Petőfi Népe, 2008. április (63. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-07 / 81. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2008. ÁPRILIS 7., HÉTFC Egyedül nem megy - hiába szeretnék Tiszaalpáron Rács mögé is kerülhet zaklatás Ha az egyik fél nem hagyja annyiban az elhagyást A települések együtt szervezik az étkeztetést a kistérségben Zaklatni akár telefonon, SMS-ben is lehet. Hosszú vita után sem született arról döntés, hogy az orvosi ügyeletet az elkövetkezendő időben hogyan oldják meg Tiszaalpáron. Legutóbbi testületi ülésén ismét tárgyalta az önkormányzat az orvosi ügyelet kérdését. A képviselők részletes kimutatást kaptak arról, hogyha önállóan oldanák meg az ügyeletet, akkor az mennyibe kerülne. Az adatokból kitűnt, hogy egy orvos és egy ápoló is hiányzik, de az ügyeleti órák sem lennének meg. Vancsura Zoltán háziorvos szerint a költségekből le lehetne faragni, és orvost, valamint ápolót is lehet találni. A másik háziorvos, Taricska Tibor viszont nem látja biztosítottnak a lehetőséget. Felvetette: ha most, az indulásnál személyi problémák merülnek fel, akkor mi lesz később? A név szerinti szavazás nem hozott eredményt. Ezzel kapcsolatban Győri István képviselő megjegyezte, hogy futnak még egy kört. Biczók Mihály jegyző szerint jogilag nem tudnak megfelelni az elvárásoknak. Az ügyet a végtelenségig nem lehet húzni, mert az pénzbe kerül az önkormányzatnak. Vancsura István véleménye az volt, hogy írjanak ki népszavazást, vagy oszlassa fel magát a testület. Bodor Ferenc polgármester megígérte, hogy a legközelebbi ülésig további tárgyalásokat folytat orvosokkal és ápolókkal. ■ Sz. T. Zaklat a volt feleségein, a férjem vagy a volt barátom a szerelmével - korábban hiába fordult a rendőrséghez valaki ezzel. Noszlopy N. Miklós lanuár 1-jétől azonban van remény: bekerült a büntető törvénykönyvbe a „zaklatás” fogalma, amiért akár háromévi szabadságvesztéssel is sújtható az elkövető. „Ezentúl engem nem érdekel semmi más és senki más, csak hogy téged tönkretegyelek. Tönkretegyelek...” - sziszegte vészjóslóan a férj rögzítőjére a telefonüzenetet az elhagyott feleség 2006 tavaszán. Amikor - hiába is ismétlődött meg a fenyegetés telefonon és élőszóban - még semmit sem tehettek a hatóságok a bosszúszomjas asszony ellen. «• „három hónapja szakítottam élettársammal. Elküldtem a lakásunkból, de azóta engem, a testvéreimet, gyermekeinket folyamatosan zaklat. Személyesen és telefonon is fenyeget, ittasan a házunk előtt kiabál. Háborgat, félelemben tart.” «■ „Miután beadtam a válókelygon i- A társadalom részéről volt elvárás, hogy azoknak a cselekményeknek az elbírálására is adjon lehetőséget egy törvény, melyeket ez idáig nem lehetett megfelelő módon szankcionálni - magyarázza a „zaklatás” fogalmát Német Zsolt, kecskeméti vezetőügyész-helyettes. A Btk. 176/A paragrafusa szerint az követi el a zaklatást, aki valakit megfélemlít, a magánéletébe, illetve a mindennapi életvitelébe beleavatkozik. Fontos kitétel, hogy nem egyszer, hanem rendszeresen vagy tartósan. Zaklatni nemcsak személyesen és élőszóban, hanem például telefonon, e-mailben, weblapon vagy hagyományos levélben is lehet. Noha külön rész foglalkozik a törvényben a volt házastárs vagy volt élettárs zaklatásával, az is zaklatás, ha egy szerelmes, ám kikosarazott férfi /nő rendszeresen ostromolja kiszemeltjét. Szigorúbb a büntetés, ha nevelése, resetet, a feleségem kijelentette, hogy tönkretesz, kicsinál, nem úszom meg. Folyamatosan pokollá teszi az életemet. Még egy házban élünk, és minden alkalmat kihasznál, hogy agresszívan belém kössön. Egyik este rendőröket hívott és azt állította, hogy megvertem. ” felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személyt zaklat valaki. Zaklatás miatt várhatóan legtöbbször közérdekű munkára vagy pénzbüntetésre számíthat majd a vádlott, de végső esetben előfordulhat, ■! Jül ü On/Ulll hogy végrehajtandó szabadságvesztésre ítéli a bíróság. A kecskeméti rendőrségen már több feljelentést tettek az új törvény kapcsán. Eddig általában csak volt, illetve elhagyott házastársak panaszkodtak. A Kecskemét és Térsége Több célú Társulási Tanács idén ja nuárban döntött úgy, hogy fel vállal több új feladatot, így í szociális étkeztetést is. A tér ségben lévő települések önkor mányzatai közül többen mái február végén jelezte: betársu az étkeztetés közös szervezésé be. Legutóbb pedig Kerekegy háza, Fülöpháza és Kunbarac: döntött ugyanígy. Ez az ese mény azért fontos, mert mosi már a társult települések szá ma annyi, hogy a többcélú tár sulás megigényelheti a kistér ségi szervezésű étkeztetéshez a normatívát, ami személyen ként és évente 4 ezer 500 fo rint. Az utóbbi három település szociális étkeztetésben része sülő lakóira a Móra Ferenc is kola konyhája főz. Településekre vetítve kiszámították az étkeztetés 2008-as évre vonatkozó normatívájút, de természetesen annak csak időarányos részét lehet figyelembe venni attól függően, mikor kezdődik ténylegesen az étkeztetés kistérségi lebonyolítása. ■ M. J. Szociális étkeztetés a mikrotérségben Ellátottak Ossz. normatíva (fő) (ezer Ft) Kerekegyháza 81 364,5 Kunbaracs 8 • 36 Fülöpháza 11-12 49,5-54 Ladánybene 37 166,5 Ágasegyháza 30-35 135 -157,5 „Zaklatás" miatt született megyei feljelentésekből: Egy családtörténet képkockái lezsák Sándor Számos kiváló emberrel büszkélkedhetünk A képek egy része a krakkói magyar kápolnát díszíti. Puskás László görög katolikus f pap festő, valamint két lánya: Bernadett és Teréz alkotásaiból nyüt | kiállítás pénteken a Lakitelek Népfőiskola Kölcsey Házában. A tárlatot P. (páter) Szőke János posztulátor (a szentté- és boldoggáavatási ügyek vatikáni intézője), a Népfőiskola Alapítvány kurátora nyitotta meg. Á megjelenteket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke köszöntötte:- Nemzeti ismeretünket kell erősítse az a tény, hogy a huszadik században az egy lélekre eső olimpiai bajnokok, Nobel-díjasok számának tekintetében a magyarok az élen állnak. S ha visszatekintünk a magunk mögött hagyott ezer évre, azt látjuk, hogy a szentek, boldoggá avatottak száma alapján szintén az élvonalba tartozunk - hangsúlyozta a házigazda politikus. ▲ m MWKAlTAT ÓK C ORSZÁGOS W SZÖVETSÉGE VOSZ VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Bács-Kiskun Megyei Szervezete Meghívó Tisztelettel ezúton is meghívjuk minden Tagtársunkat a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Bács-Kiskun megyei soron következő közgyűlésére, melyet 2008. április 16-án szerdán 14.30 perces kezdettel Kecskeméten a Bozsó Gyűjtemény helyszínén a Klapka-házban (6000 Kecskemét, Klapka u. 34,) tartunk. Előzetes bejelentkezés alapján várunk minden vállalkozót, jövőbeni tagtársat. Érdeklődni lehet: 76/481-380, 30/2786-982. 6000 Kecskemét, Csányi J. krt. 12. II. em/202. www.vosz.hu. e-mail.: voszkm@gmail.com VOSZ BACS-KISKUN MEGYEI SZERVEZET 600« Kecskemét, Csányi János Kn. 12. 11/201 T'F: 76/481-380,0630/278-69-82 vosybkm@gmall.com. www.vosz.hu HIRDETÉS Tanuljunk együtt internetezni! Ingyenes internet-előadás Bács-Kiskun megyében 2008-ban is folytatódik a Magyar Telekom ingyenes internet-oktatási programja. Az előadás során másfél-két órában gyakorlati példákkal alátámasztva mutatjuk be a számítógép és az internet használatát, és hasznos tippeket adunk ahhoz, hogy Ön is örömét lelje a világhálós szörfölésben. Az előadás végeztével minden résztvevő internethasználatot segítő füzetet kap ajándékba. Jelentkezését április 7-től az ingyenesen hívható 06 80 204 850 telefonszámon vagy a www.magyartelekom.hu oldalon várjuk! Érkezés és regisztráció 30 perccel az előadás kezdete előtt. Az előadás témája: Internetismeretek kezdőknek Az előadások helyszíne és időpontja: Baja, Bérei Ház - Nagyterem, Szent Antal utca 7. április 15., 17.00* április 17., 9.00 * április 17., 14.00 Kalocsa, Hotel Kalocsa - Konferenciaterem, Szentháromság tér 4. április 14., 14.00 Kecskemét, Hotel Aranyhomok - Széchenyi terem, Kossuth tér 3. április 14., 9.00 * április 14., 14.00 ■ április 16., 9.00 * április 16.,14.00 Kiskőrös, Petőfi Művelődési Központ, Petőfi Sándor tér 4. április 15., 9.00 Kiskunfélegyháza, Móra Ferenc Művelődési Központ, Petőfi tér 4. április 16., 14.00 * április 17., 14.00 Kiskunhalas, Művelődési Központ, Bokányi Dezső, u. 8. április 15., 14.00 T - -Online" - -www.t-online.hu