Petőfi Népe, 2008. május (63. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-16 / 113. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2008. MÁJUS 16., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP A gázoló fiatal azt állítja: nem tudta elkerülni a földön fekvőt Példát adtak, díjat kaptak elismerés Tantestületi javaslatra ítélik oda pedagógusoknak Felkészítik arra a vállalkozókat, hogy mit néz majd az ellenőr ► Folytatás az 1. oldalról. A helyszíntől nem messze, az egyik alsójárási tanyán találták meg a Ladát, melyen olyan sérü­lések látszódtak, ami gyalogos el- gázolása közben keletkezhetett. Sz. Zsoltot a félegyházi szak­munkásképzőben szerda délelőtt hiába keresték a rendőrök, ezért kiadták a körözését. Nem sokkal később a kamaszt a bátyja, Fe­renc vitte be a rendőrségre. - Elvittem az autót, hogy kerül­jek egyet a fóldutakon - mondta el remegő hangon Zsolt tudósí­tónknak. - Már szinte sötét volt, ráadásul buckás volt a földút, amikor előttem az úton, meglát­tam a földön fekvő férfit. Nem tudtam elkerülni, átmentem raj­ta. Azonnal megálltam és kérdez­tem, hogy fáj-e valamije. Mire azt válaszolta, hogy a hasa, de most inkább vigyem be a faluba, mert szüksége lenne két liter borra. Az öreg vagy a korábban elfo­gyasztott alkohol, vagy a baleset miatt nem emlékezett arra, hogy Zsolt mutatja a kenyeret és a palackot, melyekkel Imre bácsi már nem ért haza. van nála bor: azt és egy kiló ke­nyeret vitt a tanyája felé. Talán útközben megbillent a biciklivel, elesett, a kerékpár kikerült az út mellé, ő meg a földön maradt.- Nemcsak halálos közúti bal­eset okozásával, hanem segítség- nyújtás elmulasztásával is gya­núsítjuk a fiatalembert - tudtuk meg Mihályné Bornemisza Ele­onórától, a megyei rendőr-főka­pitányság szóvivőjétől. - Ott hagyta az áldozatot, akit csak másnap reggel talált meg valaki. Zsolt és édesanyja, Sz. Ferenc- né, Éva (53) azt állítja, hogy a baleset után telefonált a 112-es segélyhívó számra a fiú. Igaz, a jelentkező rendőrnek nem azt mondta, hogy balesetet okozott, hanem azt, hogy fekszik egy ré­szeg az úton. Mire átkapcsolták a mentőkhöz, ahol részletezte volna Zsolt, hogy mi történt, ami­kor a telefonja lemerült. A rend­őrök most azt is vizsgálják, hogy érkezett-e segélyhívás kedd este Orgoványról. ■ N. N. M. Azt hitte Jön a mentő- A FIAMAT KIKÉSZÍTETTE ide­gileg, hogy ilyen súlyos bal­esetet okozott. Ő azt hitte, hogy jönnek végül a mentők- mondta Sz. Ferencné, Éva.- A kihallgatásán ott lehet­tem, láttam, hogy végig ször­nyű állapotban volt. Még a toll is összetört a kezében, amikor odaadták a rend­őrök, hogy írja alá vele a jegyzőkönyvet. Nagyon saj­náljuk Imre bácsit, de tu­dom, hogy ez már nem segít szegény emberen. Lezsák Sándor, Bábel Balázs, Sz.Tóth Éva, Csapai Lajosné, Misalekné Zsigó Katalin, mögötte Török Gusztáv Andor kalocsai polgármester. Három pedagógus vette át teg­nap Kalocsán a Kunszt József- dí­jat. Misalekné Zsigó Katalin, a kiskunhalasi Szent József Katoli­kus Általános Iskola igazgatóhe­lyettese; Sz. Tóth Éva, a kecske­méti Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon tanító­nője, hitoktatónője és Csapai Lajosné, Kalocsa és Térsége Álta­lános Iskolája Kertvárosi Tagis­kolájának igazgatóhelyettese ré­szesült elismerésben. Ezt a fő­egyházmegyei, a szerzetesi és a Kalocsa városi fenntartású intéz­mények egy-egy kiváló szakmai felkészültségű, példás életet élő pedagógusa kaphatja meg a tan­testületek jelölése alapján.- A pedagógus nemcsak sza- vavál, de példájával is nevel - fo­galmazott köszöntőjében Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti ér­sek, aki 2001-ben alapította a dí­jat az egykori kalocsai érsek - az oktatás és a tudomány bőkezű mecénása - emlékére. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnö- ke hangsúlyozta: nevelés nélkül az iskola nem teljes értékű, ezért a díjazottak példája napjainkban különösen fontos. ■ K. T.- Csak annyit kérünk, hogy fi­gyelmeztessék a vállalkozókat, mielőtt elindulnak ellenőrizni. Mondják el, vagy üzenjék meg azokat a szempontokat, ame­lyekre készülve az érdekeltek felkészülten várják a fogyasz­tóvédelmi szakembereket!- A kérés tegnap délelőtt hang­zott el a megyei kereskedelmi kamara székházában, ahol a ré­gió három érdek-képviseleti elöljárója találkozott a térség fo­gyasztóvédelmi vezetőjével.- Nem az a célunk, hogy bün­tessünk, hanem az, hogy a vál­lalkozásokkal betartassuk a jogszabályokat. A mi munka­társainkra se vet jó fényt, ha a megismétlődő ellenőrzések so­rán túl sok büntetést szabunk ki. Ez ugyanis azt is jelentheti, hogy munkánk hiábavaló, azaz az ellenőrzöttek nem tartják be az előírásokat - mondta el vá­laszában dr. Horváth Zsuzsan­na, a Nemzeti Fogyasztóvédel­mi Hatóság Dél-alföldi Regio­nális Felügyelőségének igazga­tója. A tanácskozás után a kama­ra vezetői és a felügyelőség igazgatónője egy megállapo­dást írtak alá. Az együttműkö­désben a kamarák vállalták, hogy tagjaiknak olyan fórumo­kat szerveznek, melyeken a fo­gyasztóvédelmi szakemberek tájékoztatják a jogszabályok­ról, illetve az ellenőrzések szempontjairól a cégek képvi­selőit. ■ Barta Zsolt HIRDETÉS Ön is szeretni fogja! IGÉNYELJEN OTTHON HITELT MOST INDULÓ BANKI KÖLTSÉGEK NÉLKÜL! 0 Ft Folyósítási jutalék 0 Ft Értékbecslési díj 0 Ft Kezelési költség THM: 6,41% Várjuk bankfiókjainkban: Kecskemét, Kisfaludy u. 8.; Baja, Tóth Kálmán tér 3. www.unicreditbank.hu 06-40/50-40-50 Akciónk a 2008. április 25-től befogadott svájci frank alapú hiteligénylésekre érvényes és visszavo­násig tart. Egy jelzáloghitel fontos döntés. Számoljon az árfolyam, a kamat lehetséges változásával is. A jelen hirdetés nem teljes körű. További részletek a honlapunkon és a bankfiókjainkban. SfUniCredit Bank Éljen a lehetőségeinkkel! BHK:ÁÍ lÉSiilW* 'itmeeg: Már importból se lehet pótolni a kieső hazait ► Folytatás az 1. oldalról. Ez részben annak köszönhe­tő, hogy a bioetanol-őrület miatt felment a gabona ára, és nem éri meg a tenyésztés, illetve a tava­lyi aszály miatt kevesebb takar­mányt termesztet­tek kontinensszer- te. Ezekben a napok­ban az élősertés-hú­sért 310-315 forintot ad a piac, de a gaz­dák szerint az ön­költségi ár úgy 350 körül alakul. A gazdák azonban akkor lennének nyugodtak, ha haszon is lenne a jószágtartáson, ehhez azonban 400 forintos ki­lónkénti átvételi árra lenne szükség. Sákán Antal szerint - aki Kalocsa környékén több ezer sertést nevel évente - a hazai la­kosságnak el kell fogadnia azt, hogy a minőségi hús ára 1500- 2000 forint körül alakulhat az év második felében. Ha ez nem történne meg, akkor tovább csökken a hazai tenyésztők szá­ma. Emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltáskor a 10 millió sertés országa voltunk, ma azon­ban csak három lakosra jut Áremelő tényezők A gabona ÁRA duplájára emelkedett. Tavaly aszály volt. Csökken az uniós sertéshús- termelés. Növekedett a gáz, a víz, az áram ára. egyetlen hízó. Brazil importból ugyan lehet fedezni az ország húsigényét, de - mint mondta - közel sem annyira ellenőrzött a hús minősége, mint a hazaié, s az óceán nyugati partján min­dennaposak a száj- és körömfájásról szóló hírek. Gulyás Nándor mélykúti tenyésztő is abban bízik, hogy hamarosan elérik a 340 forintos önkölt­ségi határt. Az éven­te ezer sertést leadó családi gazda­sága milliós veszteséget szenve­dett el másfél év alatt. Csak azért nem hagyta abba a jószágneve­lést, mert egy korábbi pályázat alapján 10 évig kell ezzel a mun­kával foglalkoznia. A Páhiban működő Royal Hús Kft. tulajdonosa, Bazsó Zoltán azt mondja, hogy a karajfiié ára az 1800-1900 forintot is elérheti az év második felében. A jó mi­nőségű hazai sertéshúst Romá­niába és Szlovákiába viszik. A heti 2-2,5 ezer hízót feldolgozó cég vezetője elmondta: 10 éve volt egy időszak, amikor 380 fo­rintot ért el a felvásárlási ár. Nem csodálkozna, ha az ár a korábbi csúcsot ismét elérné. Meglátása szerint nem jönnek vissza azok az évek, amikor szinte minden kisvárosi és falusi udvarban rö­fögött egy-két, leadásra vagy ka­rácsonyi levágásra szánt hízó. A rendszerváltás idején meglévő 10 millió csak álom, a reális szám valahol 4 millió körül ala­kulhat. ► NÉZŐPONT: 3. OLDAL ■ Magyarorszá­gon a sertések száma 3,7 millió volt áprilisban, 410 ezerrel kevesebb, mint egy éve.

Next

/
Thumbnails
Contents