Petőfi Népe, 2008. május (63. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-15 / 112. szám

2 Baja NYÁRI MIKULÁS Május utolsó szombatján, délelőtt 10- kor tartják meg a Miklós utcai szerb ortodox templom búcsúját. Jovan Bibic parókus szent liturgi­át mutat be, majd a hívek dél­ben körmenettel és szertartásos kalácsszenteléssel ünnepük meg Szent Miklós ereklyéinek átmenekítését. Délután egy órá­tól a templomkertben zenével, kólóval (körtánccal), pálinkával és finom falatokkal látják vendé­gül a betérő vendégeket. Fellép a mohácsi Dunav Tamburazene- kar. (K. L.) Császártöltés harangszen­telés Ünnepi istentisztelet ke­retében szentelte be Göncző Sándor lelkipásztor a reformá­tus szórványgyülekezet új ha­rangiát a hétvégén. A harang a baden-württembergi testvértele- í pülés, Deggenhausertal ajándé- 3 ka. Az átadáson jelen volt Inge | Klawiter, aki a harang öntésére g a gyűjtést kezdeményezte. Az adományozók egy elektromos orgonát is hoztak az imaház számára. A harang 50 kiló sú­lyú, h hangolású. Felirata a 25. zsoltár idézete: Szívemet hoz­zád emelem. (G. Z.) Csávoly MEGVAN Orosházán kö­rözték azt a személygépkocsit, ami végül Csávolyon került rend­őrkézre kedden. Az ismeretlen tettesek egy benzinkúton hagy­ták a járművet, amit a bajai rendőrök lefoglaltak. Az orosházi rendőrök kérésre egy cég képvi­selőjének kiadták. (G. Zs.) Hetényegyháza kézműves DÉLUTÁN Rongybabakészítés­re várják a gyerekeket péntek délután három órára a hetény- egyházi könyvtárba. A foglalko­zást Pólyák Ferencné könyvtá­ros vezeti. Az érdeklődők száz forint anyagköltséggel számolja­nak! (G. S.) Lakitelek BIBLIA Ismerd mega Bibliát! címmel szombaton, 18 órai kezdettel Szabó Tamás re­formátus lelkész tart előadást a községi könyvtárban. (Sz. T.) Tiszakécske tárlat Farkas L. Zsuzsa képzőművész munkái­ból nyílik kiállítás vasárnap dél­előtt fél tizenkettőkor a Refor­mátus Általános Iskola galériá­jában. A tárlatot Kovács Zita művészettörténész nyitja meg, közreműködik Maros Miklós és Tar Sándor. A kiállítást június 7- éig tekinthetik meg az érdeklő­dők. (Sz. T.) MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2008. MÁJUS 15., CSÜTÖRTÖK mmmmmmm MimMmwiiJiai mm imíiwciiwíiimiici. Milyen volt a tanyasi élet? szentkirály Kukoricát morzsoltak, és fát is fűrészeltek Útburkolás fogja lelassítani a forgalmat a 441-es főúton A tanyanap során morzsoltak kukoricát, fűrészeltek, fával megrakott tragacsot toltak, bábafogát sütöttek, s cukorba mártva bevágták. Egész napos program keretében a régi tanyasi életformával is­merkedhettek a szentkirályi ál­talános iskola diákjai. Az osztályok csapatokat alkot­tak, akiknek különböző feladato­kat kellett végrehajtaniuk. A töb­bi között be kellett mutatniuk azt, hogy egykor milyen játéko­kat játszottak a gyerekek. A ma már csak néprajzi em­léknek számító tárgyak között felismerési versenyt rendeztek. A hagyományőrzésre építő prog­ramból nem maradt ki a táncház sem. Nádudvariné Breznyánsz- ki Edina és Farkas László a Cin­kés együttes zenéjére tanította a lépéseket a művelődési házban - nem csak a gyerekeknek. Több ezer hektárt birtokolhatnak el tulajdonosi jog Tizenöt év után a bíróság ítélheti meg a névre íratást Bács-Kiskunban a becslések sze­rint elérheti a több ezer hektárt az elbirtokolható állami, illetve magáningatlanok összterülete. A törvény a jóhiszemű haszná­lók tulajdonába engedi e gazdát­lan vagyont. A főhivatalok né­hány éve megkísérelték felderí­teni azokat az ingatlanokat, me­lyek az állami vállalatok, szer­vezetek átalakulása, a privatizá­ció során adminisztrációs pon­tatlanságok miatt nem a tényle­ges használó nevén jelentek meg a nyilvántartásban. Illetve sehol nem jelentek meg, így - vélhetően - valaki jogcím nélkül használja azokat. Amikor a föld­hivatali nyilvántartásokat és a kibővített kincstári vagyonka- tasztert összehasonlították, szá­mos esetben kiderült, hogy a két adatbázisban szereplő adatok különböznek. Országosan nagy­jából 160 ezer olyan földrészletet találtak, melyeket a vonatkozó jogszabály szerint elbirtokolhat­nak a nem tulajdonos haszná­lók. Ezek részben a Magyar Nemzeti Vagyonkezető (MNV), illetve más vagyonkezelők, tulaj- donosijog-gyakorló szervezetek intézkedési körébe tartoznak. Farkas István, az MNV Bács-Kis- kun Megyei Területi Irodájának vezetője szerint a megyében kö­rülbelül nyolcezer földrészlet nem a tulajdonos használatában van, de a hivatalvezető szerint ebből töredék az, ami tizenöt éves használat után elbirtokol­ható. Azok sem elsősorban kár­egy 1991-ES törvénymódosítás, majd annak öt évvel való meg­hosszabbításával vált lehet& ve, hogy a természetes és a jo­gi személyek elbirtoklással - bírósági költség és illetékfize­tés árán - szert tehetnek az ál­pótlási földalapba tartoznak; in­kább olyan, jelenleg is osztatlan közös táblában lévő részará­nyok, melyek tulajdonosai el­hunytak, a földek pedig nem öröklődtek. Az MNV, illetve a korábbi ille­tékes, a Kincstári Vagyonkezelő nem tétlenül várta a 2006. júni­us 9-ei határidőt, amikor a jog­szabály szerint lehetőség nyílt elbirtoklással tulajdonosi jogot szerezni. Farkas István elmond­ta: több száz ingatlan esetében Intézkedtek a vagyonkezelői jog lám vagy magánszemély tulaj­donában lévő épületekre, föld­re, egyéb ingatlanra. Az sze­rezhet így tulajdonjogot, aki az ingatlant 15 éven át saját­jaként szakadatlanul és hábo­rítatlanul birtokolja. átadásáról, hogy elejét vegyék az állami tulajdon elvesztésének. Felkeresték a listán szereplő épületeket, földterületeket, s megpróbálták kideríteni a birto­kos kilétét, elérhetőségét. Ez azért volt akkor fontos, mert a jogszabályok szerint az elbirtok­lás megszakad, ha a tulajdonos a birtokost tértivevényes írásban felszólítja a vagyontárgy kiadá­sára, vagy ezért bírósághoz for­dul. Talán ennek következménye az, hogy az MNV megyei terüle­ti hivatalában a 2006. júniusi ha­táridő után csak néhány birtok­szerzési perről tudnak. Farkas István megjegyezte: feltehetően a pénzre menő jogi procedúra, a háborítatlanság is oka annak, hogy nemigen mutatkozik kész­tetés a birtokszerzésekre. Azon­ban a hivatalvezetőnek nincse­nek kétségei afelől, hogy az érté­kesebb ingatlanokért előbb- utóbb elindítják az eljárást a használók. ■ Miklay lenő Szakadatlanul és háborítatlanul Május végéig sebességkorláto­zásra számíthatnak a Nagykő­rösön áthaladó járművezetők. Ez annak a munkálatsorozatnak a következménye, hogy felújítják a 441-es út városi, belterületi szakaszát. A 14-es és 18-as kilométerszel­vények között felszedik a burko­latot, és újraöntik, azzal együtt a helyenként a szennyeződéstől el­dugult csapadékvíz-elvezető rendszert is renoválják. Lapunk információi szerint ki­cserélik a buszmegállók burko­latát, egy buszváróban pedig a még hiányzó peront is megépítik most. Mint emlékezetes: korábban szó volt arról Nagykőrösön, hogy a városközponti csomópontban körforgalmat alakítanak ki, így segítve a folyamatos és bizton­ságos haladást. A főtér közleke­dési rendjét azonban egyelőre változatlanul hagyják az építők. Egyébként a nettó hatvankilenc­millió forintba kerülő építkezést a Magyar Közút Kht. rendelte el, és a Közlekedésfejlesztési Koor­dinációs Központ finanszírozza, az úgynevezett Útpénztár felújí­tási keretéből. ■ M. J. Solti konferencia a forráshoz jutás lehetőségeiről Az Ipartestületek Országos Szö­vetségének (IPOSZ) május 29-ei közgyűlését megelőzően 7-hely­színen regionális konferencia- sorozatot tartanak Az ipartestüle­tek szolgáltató hálózatának fej­lesztése tagjaik versenyképessége érdekében címmel. A dél-alföldi tanácskozást Solton, az Autós csárdában rendezik meg május 20-án 10 órai kezdettel. Délelőtt a többi közt a mikro-, a családi és a kisvállalkozások működésé­nek aktuális kérdései lesznek napirenden. A résztvevők 14 órától versenyképes informáci­ókat kapnak a szakképzéssel, felnőttoktatással, a vállalkozói készségek fejlesztésével kapcso­latban, továbbá az informatika kínálta lehetőségekről, a kisvál­lalkozások forráshoz jutási lehe­tőségeiről, az iparosság és az ipartestületek pályázati lehető­ségeiről is szó esik. ■ A. T. S. HIRDETÉS Még nem késett le az 1 % De már csak , 5 napja Nem kell szuperhősnek lennie ahhoz, hogy jobbá tegye mindössze ajánlja fel adója egy százalékát. Még van erre néhány napja. Ne hagyja ki, hiszen az Ön 1%-a jelentheti egy gyermek táborozását, egy kisállat jövőjét vagy éppen egy terület parlagfűtől való megtisztítását. Az egyszázalékfelajánlásával kapcsolaté, információkért látogasson el a www.nemkellhos.hu oldalra. A térség szervezeteinek listáját megtalálja a www.egyszazalekom.hu oldalon. Ha nem ön készíti el saját adóbevallását akkor forduljon munkáltatójához, könyvelőjéhez! www.nemkellhos.lui www.egyszazalekom.hu támogatta: ncA NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM Már csak öt nap van hátra! május 20. Építsen adója 1%-ából sportcsarnokot! Bács-Kiskun megyében tavaly közel 300 millió forint adó- egyszázalékról rendelkeztek az adófizetők, 51700 érvényes nyilatkozatban, amely körülbe­lül 5800 Ft-ot jelent felajánlá­sonként. Bár 300 millió forint nem kis összeg, ha a megyében minden adóbevalló felajánlaná adójá­nak 1%-át, évente több mint félmilliárd forint sorsáról dönt­hetne a megye lakossága! És képzeljük csak el, mi mindenre lehetne fordítani ezt az összeget! Felépülhetne belőle egy va­donatúj sportcsarnok, amely nívós sport- és kulturális ren­dezvényeknek adhatna ott­hont, a megye valamennyi gyermekének biztosítani lehet­ne az ingyenes táborozást, vagy Bács-Kiskun teljes terüle­téről ki lehetne irtani a parlag­füvet! Nem elérhetetlen célok ezek, csupán egy kevés utánajárás szükséges hozzá és az, hogy minden adófizető érezze, az ő felajánlása is - és minden egyes forint - nagyon sokat számít! De gondolkodhatunk kicsi­ben is. Mire lehet elég a tavaly átlagosan felajánlott 4800 Ft? Egy négyzetméternyi terület felújítására lakóhelyén egy is­kolában, egy hátrányos helyze­tű családban egy hónapon át friss kenyér kerülhetne az asz­talra, eltűnhetnének a lakóhá­zát elcsúfító falfirkák, mindig lenne friss virág a templom­ban... Számos olyan célkitűzés lé­tezik tehát, amelyhez az esz­köz a mi kezünkben van. Nem is gondolnánk, hogy néhány rubrika kitöltése a rendelkező nyilatkozaton milyen hatalmas segítséget jelenthet! Ráadásul egy fillérünkbe sem kerül! Keresse fel a településén működő szervezeteket itt: www.egvszazalekom.hu. és te­gyen egy keveset közvetlen la­kókörnyezetéért! Az eredménye több lesz, mint gondolná. ▲

Next

/
Thumbnails
Contents