nézegetik, amikor megszólal Kovács:- Látja, mama, mekkora szája van, mégsem szól egy szót sem! © © © TALÁLÓS KÉRDÉS - Hogy hívják a hortobágyi rendőr kutyáját?- Pulice. print 2000 NYOMDA Kecskemét, Végvár u. 71, KIADÓS ESŐK EWS Kunszerrtmilslós 26 °C 18 *C KisKps Kalocsk SS­Baja •Bácsalmás 27 *C 15 °C déli Kecskemét 25 °C C Kiskunfélegyháza RfékDlUBlas Készíttette: @) zones hőmérséklet + déli felhőzet 24 *C csütörtök 23*C 23*0 Bács-Kiskun megyében ma változóan felhős idő. gyakori záporeső, gyenge változó irányú szél lesz. Délután és este nagy eső esik. Is­mét kialakulnak erősen viharos zivatargócok. Alig gyengül a me­leg. A jellemző hőmérséklet délutánra 26 fok köré emelkedik, szer­da reggelre 13 fok kóré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: péntekig - várhatóan - időnként kiadós esőkkel, délutánonként főleg a Dél-Alföldön heves zivatargócokkal csökken a hőmérséklet. Szombaton szárazabb és melegebb idő valószínű. Orvosmeteorológia: északnyugaton hideg-,délkeleten melegfronti hatás várható. Közlekedes-meteorológia: a zivatarfoltok térségében romlik a kon­centrációnk, illetve a mozgásunk koordináltsága. Ez a közlekedésben fokozza a balesetveszélyt. A zivatarok heves záporesővel, vízát- folyásokkal.jégesővel is veszélyeztetik a közlekedést. Az előrejelzés bizonytalansága „KICSI". Az előrejelzésért felelős. Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobíle-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu) Vízhőmérséklet Duna 17-19 "C Tisza 15-191 Balaton 20 “C Velencei-tó 21 °C Fertő 20 "C Tisza-tó 19 °C Pollen Eper magas Pázsitfűfélék magas Nyír közepes

Next

/
Thumbnails
Contents