Petőfi Népe, 2008. május (63. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-09 / 108. szám

14 KT E PETŐFI NÉPE - 2008. MÁJUS 9., PÉNTEK VECSÉSI PC ­Itt az a pillanat, amikor nagyon okosnak kell lennünk! A legutóbbi mérkőzésen, a Kazincbarcika ellenin To- miszlav Szivics a második já­tékrész felénél leült a kispad- ra. Ritka pillanat volt, talán még soha nem szemlélte ilyen testhelyzetben a pályán történteket a Kecskeméti TE mestere.- A Vecsés elleni találko­zón is jó lenne leülni, de biz­tos, hogy nem fogok. Vendég­látónk nagyon jó csapat, ugyanakkor a mumusunk is, hiszen a két fél legutóbbi öt találkozóján kétszer ők nyer­tek, háromszor döntetlen lett a meccs végeredménye. Itt a lehetőség, hogy javítsunk a Pest megyeiek elleni mérle­günkön, de biztosan nem lesz könnyű. Nekünk azt kell ját­szanunk, amit eddig is. Most mi vagyunk abban a helyzet­ben, hogy az ellenfeleinknek kell gondolkodniuk a velünk szembeni legeredményesebb taktikán. Négy forduló van hátra a bajnokságból, a Szol­nokot hét ponttal megelőzve állunk a tabella élén. Ez az a pillanat, amikor nagyon okos­nak kell lennünk, és azon a szinten maradnunk, amin ed­dig is voltunk - mondta Szi­vics, akinek együtteséből Né- medi Norbert és Kormos László bajlódott a héten ki­sebb sérüléssel, de a Vecsés elleni találkozón már valószí­nűleg mindketten bevethe- tőek lesznek. Jön a Vác! A KTE jövő héten szombaton a Verebes „Mágus” által irá­nyított Vácot fogadja. A mér­kőzés beharangozóját a Pe­tőfi Népe május 16-ai szá­mában olvashatják. Msú u mmbäM JA KO Nagy Zsolt harmadik számú kapusként kezdte a bajnokságot, aztán az élet úgy hozta, hogy ma már vele kezdődik a Kecskeméti TE összeállí­tása. Borbély Károly- A Ferencváros elleni talál­kozón többször is bravúrosan védett. Jól láttam, hogy a szo­kottnál még nagyobb tűzzel égett?- Tízezer ember ült a lelátón, hogyne égtem volna ezer fokon. Ráadásul a mérkőzés hatalmas tétje is dobott rajtam. Nagyon élveztem a meccset.- A bajnoki rajtkor gondolta volna, hogy a zöld-fehérek el­leni tavaszi meccsen ön áll a kapuban?- Tény, hogy harmadik szá­mú kapusként kezdtem a baj­nokságot, Esterházy Mátyás és Tóth Zoltán mögött. Felállítot­tam magam elé kisebb célokat: az első az volt, hogy legalább a kispadon helyet kapjak. Már az őszi rajtnál éreztem, hogy na­gyon jó kis csapatunk van. Olyan, amelyik megcsinálhat­ja a nagy durranást, az NB I-be jutást. Úgy voltam vele, ha csak két meccsen védek, de lesznek bravúrjaim, akkor már hozzá-! tettem valamennyit az előbb a említett nagy durranáshoz. Az-§ tán az élet úgy hozta, hogy én | lettem az első számú hálóőr, és = azt hiszem, tudtam élni a lehe­tőséggel. Azt egy pillanatig sem gondoltam, hogy levezetéskép­pen csak úgy elleszek a KTE- nél.- Meglesz a nagy durranás?- Most nagyon elszánt a tár­saság. Buták lennénk, ha ezt a nagy lehetőséget kiengednénk a kezünkből.- Az elszántság elmondható a KTE védőiről is. Pályafutá­sa során játszott a mostani­hoz hasonló bekksorral?- Játszottam, például, Tisza- kécskén és Szegeden. Ilyen ve­retlenségi sorozatot viszont se­hol nem éltem át. Tíz meccset hozni zsinórban, ráadásul csak négy kapott góllal, ez nem sem­mi. A bekkjeink tényleg szupe­rek, de nem szeretnék egyetlen Mezszám: 22 Poszt: kapus Becenév: Sas Magasság / súly: 183 cm / 81 kg Nevelő egyesület: Videoton Eddigi klubjai: Videoton, KSC, Szeged, Tiszakécske, Csongrád, Kiskunhalas, Kecskemét Élvonalbeli mérkőzés / gól: 22/­Sikerei: NB Il-es bajnok (1997) Legemlékezetesebb mérkőzése: FTC-Kecskemét 1-3 (2007) Terve / álma a fociban: feljutás a Kecskeméttel az NBI-be Hobbik: számítógép, horgászat, póker KEDVENCEK Klubcsapat: Bayern München Válogatott csapat: Németország Labdarúgó: Oliver Kahn Együttes / zenekar: Sonata Arctica Színész / színésznő: Jávor Pál /Kiss Manyi Étel Rántott csirkemell Ital: Nestea Autó: Ford Focus Ország / város: Magyarország / Kecskemét csapatrészt se kiemelni. Amit eddig csináltunk, az ugyanis a fantasztikus csapatmunkánk­nak az eredménye.- Azért azt csak nem bánja, hogy nincs sok dolga a mécs­eseken.- Egyáltalán nem, sőt na­gyon megnyugtató. Az viszont a társaimat nyugtathatja meg, hogy sokszor jól döntöttem a kényes szituációkban.- Zsinórban tíz győzelem. A hétvégén meglesz a tizen­egyedik?- Nem szeretnénk, hogy megszakadjon a szép sorozat. A meccslabda nálunk van, amit kíméletlenül be kell ütnünk.- Negyvenéves. Ha bejön a meccslabda, folytatja az NB I- ben?- Jó lenne még egy kicsit az első osztályban szerepelni, de ez nem csak rajtam múlik. Él­vezem nagyon a játékot, van ugyan egy kis lovaglóizom- problémám, de tudok vele edze­ni, annyira nem fáj.- A névjegyében az áll, hogy Jávor Pál és lüss Manyi a kedvence. Valóban?- Dehogy! Nagy művészek voltak a maguk korában, de ezt csak viccből írtam. A többit vi­szont nem, így a Bayern Mün­chent és a német válogatottat sem. Két együttes, amelyik so­ha nem adja fel. Ezt az utat já­rom én is. Ucitálj KTE-mezre! HAZAVIHETED kedvenc KTE-já- tékosod mezét! 2008. május 13-ától 28-áig lehet licitálni a KTE futballistáinak fehér és li­la mezére. Az ajánlatokat a www. kecskemetite. hu weboldal fórumán a mezlicit topicban lehet megtenni, meg­jelölve a mez színét (fehér vagy lila) és az összeget. Lici­tet csak a személyes adatok­kal regisztrált látogatóktól tu­dunk elfogadni. A kikiáltási ár: 5000 forint. A mezeket mindenkinek az azt viselő játékos adja át a bajnokság utolsó mérkőzését követő héten, természetesen aláírva. Pisont maga helyett inkább a játékosainak adna lehetőséget A legutóbbi hét meccséből csupán egyet, a Szolnok elle­nit veszítette el a Vecsés. Ami­kor a csapat mesterének azt találtam mondani, hogy jól muzsikál az együttese, Pisont István azonnal rávágta: - Ak­kor mit szóljunk a KTE telje­sítményéhez?! Egyébként tényleg elégedett vagyok a fi­úk teljesítményével. Szomba­ton két, rutinos játékosokból álló gárda csap össze. Az dönt majd, hogy melyik fél hozza a jobb formát azon a napon. Pró­bálunk hazai környezetben minél jobb eredményt elérni, de nem szabad elfelejteni, hogy egy olyan csapat ellen játszunk, amelyik a bajnoki cím várományosa. A játékos-edzőként dolgozó Pisont még nem tudta, hogy pályára lép-e a találkozón.- Ha kell, rendelkezésére ál­lok a csapatnak, de nem eről­ködöm. Inkább a játékosaim­nak adok lehetőséget: tapasz­talják meg, hogy milyen egy olyan együttes ellen játszani, amelyik nagyon jó ritmusban futballozik. Az én koromban már inkább a Brazil Masters- gálameccsek esnek jól, nem a pörgősek. Fiatalok lila-fehérben II. osztály, Délkeleti csoport, U19 „A": Fortuna Szeged - KTE 0-20 (Gól: Szabó T. 6, Nagy V. 4, Ábel Zs. 2, Vellai Á. 2, Kosa K. 2, Kiss L 2, Kiss Sz„ Kovács D.). U19, „B”: KTE - Orosháza 4-2 (G.: Máté G. 2, Kiss L, Kiss Sz.). U17 „A”: Fortuna Szeged - KTE 0-2 (G.: Dunai 2). U17, „B”: KTE - Orosháza 9-0 (G.: Oláh 2, Decsi 2, Farkas, Gele- ta, Márton, Tóth R., Gál). Kiemelt korosztályos bajnokság, I. osztály, Keleti csoport, U15: KTE - Tisza Volán Szeged 4-1 (G.: Szabó D., Nagy D., Nehéz, Fenyvesi). U13: KTE - Tisza Volán Szeged 2-4 (G.: S. Juhász, Báli). Budapest bajnokság Ikarus - KTE 2-2 (G.: Móra, Márkus). Megyei serdülő­bajnokság KTE - Helvécia 4-3 (G.: Szarvas, Tóth D., FÚka, öngól). i A i </ / / y Baktalórántháza 2-1 í-i 2-1 V. 31. V.10. 0-0 BKV Előre V. 25. MM 0-3 V.10. S-41 a-a 2-1 Bocs a-a V. 31. MM 1-2 3-3 a-a a-a Ceglédi VSE V. 17. 0-2 ®~® MM 0-1 0-2 V. 31. Ferencváros 2-0 2-0 a-® V. 24. MM 1-0 A=© Jászberény 1-0 1-0 í-i 2-1 V. 17. MM 1-1 Kazincbarcika ®~® a-a 1-0 1-3 2-2 V. 24. ■■■ KTE ®=® 2-1 4J-® 5-0 4-0 a-® 4-1 Makói FC 4-1 V. 18. V. 25. ®-a a-a 3-0 1-2 Mezőkövesd 1-2 a-a 0-0 a-a ®=s 0-1 0-2 Orosháza FC 3-1 1-1 2-0 3-3 ®~® a-a Szolnoki MÁV 2-1 j)-a V.10, a-a a-a 2-1 1-0 Tököl KSK 2-0 0-3 a-a 0-1 0-4 a=® V. 17. TuzsérSE 0-0 1-2 0-2 a-® 2-3 1-0 1-3 Vác-Újbuda a-a 2-1 ©=a 0-2 a-a a-a Vecsés 1-1 a-a s-a a-a a-a í-i 3-3 <5» ✓ > / 2? s éj* S y ✓ 1-3 ®=a a-® 3-1 ®-a 2-1 a-a 3-1 a-® a-a 1-2 1-4 3-1 í-i <Q-® <3=.®* 1-2 1-2 3-0 0-0 a-® V. 18. 1-2 5-2 ®-a 4-3 4-1 ®-a 3-0 3-2 a-® 0-4 a-a í-i 1-7 0-1 a-a 1-1 3-0 a-a 1-2 V.10. 2-0 a-® 2-2 1-0 ®=a a-a 2-2 a-a 0-0 a-® 1-0 V. 31. 0-1 a-a a-a 2-1 ti~a 2-0 V.10. 2-3 a-® MM í-i 3-2 V. 31. 1-0 5-1 <t)~® V. 17. 0-0 S-® MM 2-2 4-2 1-0 3=® 4-1 0-1 a-a 1-3 V. 31. MM 1-2 V. 18. ®=a 0-2 0-0 o-o 1-2 V.10. V. 24. MM 0-2 2-0 ®-a a-a 2-2 V. 25. 0-0 2-1 a-® MM a=® 1-0 3-0 4)-® ©~a 1-1 1-0 ®-® 2-0 ■m í-i V. 31. 1-1 0-3 a-a a-® 1-2 V. 31. a-a MM 1-1 V. 17. 1-1 a-® V.10. 2-1 ®-® 6-1 V. 24. hh 2-1 mm í-i 1-0 ®-® 2-1 V. 24. 3-1 a-® HM

Next

/
Thumbnails
Contents