Petőfi Népe, 2008. május (63. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-16 / 113. szám
9 2008. MÁJUS 16., PÉNTEK GAZDASÁG Csúszik a gázáremelés? önmérséklet Fidesz: tovább mélyítheti a kormány a szociális válságot A lakossági gázárak a szakember szerint összesen átlag 25-30 százalékkal emelkednek majd az idén. Tavaly 35 százalékos volt a drágulás. OÉT-vélemény: illúziókat kelt az Új Tulajdonosi Program „Kudarcra ítélt kezdeményezés az Új Tulajdonosi Program” - hangoztatta tegnap Zs. Szőke Zoltán, a munkáltatói oldal szóvivője az Országos Érdekegyeztető Tanács (ÓÉT) ülésén. A munkavállalói oldal szerint sem helyes, hogy már a program elnevezése is alaptalan illúziókat kelt, mintha tömegek válhatnának tulajdonossá. Pontosító javaslatokkal ugyanakkor mindkét fél támogatta az új polgári törvénykönyvre, illetve a közbeszerzési törvény módosítására vonatkozó előterjesztéseket. A korrupcióellenes stratégia viszont kemény kritikát kapott a munkáltatói oldaltól. Kelemen Géza szóvivő főként azt kifogásolta, hogy a stratégia nem méri fel a magyarországi korrupció valódi mértékét, a gazdaságra, a morális helyzetre gyakorolt tényleges hatását, megmarad a felszíni ügyeknél. Véleménye szerint a korrupciós ügyek egy része hivatalosan, jogszerűen zajlik, aki fellépne ezek ellen, azt rágalmazásért vagy hamis vád miatt beperelik. ■ É. S. Az utasoktól kémek támogatást a sztrájkolok A május 27-ére tervezett többnapos munkabeszüntetés elkerülésére megállapodástervezetet nyújtott át tegnap a sztrájkbizottság a BKV-nak. A munkáltató ezek szerint elállna a tervezett létszámleépítéstől és a szakszervezetekkel együtt tárná fel a cég működési problémáinak okait. Vállalni kellene azt is, hogy 2012- ig a cég nem ad el telephelyeket és nem ad bérbe buszvonalakat. Az üzleti tervet a szakszervezetek bevonásával készítik elő. A sztrájk csak akkor marad el, ha a dolgozók korábbi követelését is teljesítik. Eszerint a kormány és a főváros olyan finanszírozási rendszert dolgozzon ki, amely megállítja az adósság növekedését, s garantálja 2012-ig az adózás előtti nullszaldós működést. A BKV-szakszervezetek plakátokon kérnek támogatást az utasoktól a sztrájkhoz, amelyben a fővárosi önkormányzatot hibáztatják a cég rossz anyagi helyzetéért. ■ É. S. A Fidesz-KDNP frakciószövetség felszólította a kormányt, hogy álljon el az újabb, ezúttal 10-15 százalékosra tervezett gázáremeléstől. A bejelentés amúgy csúszhat a kormány átszervezése miatt. Vég Márton A világpiaci ármozgások alapján már hónapok óta tudni lehet, hogy újabb gázáremelés lóg a levegőben júliustól. A törvény szerint az új tarifákat a rendelet életbelépése előtt 30 nappal kötelező kihirdetni. Legkésőbb tehát június elsején muszáj nyilvánosságra hozni a júliustól hatályos új gázárakat. Szakértők 10-15 százalékos emelést tartanának szükségesnek, az év hátralévő részére összesen pedig legalább 30-35 százalékos gázáremelés lenne indokolt a világpiaci árak alapján. A drasztikus döntés azonban akár el is maradhat. Egyrészt az árszabályozói jogkörrel rendelkező Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot (GKM) éppen most választották szét a kormánystruktúra megváltozása miatt Törvényüeg a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium lépett a GKM helyébe, ám a gyakorlatban még korántsem alakultak ki a végleges stábok. így nem lehet még beszélni a fontosabb ügyek zökkenő- mentes továbbviteléről sem. Másrészt könnyen elképzelhető, hogy Szabó Pál energiaügyi miniszter nem akarja egy vaskos gázáremeléssel indítani tevékenységét. Sőt a kormány népszerűsége is nehezen viselne el egy ilyen közutálatnak örvendő intézkedést. így nem lenne meglepő, ha politikai megfontolásból a Gyurcsány-kormány későbbre halasztaná a bejelentést „Felszólítjuk a kormányt, ne hajtsa végre azt a 10-15 százalékos gázáremelést, amit a kormány közeli tanácsadók és elemzők javasolnak. Nagyon bízunk abban, hogy a kormány önmérsékletet tanúsít” - szögezte le Soltész Miklós. A keresztény- demokrata képviselő hozzátette: a kormány az elmúlt hat évben kilencszer emelte a gáz árát, ösz- szesen 88,3 százalékos mértékben. A „társadalmi felhatalmazás nélküli, megvásárolt parlamenti szavazatokkal összetákolt” kormány képtelen megvédeni az embereket, és enyhíteni a szociális válságot. Fontos tudni: januárban egyszer már 5, míg áprilisban átlagosan további 5,8 százalékkal emelkedtek a lakossági földgázárak. Az utóbbi emelés egy átlagos, az ártámogatást igénybe nem vevő háztartásnak - 1650 köbméteres éves fogyasztással számolva - havonta mintegy 800 forintos többletkiadást jelentett. Az Energia Hivatal eredetileg 13,5 százalékos emelést javasolt. Az ennél kisebb mértékű emelést végül az indokolta, hogy a földgáztörvény parlamenti vitája során a piacnyitás várható időpontja későbbre tolódott. Igaz, korábban a GKM azt közölte: áprilistól egyáltalán nem változik a lakossági gáz ára. „Idén a lakossági gázárak a várható tarifaemelésekkel együtt 25-30 százalékkal emelkednek, ami alig alacsonyabb a 2007-es 35 százalékos növekedésnél. Miközben a nem lakossági földgázáraknál összességében 20 százalék körüli éves átlagos drágulás várható” - jövendölte a GKI Energiakutató Kft. Ekkora emelés kell ahhoz, hogy a magyar gázárak ne maradjanak el lényegesen a nemzetközi tendenciáktól. A fenti emelések a lakosságnál még jelentősebbek, mivel év elején tovább szigorodott a gázár-támogatási rendszer, amely a támogatottak köréből vagy a támogatható mennyiség mértékéből kikerülőknél további áremelkedést okozott. Megaerőművet kezdenek építeni Nyírtasson NYÍRTASSON ÉPÍTI FEL 2400 megawattos, gáztüzelésű erőművét az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi (Emfesz) Kft. - jelentette be a cég. Az 1,5 milliárd euró, azaz mintegy 400 milliárd forint költségből megvalósuló beruházás jövőre kezdődik, s az első ütemben 2011-ig 800 megawatt teljesítményű üzemrész készül el. Az erőmű építése 2015-ig fejeződik be, s a kapcsolódó beruházásokkal együtt több ezer családnak teremt majd munkahelyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban. A döntően áramtermelő nagyüzemet a legszigorúbb környezetvédelmi követelmények szerint építik meg. Az erőműhöz Ukrajnából földgázcélvezetéket építenek ki Nyírtassig. Pluszpénz a körzeti megbízottaknak június 1-JérŐL csaknem 2000 körzeti megbízott rendőr fizetését rendezik. Havonta 30-40 ezer forinttal magasabb jövedelmet kaphatnak, tudatta az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. Az intézkedéstől a közbiztonság javulását várja a szaktárca. Kötelező lesz két cigány nyelv a közhivatalokban öt éven belül döntően az összes közintézményben lennie kell olyan munkatársnak, aki beszéli a beás és a rontani nyelvet. Erről törvényjavaslatot nyújt be a kormány a jövő héten - jelentette be tegnap Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára. Ott lesz először erre szükség, ahol a két nyelv közül valamelyiket beszélők szolgáltatást akarnak igénybe venni vagy ügyet akarnak intézni a közintézményekben. A parlament várhatóan ősszel foglalkozik majd ezzel a kérdéssel. A vállalkozók többségi kormányzást akarnak „A VÁLLALKOZÁSOKNAK olyan kormányra van szükségük, amely többséggel rendelkezik, és azonnal reformokat hajt végre” - mondta Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke csütörtökön. Ha ez nem megy, akkor nemzeti konszenzussal szakértői kormányt kellene létrehozni. Ha ez sem sikerül, akkor előre hozott választást kell tartani. Demján adócsökkentést követel, és 300 ezer felesleges állami alkalmazottat építene le. Demján: kisebb államot! Sikerük felszámolni a színesfémlopó iparágat? új rend Azonosító a szobroknak - Tíznapos tárolási kötelezettségük lesz a feldolgozóknak Illegálisan őriztek és védtek a biztonsági őrök Csak üzletben lehessen színesfém-kereskedelmet folytatni, a működéshez pedig biztosítékot kelljen letenni - ismertette tegnap a színesfémlopások megakadályozásáról szóló törvény- javaslatot Kondorosi Ferenc. Az Új rend és szabadság program kormánybiztosa szerint a jogszabályról tavasszal már tárgyalhat az Országgyűlés. Az üzletek engedélyezését és ellenőrzését a vámosok végeznék. A különböző szakrális vagy a nemzeti kulturális örökségből kikerülő tárgyak beolvasztásához hatósági papírra lenne szükség. A köztéri szobrokra, domborművekre egyedi azonosítót szerelnének fel, ami csak magas hőfokon semmisülne meg. A kereskedőknek tíznapos tárolási kötelezettséget írnának elő, addig nem lehetne feldolgozni, beolvasztani a hulladékot. Az Önkormányzatok Szövetsége tegnapi konferenciáján azonban nem értettek egyet a javaslattal. Kondorosi szerint vizsgálni kell a büntetőjogi szankciók szigorítását is. Az ellenőrzésbe be kell vonni azokat a szervezeteket - MÁV, elektromos művek -, amelyek különleges szaktudás- a sál és közvetlen érdekeltséggel | rendelkeznek a színesfémlopá- | sok megakadályozásában. Mintegy 20 ezren foglalkoz- J nak színesfém-kereskedelem- I mel, becslések szerint 300-an élA síneket is lopják, a képen az elektromos vezetékre „pályázik’ a tolvaj nek vissza a jelenlegi szabályokkal. A színesfémlopással okozott közvetlen anyagi kár becslések szerint 3-4 milliárd forint évente, a lopás miatti szolgáltatáskieséssel számított tényleges kár megközelíti a 10 milliárd forintot. Gémesi György, a Magyar Ön- kormányzatok Szövetségének elnöke arra emlékeztetett: az utóbbi időben számos olyan színesfémlopás történt az önkormányzatok területén, amelyek veszélyeztették az életet, a testi épséget, a kegyeleti értékeket. A szövetség ezért vállalta, hogy koordinálja a színesfémlopást megakadályozó törvénymódosítási munkát. ■ É. B. S. Feketén, szakképesítés nélkül alkalmazott 150 biztonsági őrt csaknem két éven keresztül, és ezzel 150 millió forintos kárt okozott egy őrző-védő, budapesti székhelyű vállalkozás. Az ily módon foglalkoztatottak többsé gének nincs vagyonőri végzettsége, és nem kamarai tag. A munkáltató, hogy az ügymenet szabályosnak látszódjék, a vagyonőrök bankszámlájára utalta a bért, amit készpénzben még aznap vissza kellett fizetni, és utána kaptak külön borítékban zsebbe - személyre szólóan - pénzt. Négy embert előzetes letartóztatásba helyeztek, egy ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. ■ É. S.